Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
6 oldal. 43. szám. CSARNOK. Emlékezzünk Régiekről. — Ungvármegye főispánjai és tisztviselői a legrégibb kortól 1867-ig. — Közli Gálocsy Zoltán. (Folytatás.) (15) Ung vármegye jegyzői. A régibb korból csak egyedül Simon mestert ismerjük, a ki 1364. évben a volt a vármegye jegyzője és a kin a jelen cikksorozat bevezető részében említett méltatlanságot követték el a közgyűlésen a Pálóczy- testvórek. 1544—1558-ig jegyző Beyczy Demeter. 1559—1574-ig Csicsery Péter, kinek évi fizetése 50 írtban állapíttatott meg. 1575—1577-ig Herczegb Ferenc, a ki részére az 50 írt fizetésen felül a vármegye minden porta után még 2 dénár pótlékot rendelt. 1578—1586-ig Zentmáriay Mátyás. 1587—1588-ig Rigómezey Mátyás. 1589—1591-ig körösi Keskeny János. 1592—99-ig Keskeny Albert, évi 100 frt fizetéssel, némely urak ezenfelül terménybeli járandóságot is Ígértek. 1600—19-ig Nyarádi Miklós, a ki 20 éven keresztül volt úgy e megyének, mint egyidejűleg Zemplén megyének is jegyzője. 1620—31-ig Gejőczy László, a ki szintén egyidejűleg Zemplén megyének is jegyzője volt. 1632—45-ig Bodó Lajos. 1646—70-ig Gejőczy László, kinek fizetése a megyétől 100 frt, a főispántól külön 50 frt volt. 1670—17-ig Debreczenyi István. 1672—77-ig Gyönyösy Pethő János. 1678—83-ig Thuróczy Ferenc, fizetése a vármegyétől 150 frt és a főispántól külön 50 frt. 1684—89-ig Pálóczy Horváth György. 1690—96-ig Csicseri Orosz Ádám. 1697—1701-ig Kisráti Ráthy György. 1702—03-ig Rácz Gergely. 1704—08-ig Szőledy István. 1709—14-ig Dráveczky Gáspár és mellette 1710- től 1712-ig aljegyző Kardos György. 1713—14-ig aljegyző Szitz János. 1714—17-ig Pálóczi Horváth Ádám. 1718—29-ig Csicseri Orosz Ádám, mellette 1726- tól 1729-ig Dráveczky László. 1730—36-ig főjegyző Keregtes László, aljegyző Petrovay Antal. 1737—40-ig főjegyző Réthey Antal 300 frt fizetéssel, aljegyző Kárner György 100 frt fizetéssel. 1741—46-ig főjegyző Thurzó András. 1747—49-ig főjegyző Kárner György, aljegyző Thurzó András. 1750—56-ig főjegyző Csicseri Orosz Ferenc, aljegyző Thurzó András. 1757—59-ig főjegyző Thurzó András, aljegyző Nemes Lőrinc, kinek kötelességévé tétetett a levéltár rendezése. 1760—68-ig főjegyző Csicseri Orosz Gáspár, aljegyző Füghei Csathó Ferenc, de 1766-ban aljegyző lett Csathó József. 1769—74-ig főjegyző Füghei Csathó Ferenc, aljegyző Iványi Fekete János. 1775—81-ig Pálóczi Horváth Ádám. 1782—84-ig főjegyző Csicseri Orosz István, aljegyző Szigeti Eöry Mihály és Bernátfalvi Bernáth Zsigmond. 1785—86-ig főjegyző Bernáth Zsigmond, aljegyzők Eőry Mihály és Kárner László. 1787—89-ig főjegyző Kárner László, aljegyzők Tomcsányi Gábor és Szerencsy N. 1790—92-ig főjegyző Kárner László, aljegyzők Pálóczi Horváth György és Csicseri Orosz Antal, tiszteletbeli aljegyző gróf Sztáray Kristóf. 1793—1800-ig főjegyző Kárner László, I. aljegyző Thuránszky István, II. aljegyző Szerencsy Tamás, ez utóbbi helyett 1798—1800 Il-od aljegyző Szmrecsányi István. 1801—04-ig főjegyző Diószeghy Pál, I. aljegyző Thuránszky István, II. aljegyző Szmrecsányi István. 1805—16-ig főjegyző Diószeghy Pál, I. aljegyző Thuránszky István, II. aljegyző Buday Mihály, tiszteletbeli aljegyzők Haraszthy András és Rozgonyi Sándor. 1817—27-ig főjegyző Thuránszky István, I. aljegyző Szerenczy István, II. aljegyző Szemere György, tiszteletbeli jegyző Kende László. 1828—1830-ig főjegyző Petrovay István, I. aljegyző Tabódy Pál, II. aljegyző Thuránszky István. 1831—34-ig főjegyző Szemere György, I. aljegyző Tabódy Pál. 1835—'37-ig főjegyző Tabódy Pál, I. aljegyző Csalhó János, II. aljegyző Gyöngyösy Mihály. 1838—40-ig főjegyző Tabódy Pál, I. aljegyző Gyöngyösy Mihály, II. aljegyző Péchy Ferenc, tiszteletbeli főjegyző Csathó János. 1841—44-ig főjegyző Tabódy Pál, I. aljegyző Balogh Vinne, II. aljegyző Csicsery Péter. 1845—46-ig főjegyző Héthy Antal, I. aljegyző Balogh Vince, II. aljegyző Petrovay Ákos. 1847—49-ig főjegyző ifj. Both Miklós, I. aljegyző Petrovay Ákos, II. aljegyző Szabó Lajos, tiszteRtbeli aljegyzők: Gyöngyösy László, Cserszky Lajos, Öry Jenő, Kerekes Ágoston, Besenyei Bertalan, Gyöngyösy Pál, Pilisy András, Pilisy Károly. 1860-ban főjegyző Torday Ede, I. aljegyző Ma- darassy Mór, II. aljegyző Okolicsányi Zsigmond, tiszteletbeli aljegyzők gróf Sztáray Antal, Petrovay Bogdán, Vezerle Zsigmond, Thuránszky Tivadar, BerzeXT 2ST <3viczy Árpád, Nagyfeö Gyula, Bene Kálmán, Iváncsy László. 1862—67-ig főjegyző Nehrebeczky György, aljegyző Papanek Károly. 