Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

45. szám. TJ IST o­5. oldal. * Állami mértékhitelesítő hivatalok. Az 1907. évi V. t.-c. állami mértékhitelesítő hivatalok felállítását rendelte el. A kereskedelemügyi miniszter most 50 ily hivatal székhelyét és működési körét, illetőleg hatásköri területét állapította meg. Bereg és Ung vármegyék területére kiterjedő hatáskörrel a Munkácson felállítandó állami mértékhitelesítő hivatalt ruházta fel a miniszter. * Gyilkosság a parasztbálon. Törökruszkán október hó 31-én bált tartottak a legények a falu korcsmájában, hol Benczulyák János összeszólalko­zott társával, Dzvonyik Mihályijai. Az összeszólalko- zást dulakodás követte, miközben Benczulyák kést ra­gadott s Dzvonyikot szivén szúrta, ki rögtön meghalt, így végződnek a korcsmái bálok. * Értesítem a n. ó. közönséget, hogy a leg­finomabb porosz szalon íütőkőszén megérkezett és házhoz szállítva métermázsánként 4 K 50 fillérért árusítom. Preusz Sándor. 3032,4—6 * Légzőszerveink ellenségei az ősz és tél és nagyon gyakran támadnak ez időszakokban mindennemű gyuladások és hurutok. Ily betegségeket azonnal figye­lemmel kell kisérni, mivel az elhanyagolás hosszan­tartó és nem ritkán még az életet is veszélyeztető hu- rutos megbetegedésekhez vezetnek. Nem is szabad haszontalan háziszerekkei experimentálni, hanem azon­nal egy igazi gyógyhatású szerhez kell folyamodni. Ily szerek közül első helyen áll a „Sirolin-Roche“, melynek kiváló gyógyhatása az orvosok egyértelmű nyilatkozata alapján el van ismerve. „Sirolin-Roche“ minden gyógyszertárban kapható. * A Liniment. Capsici comp., a Horgony­Pain-Expeiler igazi, népszerű háziszerré lett, mely számos családban már sok óv óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás, köszvóny, csúz- nál stb-nél a Linimenttel való bedörzsölések mindig fájdalom csillapító hatást idéztek elő ; sőt járványkórnál, minő : a kolera és hányóhasfolyás, az aitestnek Lini­menttel való bedörzsölése mindig igen jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredmény nyel alkalmaztatott bedörzsölésképpen az influenza ellen is és üvegekben: á 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona a legtöbb gyógy­szertárban kapható; de bevásárlás alkalmával tessék határozottan: Richter-fóle Horgony-Linimentet (Hor­gony-Pain-Expellert) kérni, valamint a „Horgony" védjegyre és a Richter cégjegyzésre figyelni és csak eredeti üveget elfogadni. 1—4 A szomszédból. (Zemplénmegye). Bessenyei István installációja. Fényes egy­házi ünnepség színhelye lesz ma, vasárnap a sátor­aljaújhelyi r.-kath. plébánia templom. E nap reg­gelén dr. Fischer-Oolbrie Ágost kassai püspök a káp­talan több tagjának kíséretében Ujhelybe érkezik s apáttá szenteli Bessenyei István esperes-plebánost, majd ezen szertartás végeztével beiktatja őt sátoralja­újhelyi plebánosi állásába. — Főúri adomány. Gróf Andrássy Dénes uradalmi pénztárosa utján 3000 K-t adományozott a sátoraljaújhelyi izr. nőegyesület „sze­gény ház" alapjára. — Minta-íogház. Hogy hogyan kell őrizni rabokat, köunyen megtanulhatják azok, a kik az alábbi hirt elolvassák: Gortvay Aladár szeren­csi főszolgabíró egy letartóztatott kóbor cigánybandát a szerencsi közigazgatási fogházba záratott. A sok cigány között volt egy Lipótvárról megszökött fegyenc. A hatóság értesítésére Szerencsre is érkezett Lipótvár­ról egy fegyőr, hogy a szökött fegyencet visszavigye, azonban a szökevénynek reggel csak hült helyét talál­ták. Ugyanis a fegyenc cimborái éjjel a fogház folyosó falát az utcáról kiásták, a folyosóról a lakatok letörése után a fegyencszobába hatoltak, a hol még öt más parasztlegény volt elzárva, A cigáuyok ezután a bilin­csekbe vert fegyencet a falba vájt lyukon kivouszolták. az utcán bilincseit letördelték s mindannyain nyomta­lanul eltűntek. A fogházban