Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-01-23 / 7. szám
48. évfolyam. — 7. szám Ungvár, 1910. január 23 Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Előfizetési feltételek: Oak az ,,Iliig“ lapra Egész évre . 12 K ; Negyedévre . 3 K Félévre. . . . 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába : Egész évre ...............17 K ,,1'ng vármagje HUatalos l.apjá“-ral együtt egész évre Ifi ív -- Félévre . . 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az ,Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronklnt 40 fillér A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Tarlózás. Irodalmi élet Ungváron. Az utóbbi hónapokban szinte irodalmi forrongás támadt Ungváron. Egymásután jöttek a neves emberek, hogy szellemi kincseiket bemutassák Ungvár közönségének. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság Zöldy Marcit és Fülop Áront, az Uránia Pékár Gyulát és Hock Jánost, az Irodalmi Társaság a Kereskedelmi Csarnokkal társulva Eötvös Károlyt hívta meg Az bizonyos, hogy a közönség lelkében maradandó nyomokat hagyott mindegyik vendégünk. Természetesen még azt is bizonyosnak veszszük, hogy a közönség elismeréssel és hálával gondol az intéző körök figyelmes tevékenységére. Felmerülhet most már a sok elsőrangú szellemi élvezet után az a kérdés: az Irodalmi Társaságunknak feladata lehet-e, hogyaneves írókat egymásután hívja meg? Vagy inkább arra törekedjék, hogy saját tagjai működjenek és azok erejét, tehetségét igyekezzék fejleszteni ? Úgy cselekedjék-e, mint a nyíregyházi Bessenyei-kör, a mely minden alkalommal nagy írókat és művészeket szerepeltet, óriási összegeket fizetve nekik? Vagy teljesen zárkózzék el az elismert irók és művészek szerepeltetésétől ? A mi véleményünk szerint a középút a helyes. Az Irodalmi Társaságnak mindenesetre főcélja, hogy a saját tagjainak erejét fejlesztve mindinkább magasabb színvonalat érjen el. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság határozottan emelkedőben van. A dicsősége az anyaegyesületnek : a Közművelődési Egyesületnek is dicsősége. így kell megítélni a munkáját, nem pedig oly módon, hogy az anvaegyesü- lettel szembeállítva azt hirdetni róla: túlszárnyalta amazt. Nem versenytársakról van szó. A Közművelődési Egyesületnek is, meg a szakosztályának : az Irodalmi Társaságnak is ki van jelölve a munkaköre. Egyik a másikat nem keresztezi, de nem is keresztezheti. * A nagyzolók. Az elmúlt éjjelek egyikén „betörő“ járt a városházán. Bizonyára a szétosztásra váró 14,000 K-ból akart magának is részt szerezni. Mint a hogy a betörőkhöz illik, ő is lel volt szerszámozva; volt nála egy rossz véső, egy kalapács, egy még rosszabb fűrész, s egy hosszú kötél. S ezekkel a nyomorult eszközökkel akarta ő a pénztár erős vasajtaján felül a még erősebb páncél- szekrényt is feltörni, hogy célt érjen. Micsoda együgyüség kell az ilyen kísérlethez. Nagy dőreség a verebekre ágyukkal lövöldözni, de még nagyobb dőreség az ágyút verebekkel elfoglalni akarni. Ilyen forma cselekedet volt a városházi betörő kísérlete is, a ki — úgy látszik — abban a feltevésben élt, hogy egy „betörő“ láttára önként fognak a vasajtók megnyílni. Szegény, szegény ember: bizonyára nagyzási mániában szenved. Nem kell azonban hinni, hogy ez a betörő páratlan az ő maga nagyzási hóbortjával a városházán. Nem. Vannak ott még kivüle is nagyzolók, a kik azt hiszik, ha szájukat szóra nyitják: minden akaratuk szerint fog történni, sőt kell, hogy úgy történjen. És e nagyzolók különösen a „szak“-dolgok tárgyalásánál lépnek nagyon előtérbe. Néhányszor sikerült is célt érniök, mert általános emberi gyengeség, hogy a „szakértő véleménye“ előtt meg kell hajolni. Minthogy azonban az elfogadott szak- vélemények az utóbbi időben minderősebben bizonyultak nagyzolasnak, a közönség kezd a helyzet magaslatara emelkedni, és saját józan esze szerint cselekedni. És igy is van helyén. Mert a pénzsóvar betörőnek megbocsátható, ha az éj sötét leple alatt nagyzási mániájában egy rossz vésővel akar vasajtókat feltörni, de egy város ügyeinek intézésénél nem szabad a nagyzolók, az önhittek akaratát vakon követni, még ha diplomával igazolják is „szakértőségüket“. Ki vagy te, óh nyomoru fenség, Börtönbe’ sinlő végtelenség, Te pont, melynek határa nincs, S minek mélyéből egy világ biralma Ragyogva kél, ha egyet intsz ? Ki vagy te, óh királyi koldus, Ki enyhülést hiába koldulsz Örökvaló szerelmedért?! Mi haszna dús, mi haszna minden, Ha senki, senki meg nem ért?! Hiába nézek önmagamba, A lelki szem a lelki napba Sokáig nézve megvakul. Lélek se képes elviselni A szörnyű fényt bántatlanul. Mondjátok óh, hogy van-e dúsabb És van-e mégis nyomorultabb E koldus-gazdag földtekén, Miként az álmok fejedelme, A vágyak óriása, én ? „A Megváltás“ előszava. Irta Hock János. Hölgyeim és uraim ! E helyen rendesen a tudomány nevében beszélnek a közönséghez. Ma és holnap este a vallás nevéA tankötelezettségről. A magyar törvényhozás báró Eötvös József javaslatára az 1868. évi 38. t.