Ung, 1911. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-16 / 16. szám

2. oldal.

"cr isr o16. szám

Vedres Márk.*

Irta Bölöni György.

Ha magyar szobrok között elfog az elkeseredettség, egy reménység vigasztal meg: — Van valakink lent Firenzében mégis. Valaki, a ki művész és tud szobrokat csinálni.

És szeretettel és meghittséggel ejtjük ki a mi firenzei vigasztalónk nevét, a Vedres Márkét, a kinek ritkán bukkanunk rá magyar amatőröknél néhány, arasznyi bronz-szobrára. Nem az elzárkózoltság, a magába vonulás, a magyar határokon való túlélés teszi, de ezeknek a kicsiny szobroknak az ereje, hogy nagyszerű patinát kapott a neve és úgy cseng, mélán, mély távlatokból, visszajáróan mielőttünk, művészetet szerető emberek előtt, mint bujdosóké az itthon maradt kurucok ajakán. Az ő szobrainak és ő magának megvolt a nagy bátorsága, hogy száműzni tudta magát erről a mély munkásságra be nem rendezett magyar földről messzire, a hol a művészetnek élhet. Ki tudja ma megcsinálni közülünk ezt a kultur száműzetést ? Elhatározottság kell hozzá, esztendőkre való leszámolás, mert a helyett, hogy beledobná magát valaki ebbe a zajgó, napi érvényesüléseket adó magyar életbe, ebbe az alvilágba, nem hajózik át a magyar Styx vizén és van ereje száműzni magát Magyarországtól, Budapesttől, a mely pedig művészfajta embereknek az első sikereket adja, a napi garasokat, a jövő életre a nekilenditóst.

Mirbeau Brüsszelről irta meg egyszer, hogy nem lehet a művészi munka városa. A mindennapi gyors termelésre van berendezve Budapest is s ha Mirbeau 628—E8-as autóján elnézne egyszer Budapestre, ennek a városnak komoly munkára való rendezetlenségétől rettenne meg csak igazán. Azt hiszem, van benne valami, hogy a meddig Budapestnek ez a gazdasági és társadalmi berendezése meg nem változik, addig nem segit semmi sem komolyan irodalmi és művészeti életünkön. Belgium intellektuális élete ól a vidéki városaiban : Gand-ban, Anvers-ben, Bruge-ben, de Magyar- országon kultur-kivándorlásra kell adnia fejét annak, a ki komoly munkára szánta el egy hosszú élet megalapozására magát.

A Vedres Márk firenzei magányosságából hazakerült kicsiny bronzok jelentik ma Magyarországon a szobrászat minden művészetét. Ä kifejlődött, termelő férfi-generációkról szólok ; hogy mi lehet a fiatalság katlanaiban, nem tudom. Csak merek hinni a vágyaimnak, hogy az a magyar renaissance, a mely energiák legszebb megfeszítését tárja elénk mindenfelől, elindított eljövendőket és magyar szobrászok útban vannak már valahol.

A ma szobrásza Vedres Márk. Nem akarattal és nem programmosan, hanem egyedül azzal az öntudatossággal, hogy művész, azzal az akaraton kívüli, csaknem ártatlansággal, azzal, hogy van és dolgozik és amint dolgozik, ellene kellett szegülnie a meglévő magyar szobrászatnak. Nem is ő cselekedte, az ő csendessége távol áll a verekedésektől; egyedül a nap* Az „Aurora“ cimü irodalmi és művészeti lap legújabb számából. Szerk.

kozó hires mondása is emeli e hid nimbuszát. Általában az angol a gyakorlati célt mindig föléje helyezi a a puszta esztétikai tudásnak. London pályaudvarai is például csakis ezt szolgálják, egyik sem különös.