1867-ben főjegyző Both Menyhért, I. aljegyző Bánóczy Ferenc, II. aljegyző Berhelyi Ödön, III. aljegyző Kende Péter. Tiszteletbeli főjegyzők: Vezerle Zsigmond, Petrovay Bogdán, tb. aljegyzők: Vezerle Gyula, Hrabovszky Luczián, Csonka Lucián, Banovics Emil, Dobos Kálmán, Hlavathy József, Ambrózy Nándor, Kusnyiri Gyula, Sztankóczy Tamás, Danilovics Tivadar, Mokcsay István, Pongrácz Tivadar, Kovács Bertalan; Szalay István, Molnár János, Tomcsányi Ödön, Brujman Károly, Pongrácz Gyula, Kulin Aurél, Hanzély Kálmán. (Folytatása következik.) A mosás akár a táncz, Fáradságba nem kerül, Schicht szappant ha használsz, Még szived is örül. Schicht szarvasszappana csodálatos, hathatós tisztítóerejét sajátszerü előállításának és a legjobb nyersanyagok leggondosabb kiválasztásának köszöni. Schicht szarvasszappana kíméli a kezeket és a fehérneműt! Megtakarít fáradságot és vesződséget kíméli ennélfogva az egészséget! Megtakarít pénzt, időt és munkát! Tisztasága 30.000 koronával _ szavatoltatik. Anyakönyvi hivatalból. A Szobránci-utcán 22. szám alatt levő házamat és szülökertet szabadkézből eladom. 3039 özv, Palyó Jánosáé. 2075. tk. sz. 1908. árverési hirdetményi kivonat A nagykaposi kir. járásbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Schlanger Izsák végrehajtatnak Molnár Andrásné Csizmár Erzsébet végrehajtást szenvedő elleni 200 K tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a beregszászi kir. törvényszék (a nagykaposi kir. járásbiróság) területén lévő, Magyar- kelecsény községben fekvő, a magyarkelecsényi 185. számú telekjegyzőkönyvben A. -p 42. hrszám alatt felvett ház, udvar és kertből B. 7. alatt felerészben Molnár Andrásné Csizmár Erzsébet nevén álló illetőségre az árverést 828 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1908. évi november hó 12. napján d. e. SO órakor Magyarkelecsény községbirája házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 82 K 50 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügymininiszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 : LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagy kapóson 1908. évi szeptember hó 2-ik napján. A nagykaposi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Stépán, 3038. kir. jbiró. Lakást keresek, Hivatalos óra: d. e. 9 —12, d. u. 3—5. Házasságkötés minden nap, kivéve vasárnap és ünnepnap délutánját. Népmozgalmi kimutatás : október 17—24-ig. Születések: Szálamon István és Krály Mária fiú, Orlóvszky Bertalan és Lehoczky Erzsébet fiú, Zsupnik Izráel és Bródy Róza íiu, Weisz Lipót és Klein Mari íiu, Bodnár Konrád és Schelling Mária leány, Keleti j S. Dezső és László Szidónia leány, Ádám János és Szhala Lujza leány, Fábián János és Rácz Erzsébet: leány. Halálozások: özv. Braun Heczkiné Markovics: Záli izr. 96 éves, Pásztor István r. kath. 54 éves nap- \ számos, Leuohtman Herman izr. 86 éves, özv. Liptai Józsefné Fehér Veronika g. kath. 45 éves. mely három szoba, előszoba, konyha, mosókonyhából, pincéből és esetleg ~ jiiróőszobából áll. = Bérletkezdet folyó év november 1. Ajánlatok a kiadóhivatalba kéret- 3042 nek. 2135—908. vh. szám. Árverési hirdetmény. Kiadó és laptulajdonos : SZÉKELY SIMON. Szobránczi-utca 1. szám alatt többrendbeli bútor eladó. Értekezni lehet gyulai €nöre cukrászai nál, Kishid-utca. Butorszállitási vállalat. Telefon sz. 75. Iroda: Kazinczy-utca 1. Költözködéseké! helyben és vidékre zárt és nyitott butorkocsikban legjutányosabban és szakszerűen vállalunk. 3031,1— özv* Rosenbergné és Klein. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az ungvári kir. járásbíróságnak 1908. évi V. 880/3. száma végzésével Reisman Bertalan ügyvéd által képviselt Ungmegyei Takarékpénztár végrehajtató részére 300 K tőke és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 3560 K-ra becsült ingóságokra, az ungvári kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az összes felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, végrehajtást szenvedő lakásán Baranyán leendő megtartására határidőül 1908. évi október hó 31. napjának d. e. 9 órája, és szükség esetén következő napjaira tűzetik ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorok, búza, tehén, lokomobil s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetóshez tartanak jogot, a mennyiben részükre korábban foglalás eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulírott kiküldöttnél vagy írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Ungvári, 1908. évi október hó 15. napján. 3034 Barna, kir. bírósági végrehajtó.