Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-08-09 / 32. szám
46. évfolyam. — 32. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. augusztus 9. Előfizetési feltételek: Ónak az „Iliig“ lapra Egész évre . . 8 K j Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K j Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 „Ung vármegye Hivatalon Lapjá“-val együtt egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. tAesadalmi hetilap Kiadóhivatali telelőn szám II. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Kell-e névmagyarosítás? Irta Deák Gyula. Kell-e névmagyarosítás ? Ez a kérdés mindig aktuális. Most azonban, hogy a londoni olimpiai versenyen a két első győző: Fuchs és Weisz diadalát elhomályosítja nevüknek germánsága, a kérdés kétszeresen . . . százszorosán aktuálisnak mondható. Mert mennyivel dicsőbb lett volna a magyarság diadala, hogy ha a két magyar győzőnek magyar neve volna ! A név családi hagyomány, a melyről nehéz lemondani. De a mikor rendkívüli fontos körülmények kívánják; — a mikor arról van szó, hogy áldozatot hozzunk a honszerelem oltárán, akkor az idegen hangzású családi névnek elhagyása nem olyan nehéz, mint első pillanatra hiszszük. Példákat hozhatok fel, hogy a közéletben, politikában, irodalomban, művészetben ma már nevezetes emberek megváltak családi nevüktől, újat, szép, magyar hangzásút vettek fel s tiszteletet szereztek neki. ‘Petőfi, a lánglelkü költő Petrovics volt; Munkácsy, a világhírű festő, Lieb; a gróf Vigyázó-család hajdan Wächter volt; a báró Harkányiak Koppeliek; Toldy Ferenc, az irodalomtörténet atyja, Schedel; Szederkényi Strumpf; Rákosi Kremsner; Vámbéri Weinberger, stb. Franki Vilmos eredményekben gazdag huszonötévi munkásság után lett Fraknói s három nap alatt elfeledtette az uj név a régi németet. Előttünk vannak a példák, ezek eléggé megmagyaráznak mindent. Nincs tehát ok arra nézve, hogy tartózkodjék akárki is a névmagyarosítástól. Ha magyar a szív, legyen magyar a név is! Igaz, hogy ezen utóbbi kijelentésre nézve lehet érvelni azzal, hogy a magyar szív, érzelem idegen név mellett többet ér, mint a kevésbbé magyar érzelem magyar név mellett. Csak hogy erre nézve azt mondhatjuk ellenérvelésül, hogy az idegen nevű ember a viszonyok különböző változásai alatt kiadhatja magát magyarnak, majd másnak; mig a magyar nevű ember semmi körülmények közt nem tagadhatja le magyarságát, magyar eredetét. A hivatalos lap naponként közöl névmagyarosítást ; de az eredmény még mindig nem olyan arányú, mint a milyennek kellene lenni. Erről panaszkodik is a névmagyarositó központi társaság évenként kiadott jelentésében. Hogy a névmagyarosítás nem terjed a kívánt arányban, annak oka az emberek eféle gondolkodása: Atyámnak, nagyatyámnak jó volt ez a név, ők azért jó magyarok voltak, én is annak tartom magamat. Nem a ruha teszi az embert. Idegen hangzású nevemmel jobb hazafi lehetek, mint esetleg egyik-másik tősgyökeres magyar nevű ember, még ha nemesi előneve van is A névmagyarosítás ügyét társadalmi utón lehetne diadalra juttatni. Ha alakulnának minden valamire való községben névmagyarositó társaságok, egyesületek, a melyek szépen, minden erőszak nélkül oda hatnának, hogy a magyar emberek lássák be a magyar névnek szükségét: akkor csakhamar kedvezőbb lenne a kép. Tudomásom szerint van is már néhány városban ilyen egyesület, a mely rövid idő alatt szép eredményre hivatkozhat. Sok embernél azon múlik a névmagyarosítás, hogy kérvényüket csupa restségből nem Írják meg. Az ilyeneknél milyen jól beválna az egyesület, a mely elkészítené a kérvényt s a kérvényezőnek csupán a nevét kellene aláírnia. Szegény embereknél a pénz kérdése játszik bele a dologba ; itt megint kitűnő szolgálatot tehetne az egyesület, a mely tagsági dijaiból fedezné a kiadásokat. Egy dologra akarok utalni, a mely feltétlenül elitélendő a névmagyarosításnál: a történelmi nevek közt keresgélés, válogatás. Sokan azt hiszik, hogy ha nevüket magyarosítják, akkor a nagy emberek neveit egészen helyesen, jogosan viselhetik, s felveszik a Hunyadi, Rákóczi, Szemere stb. neveket. Ezzel azután ellenszenvessé teszik a nemes ügyet nemcsak azok előtt, a kik a történelmi névnek a folytonosságnál fogva viselői, de azok előtt is, a kiknek nincs ilyen fényes nevük, de az ügyről józanon gondolkodnak. Határozottan illetlenség a történelmi nagy alakok neveit felvenni. Válaszszon a névmagyarositó egyszerű, jó hangzású magyar nevet s iparkodjék tiszteletet szerezni az uj névnek. Petőfi, Fraknói senkinek a nevét nem vették el. Ezen sorok, de gondolkozásom jutalmát is látnám abban, hogy ha sikerülne néhány polgártársamat meggyőzni a névmagyarosítás fontosságáról. A kinek a lelkében visszhangot keltett e cikk s a névmagyarosítás ügyében nem tudja az eljárást, az forduljon felvilágosításért a Központi Névmagyarositó Társasághoz (Budapest, I. kér., Attila-utca 85 sz.) Egyről-másról. A városi tanács a napokban hozott határozatával egy Kossuth-téri házat lakhatatlannak nyilvánított. A ház e határozat hozatala előtt három Ízben próbált