Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)

1910-07-31 / 52. szám

2. oldal.

TU DCsT 352. szám.

nek az újságcikkek és gyűlések szónokai, egy kétségtelen. Kétségtelen az, hogy a javaslat épen azon a helyzeten nem fog segiteni, a melynek érdekében tervezik, tehát kár hallalit fújni, felkorbácsolni a berkek csendjét, akármi is lesz vége a parlamenten kívüli és parlamenti tanácskozásoknak, a sebek továbbra is gyuladtak maradnak.

Az ügyvédi pálya valaha nobile officium volt. A fiskális személyisége tisztelt és megbecsült volt, bizonyos patriarchális nimbusz vette körül és a szabad pálya puha kenyeret adott munkásának. Ezen időben az ügyvédjelölt, a jurátus olyanféle volt, mint a céhek legénye, ki a mester családjába tartozott és mire önálló lett, maga eddigi mestere és céhe biztosított neki becsületes megélhetést.

A létért folyó küzdelem elposványositotla az ügyvédi pályát. Az élet megnehezült ; több már az eszkimó mint a fóka, és sajnos, a fiskálisok patriarchális, tekintélyes osztálya helyet adott a klienseket gyakran a legpiszkosabb eszközökkel hajszoló, kriminálisok szélén járó ügyvédi osztálynak. Tisztelet a kivételeknek, de letagadhatatlan, hogy ma különösen a fővárosi és nagyobb vidéki városi ügyvédek tekintélyes százaléka csak oly módon menekülhet a nyomortól, hogy félretéve a finnyásságot, mindenféle üzletekkel és mindenféle kétes ügyekkel kénytelen foglalkozni, mert élni muszáj, a családnak kenyér kell.

A mérnöki, orvosi és más szakpályákhoz bizonyos készség szükséges, bizonyos szellemi rátermettség. A pályaválasztó ifjúság szeme tehát legkönnyebben a jogi pályára téved. Segíti a jogi pálya megválasztását a speciális magyar tradíció, mert a jogi pálya úri pálya is. É mellett az egyetemek jogi fakultásai oly módon vannak szervezve, hogy az előadások hallgatása nem kötelező, tehát sok szegény ifjú már azért is a jogi pályát kénytelen választani, mert csak e pályán tarthatja el magát bármely mellékfoglalkozás segítségével. A jogi pálya túlzsúfoltságának főoka tehát társadalmi ok, és igy, ha az ügyvédek helyzetén segiteni akar a miniszter, innen kellene kiindulnia.

A jogi pálya oly sok ágra szakad, annyi mindenféle állás és foglalkozás előfeltétele, hogy ez a körülmény Í3 elősegítette egy tisztes osstály társadalmi csődjét. A legkülönbözőbb szaktudást kívánó állásokat eddig jogászokkal töltötték be. Ez is annyira vonzó volt, hogy nagy rajokat hajtott a jogi élet terére. A túlzsúfoltság ma az ellenkező végletet teremtette: ma már silány, képzettséget alig követelő állásokra is akadnak ügyvéd pályázók. Ha tehát segiteni akar a miniszter a jogi pálya túlzsufolásán, revideáltassa a kvalifikációs törvényeket és zárja el a jogászok elől a nem őket megillető állásokat. Ez is csökkentené idővel a jogi pályára tódulást.

Ma tehát egy egymással élethalálharcot folytató ügyvédi és egy feljajduló ügyvédjelölti kar áll egymással szemben. Az ügyvédjelöltek sok alapos érve között a legfontosabb az, hogy az ügyvédi diplomáért, a kenyérért amúgy is keserves küzdelmet folytatnak. Ha most a pálya elvégzését még két évvel kitolják, ezzel csak újabb nyomort okoznak, mert a szegényebb jelöltek alig tudják ma is 100 koronás maximális fizetésükből eltartani magukat, az ügyvédsegédek pedig még nagyobb kínálatot fognak nyújtani, tehát a bér

arról panaszkodtak, hogy szomorú, hogy keserves az egyedüllét. Egy kicsit még járt-kelt a faluba, azután mintha mi sem történt volna vele, az erdőuek kanyarodott. Mikor beért a fák rengetegébe, eszébe jutott, hogy gombát ígért Lidi néninek. Szemeit a földre szegezte s kereste a jó gombákat, itt tatáit egyet, ott is, szépen kivájta a földből, kissé megtisztította s kabátja zsebébe dugta őket. A gombaszedés volt most minden gondja s örült, ha minél többet szedhetett.

