Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

4. oldal. XT 1ST 3­45. szám. A füzesi partvédelmi munkálatok a kedvező idő­járás mellett igen szépen haladnak előre. A munkála­tokat Szmolka Ernő főhadnagy szakavatott, buzgó vezetése alatt a 66. gyalogezred utászosapata telje­siti nagy gonddal. A jelenlegi munkálatok mintegy 150 méter hosszú uj parti erősséget képeznek. Egy indítvány. A holnapi közgyűlés elé Reisman Bertalan és társai azon inditványt terjesztik elfogadás végett, hogy a képviselőtestület egyhangúlag hozandó határozattal kérje fel Visontai Soma képviselőt oly irányú interpellációnak az igazságügyminiszterhez való intézésére, hogy az ungvári törvényszék felállítá­sára vonatkozó törvényjavaslatot még ez évben ter- jeszsze a képviselőház elé. Határozatilag kérik kimon­dani azt is, hogy az esetben, ha Visontai a kérelem­nek eleget nem tenne, úgy a város más interpellálót fog keresni. A kórházi bizottságnak e hó 3-án tartott ülésén dr. Novák Endre igazgató-főorvos bejelentette, hogy személyesen járt a belügyminisztériumban a kórházi építkezések ügyében, a hol is azon megnyugtató kije­lentést nyerte, mikép a gazdasági épület és fertőző­osztály építési költségeinek fedezésére felveendő köl­csön törlesztésére szükséges összegek a kórház évi költségvetésébe beállíthatók lesznek, mig az előreha­ladt gümőkóros betegek részére építeni tervbe vett pavilion építési költségeit — az építkezés engedélye­zése esetén — a belügyminiszter saját tárcájából fogja fedezni; ugyanekkor ígéretet nyert, hogy a terveket a belügyminisztérium műszaki osztálya díjmentesen fogja elkészíteni. A további tárgyalás folyamán a kórház jövő évi szükségletére beérkezett ajánlatok felett dön­tött a bizottság. VÁRMEGYEI ÜGYEK. A közigazgatási bizottság ülése. A vármegyei közigazgatási bizottság november havi ülését 10-én d. e. 10 órakor tartja meg. Kinevezés. Ung vármegye főispánja Lauda János ubrezsai anyakönyvvezető-helyettesnek ezen állásáról történt lemondását tudomásul vette, egyidejűleg So­mogyi Rezső jegyzői írnok, ubrezsi lakost az ubrezsi állami anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörrel anya­könyv vezető-helyettessé kinevezte. HÍREK. Tájékoztató. Nov. 8. Az izr. népkonyha-egyesület közgyűlése d. u. 1ji3 órakor a városháza nagytemében. A Kereskedelmi Csarnok társasösszejövetele. 2Vov. 9. Városi közgyűlés d. u. 3 órakor. Nov. iO. A közigazgatási bizottság ülése d. e. 10 órakor. Nov. 15. A Társaskör rendkívüli közgyűlése d. u. 5 órakor. Nov. SÍ. A Közművelődési Egyesület közgyűlése d. u. 3 órakor a vármegyeháza nagytermében. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden d. u 5—6 óráig. A népkönyvtár (Drugeth-téri állami iskolában) nyitva van minden vasárnap d. e. 10—1/a 12 óráig. * Lelkészi kinevezés. A hercegprímás az esztergomi főegyházmegyéhez tartozó budapesti gör. kath. egyházhoz s.-lelkészszé kinevezte Szemán István munkácsegyházmegyei áldozópapot, ungvári gör. kath. tanitóképző-intézeti s.-tanárt. Az uj s.