a lángok martaléka lenni, az éber lakók azonban a tüzet mindhárom esetben elfojtották. Ugyancsak öngyilkosságot kísérlett meg a napokban egy dombalja-utcai ház, porrá égése ennek sem sikerült. Ha jól emlékszem, az Ujtéren levő volt rituális fürdő padlásán támadt tüzek alkalmával is megtalálták azokat a bizonyos petroleumos rongyokat. Sőt, ha emlékezetem nem csal, még minden egyes kitörőben volt, de idejében elfojtott tűzesetnél ott voltak találhatók a petroleumos anyagok. Mindebből csak azt lehet következtetni, hogy — gyújtogatás esete forog, illetve forgott fenn. A tetteseket azonban egy Ízben sem sikerült kézrekeriteni. Vájjon Sumakoff, a Dsiu-Dsitcu-mester nem tudná-e megtanítani a rendőröket a gyújtogatok el — fogására ? Fenyvesben. Irta Vértesy Gyula. I. A szép fenyvest azóta se láttam, A mióta benne veled jártam, És azt hittem, többé nem is látom, S íme, megint csöndes útját járom. Megutáltam e szép sudár fákat, Melyek engem oly boldognak láttak, Mintha bizony tehetnének róla, Hogy nyilik is, hervad is a rózsa. Szegény szép fák, bocsánatot kérek, Hiszen a bűn enyém, nem tiétek, Csak én magam vagyok oka néki, Hogy a bánat a szivemet tépi. Kinyiliott a rózsa első csókra, S elhervadt az első durva szóra. Az én bűnöm a csók is, a szó is, Hogyha bántják, rosszá lesz a jó is . . II. Te veled jártam utoljára E fenyvesek között, Örömtől duzzadt lelkem akkor, Most gyászba öltözött. Azóta nem is jártam erre, S most újra itt vagyok, Rád gondolok és szivembe zsongnak Az édes-bús dalok. Az édes-bús dalok te rólad, Ki elvesztél nekem, Elvesztél ? Vagy nem is voltál tán Az enyém sohasem ? 1 . . . Leánylélek. Irta Géczy István. A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos úr körúti lakásában lábujjhegyen jár-kel a fényes libériába bujtatott cselédség. Orcáikon ott ül a jól begyakorolt aggodalom, mögötte pedig elbújva a titkolt káröröm. — Mi közük nekik ahhoz, hogy a móltó- ságos úr lázbetegen fetreng puha vánkosain? Uj helyről gondoskodni még van idő, az orvos szerint egy kis meghűlés az egész, valahol az erdélyi határszélen fázhatott meg, hol a magas kormányt képviselte egy vicinális ünnepélyes megnyitásánál. A nagy ernyős lámpa kéken hulló súgarai misztikus fénynyel vonják be a szobát s a falakon szeszélyes árnyékot játszanak az ide-oda mozgó alakok, a termetes méltóságos asszony, a száraz, hosszú orvostanár és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontoskodó komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg ütőereit. A betegség hirtelen fordult rosszra. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem látszott, a beteg vígan beszélgetett a méltóságos asszonynyal, a ki épp uj toilettjét mutatta be, a mit a mai bálra csináltatott. Hogyhogy nem, a láz egyszerre emelkedni kezdett és egy óra alatt oda szökött, a hol a tudomány már megcsóválja a fejét, felhúzza a szemöldökét, egy eleven kérdőjellé változik át és ilyen forma hangot ád: Hm! Hm I A méltóságos asszony arca egyszerre elborult, felhőt vont rá a szerető anyai aggodalom. — Nem attól félt, hogy árvaságra jut a kis Giziké, mindkettőjük szemefénye, — ki gondolna erre? de sajnálja aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen változás a legédesebb örömtől foszthatja meg, nem mehet el a bálba, az első rég várt bálra. Ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintetével keresni látszott valakit, s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, nagyúri orrhangján: — Merre van Giziké, látni akarom, jól néz e ki a báli ruhában ? A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, elbizakodott mosoly játszadozott széles ajka körül és ez a mosoly azt mondta: Szóp-e, jól áll-e Gizikének a báli ruha ? — Mit feleljek erre? hisz az oly természetes dolog, a mi kérdés tárgya sem lehet. Nem is válaszolt rá, csak ennyit: Ide hozom, s a szája körüli mosoly azt is hozzátette, hang nélkül, de érthetően: aztán bámulj! A méltóságos beteg szeme mohó vágygyal tapadt rá az ajtóra, a melyen az asszony eltűnt. A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét. — Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom, különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s bejött, mamájától vezetve, az édes kis Giziké. Úgy nézett ki hófehér ruhájában, mint a hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fénylett a mennyország, bársonyos szemöldöke a szivárványivet rajzolta a kék mennyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegeletén leányos szepe- gós, szeme mély tüzóben egy eltitkolt érzés, mely ki-ki szökött onnan, majd ismét visszabujt, de mikor kiszökött, oly bántólag hatott, úgy meghazudtolta ezt a gyermekarcot, kóklő mennyországot és a fehér ruhát, az ártatlanságnak örök szép jelvényét. — Szép vagy kis leányom, szebb, mint bárki más és ragyogásoddal elhomályosítod az egész fényes bált. — Hogy mehetnék el a bálba papuskám, mikor te beteg vagy? — Elmégy kis leányom, készülj fel hamar, nem vagyok én olyan nagy beteg, hogy a kis leányom ártatlan örömét megzavarjam. Lapunk mai száma 6 oldal.
