Ung, 1911. július-december (49. évfolyam, 27-53. szám)
1911-07-09 / 28. szám
49. évfolyam. — 28. szám Megjelenik minden vasárnap Ungvár, 1911. julius 9. Előfizetési feltételek: C.ak a. „Ung“ lapra Egésa árra . . 8 K I Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K j Egyes szám . 10 f. Amerikába: Egész évre .... 10-60 K „Ung vármegy. Hivatalos I«ap“-jáva) együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. AZ UNGMEGYEI Hirdetések úgy az »Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kladóhlvntall telefonszám 11. GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. A rendőrség helyiségei. (gj.) A vidéki sajtónak leghagyományosabb témája: ütni a rendőrséget. Ha nincs más tárgy kéznél, a mibe bele lehetne kapaszkodni, akkor a leghálásabb dolog a rendőri brutalitásról, vagy tapintatlanságról Írni dörgedelmes sorokat. A helyesen felfogott közérdek azonban e cikkben ép az ellenkező álláspontot ragadja meg és teljes méltánylásával a hiányosan szervezett rendőrség verejtékes munkájának, arra törekszik, hogy rámutasson arra a lehetetlen állapotra, melynek keretében a rendőrségnek feladatát teljesítenie kell. A mikor a városháza a régi gimnázium épületébe költözött, kétségtelen volt már eleve, hogy az épület csak ideiglenesen szolgálhat a városháza céljaira, és ódon boltíves falai között csak egészsége állandó veszélyeztetése mellett dolgozhatik a város közigazgatása. Kétségtelen volt ez, mert a főgimnázium kitelepítésének főoka éppen az volt, hogy az épület nedves, a padlók a gombáktól rothadtak, a termek és folyosók sötétek és kényelmetlenek. Minthogy azonban a város kényszer- helyzetben volt és anyagiak hijján egy uj, modern városházát nem építtethetett, bele kellett törődnie, hogy az ideiglenesen renovált helyiség lesz ezután a városi élet központja. A hivatalok jól-rosszul elhelyeződtek, de egyik sem oly mostohán, mint a rendőrség helyiségei. A földszinten székel a rendőrség négy szobában, az udvaron van három kamara, mely fogházul szolgál. A kapitány helyisége még tűrhető, de az épület ellentétes szárnyában van elhelyezve, honnan az adminisztrálás a legnagyobb nehézségekkel jár. A tárgyaló terem rozoga, az alkapitány és rendőrfogalmazó helyisége szűk. Mégis e helyiségek azok, Felelet szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. a melyek a körülményekhez képest a legkevesebb kifogásra adnak okot. Kétségtelenül rossz állapotban van azonban a szegény közrendőrség. A rendőrlaktanya egy középnagyságú szobát foglal el, melynek falain emberfej nagyságú nedves foltok szür- kéllenek. A laktanyában 6 ágy van mindössze, holott 24 rendőr szolgálja a város közbiztonságát, igy tehát az éjféli felváltásokig nem jut nyugvóhely minden rendőrnek és kettő-három is jut egy-egy ágyra. Jogosan kérdhető tehát, hogy a silányan fizetett, erőfeszitő munkában fáradt rendőrségre rábizhatjuk-e személy* és vagyonbiztonságunkat, ha a testi pihenés legelemibb feltételeit sem adjuk meg nekik és arra kényszerítjük őket, hogy egy dohos szobában veszítsék el energiájukat és nem jutván hely az ágyakon, a felváltásig azzal szórakozzanak, hogy a szobában cirkáló patkányokra vadászszanak ? Szidni könnyű a rendőrséget, de velük szemben nem teljesiti a város kötelességét. Teg) ünk csak egy kis körutat a fogdában is. Van egy cella a férfiak részére, mely két és fél méter széles és három méter hosszú. A cellának van egy kis rácsos ablaka, melyen keresztül a félreeső hely illata javítja a fogda atmoszféráját. Van benne egy rácscsal elzárt vaskályha, továbbá egy két méter hosszú rézsutosan elhelyezett, a cella egész széliében elhúzódó deszkapricscs, a fej nyugvóhelyén egy keresztbe fektetett deszkával. Ezen a pricscsen legfeljebb négy-öt ember helyezked- hetik el, holott vásárok napján 15-20 embert is be kell gyömöszölni. Csak normális viszonyok között szolgálhat férfi-zárkául, mert ha nagyobb a forgalom, igen gyakran a nőket is közéjük kell zárni. Ebben a szűk lyukban van azután a betörő és szökevény iparossegéd, az öreg cigány és kiskorú bűnös, az utcai Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. nő és falusi cselédleány díszes kavarodásban, egymás hegyén, hátán. Jól megjegyzendő, hogy a deszkapricscs a rendőrség informálása szerint kétszer egy éven fertőtlenittetik, holott számos ragályos beteg tölt benne pár éjszakát, a deszkákon pedig hemzsegnek a\ élősdi férgek. Ez a rettentő kép egyáltalán nincs kiszínezve, bárki meggyőződhetik róla. Történik pedig mindez a XX. században, egy kultur- állam rendezett tanácsú városában ! Van egy női zárka is, mely nem nagyobb, mint egy nagyobb ketrec. Hossza három méter, szélessége egy és fél méter. Berendezése ugyanolyan, mint a férfizárkáé, elfér pedig benne a legjobb akarat mellett három nő kényelmetlenül. így tehát érthető, hogy a nőket mind nem lehet egy másfél méter széles pricscsre dobni és ennélfogva a tágasabb férfi- Zárkába kell áthelyezni. Az egészségi és tisztasági állapotok ugyanolyanok, mint a