-lelkész a hét közepén foglalja el állását. * Az ungvári törvényszék. Dr. Vi­sontai Soma országgyűlési képviselő siirgö- nyözte í. hó 6-án Fincicky Mihály polgármes­ternek, hogy Günther igazságügyminiszter a pénzügyi bizottság ülésén a leghatározottab­ban kijelentette az ungvári törvényszék mi­előbbi felállítását. Egyidejűleg Jászberény is kap törvényszéket. * Lelkészi jubileum. Bacskay Sámuel csapi ref. lelkész november 1-én töltötte be lelkészkedésé- nek 40-ik évfordulóját, mely alkalomból hívei, jó is­merősei ős barátai lelkes ünneplésben részesítették. A közbecsülésnek örvendő lelkipásztor tiszteletére okt. 31-én este a vasúti vendéglőben körülbelül 60 tagú ünneplő közönség gyűlt egybe, hová a még mindig fiatalos kedélyű jubilánst küldöttség utján hívták meg, ki családjával együtt jelent meg. Az estély folyamán szebbnél-szebb felköszöntők hangzottak el. Az elsőt Kulcsár Lajos m. á. v. állomásfőnök mondotta, mél­tatva az érdemes lelkész működését. Török M. Lajos csapi r. kath. plébános a testvér-egyház nevében ma­gas szárnyalásu beszéddel üdvözölte lelkész-társát és egyben nejét, mint a hitves és családanya mintaképét jellemezte és éltette. Dr. Nagy Béla pályaorvos a mé­hészet nagy mesterét üdvözölte Bacskayban. Végül Szabó Béla állami elemi iskolai igazgató az egyház­tanács nevében fejezte ki köszönetét az ünnepelt lel­késznek hosszas és áldásos tevékenységéért. Az ősz lelkipásztor könnyekig meghatva mondott köszönetét a nem várt kitüntetésért. A szépen sikerült estélynek a hajnalig tartó zene és tánc vetett végett, a midőn az ünneplő közönség kellemes emlékkel szivükben szót oszlott. Másnap délután külön-külön az egyháztanács tagjai, majd az állami iskola tanítótestülete Szabó Béla igaz­gató vezetése mellett, továbbá a vasúti tisztviselői kar, számos jó barátja és tisztelője jelent meg Bacskay üdvözlésére. * Névnap. F. hó 4-én volt Károly napja. Előző este a Koronában sokan összejöttek a városi törzs­asztalnál s üdvözölték Reviczky Károly városi adó­ügyi tanácsost és Tüchler Karoly pénzintézeti köny­velőt. A városi tisztviselői kar jókívánságait Gulácsy Ignác pénztáros tolmácsolta, majd a két ünnepeltet dr. Horvát Sándor ügyvéd köszöntötte fel. * Tisztek ellenőrzési szemléje. F. hó 4-én volt a tartalékos tisztek ellenőrzési szemléje, a mi, mint rendesen, most is meglátszott az utca képén. Kisebb-nagyobb csoportokban járkáltak végig az uta­kon a tartalékos tisztek, nem kis örömükre azoknak, a kik az egyenruhák iránt rokonszenvvel viseltetnek. A kaszárnyában, a hol a szemle lefolyt, beszédet in­téztek a tartalékos tisztekhez, majd nóvszerint szólí­tották fel őket és megvizsgálták a katona-könyveket. Ezután a folyó esztendőben kiadott katonai rendelete­ket olvasták fel. ’Esküvők. Rosenblüth Albert ungvári vállalkozó f. hó 3-án nőül vette Brünn Zsigmond debreceni fa­kereskedő leányát, Gizit. Braun Dezső f. hó 15-én tartja esküvőjét Was­sermann Reginával. * Ä Társaskör rendkívüli közgyűlése. Az ungvári Társaskör 1908. évi november 15-én d. u. 5 órakor a társaskör nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tisztelt tagokat ez utón meghívja az elnökség. Tárgy : Dr. Aczél Béla és 26 társának kérvénye a társas-köri vendéglőre vonat­kozólag. Ungvár, 1908. november 2. Az elnökség megbízásából dr. Lukács Géza, jegyző. * Ä tüdővészesekért. Halottak estéjén nem