maradt legények persze egy mukkot sem mertek szólani, mert e betörő cigányok megöléssel fenyegették őket, ha zajt mernek csapni. Nem is csaptak zajt. Ott is maradtak szépen a nyitott fogházban, mert megszökni sem volt kedvök. — Csőd, A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék Schvarcz Ignác újhelyi kereskedő ellen a csődöt elrendelte; bejelentési határidő folyó évi november 16. — Útonálló kocsisok. Homonnán a napokban egy bajnai szekér döcögött be a városba; a Kossuth Lajos utcán megállította azt két fiakkeres kocsis és vámot követelt. Ä szekeren ülő asszonynak apró pénze nem volt, igy elővette a ken­dőbe burkolt nagypénzét és abból akart fizetni. A két rabló álvámszedő, a mint megpillantotta a csomó pénzt, rávetette magát és erőszakkal el akarta azt rabolni, de a nő erősen tartotta pénzét és lármázni kezdett. A nagy lármára többen a szekérhez futottak, mire az utonállók elszöktek. A homonnai csendőrőrsvezető még az éj folyamán elfogta az egyik tettest s reggelre a másikat is úgy, hogy mindketten már a biróség bör­tönében hüsölnek. — A nagymihályi gimnázium ügye. A nagymihályi gimnázim ügye immár befejezett tény. A közoktatásügyi miniszter a miniszterelnökkel egyetértőén megállapodott, hogy az építés két év múlva fogja kezdetét venni. — A nagymihályi közkórház kibóvitése. A belügyminiszter a nagymihályi közkór­házban létesítendő és a tüdőbetegek részére szolgáló külön pavilion költségeinek fedezésére 60,000 korona segélyt folyósított — A hálátlan dénesíalvaiak. Gróf Andrássy Dénes bőkezűsége és Sulyovszky István közbenjárása folytán Dénesfalva áttelepítése nagy ál­dozatok árán keresztülvitetett, de a község lakói a Laborcpart védtöltóseit teljesen elhanyagolták és a falu ismét annak volt kitéve, hogy a viz elönti. Most az uradalom ismételten segédkezet nyújtott, hogy a part­védelmi művek megerősittessenek. A hálátlan dónes- falvaiak azonban még az uradalmi erdőből ingyen jut­tatott rőzsét sem akarják kiszállítani a munkálatokhoz, úgy hogy a folyammérnöki hivatal a főszolgabírói hi­vataltól karhatalom kirendelését kérte. — A sáros­pataki vashid ügye. A napokban tartották meg a sárospataki uj vashid ügyében az árlejtést. Beadatott összesen tiz ajánlat, melyek közül a legelőnyösebb a Balogh Kálmán ajánlata volt vasbetonból három 30 méteres hidnyilással 205,094 K 67 f összeggel. — Szerencsétlenül járt utas. Gavalla Jakab felsőzászló- falvi lakos múlt hó 28-án d. u. Homonnáról Udvára utazott a vasúton ; az udvai állomást azonban elnézte, de hogy mégis helyrehozza némileg hibáját, a Kroszha- tanyára vezető útnál kiugrott a vonatból, de oly sze­rencsétlenül, hogy egyik lába a vonat kerekei alá került s azt tőből lemetszették. Haldokolva vitték be a homonnai kórházba. Felépüléséhez kevés a remény. (Beregmegye.) A gyermekekért. A vármegye közigazgatási bizottságának legutóbbi ülésén a főorvos havi jelenté­sével kapcsolatban Nedeczey János biz. tag indít­ványozta, hogy tekintettel a Munkácson nagy mérvben elharapódzott járványos betegségekre, a hatósági orvo­sok utasittassanak, hogy a ragályos betegeknél minden nap jelenjenek meg s a lakások kellő módon való fer­tőtlenítését szigorúbb ellenőrzés alá vegyék. Az alispán bejelentette, hogy ugyan eddig a gyermekek közegész­ségügyére a legnagyobb gondot fordította, a mennyiben azonban ezen a téren a közegészségügyi közegek részéről valami mulasztást tapasztalna, a legkíméletlenebb szi­gorral fog eljárni. Szükséges azonban, hogy a hatósági közegeket a publikum is támogassa az által, hogy az elrendelt óvintézkedéseket szigorúan betartsa. Ä bi­zottság Nedeczey inditványát elfogadta. — Szerencsés vadász. Gróf Schönborn Károly hitbizományi uradal­mának ujfalusi pagonyában a gróf egyik főúri vendége — gróf Trattmansdorf — a napokban véget ért szar- vasbőgés