London utcai életének első pillanatra szinte szokatlan vonása a jóformán teljes zajtalanság. Vasárnap teljesen kihal az utcai élet. De hétköznap is, mikor a déli órákban a City főbb utcáin szemünk majdnem beleszédül a mozgó tömeg hullámzásába, akkor sincs lárma. Nyüzsög-forog az összes nagyvárosok méreteit messze meghaladó kocsi- és embertömeg s a Hansom nevű kétkerekű, magas kocsin (ez London egyik specialitása) hajtatva London utcáin, minden pillanatban attól tartunk, hogy a szembejövő áradat elsodor, látóérzékünk tehát félelembe ejt, hallószervünk pedig teljesen nyugodt, mert a szédítő tömeg hullámzása minden nagyobb lárma nélkül megy végbe. Semmi nagyobb zaj, semmi kiabálás vagy fütyülés, csilingelés nem hallatszik. A teherszállító szekerek kocsisa épp oly csendes nyugalommal tartja a gyeplőt, mint akár egy gazdag lordnak cilinderes lovásza. Ehhez angol flegma, de egyúttal angol rendszeretet kell! Ugyan mi történnék, ha valami csoda révén a budapesti Rákóczi-ut egyszerre például az Oxford-street szédületes forgalmát érné el! Hja Londonban a rendőrség a legóberebb figyelemmel védi a hótmilliónyi együttélő s legnagyobbrészt üzleti érdekekben folyton sürgölődő sokaságot a tömegélet kellemetlenségeitől. Igaz, hogy London népe fegyelmezett közönség, melynek szemében az utolsó policeman is tiszteletet parancsoló hatósági személy.

Pedig „adjustierungját“ tekintve, milyen egyszerű alak a hires londoni policeman 1 Charge-nélküli tűzoltóinkra emlékeztető szürke egyenruhájában minden oldalfegyver nélkül (I) áll az utcák kocsi- és néptengeré- ben s mint modern Neptun fde szigony nélkül) ügyel a néphullámzásra s egyszerűen keztyütlen kezének egy-egy intésével szabályozza a tengernyi népáradatot. A legnagyobb nyugalommal s a legéberebb figyelemmel ügyel a körülötte tolongó sokaságra s az utcák

világra került szobrai, a melyek nagy gonddal, szobrász kultúra leszűrődéseivel születtek. Ezeket nem szabad megfosztani harcias jelentőségüktől, bármennyire is a magábavonulás, a legbensőbb művészi áhitozások szentségességével születtek. Én ráaggatom a harci trofeumokat.

*

Ha magyar Rodinünk lenne, azzal tudnám legkényelmesebben szembeállítani Vedres Márkot, mert azokkal a hevességekkel, a testből kipattanó mozgásokkal, emberi energiák nekiindulásával, a melyek Rodin műveiben teljesedésbe mennek, azzal az agitáló és viharzó életet adó művészettel, a mely a testek gépezeteit fűti, ezzel áll ellentétben Vedres Márk. Nálunk üres pózok, testekhez hozzáaggatott külső gesztusok, patétikus figurák, a nagy, a testből előtörő hevességeknek külső színpadi máza képezi csak a szobrászoknál a nagy mozgalmasságot, a mely legnagyszerűbb tartalmasságában például Rodin szobrainak megadja természetét. Az élet viharzó mozgásainak csak a sablonjait aggatják fel a magyar szobrászok munkáikra a nélkül, hogy alakjaiban testileg, sőt pszichológiailag a nyugtalan mozgalmasság bent eredne. A Rodin szobrainak született és eredendő mozgalmasságával kell tehát magyar szobrok helyett kényszerűségből szembe állítanom Vedres Márk szobrait, értsük meg jól, mint művészi törekvést. Az ő hajlandósága eltakarja szeme elől az élet nyugtalanságait, nem a mozgások új és új megjelenéseit, nem az emberi életnek ezeket a magyarázó dokumentumait keresi, hanem kiszakit ebből az emberi testoceánból egyeseket, határozott és zárt formák között álló testeket, alakokat, a melyekben nem az ideges élet megrezzenéseit keresi, hanem keresi a megszabott formák között mutatkozó életet. Nem azt vizsgálja, hogy más és más testekben mi történik, vagy mi történik ugyanazon testben más és más megmozdulások pillanataiban, hanem egy test teljes, mély, tapintó vizsgálását, szobrászi végigtapogatózását végzi el egy adott mozdulaton belül. Az élet dús változatokat hoz elénk, a szobrászokat érdeklő meztelen test megszámlálhatatlan fordulatosságát. Vedres Márk célja nem az, hogy az embernek minél többfajta, érdekes és jellegzetes megjelenését ragadja meg és az emberi élet különböző pillanatainak képét adja, hogy összegyűjtse és bemutassa az embert tevékenységének, napi életének, teste megmozdulásának más és más perceiben. Tehát nem a mozgások és nem a mozgások különfélesége nála a fontos, nem az, hogyan hajolnak karok, tevődnek előre lábak, bicennek meg derekak, fordulnak el hátak, vagyis nem az, hogy bennük most egy bizonyos mozgás végbemegy, a mely a formák elváltozásait megadja, hanem sokkal inkább fontos előtte a testek maradandó karakteres tulajdonsága. Nem a test részeinek mozgásán, hanem magán a karon, lábon, derékon, a háton van a hangsúly, az emberi formák a maguk értékében nála a fontosak.