feledkezett meg közönségünk azon kötelességéről, hogy folytassa a tüdővész ellen felvett küzdelmet. A jószivü emberek 325 K 48 fill -t raktak össze a József kir. herceg szanatórium-egyesületnek az utcán és a temetők előtt felállított urnákba. A gyűjtésben részt vettek : Özv. Nehrebeczky Györgyné elnöknő, Barta- kovits Andorné, özv. dr. Brujman Bóláné, Cornides Györgyné, Fésűs Józsefnó, Flach Jakabnó, Fülöp Árpádné, Haraszthy Gyuláné, Hannel Antalnó, Kozár Lajosné, özv. Nátolya Antalné, Volosin Ágostonná, Bartakovits Berta, Cornides Edith és Ili, Cserszky Olga, Darvas Boriska, Egreczky Irén, Gazdagh Elvira, Haraszthy Margit, Holosnyay Böske, Kássa Elza, Lewandowszki Kornélia és Erzsi, Manajló Ilona, Med- reczky Márta, Nagy Margit, Novoszeleczky Jolán, Pavlik Ilonka, Rochlitz Vica, Roskovits Erzsiké, Rózsa Relli, Székely Sárika, Szoták Margit s dr. Juszkovits Mór titkár. A fenti gyűjtésen kívül gyűjtések folytak az egész megyében s Lőriuczy Jenő alispán rendel­kezésére a járások főszolgabírái s Fincicky Mihály polgármester tarsolyokat osztottak szót. A befolyt ösz- szeget a középpontban fogják megolvasni. * Tanárok gyűlése. Az Ung—Bereg várme­gyei Kerületi Tanári Kör f. hó 7-én a beregszászi állami főgimnázium tanácskozó termében rendes köz­gyűlést tartott, melynek tárgysorozata ez volt: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. A zárszáma­dást felülvizsgáló bizottság jelentése. 4. A művészet­történeti oktatás. Előadó dr. Tárczy Károly, munkácsi áll. főgimn. tanár. 5. Az internátusokról. Előadó Bihari Ferenc, munkácsi áll főgimn. tanár. 6. A ma­gyar dolgozatok értéke. Előadó Korpás Ferenc, bereg­szászi áll. főgimn. tanár. 7. Indítványok. 8. Tisztuji- tás. Ungvárról Pogány Gyula, Obláth Richárd és Orlowszky Frigyes főgimn. tanárok vettek részt a gyűlésen. * Gyászhirek. Ung vármegye felső kerületének r. kath. papsága fájó, de Isten akaratában alázatosan megnyugvó szívvel tudatja, hogy szeretett oltártest­vére : Adamkovich Jenő, szentszéki tanácsos, nagy- bereznai plébános, Ung vármegye törvényhatósági bizottságának tagja folyó évi november 7-én a halotti szentségek ájtatos felvételo után életének 54-ik, áldozó­papságának 31-ik évében elhunyt. Földi maradványai november 9-én délelőtt 10 és fél órakor fognak az engesztelő szent miseáldozat bemutatása után a nagy- bereznai sirkertben az anyaföldnek visszaadatni. Kovalóczv Rezső pozsonyi állami főreáliskolai tanár, a ki hosszabb időn át a helybeli kir. kath. fő­gimnáziumban is működött, múlt hó 29-én, hosszas szenvedés után, életének 54-ik évében elhunyt. * Az ungvári korcsolyázó egyesület múlt hó 31-én taitotta 1908/909. évi I. rendes közgyűlését, melyben a költségelőirányzatot 1633 K bevételei és ugyanannyi kiadással megállapították. Elrendelte a köz­gyűlés a szükséges javítási munkálatok sürgős foga­natosítását s elhatározta, hogy e télen mulatságot fog rendezni. Az idényjegy ára f. évi december 15-ig 6 K, tanulóknak és gyermekeknek 4 K. December 15-én túl a jegyekre 2 K reáfizetendő. Pártoló tagsági jegy, mely a melegedő csarnokba való belépésre jogosít: 2 K. * „A polgármester ur.