Másnap örömmel állított be Lidi nénihez egy nagy csomó gombával.

— Lidi néni, ide nézzen, ez mind gomba s egy egész kis batyut tett az asztalra.

Az öreg asszonyka nagyon megörült, mert hiszen szegényesen voltak ők mindennel. Azután leültek egymással szemben, mint régi jó ismerősök s Hlinka baosi is úgy érezte magát, mintha teljes életében máshova nem is járt volna, csak ide. Kényelmesen megtömte a pipáját, rágyújtott s megeredt a beszélgetés. Eleinte csak lassan, vontatottan meg-megakadozva, de aztán csak rátaláltak a beszéd fonalára.

— Bizony már a lányom is harminchat esztendős, v olna is már kérője sok, de nem adom. Nem akarok magamra maradni.

— Jól teszi, — mondja Hlinka bácsi. — Szeretném már látni, mikor jön haza? — kérdi kíváncsian.

— Ha itt marad, most már nemsokára jön, ma korán végez.

— Fiatalon vesztette el apját?

még kisebb lesz. Emellett egy uj nyomorgó osztály terem, az ügyvédsegédek osztálya, mely még nehezebben teremt idővel exisztenciát, tehát még kevósbbé alapíthat családot.

Minthogy pedig azt, a ki már pályája derekán tart, úgy sem rettenthetik vissza az akadályok, nem lesz ez intézkedés folytán kevesebb ügyvéd, legfeljebb nagyobb ügyvédnyomor és csak egy évtized múlva csékely mértékben érezhető a megnehezítés hatása, mert csak az ezután jövő pályaválasztók rettennek meg az ügyvédi pályától.

Igazságtalan és jogtalan, de amellett célszerűtlen és eredménytelen is az ügyvédjelöltek útjába a adályo- kat gördíteni. Nem jogos ez nemcsak a bejegyzett ügyvédjelöltekkel, hanem a joghallgatókkal szemben sem, mert a ki a jogi pályára lépett, megbízott az 1874. évi XXXIV. törvénycikkben, az állam erkölcsi felsőbbsógóben és nem tételezhette fel, hogy maga a törvény játssza ki terveiket. Nem beszélhet ugyan az ügyvédjelölt szerzett jogról, — mint azt a kassai memorandumunk teszi, mert az állam törvényhozása megváltoztathatja, módosíthatja a törvényeket, de a méltányosság és az erkölcsi súly nem engedhet meg ilyen célnélküli, lenyűgöző akadályokat. Segiteni kell az ügyvédek helyzetének tarthatatlanságán, de nem az ügyvédjelöltek bőrének rovására.

A mi pedig azt a tervet illeti, hogy az ügyvéd- jelölt no képviselhesse főnökét, tehát egyáltalán ne tárgyalhasson az esküdtbiróság és felsőbb bíróságok előtt, ez a terv kissé naivan hat. Az ügyvédjelölti praxis célja épen az, hogy a jolölt főnöke útmutatása mellett kiképezze magát a jogélet különböző ágaiban, már pedig ha útját állják annak, hogy a felsőbb bíróságokkal és különösen az eskiidtbirósággal megismer- kedhessék, akkor egyszerűen rászabadítják a tapasztalatlan ügyvédet a jogkereső közönségre és a diplomás ember terra incognitát talál maga előtt első felsőbiró- sági tárgyalásaikor. De különben is következetlenség az, hogy valaki az összes jogtudományok doktora és mégsem tejthet ki működést az összes jogtudományok terén. Nyugodtan állitható, hogy egy ügyvédjelölt, felelőssége tudatában talán még gondosabban előkészít egy nagyobb, tanulmányokat igénylő tárgyalást, mint minden oldalról elfoglalt főnöke, és ha tehetséges ember, az ügyfél is csak nyerhet a jelölt képviseletével.

