Ung, 1911. július-december (49. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

2. oldal.

XT 2ST O30. szám

testületben pártot alakítsanak, pártot, melynek tagjai minden közgyűlést megelőzőleg eleve megismerkednének az ügyekkel, s állásfoglalásukat a közgyűléseken érvényesítenék is.

Szép, nagyon szép igyekezet,

Szeretnénk az elsők közé tartozni, a kik e párt eredményes munkálkodásáról hirt adhatnánk. A pártalakulás, s ezt követőleg a párt működésének sikerében azonban nem bízunk.

Nem bizunk főleg azért, mert a képviselőtestületi tagok száma tulnagy ; ily nagyszámú testület összes tagjaival megértetni pedig azt, hogy az a helyes, az a város érdekében levő, a mit a párt ajánl elfogadásra, s nem az, a mit a tanács javasol: teljesen lehetetlenség. Az emberi gyengeséget általában nem lehet kiküszöbölni még azokból sem, a kik a képviselőtestületben szavazati joggal bírnak, s igy ez az emberi gyengeség, a hivatalban ülők barátságának keresése, mindenkor kerékkötője lesz annak, hogy a városi ügyekkel nemcsak foglalkozni akarók, de azzal teljes hozzáértéssel foglalkozók helyes és a közt teljesen kielégíteni hivatott indítványai, véleményei emelkedjenek érvényre.

Alakuljon bár a képviselőtestület minden évben újra, cserélődjenek a tagok bármily sűrűn, legyen egyes tagokban a város iránti jóakarattal teli munkálkodni akarásuk még oly kitartó, — az a jelenlegi városházi rendszeren változtatni nem fog, az nem fog megújulást hozni a városra.

Az egyedüli, a mi á város minden lakosára a nagyon is kívánatos rendszerváltozást meghozná: az, hogy a város tisztviselői, és pedig az elsőtől a legkisebb dijnokig. azzal a munka- és ügyszeretettel dolgozzanak a köz javáért, a mily erős vágygya.1 és küzdéssel törekszenek, hogy a város alkalmazottai lehessenek.

Széthúzó, a város szorosan vett ügyeit legnagyobb részt nem is ismerő, hatalmi tultengésben levő, a közönség, a képviselőtestületnek nekik nem tetsző határozatait figyelmen kívül hagyó tisztikar és tanács mellett előfordulhat, hogy a képviselőtestületnek buzgó, hozzáértő, munkakedvvel és kitartással biró tagjai pillanatnyi sikereket fognak elérni a képviselőtestület gyűlésein, a gyökeres rendszerváltozás azonban csak akkor fog bekövetkezni, ha a végrehajtó hatalommal is felruházott tisztviselői kar, a tanács és ennek feje fogják programmul venni a város ügyeinek előbbre vitelét

Oaar Iván.

Firczák Gyula püspök jubileuma.

Zemplén vármegye üdvözlése.

Szeptemberben ünnepli meg Firczák Gyula, a munkácsi g. kath. egyházmegye méltán becsült püspöke papi működésének ötvenedik évfordulóját. Firczák a hazáért, a társadalomért és a kultúráért való fáradhatatlan s odaaadó munkásságával reászolgált minden elismerésre; igaz, a szó nemes értelmében való pap, a ki szerető gondossággal volt mindenkoron az egyház- megyéjéhez tartozó Zemplén vármegyének is segítségére. E hó 18-án rendkívüli közgyűlésre jött hát össze e vármegye törvényhatósága és határozott a mód fölött, melylyel ki kívánja venni a részét a munkácsi püspök megünnepléséből.

Meczner Gyula főispán szívélyes szavakkal üdvözölve a megjelenteket, nyitotta meg a tanácskozást s közölte a bizottsággal, hogy Firczák Gyula, a munkácsi g. kath. egyházmegye püspöke folyó évi szeptember hóban tölti be papi működésének 50 évét, mely alkalomból tudomása szerint ünneplésére úgy a szomszédos vármegyék, mint az egyházmegyéjéhez tartozó papság,