“ Egyes lapok közöl­ték, hogy o hó végén előadja a helybeli Műkedvelő- Társulat „A polgármester ur“ c. darabot. Az intéző köröktől nyert értesülésünk szerint szó sem lehet a novemberi előadásról. A szerepeket még nem osztot­ták ki s lehetséges, hogy nem is a lapok által jelzett darabot adják elő. * A községi jegyzők kívánságai. A Ma­gyarországi Községi és Körjegyzők Országos Köz­ponti Egyesülete tegnap tartotta Budapesten évi köz­gyűlését, a melyen tárgyalták a belügyminiszterhez intézendő emlékiratot, a mely a jegyzői kar kívánsá­gait sorolja fel. Kívánják ugyanis a jegyző-képzés re­formját, a fegyelmi eljárás rendezését, a községi vá­lasztási rendszer eltörlését, a jegyzők anyagi helyze­tének javítását, a segédjegyzők helyzetének rendezését, stb. A gyűlésen az ungmegyei körjegyzők közül Tom- csányi István, Baka Sándor és Petreozky János vettek részt. * Egy leány tragikus sorsa. Egy szegény szerencsétlen leány, a ki jobb sorsra volt érdemes, tragi­kusan akarta befejezni életét. A szomorú eset az egri rendőrség egyik szobájában történt meg. Egyike ez is ama csöndes tragédiáknak, a melyek mindenna­posak, de az élet egymásra torlódó eseményei elmos­sák őket. A tragédia hőse egy fiatal leány. Nevelőnő volt, s egyszer a lejtős utón, mely a magára hagyott fiatal, szép leányok örök kálváriája, elbukott. Ettől kezdve már lefelé csúszott a lejtőn. Kávéházi pónztá- rosnő lett s a szép leányt a szeparék világában hamar megkedvelték. A könnyelmű életbe azután beleszólt a leány szive is. Szerelmes lett. A legnemesebb értelem­ben szeretett. Tisztességes érzelmek fakadtak a lelké­ben és ennek lett az áldozata. Hirtelen elhagyta helyét, hogy visszamenjen abba a városba, a hol szerelmét láthatta. A rendőrség azonban nem respektálhatja az érzelmeket. Neki végre kell hajtania a törvényt. A leányt ott, a hol boldogságot ment keresni, letartóz­tatták. S a szegény szerencsétlen teremtes, a kinek a lelke abban a gondtalan világban is gyöngéd maradt, nem tudta túlélni szégyenét. Gyilkos fegyvert emelt önmaga ellen. Az ólom elvégezte feladatát. A leány a halállal vivődik. Az esetről tudósításunk a következő : Október 31-én éjjel az egri rendőrség egyik zárkájá­ban öngyilkosság történt. Egy kávéházi pénztárosnó Strommer Adolfin az öngyilkos. A feliró leány ezelőtt volt már több egri kávéházban alkalmazva, s ott megismerkedett egy fiatalemberrel, a ki iránt szeriemre gyuladt. Egyszer már ott követett el öngyilkossági kí­sérletet, lugkőoldatot ivott, azonban a kórházban meg­mentették az életnek. Egerből elkerült, volt Nyírbátor­ban, majd onnan Ungvárra szökött, s a Japán-kávé- házbati volt alkalmazva. Azonban Ungvárról is meg­szökött. Mint kihallgatásakor mondotta a kórházban, azért szökött Egerbe, hogy ott régi szerelmesével találkozzon. Az ungvári rendőrség távirati megkeresé­sére a leányt letartóztatták. Bekísérték a rendőrségre. Megmotozták, azonban semmit nem találtak nála. a mivel kárt tehetett volna magában. Nem csukták a rendőrség börtönébe, hanem a mig visszakisérték volna Ungvárra, a rendőrségi szobában adtak neki helyet. Este azonban ágyba feküdt. Délután Strommer Adolfin arra kérte az egyik rendőrt, hogy vigye le neki a Korona-szállóban maradt kis kézi bőröndjét