férfizárkáé. Hátra van végül a különzárka, melynek nagysága a két előbbi között foglal helyet, van benne egy rozzant vaságy, de viszont itt vannak a bűnjelek is elhelyezve, jelenleg a többi között lóhere és más lopott magvakkal telt zsák, a mi tömeges patkánylátogatásokat eredményez. Ez a zárka az intelligensebb elemek részére szolgál. Hiába minden elszörnyedés, a városháza épületében nincs e célra más helyiség, az udvar pedig oly szűk, hogy nem lehet abban újat építeni. A rendőrséget nem okolhatjuk e mizériákért, adott helyzetben a legjobb akarat mellett sem változtathat az állapotokon. Itt csak egy mentség van: ki kell telepíteni az egész rendőrséget a városháza épületéből és máshol kell részére helyiséget bérelni. Erre a célra a közeli Nehrebeczky-féle ház volna a legalkalmasabb, az anyakönyvi hivatal már ma is ott van elhelyezve, kitűnő helye volna I. Chopin: Gyászinduló. Flórencben jártam. Virágos álmok szárnyán röpültem oda a hallgató homályos városba s láttam fehér barétos papos urakat, amint rideg-komolyán surrantak az utcán. Vártam: világoskék lesz majd az ég, de átkos ólomszürke maradt; vártam: jönnek majd elő bájos flórenci lánykák, minőket selymes gobléneken láttam, de bent maradtak a zsalus ablakok mögött. Félve vártam, hogy aszfaltos lesz az utca, de ódonkongásu volt a kövezet és emeletes nagy házak, sürgó-forgó utcák helyett csendes bús városba találtam magam. S oly jó lett volna, ha mostan kék az ég s örültem volna, ha látok, finom, törékeny flórenci lánykát, de nem láttam, mert esett az eső, szürke volt az ég s csak fehórbarótos papos idegen urak járkáltak az utcán s fasarku cipők kopogtak a kövön. És kérdeztem magamtól: — lm itten van hát Flórenc . . . . És feleltem: Flórenc? Ilyent nem láttam soha, ily szürke eget, hallgató várost és komoly nézésű sok idegen urat, ilyet nem láttam sehol . . . vagy talán . . . talán barna ó-hollandus képeken, mik zavaros muzeum tapétás falán lehettek . . . Megszólítani nem merem őket, a fehérbarétos papos úrakat, olyan halottan, hallgatagon járnak az üres, esendes és szürke utcákon. Én riadtan állok egy utca sarkán (zsalus ablakok fátyla mögül tán szőke leányfejek kandikálnak felém) s mig nézem a várost, amit nem vártam s amit itt találtam, messzi-messziről, mintha bús halotti ének szállana felém. Most zeng . . . most zúg . . . most újra riad .. . mintha siratna sok ki nem mondott álmot, meghalt szép embert, elveszett erőt, mintha siratná azt a csúf, szeny- nyes időt s a flórenci lányokat, kik nem jöttek el. Mintha siratna egy bús, nagy bús jövőt, amelyben nem lesz majd kopogó kövezet, bús és csendes város. A nóta szól s az utcasarkon befordulva jönnek: négy feketeruhás, szomorú barát és egy koporsó, a mit hoz hat másik. Most már erősen, riadva s fájón szól a nóta : a szivünkbe és az agyunkba szól: tiz fekete barát énekli gyászosan és sir a város, és bús, magukkinző halotti tort ülnek az utcák, mikor visszabúgják a halotti dalt. Odalépek az első baráthoz : — Testvér, kit visztek itten ? Az énekli tovább a halotti nótát és nem felel, csak néz rám szemrehányóan. A másikat kérdem: — Barátom, mond csak: ki ez a halott ? Újra csak az ének, s szörnyűn fenséges a válasz. A harmadik vállára teszem most a kezem, s könyörögve kérem: — Én uram, mondd, kit temettek ? Mondd, kicsodát? De hallgat a város és hallgat a tiz pap. Most odalépek (torkomba szorul a lelkem) s ordítva, rianva, harsogva kérdem: — Hej, tiz papok és szomorú város, mondjátok nekem, ki ez, a kit most temettek ? A válasz: halálos, fojtó, gyilkos csend. De csak egy pillanatra. Vad orkánként zúdul fel újra az ének és gyászol és sir újra a város, de hallgat, és jaj ón nem tudom, ki az ott: a fekete gyászos halottas koporsó, a kit visznek a vállukon hat barátok, s amelyik előtt négy pap énekel. Tiz hallgató halott pap énekel riadva hangosan halotti nótát. Most felnyitom lecsukódott szemem: még zúg, még szól a chopini gyászdal, ami nyitány volt egy kifestett lány ugráló táncához s mig sóhajtva elhalnak a messzi akkordok s a karmester másra lapozza a kottát: ligeti nótát fütyülve eléje ugrik a táncos. II. Leányokról álmodok. Most mindig leányokról álmodok. Otthon vagy az utcán, vagy tükrös kávéház márvány asztalánál: most mindig leányokról álmodok, mintha tizenhat éves volnék. Mintha nem láttam s nem éltem volna semmit, én, a zaklatott, utolsó ember, most mindig lányokról álmodok. Már túlnan vagyok, előttem csúfos és örök homály, 8 mikor igy álmodok (bolond egy dolog) úgy látom : előttem még az élet. Mint sóhajtva elhaló, távoli hang egy most elhagyott ócska zongorán, idegen hegyekről, messzi messzeségből bús, öreg emberek szava száll felém. Valami intés, valami tanítás. De ez mögöttem van s én magambiztában, büszkén úgy érzem: előttem az élet. Hogy előttem még minden, hogy előttem egy homályos hosszú ut: örömök, lányok s szomorúság útja. És mindig lányokról álmodok. Nézd : ez a barna . . . Milyen a szeme, az a két Lapunk mai giáma 8 oldal.