csonykor ég a gyertya, akkor is csak este. Halott van. Meghalt özvegy Lopuhné, a Jurkó anyja. Oly szomorú a szobácska. A szoba középén egy asztalon fekszik szegényes ruhában főkötobe, leteritve egy durva lepedővel. A feje mellett mindkét oldalon magas gyertyatartókban ég egy-egy szál gyertya, amelynek lángja, a gyertya vékonyságánál fogva, oly jhalványan világítja be a szobát s a halott feje fölött álló keresztet, molyét a harangozó hozott a templomból a gyertyákkal s a gyertyatartókkal együtt. A méla, szegényes csendet csak néha-néha szakítja meg egy-egy zokszóval kiejtett sóhajtás. Egy fiatal leány térdel a ravatal előtt s imádkozik: Olena. Szegényes ruha takarja szabályos testalkatát, fején egy kopott kék kendő van, melynek az arcra boruló vége fekete árnyékot von arcára, melyen ott vonaglik a hervadásnak első jele: egy alig észrevehető kicsike ránc az ajkszögletben.

Hadd sírja ki magát, oly jól esik az a szivének . . . nemsokára eljönnek a falubeliek imádkozni a ravatalhoz, s neki el kell mennie. — Ne lássák fájdalmát. Az a Jurkó is mióta elment, csak az első négy hónapban irt. . . két levelet anyjának, hármat neki. Aztán elhallgatott. Egy hónappal ezelőtt kijött a katonaságtól Gulej Vaszily, az mondta, hogy ott beleszeretett egy gazdag csizmadia céda lányába. Más dolgokat is elmondott, a mik sirbavitték anyját.

Szegény asszony hogy szerette fiát. Szegény leány hogy hitt Jurkónak, most mindennek vége.

*

nemkülönben a társadalom körében is nagyobbarányu mozgalom indult még. Tekintettel Firczák Gyula férfiúi erényekben gazdag közéleti szereplésére, egyházi és társadalmi téren egyaránt kifejtett eredménydús működésére, indítványozza, hogy a vármegye közönsége a jubiláló püspököt, tiszteletének és nagyrabecsülésének adva kifejezést, üdvözölje és az üdvözlő iratot Ung- vármegye törvényhatósági bizottságának küldje meg.

Osztatlan s igaz lelkesedéssel tette magáévá a főispán előterjesztését a közgyűlés s az üdvözlő irat szövegét a következőkben állapította meg:

A mai napon tartott közgyűlésünkre örömmel gyűltünk össze, hogy Nagy méltóságod papi működésének 50 éves évfordulója alkalmából őszinte érzelmeinknek kifejezést adjunk, ötven év egy egész emberélet s ha azt Isten, haza és közszolgálatban odaadó szorgalommal és munkásságban töltöttük el, az mindnyájunk iránt köztiszteletet s közmegbecsülést parancsol. Ily értékes, nagy időt töltött el Nagyméltóságod nemcsak egyháza, de a közélet, a társadalom, szóval a közügy szolgálatában. Mi, Zemplénvármegye különösen nem felejthetjük azt, hogy nagy vármegyénket hazafiasságban nevelt, kiváló s derék papsággal ajándékozta meg, kiknek ajkukról nagynevű püspökük példaadása szerint az Isten dicsőítése a hazaszeretet kultuszával együtt hangzik vármegyénk derék g. kath., részben idegen ajkú, szive szerint igaz magyar népéhez, őszinte örömmel köszöntjük és üdvözöljük Nagyméltóságodat, mint egyházának önzetlen, buzgó és fáradhatatlan harcosát, a ki nemcsak e téren szerzett magának köztiszteletet és elismerést, de mint a haza és a közügyek szolgálatában is elöljáró zászlóvivő, hazafiságával, a közművelődés s népoktatás terén kifejtett áldozatkész munkásságával, mint minden sz pnek, jónak s nemesnek támogatója, tiszta, nemes, férfias jellemével kivívta a legszebb jutalmat: a közelismerést. Ezen érzelmektől áthatva és tudatában annak, hogy Nagy méltóságod lankadatlan munkásságban eltöltött egész életét a a közügynek szentelte, mint egyházmegyéjéhez tartozó társtörvényhatóságok egyike őszinte tiszteletünknek kifejezést adva, kedves kötelességünknek tartjuk Nagyméltóságodat ebből az alkalomból üdvözölni.

Hajsza egy betörő után.

A borbélyüzlettől — a radváncl erdőig.