Elmondható tehát általánosságban, hogy a reform, ahelyett, hogy segítene a bajokon, csak mélyebb sebeket vág az állapotokon. Az orvosság rosszabb, mint a betegség. Más oldalról kell az orvosláshoz nyúlni, végét vetni a különböző zúgirászok botrányos konkurenciájának, szabályozni a perenkivüli eljárásokat és módot adni az ügyvédi karnak, hogy tisztességes díjazással becsületesen láthassa el szakértelménél fogva a jogélet háttérben álló ügyeit is. Helyes a jövendő generáció pályájának megnehezítése, mert nagyon meg fogja fontolni a jogi pályára lépő, vájjon érdemes-e a sok akadálylyal megküzdenie és minden esetre apadni fog idővel az ügyvédek száma, egyben pedig emelkedni fog tekintélyük. A társadalmi törvények és alakulatok figyelembevételével kell bizonyos forrásokat megnyitni és bizonyos forrásokat elzárni, hogy egészségesebb fejlődés következzék be.

De még ez sem lesz végleges segítség. Ha az

— Nehéz azt elmondani erdész uram, tán el sem vesztette, tán ól is, csak nem tudjuk, hogy hol.

— Hogy-hogy, hát volt is apja, meg nem is ? — jegyzi meg tréfálkozva Hlinka.

— Úgy van. Volt is, meg nem is, — s valami bánatos árnyék suhant Lidi néni arcára.

— Mondja el hát Lidi néni, hiszen nincsen abba semmi — nógatta az öreg.

— Elmondom, jó ember megérti mindennek a

sorát.

— Megértem bizony.

— Nem vagyok én már fiatal, nincs mit azon röstelkedni s mintha önmagát akarta volna e szavakkal biztatni, kereken belekezdett a történetbe Húsz esztendős lehettem; akkor is itt laktunk ebben a házban s kijártam az erdőbe nyár idején gombát szedni, ősz táján meg galyakat gyűjteni a télire. Keresztiil-kasul jártam az erdőt, néha eltévedtem egészen a másik határba s jó este lett akárhányszor, mire hazakerültem ; mondom húsz esztendős lehettem s már úgy ősz fele járt s én jó ’messze bent voltam a vadonban, valami ördög vitt akkor olyan messzire engem, már rám alkonyodon s én hazafelé igyekeztem. Egyszerre csak szembe találtam magam egy szép szál legónynyel. Sohse láttam, azt se tudtam, hová való. Csak azt láttam rajta, hogy magyar ember volt. S hogy szembe kerülök vele, megszólít, hogy hová tartok, mondom: hazafelé. De ő csak nem engedett az utamra, hanem hozzám szegődött s velem jött. Azt mondta, hogy elkísér. Én féltem tőle, de aztán láttam, hogy nem veszedelmes

állam igazán méltányolja majdan a jogszolgáltatás elsőrangú fontosságát, akkor idővel a jogszolgáltatás terén nemcsak a bíráskodást és a vádat, hanem a jogvédelmet is államosítani kell, az ügyvédeknek is állami hivatalnokoknak kell lenniük. Csak ez lesz gyökeres reform, mert jól jár vele a közönség, mely részben ingyenes, részben méltányos áru jogsegélyt nyer és nyer vele az ügyvédi kar, melyben kiegyenlítődnek az aránytalan egyenlőtlenségek és állásuk ismét méltóságúé, tiszteletreméltó lesz.

Ezen irányban kell a reformnak az előkészítő munkálatokat folyamatba tenni.

Fürödjünk !

Városunknak nem minden lakósa oly boldog halandó, hogy a nyári hőség idején a balatonparti fürdőhelyeket kereshesse fel, vagy a magas Tátrába vonulhasson. Sőt éppen azok vannak kevesen, a kik ezt megtehetik. Az itthonmaradottaknak sincs azonban okuk az irigykedésre, mert hát vizünk van bőven, a hol testünket, lelkünket felüdithetjiik, s a téli időre magunkat megaeólhozhatjuk.