alkalmával két nap alatt 6 szarvasbikát, 2 szarvastehenet és 2 őzbakot ejtett A bikák közül négy darab igen erős agancsu s ezek közt feltűnő egy 14 ágú. — Szerelmi dráma. A napokban esti 10 órakor a munkácsi közös laktanyában szokatlanul véres esemény folyt le. Horvát József nagyszombati illetőségű, 1907-beli közlegény a mondott időben a kaszárnya egyik félreeső helyiségében két revolvergolyóval halálosan megsebe­sítette kedvesét, a kantinos Julcsa nevű cselédjét, azu­tán maga ellen fordította a fegyvert s ugyancsak két golyóval kioltotta életét. A legény szörnyet halt, a leányt súlyos sérüléseivel a munkácsi közkórházba száliitották. — Kivándorlási ügynökök elitélése. Munkács rendőrkapitánya Morgenstern Wolf, Weisz Ignác és Neuman Hers munkácsi lakosokat titkos kivándorlás közvetítése miatt 600—600 K pénzbünte­tésre és 2—2 hónapi elzárásra ítélte. — A beregszászi magyar közművelődési egyesület e hó 4-én tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy Beregszászban nagyobb szabású jubiláris közgyűlést tart. — A hol nincs gondnok. A beregszászi vármegyei kórháznak megint nincs gondnoka. A csak nemrég kinevezett Lukácsífy Kristóf sem fogadta el a kinevezést, s most a kórház megint gondnok nélkül van. — A gróf jóté­konysága. A Munkács és sztmiklósi uradalmak területén működő tisztviselők s alkalmazottak gyermekeinek kikép­zésére gróf Schönborn-Buchheim az 1908/9 tanévre, a 20.000 koronás „Rákóczi“ alapítványának kamataiból ezen célra is szolgáló részen kívül évi 7.100 korona segélyt nyújt. Ezen állandó jellegű intézkedéssel a múlt tanévi hasonló adományát a nevezett gróf ismét 25 százalékkal emelte föl. — Előléptetés. Szentpétery Endre, beregvármegyei kir. tanfelügyelő, a VII. fize­tési osztály 3. fokozatába lépett elő. — A „Beregi Újság“ m. hó 30-án megjelent számát, egyik szerkesztőjének nyiltterezése utján, dr. Reisman Simon ügyvéd ellen intézett támadása miatt, a vádló indokolt indítványa folytán dr. Illés vizsgálóbíró elkoboztatta. — Gyilkos­ság Kisrákócon. Kisrákócon a mult a napokban Csika Fedort, neje és anyósa megölték. A fiatal asszony mindenáron el akarta tenni láb alól nála sokkal idősebb férjét. Tervét úgy hajtotta végre, hogy szövetkezve édesanyjával a félig ittas állapotban levő Csikának mérges növényekből teát főztek, megitatták vele s a szerencsétlen ember rögtön össze is esett. Nem bíztak munkájok sikerében, egy kötéllel hátra kötötték az áldozat kezeit, s a fiatal, alig 18 éves menyecske férje mellére térdelt és anyjával együtt megfojtották a férjet. — A mozdony alatt. Kevésbe múlt, hogy Kokot József munkácsi fütőházi munkást a pályaudvaron nem érte végzetes kimenetelű szerencsétlenség. A mint a mozdonyról leszállóit, lába a lépcsőn megcsúszott s ennek következtében a földre zuhant. Esése olyan szerencsés volt, hogy a mozdonynak a síneken kívül eső része alá került, a melyek csak felső testét és fejét horzsolták. (Ugoc samegye.) A íőispánék családi öröme. Ugrón Gábort, Ugocsa vármegye főispánját, neje: Szalay Lívia a na­pokban két egészséges fiúgyermekkel ajándékozta meg. — A dánosi cigányok gyermekei Ugocsában. Tudvalevő dolog, hogy a dánosi gyilkos cigányok gyermekeit letartóztatásuk alkalmával elvették szülőik­től és állami gondozás alá vették őket. A szomorú nevezetességű gyermekekből nehány Tiszaujlakra is jutott gondozásba. A gyermekek Újlakon elemi iskolába járnak, a hol a jobb viseletű és jól tanuló nebulók közé tartoznak. Ha valaki szülőik után kérdezősködik, haragosan, cigányos kijetéssel azt felelik, hogy becsuk­ták őket, mert rájuk fogták, hogy gyilkoltak, pedig az nem igaz, mert azok becsületes emberek. (Szabolcsmegye.) Férj és feleség. Nyíregyházáról jelentik : Fleg- mann Lipót, a szabolcsi hitelbank igazgatója, régóta betegeskedett. Neje, midőn a férjét elveszettnek