Hírhedt alakja az ungvári rendőrkrónikának Weinreich Péter. Emlékszik még az egész város a hatalmas termetű, csontos arcú, savószínü szemű, tömött bajuszu és felfelé fésült hajú borbélyra, kinek legutóbb a Rákóczi-utcában, közvetlenül a városháza épülete előtt borbélyműhelye volt. Hiába lengett azonban a borbély- tányér, Weinreich a habverés és borotvafenés között örökké arra gondolt, hova törhetne be könnyebben és hogyan szerezhetne a legveszélyesebb körülmények között is pénzt. Élete oly kalandos, oly érdekes, hogy méltán bűnügyi regényt lehetne róla írni.

Az első betörések.

Fiatal borbélylegény volt Weinreich Péter, mikor már benne volt keze több betöréses lopásban, de oly ügyesen dolgozott, hogy sohasem lehetett rajtakapni. Bevették katonának, de még akkor sem hagyta el betörő-szerszámait.

1898. év őszén a szőlőhegyeken egymást érték a betörések. A rendőrség megsokalta a dolgot és egy szép éjszakán mozgósította egész személyzetét, kik végigcirkálták a nyaralókat és borházakat, és figyeltek minden neszre. Egyszerre az egyik nyaralóból fény- sugárt látnak, odalopóznak, de már akkor minden elsötétedett, csak egy homályos alak nesztelen surraElmult tiz esztendő. Az a kis falusi ház, mely oly szomorú volt ezelőtt kilenc esztendővel, már rég idegen kézben van, eladta azt a kis földecskóvel örököse Lopuh Jurkó. Nem is jött megbizonyosodni, hogy milyen igen megrongálódott e három év alatt. Igazat adott Weisz urnák azzal, hogy potom áron eladta. Minek ment volna a falujába? Az anyja meghalt, Olena pedig mit akar, szegény leány . . . neki pedig van egy gazdag, — féluri . . .

Az idő épp oly szomorú, mint ezelőtt tiz esztendővel .. . a falu is épp olyan csendes, — csak távolról hangzik a kolompnak méla szava ... a csorda jön haza estére. A csordától nem messzire lépeget egy sánta, beteg ember. Kicsinyeket lép . . . biceg. Amint fölér a dombra, megpillantja a templom tornyát. Oly rég nem látta, de ráismert . . . Egészen olyan, mint régen volt. Leveszi kalapját s keresztet vet . . . Lépeget tovább. Már rég beért a csorda a faluba, mikor ő az első házhoz ért. Ott megáll. A gazdasszony ép most lépett ki a szobából lámpással kezében, fejni megy. Az ember, a sánta jövevény megáll előtte. A lámpás ép az arcába világit, az asszony önkónytelen megáll s el- visitja magát:

— Jurkó!

S a beteg, sánta ember szomorúan teszi hozzá:

— Koldus . . . haza jött . . . meghalni.

nása zörgette meg a hervadó bokrokat. Egy rendőr hirtelen gyufát gyújtott s a hirtelen lobbanásnál csak annyit vett észre, hogy a merénylő testét katonai ruha fedi. Kétségtelen volt, hogy a katona csak Weinreich lehetett, de bizonyíték nem volt ellene, mert sikerült kereket oldania.

Később, mikor már elkel ült a katonaságtól, a megboldogult dr. Preusz Miklós ruháira vetette ki hálóját. Ekkor azonban pórul járt, mert megcsípték és nála találták az ellopott ruhákat. Minthogy hiába való lett volna már minden tagadás, a betörő vallott a rendőrségen, sőt megvallotta, hogy eddig tizenhárom betörésben vett részt. A törvényszék fegyházra ítélte és a szamosujvári fegyintézetben töltötte ki nehéz büntetését.

Fegyházból a

borbélymühelybe.

Három évvel ezelőtt szabadult ki Weinreich a szamosujvári fegyházból és hazahozták kényszerutle- véllel. Itt jelentkezett a rendőrségen, alázatos és bűnbánó volt és megígérte, hogy többé nem ütközik össze a büntető törvénykönyvvel. A rendőrség megengedte, hogy borbélyműhelyt nyisson, de minden héten jelentkeznie kellett és felügyelet alatt állott. Látszólag megjavult, de egyszer csak egymásután újabb betörésekről tesznek jelentést a rendőrségen. Emlékezetes még, hogy dr. Preusz Adolf nyaralójából az összes ezüstnemüket ellopták, majd röviddel azután a zugó-telepen lakó Magyar József aranylánca és ékszerei tűntek el. Megindult a nyomozás, a szomszéd városok is kutattak az ékszerek után és egyszer csak Kisvárdán, egy ékszerésznél megtalálták a lopott holmit. Kihallgatták, mire az ékszerész azt vallotta, hogy Ungvárról, Halpert Bernáttól vásárolta az ékszereket.