Városunkat keresztül szeli az Ung vize, melynek hűs habjai igazán csodás hatásúak, és mégis azt látjuk, hogy — az egészen forró napokat kivéve — az Ung vize csendes, az Ung vizében alig fürdik valaki.

Pedig az nagyon furcsa dolog, hogy nyár derekán egy folyó vize — melynek majd minden részében biztonságosan lehet fürödni — csendes legyen. Más városok vizei, a folyó vizekre épített fürdői hangosak a zsivajtól, a csapongó jó kedv, az öröm, a jól érzés kitöréseitől, nálunk meg az úgynevezett katonai uszodának is alig van látogatója, ha csak nincs 30°-nyi hőség.

Úgy látszik, hogy a mi közönségünk nagy része fél a víztől, jól mondva a kissé hüsebb víztől. De ne féljünk a víztől; ha szeretjük — ölelgessük, ha haragszunk rá — ugorjunk belé, tiporjuk, üssük-verjük, pacskoljuk meg — de keressük fel, fürödjünk. Füröd jiink sokszor, fürödjünk naponta — becsüljük meg az Isten adományát I

Az orvosok általában hangsúlyozzák a gyakori rendszeres íiirdós áldásos hatását az emberi testre. Fürödni és úszni I Nincs a világon jobb sport az úszásnál. A fejlődő gyermeki organismust a csodával hatásos módon edzi, nincs az emberi testnek oly izma, mely részt ne venne az úszásban : tisztítja a bőrt, tágítja hatalmasan a mellkast, a tüdőt, felvillanyozza a tost összes idegeit. Kinek volna nagyobb szüksége ezekre a jótékony dolgokra — ha nem a gyermekeknek! Fiuknak, lányoknak egyaránt. De a fürdésnek jó hatása még mélyebb, még távolabbra ható I Gyorsítja a vérkeringést, jó étvágyat szerez, pompás álmot hoz, a lelket, a kedélyt vidámitja fel. Edzi a festet. A modern kor számtalan kártékony kinövése között nem a legkevésbé rontja a gyermek gyenge organismusát az iskolai, óriási módon felszaporodott tananyag A modern gyermek szellemi túlterhelését minden szülő ismeri : az agy kimerül, a test gyengül és fogékony lesz minden betegség iránt. A fürdőzés edző hatásával minden más testedzésnél jobban páncélozza a gyermeket a számos torokgyuladás és meghűléses betegség ellen.

ember, hát eltréfálkoztunk. Már sötétedett és mi még mindig messze bent voltunk az erdőben. Aztán, hogyhogy nem, valami fákkal sűrűn benőtt völgybe jutottunk s leültünk pihenni s ő hozzám simult és simogatott és észre sem vettem, egyszer osak megosókolt 8 az ujjamra akarta huzni a gyűrűjét; szép piros köves ezü8tgyürü volt, de én nem akartam elvenni.

Hlinka bácsit valami nyugtalanság fogta el s közbe vágott:

— Aztán azt mondta, hogy : lennól-e a feleségem ?

Lidi néni szemei megélénkültek s meglepetten

szólt:

— Igen azt mondta

— Aztán a legény vállára hajtotta a fejét — folytatta Hlinka.

— így volt.

— Aztán nagy vihar keletkezett.

— Igen nagy vihar, villámlott, dörgött.

— És megeredt a zápor.

Lidi néni elsápadt:

— Honnan tudja?

Hlinka csak folytatta:

— És közeibe leütött a villám, és egy hatalmas fát ketté hasított.

— Jézus Mária, honnan tudja ezt? — Kérdi magánkívül Lidi néni.

— És maguk egy sürü bokorba bújtak a vihar elől s ott egymáshoz simultak mint két gerlice.

— Mint két gerlioe — ismételte könnyes szemekkel Lidi néni