és vesszőkosarát. Mindkettő le volt lakatolva. A leány egész éjjel nyugodtan aludt. Reggel öt óra felé azonban a rendőrök hatalmas dörrenésre ébredtek föl. Strommer Adolfin ágyához rohantak. A leány állig be volt takarózva. Lerántották róla a taka­rót és megdöbbenve látták, hogy kezében egy kilenc miliméteres revolvert szorongat, melléből patakzik a vér. Értesítették a rendőrkapitányt, a ki azonnal ki­hallgatta. Azt mondta a leány, hogy a revolver a kis kosárban volt elrejtve, a mit a rendőr vitt le neki a kézitáskájával együtt a Korona-szállóból. A kosarat éjjel észrevétlenül felnyitotta s onnan kivette a revol­vert. Hogy miért lőtte meg magát, azt mondja, hogy úgy sincs neki senkije és szégyenli a letartóztatását. Bevitték a kórházba. Állapota életveszélyes. A boldog­talan leány néhány évvel ezelőtt Miskolcon egy elő­kelő úri családnál volt mint nevelőnő alkalmazva. * A Kereskedelmi Csarnok ma este tartja első társas összejövetelét helyiségeiben, melyre a n. ó. közön­séget ezúton is meghívja az elnökség. A mulatság igen látogatottnak Ígérkezik. * Az izr. népkonyha-egyesület közgyűlése. Az ungvári izr. népkonyha-egyesület, a mely Leuch- tag Gyuláné elnöklete alatt munkálkodik a jótékony­ság jegyében, ma d. u. Vj3 órakor közgyűlést tart a városháza nagytermében. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés, előterjeszti Braunfeld Mór. 2. Pénztárosi jelentés. 3. A gazdasági bizottság jelentése. 4. Az alap­szabályok módosítása. 5. A népkonyha megnyitása idejének megállapítása. 6. Esetleges indítványok. * Hivatal-áthelyezés. Az ungvári in. kir. pénz­ügyőri biztos hivatalos irodáját f. év november hó 1-ón Széchenyi-tér 29. házszám alá helyezte. * Csernek karrikaturái. A Székely-féle könyv­kereskedés kirakata előtt állandóan találunk embereket, a kik az ott elhelyezett karrikaturákban gyönyörköd­nek. Csernek Antal ugyanis igen érdekes jeleneteket rajzolt levelező-lap nagyságban. A felállítandó törvény­székre vonatkoznak a karrikaturák, a melyeknek da­rabja 1 koronáért kapható. * Elvesztett Váltók. Szanyi István palágyi la­kos Ungváron elvesztett két kitöltetlen váltót. Az egyik 1 K 40-f-es, a másik 80 filléres. Mind a két váltón elfogadó Szanyi István, kibocsátó felesége : Bús Erzsé­bet, forgatók : Sutka Kálmán és Tóth János. A ki ily aláirásu váltót megtalált, jelentse a legközelebbi rend­őrségnek vagy bíróságnak. Ha valaki értékesíteni akarná a váltókat, az előmutatóval együtt adják át a rendőr­ségnek vagy bíróságnak. * A munkás biztosítási választott bírósági eljárás szabályozásáról kiadott kereskedelemügyi m. kir. miniszteri rendeletet a győri kerületi raunkásbiz- tositó pénztár igazgatója, kossuthi Vizkelethy Sán­dor, a gyakorlati életnek megfelelőleg a magyaráza­tokkal és széljegyzetekkel ellátva, nyomás alá ren­dezte. Ezen munka az ügyvédek, az igényjogosult tagok, a pénztárak, a választott bírósági ülnökök stb. teendőit csoportosítva tárgyalja, igy a mű beszerzése az összes érdekeltekre előnyős. A mű november hó közepén hagyja el a sajtót. * Tűz Kereszten. E hó 4-én délután Keresz­ten tűz ütött ki s mintegy 16—20 épületet és sok takarmányt pusztított el.

Next

/
Thumbnails
Contents