Vedres szobrai arra terelik rá a figyelmet, a minek jelentőségéről magyar szobrászok megfeledkeztek, hogy mi is az emberi test. Ez a döntő és feltétlenül szobrászi kutatás nála különös célként jelentkezik. A test részeit végig kopogtatja s egy fej, egy

keresztezésénél keze egy intésére egész kocsierdő egyszerre megáll, hogy a gyalogjárók átvonuljanak az utcák másik oldalára. Ez a londoni utcának legimpo- nálóbb jelensége Ennek a kiváló rendszernek köszönhető, hogy Londonban az óriási forgalom mellett is oly kevés az utcai elgázolás. Még a gyermekek is jóformán teljes biztonságban járhatnak a City forgalmas utcáin.

Az angolok gyakorlati felfogását London nagy- kiterjedésű parkjai is bizonyítják. A nagy háztengerben s az ottani kiima mellett a nagy parkok valóságos légzőszervei a városnak. Van is belőlük bőven, úgy, hogy Londont bátran lehet a nagy parkok városának mondani. A Hyde-Konsington, Regent, a James-park külön-külön is többet jelentenek, mint Budapest összes befásitott terei együttvéve. E nagy parkok mind nem annyira a külső tetszésre, mint inkább az igazi üdm lésre vannak berendezve. Jóval kevesebb ott a kertészművészet mint nálunk, de annál több szabad gyep a mindenrendü üdülők és a játszó gyermekek számára. Vasárnap délutánonkint kivált a Hyde-parkban egész néprajzi tanulmányokat tehetünk London népéről. Itt az arisztokrácia és a pénzvilág képviselői részint lovagolva, részint díszes hintóikban vonulnak el előttünk, amott egy-egy politikai vagy vallási „apostol“ hevesen szónokolva igyekszik emberboldogitó eszméinek híveket szerezni, a park tavában pedig egész gyereksereg vigan fürdik s a mi kissé feltűnő: elég nagy fiuk is teljesen paradicsomi kosztümben összevissza ugrálnak a komoly policemen szemeláttára. Nem is hinné az ember, hogy ezekből a vigan kiabálva fürdőző fiukból válnak idővel a hallgatag, komoly brit honpolgárok, vagy hogy a szoborszerben kimért angol férfiak valamikor ilyen gyerekek is lehettek 1

Rómában lenni s a pápát nem látni .., közismert szállóige, mely Londonra alkalmazva talán igy volna formulázható: Londonban lenni és a lordmayort nem látni 1 Pedig nem sok idegennek jut az a szerencse, hogy London egy évre választott urát szinről-szinre lássák, pláne ünnepi funkciója közben. Szerencsés

kéz, egy Iái?, vagy csak egy kis csonka torzója a testnek önmagában ól. A gondos, ügyeletes megmunkálás, a mely artisanok feladata volt, ez éled fel ezeken a szobrokon, a melyeket tengelyük körül megpergethetünk, pontosan egybekapcsolódnak profiljaik, kicsiny masszák mélyredolgozásában a szobor él.

A magyar szobrászok egy részén még ma sem ment végbe a művészi elpolgárosodás, ma is a történelmi festők lelki rokonaiként faragják a magyar hősöket, államférfiakat, terek közepére emelendő nemzeti nagyságok szobrait. Másik osztályuk a polgári sablonokban evez és igen kevés közöttük, a kit érdekelnének például a megmintázandó test titkai. Vedres Márk szeretettel és bensőséges művészi hittel kapcsolja magához a megmintázandó testeket, a melyek kicsiny alakot öltenek az ő kezén, formáik tömören összekapcsolódnak, megduzzadnak, az élet szintétikus átültetéseivé válnak. Fejlődése, az a maga követelte klasz- szikus szobrásznevelés, a melyet végzett önönmagán, a melylyel átverte magát antik hagyományokon, ősi kultúrákon, ez hozta természetszerűleg magával, hogy eleinte klasszikus szinü volt a téma köre. Legjobban hozzáférkőzhetett a mitológia nimfáihoz és szatirjaihoz, a melyek vizsgálódásra önkéntelenül kínálták klasz- szikus miliőben élő művész elé a testüket. De hogy furulyázó faunok-e az ő tömött testű kicsiny szobrai, avagy korsót cipelő leányok, hajat bontó mai asszonyok, az ő művészetének tartalmán semmit sem változtat. Hogy ma, a mikor már túl ment azon a határokon, a melyeket a klasszikusok ideológiája szabott elé és témáival is be tud illeszkedni a mai modern ember gondolatai közé, napi életébe, intimebbó teszi az ő művészetét, a melynek különben egyik leghangosabb megütött alaphangja természeténél fogva mindig az intimitás volt és marad.