-c-ben az általános tanitási kötelezettség nagy elvét iktatta törvénykönyvünkbe. Első paragrafusa kimondja, hogy minden gyermek 6-dik életévének betöltésétől 12-dik, illetőleg 15-ik évének betöltéséig, ha hozzátartozói neveltetéséről máskép nem gondoskodnak, nyilvános iskolába járni köteles. Ugyanezen törvény 4. §-a azt Írja elő, hogy azt a szülőt, gyámot vagy gazdát, ki a tanköteles korban levő gyermeket visszatartja az iskolától, első ízben figyelmeztetni, minden további esetben fokozatosan (1—8 K-ig) bírságolni kell, sőt, ha ez sem vezetne eredményre, a gyermek számára gyám rendelhető ki. Papíron szép ez, igen jól hangzik, sőt kétségtelen, hogy maga az elv egy nagy ideát akar valóra váltani : kivétel nélkül minden embert erkölcsileg, szellemileg képezni keli, tudjon írni, olvasni s számolni, sajátítsa el az ismeretek elemeit, hogy ezek révén boldogulhasson. Szép és magasztos gondolat ez, törvénybe iktatásával megelőztünk sokkal nagyobb, hatalmasabb népeket, nemzeteket, ámde bol vagyunk még az ösz- szes tankötelesek iskolába járásától ! 41 éve, hogy élő törvényünk van s bár tagadhatatlan, hogy e téren is haladtunk, de hogy mikor lesz végrehajtható és végrehajtva ez a fontos törvény, annak csak a jó Isten a megmondhatója! Nagy, végteleu nagy e téren a muh szlás, a nembánomság, nem is mulasztás számba tnegyen ez már, bűn az, bűn a jövő nemzedéke és a haza ellen! Lapunk helyi érdekű céloknak áll a szolgálatában, azért nem terjeszkedhetünk ki az ebbeli országos állapotokra. Röviden csak azt konstatáljuk, hogy a tankötelezettség érvényre emelésében nem vagyunk az elsők közt, de nem tartozunk az utolsók közé sem. Hogy vármegyénkben azonban mekkora munka vár még e téren a megoldásra, mennyi, de mennyi még a tenni valónk, azt felderíteni éppen e lap kötelessége. Az 1907—908. tanév folyamán Ung vármegye területén iskolába nem járt: fiú: leány: mindennapi tanköteles: 2492, 2443, ismétlő tanköteles: 1138, 1141, iparos, kereskedő inas : 28, —, összesen : 3658 fiú és 3584 leány, vagyis 7242 gyermek nem részesült a legelemibb oktatásban, abban, melyben a törvény betűi szerint részesülnie kellene mindenkinek. Ha ehhez hozzáadjuk még azok számát, a kik (testi vagy más fogyatkozás miatt fel voltak mentve (589 fiú, 626 leány =. 1115), Lapunk mai száma S oldal. Kérdés.* Irta Komjáthy Jenő. Mondjátok óh, hogy van-e dúsabb És van-e mégis nyomorultabb í E koldus gazdag földtekén, Miként az álmok fejedelme, A vágyak óriása, én ? Vágyak s remények légióin Korlátlan úr s alattvalói Az álmok ragyogó hada, A gondolatok milliárdja, Az eszmék fényes csapata. De kincseit mind széjjelosztja, S ő jár mezítelen, kifosztva, Almok fölött korlátlan úr; Örök magányban, mély borúban Jár nesztelen’, látatlanul. Nem ismeri e nép királyát, Ki rejtve fut be büszke pályát, Hatalmas ismeretlen ő; Nem ismeri még önmagát sem A láthatatlan szervező. * Ez a költemény a 12 esztendővel a halála után felfedezett és oly híressé vált költő hagyatékából való. Az itt bemutatott költemény megrázó önvallomása a lánglelkü poétának. Szerk. ben kérünk szót. Mert bigyjék meg, hogy a tudomány és a vallás nem ellenségek. Hogyan is lehetnének azok, mikor mind a ketten ugyanegy célt szolgálnak. Mind a ketten csak az igazságot keresik, hogy vele egy lépéssel közelebb vigyék az embert a boldogsághoz is. Igazság, boldogság! Ez tehát a kettős végcélja minden haladásnak. Ezért nagy oktalanság a tudományt és a vallást szembeállítani, mikor azok nem zárják ki egymást. Sőt! Kiegészítik, mint az a két hatalmas sas-szárny, a melyek csak együtt emelhetnek a magasba. Mihelyt az egyik megtörik, hiába verdesi a levegőt a másik. Még az a királyi madár is lebukik a magasságból és ott fog fetrengeni a vérben, a sárban. Mint a kiszáradt föld a harmatért, úgy eped az emberi szív a vigasztalásért. Ezért nem volt a vergődő embernek soha elégséges a tudás fénye! Kellett ahhoz a hit melegsége is. Magunkról tudhatjuk, hány oly nehéz szomorú pillanata volt már a mi életünknek is, mikor tudásunk javarészét szívesen odaadtuk volna egy csöpp reményért, egy kis vigasztalásért! Mit használ egy szomorú embernek, ha csak az agyát tömjük tele adatokkal, ismeretekkel, de a hitnek gyökerét kitépjük a szivéből. A szenvedőnek vérző sebére mindig balzsam kellett s nem volt elég a tudásnak cifra pólyája. Már pedig Isten nélkül a szív üres és sivár lesz,