Megjegyzendő, hogy ebben az időben Weinreich állandóan a Halpert-féle Japán kávéházban tivornyázott és így a szálak egyenesen hozzá vezettek. Kihallgatták, vallatták, de ismét kivágta magát és semmi bizonyítékot nem találtak ellene. Ekkor azonban már állandóan szemmel tartotta a rendőrség és bár le nem tartóztathatta, de mégis éjjel nappal megfigyeltette.

A nyomozás közben folyt szorgalmasan és a rendőrségnek sikerült a tettestársat Kiuyomozni, ki töredelmes vallomást tett és megnevezte betörőtársát, Weinreichot. Ez egy szombati napon történt. Ugyanakkor este Weinreich, kit a rendőrség már fogva tartott, a félreeső helyre akart kimenni. Egy rendőr kikisérte a cellából. Mikor a városháza udvarába ért, mellbe vágta a rendőrt, úgy, hogy az a földre szédült, ő pedig kiszaladt az udvarról, levágott a füzes felé és hiába volt minden kutatás, Weinreich nyomtalanul eltűnt.

A radváncl erdőben

A rendőrség nem hagyott fel azon reménynyel, hogy a betörőt kézrekeriti és azért állandóan nyilvántartotta Weinreich ügyét. Megtudta, hogy Weinreich a szeretőjével, Lemniczky Ilonával együtt szökött el, őt is köröztette tehát, azonkívül figyelemmel tartotta Wein- reich itt lakó anyját is.

F. hó 19-én délben ifj. Danes András rendőr az Ung partján haladt, mikor a vasúti hídon túl, Radvánc felé az Ung mederben egy, két nőből és egy férfiből álló csoportot vett észre és az egyik nőben azonnal felismerte Weinreich anyját. Mikor a társaság észrevette a feléje közelgő rendőrt, futásnak eredt, Danes pedig ütdözőbe vette a futamodókat. Weinreich visszavisszafordult és háromszor rálőtt a rendőrre, de nem talált. Egy arra járó ember segítségére sietett a rendőrnek, mire Weinreich őt is célba vette és rálőtt, de ismét eredménytelenül. A hajsza szenvedélyes volt, de Weinreichnak ismét sikerült a radvánci erdőben egér- utat vennie, az anyját és szeretőjét azonban elfogta a rendőr és behozta a városházára, hol nyomban jelentést tett.

Berzeviczy István rendőrkapitány ismert eróiyó- vel azonnal intézkedett, elment a csendőrségre és segítséget kért a betörő felbajszolására. Azután 3A2 órakor a rendőrségre ment, hol a szükséges adatokat telefonice a csendőrség tudomására akarta hozni, de ekkor huszonnyolcszor csengetése dacára l/a3 óráig nem jelentkezett a telefon-központ, a mi ugyancsak jellemző a telefoni viszonyokra nézve.

Délután két civilbe öltözött rendőr-járőr és két csendőr bejárta az erdőt, de nem találta Weinreichot. Kutatás közben betértek Fedicsnó borházába, melyet feltörve találtak, az asztalon pedig ott volt Weinreich kalapja. Éjszaka tehát ott hált a betörő és igy a nyom után haladva nagy a valószinüség, hogy rövidesen ráakadnak.

A betörő szeretője.

Lemniczky Ilona, kit 19-én a rendőrség kézre- keritett, magas, csinos arcú leány. A rendőrorvos megvizsgálta és konstatálta, hogy keresztül-kasul bujakóros. Azonnal a kórházba kísérték, hol a bujakóros osztályba helyezték. A f. hó 21-re virradó éjszakán Lemniczky Ilona megszökött a kórházból és eltűnt a városból. Azóta a rendőrkapitányság értesítést kapott, hogy a betörőt csütörtökön éjjel a cigányosi korcsmában látták, meg van tehát az útirány, melyen az erélyes nyomozás feltétlenül kézrekeriti Weinreich Pétert és igy rövidesen ismét a fegyház sötét cellájában goudolkodhatik arról Weinreich, hogy mégis csak jobb lett volna a becsületes szappanhabnál és borotvánál maradnia.