Egy szobrász, a kit a szobrász igazi feladatai érdekelnek, a ki a legbecsületesebben munkálkodik, a ki apró testekben adja elénk a természet meztelenségének nagyszerű monumentálitását, a kinél nincs mellékes szándék, csak egyetlen nagyszerű cél: a test formáinak feltétlen megismerése: ez a magyar szobrász Vedres Márk. És az a néhány szó, a melyet most róla elmondottam, elég arra, hogy megmutassa : mennyire egyedül, kimagaslóan és társtalanul áll Vedres Márk a magyar szobrászatban.

Ellesett beszélgetések.

— A Kossuth-téren. —

A. Mit kérdek magától. Szokott maga sétálni?

B. Persze hogy szoktam sétálni.

A. És mikor szokott sétálni ?

B. Hogy mikor szoktam? Nü! Hát reggel, meg délelőtt. A jó friss levegőben.

A. Mit nem mond? Maga a levegőben szokott sétálni?

B. Sie mesügene Kalibri. Én nem a levegőben, de az aszfalton szoktam sétálni.

A. Akkor beszéljen úgy. És melyik aszfalton?

B. Ejnye de kiváncsi. Hát a Fried-meg a pénz- iigyi paloták előtt, a Kossuth-téren.

véletlen folytán múlt évi londoni tartózkodásunk alkalmával kiránduló csapatunk épp akkor érkezett a Guildhallhoz (a City városháza), mikor a lordmayor Dagy pompa között a havi tanácsülésből távozott. A hires városháza udvarára érve, első pillanatra azt hittük, hogy talán a király, vagy talán az uralkodóház valamelyik tagja időzik ott. Csakhamar felvilágosítottak, hogy a lordmayor fog távozni a tanácsülésből. Mert a külső keret fejedelmi vendégre vallott. A városház udvara tele volt sorfalat álló néppel, az udvar közepén hataimas négyes diszhintó, bakján livrós- parókás kocsis, szintén parókás cifra öltözetű inassal. A bejárat előtt parókás lakájok, lila- és feketeszinü talárba öltözött városi tisztviselők, valamennyi paróká- san, fején birétummal várták a város nagy urának lejövetelót. Néhány perc múlva a lépcsőházban látható lett az ünnepi menet: elül sceptrumokat vivő lakájok, utánok a taláros alderman-ok (tanácsosok) kettesével, végül lilásfekete talárban nagy aranylánccal nyakában a lordmayor fiatalosan rokonszenves alakja. A menet egész a kocsijához kísérte a lordmayort; a felszállásnál az egész kiséret levett föveggel állott a kocsi körül s ily tiszteletadással vettek búcsút a város fejétől. Mikor kocsija a városház udvaráról kirobogott, a hivatalos lakásáig (Mansion House) vezető utakon (déli fél egy órakor) tisztelet jeléül a lámpákat is meggyujtották. Ily tisztelet jár ki London polgármesterének a tanácsülések alkalmával. Ily tiszteletben tartja az angol nép a maga történelmi hagyományait. Ránk magyarokra oly feledhetetlen hatással volt ez a valóban történelmi színezetű jelenet, hogy hatalmas éljen kiáltással üdvözöltük a távozó lordmayort, a ki barátságos bólintással köszönte meg figyelmünket. Valóban fejedelmi nimbus veszi körül London első tisztviselőjének alakját évszázadok óta s az angol konzervatív felfogás e téren is mereven ragaszkodik a történelmi hagyományokhoz és formákhoz. Ez e nagy nemzet alkotmányos fejlődésének s hatalmas erejének egyik fontos tényezője s | mély hatással van az idegen szemlélőre.