mond­ták, hirtelen szivszélhüdésben meghalt. Férjét a fele­sége halála annyira megrendítette, hogy pár óra múlva ő is kiszenvedett. A tragikus végű házaspárt egyszerre temették el. —• A buj-balsai vasútvonal kiépítési ügye A buj-balsai szárnyvonal kiépítésénél érdekelt községek lakosai Kossuth Ferenc kereskedelmi minisz­terhez kérvényt intéztek, melyben kérik a vasútnak mielőbbeni kiépittetésót. — Eltűntek. Klein József 27 éves nagykállai kereskedő és Sipos Gyula nyirmadai gazdálkodó nyomtalanul eltűntek. — Megégett gyer­mek. Mogyoróson a napokban Varga Béla ottani lakos 2 éves gyermeke a szülők távollétéban gyufával ját­szadozott, a mitől ruhája meggyűlt s segítség hiányá­ban teljesen összeégett. Körjegyző urak figyelmébe! Ung Vármegye Hivatalos Lapja 1908. évi 42-ik számában előirt Szabáiyrendelet-fcervezBt a levágásról nálunk kapható. E tervezet úgy van készítve, hogy a jegyző urak csak a módosításokat jegyzik be és igy sok időt és munkát takarítanak meg maguk­nak, ha a szabályrendeleteket tervezetünkön készítik a megkívánt számú példányban. Egy példány ára 20 fillér. Kérjük b. rendelésüket. Tisztelettel Székely és Illés. Közgazdaság. A Gazdasági Egyesület köréből. Az Ung várme­gyei Gazdasági Egyesület értesíti a közönséget, hogy a kassai m. kir. gazdasági akadémiában 1909. évi január hó 5-től 20-ig gazdatisztek és szeszgyártulajdo­nosok részére szeszfőzői tanfolyam tartatik, melyen a szeszgyártás elmélete s az újabb vívmányok, az ellen­őrző vizsgálatok s a moslék értékesítése lesz megis­mertetve. Jelentkezni lehet december 25-ig. Tandíj 40 K, laboratóriumi dij 10 K. Szintén a kassai m. kir. gazdasági akadémiában mezőgazdasági szeszgyárak részére gyárvezetőket gyakorlatilag és elméletileg kiképző tanfolyamot tarta­nak fenn, mely tiz hétig tart s 1909. évi február hó 1-éu veszi kezdetét s április hó 15-én végződik. Ezen tanfolyamra felvétetnek, kik 18. életévüket már betöl­tötték s hatóságilag igazolni tudják, hogy legalább egy idényben szeszgyárban mint gyakornokok működ­tek s a magyar nyelvet szóban és írásban tökéletesen bírják s számolni tudnak, a mit a felvételi vizsgán be is kell igazolniok. A tanfolyamon gazdasági akadé­miát végzett gazdák is részt vehetnek. A tanfolyam végeztével elméleti és gyakorlati vizsgát tartoznak tenni. Tandíj 44 K, laboratóriumi dij 10 K. Jelent­kezni lehet szóval vagy levélileg január hó 20-ig. Bővebb felvilágosítással szolgál a kassai m. kir. gaz­dasági akadémia igazgatósága, esetleg a gazdasági egyesület irodájában is lehet tudakozódni. Bejelenté­seket a gazdasági egyesület is elfogad Ungvárott — a vármegyeházában. CSARNOK. Emlékezzünk Régiekről. — Ungvármegye főispánjai és tisztviselői a legrégibb kortól 1867-ig. — Közli Gálocsy Zoltán. (Folytatás.) (17) Ung vármegye szolgabirói. Az 1613—14-iki és 1617 — 19-iki szolgabirók között a múlt számú közleményünkben tévesen Dobosy János fordul elő. Ezt azzal igazítjuk helyre, hogy az illető neve nem Dobosy, hanem Dobozy János. * 1677- ben Gálocsy László, Chuda István, Kardos Pál, Kércsy László. 1678- ban Chuda István, Kércsy László, Pálóczi Horváth Pál, Viczmándy Gábor. 1679- ben Juhos György, Chuda István, Pálóczi Horváth Pál, Viczmándy Gábor. 1680- 83-ig Chuda István, Szentléleky Péter, Lipcsey László, Patay Sámuel. 1684—86-ig idősb Korláth István, Tereszti Szinyi András, Pálóczi Horváth Pál, Bornemisza Ferenc. 1687—93-ig Tótfalusy István, Haraszty Imre, Eperjesy György, Fekete Miklós. 1694—96-ig Haraszthy Imre, Pálóczi Horváth Mihály, Tótfalusy István, Ocsváry Ferenc, helyettes szolgabirók: Eperjesy Ferenc, Fekete Miklós. 1697—98-ig Baranyay Menyhért, Pálóczi Horváth Mihály, Haraszthy Imre, Fekete Miklós. 1699—1701-ig Tahy Gábor, Haraszty Imre, Nyiczky István, Csathó Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents