Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-10-18 / 42. szám
46. évfolyam. — 42. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. október 18. Előfizetési feltételek: Csak az „Eng“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 „Eng vármegye Hivatalos Eap,iá“-ral együtt egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja as „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba. Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A uyilttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. HETILAP Kiadóhivatali telefonszám 11. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. A boritíiladó törlésének kérdése. A bor megadóztatásának eredete a múlt század közepére, az abszolutizmus idejére vezethető vissza. Az 1850. év november havában megjelent császári pátens képezi alapját annak a törvényhalmaznak, mely azután 1859- ben (május 12), 1868-ban (XVII. és XXXV. t.-c.), 1875-ben (XXVIII.), 1888-ban (XXXV). egyre súlyosbította a borforgalmat, mig végre 1892- ben (XV. t.-c.) eljutottunk a mai állapothoz A boritaladó ügyének végső rendezése összeesik azzal az időponttal, a mikor az ország legkevesebb bort termelt (1891-ben 1*5, 1893- ban 1*1 millió hektolitert), ezzel szemben pedig a behozatal legmagasabban állott és 1908-ban elérte az 1,269.000 hektolitert. A fogyasztásra kerülő bor igen tetemes része, majdnem fele, külföldi provinenciáju volt, a hazai termésnek pedig jó ára volt. Helyes volt-e abban az időben még tetemes adóval is megdrágítani a bort, arra ma már megadhatjuk a feleletet. Elhibázott dolog volt. A bor megszűnt, drágasága és az ennek nyomán folytán felburjánzott nagyarányú hamisítások folytán, általános fogyasztási cikk lenni. És mig egyrészt hátráltatta a felújítást, másrészt fináncpolitikai szempontból sem vált be, mert a tényleg befolyt összeg az előirányzatot el nem érte. (Praeliminálva volt 1898-ban 15'2, 1901-ben 15*6 miUió korona és tényleg befolyt 14*4; ill. 14 5 millió ko o.ua!) De mihelyt borterméseink emelkedni kezdtek s 1899-ben már a 2 millió hektolitert ismét elérték, általánosan érezhetővé vált, hogy borászatunk szabad térfoglalását két súlyos bilincs akadályozza: az olas\ borvámklauzula és a boritaladó. Mindaddig, mig ez a két elhibázott politikai alkotás kiküszöbölve nincs, borgazdaságunk szabad fejlődése el nem képzelhető. És megindították a küzdelmet a szőlőterFelelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. melők nemcsak a gazdasági egyesületek, de a törvényhatóságok útján is, melyek sorban felírtak a kormányhoz és a képviselőházhoz, hogy közgazdaságunk eme két béklyójától szabadítsa meg az országot. így tudomásunk van arról, hogy a következő megyék és városok kérelmezték a boritaladó leszállítását az országgyűléstől: Baranya, Bars, Bereg, Békés, Borsod, Csongrád, Esztergom, Fejér, Győr, Heves, Krassó-Szörény, Moson, Pozsony, Somogy, Szabolcs, Szeben, Szilágy, Temes, Tolna, Ung, Zemplén vármegyék, Baja, Debrecen, Komárom, Kolozsvár, Nagy-Várad, Pécs, Pozsony, Szabadka, Székesfehérvár, Sopron városok. Az olasz borvám ellen kifejtett küzdelmet teljes siker kisérte, pedig ott a nemzetközi politika, egy szövetséges állam legfőbb anyagi érdeke is belejátszott; mennyivel több okunk van reményleni, hogy a boritaladó törlésére vonatkozó kérelmet, melynek teljesítése tisztán a magyar kormánytól és országgyűléstől függ, teljesíteni fogják, midőn nyilvánvaló, hogy ennek teljesítésétől szőlőtermelésünk egész jövője függ. Csak akarnunk kell, csak impozáns módon kifejezést kell adnunk annak, hogy mindannyian, a kik szőlőtermeléssel, kereskedelemmel, borok kimérésével foglalkoznak, ezt meggyőződéssel és teljes erőikből követelik, úgy kérésük meghallgatásra fog találni. De szóba került ez a kérdés a törvény- hozás termeiben is nem egyszer és mindannyiszor elismerték a kormány tagjai is ennek jogosultságát, a minthogy az országgyűlési képviselők többsége is rokonszenvezett ezzel az eszmével. A kérdés felszínen lebeg és évenkint vagy valamelyik bizottsági ülésen, vagy a teljes ülésen interpelláció, beadvány vagy beszéd alakjában szóba kerül. ígéretekben — a legilletékesebb helyről, az időközi pénzügyminiszterek részéről — nincs hiány. Előzékeny forKiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. mában kijelentik, hogy a kérdés nagy fontosságát borforgalmunkra elismerik és módját fogják ejteni, hogy rövid időn belül ezen a terhen könnyítsenek. Junktimot állítottak fel, hol a szeszadó felemelésének, hol az általános adóreformnak kérdésével, hogy egyidejűleg fog ez a kérdés is rendeztetni. Azóta, mióta ezek a stereotyp nyilatkozatok elhangzottak, a szeszadó felemelése megtörtént, az adóreformtervezet elkészült, de a boritaladó leszállításáról még ezideig pozitiv formában nincs tudomásunk. Kezdettől fogva rámutatott számos fel- terjesztés és interpelláció arra, hogy a boritaladó leszállítása (azelőtt ezzel megelégedhettünk volna, ma azonban annak törlését kell kívánnunk, mint egyedül célhoz vezetőt) nem jelent pótolhatatlan veszteséget, ha ezzel szemben a szeszadót felemelik. A pénzügyi kormány felemelte a szeszadót, úgy hogy a\ 3^ millió koronával többet fog jövedelmezni, mint eddig, de a 16 millió korona, nyersbevételt jelentő boritaladó törléséről a\ért még ma sincs s\ó ! Mert ugyan mit jelent ez a tétel az állami háztartásban? Jóformán semmit. Az a 16 millió korona alig tesz ki többet az évi bevétel 1%-ánál, mert hisz az 1909-i állami költségvetés 1555 millió korona bevéteit prae- liminál. Közgazdaságunk és állami vagyonmérlegünk szempontjából nagyon fontos, hogy a milliárdnyi értéket képviselő szőlőbirtokok íenn- maradjanak, hogy a félmillió borfermelő, kereskedő exisztenciája biziositva legyen. Franciaországban 1900-ban, mikor először volt igazán nagy termésre kilátás, jóformán 48 óra alatt eltörülték a boradót (csak valami jelentéktelen adót hagyva meg), pedig ott 173 millió frankkal szerepelt ez az adónem az ország költségvetésében, vagyis kitette annak 5°/o-át. És mégis belement abba a kormány, mert a képviselők túlnyomó többsége meghallgatta a borvidékek kétségbeejtő siralmát és egyszerűen leszavazta ezt a tételt. A francia Megvetlek . . . Irta Fülöp Árpád. Megvetlek rendre, ti ledér Szerelmet zengő lantosok, Kik mint a léha lepke, csél-csap Könnyelműen szállongotok. A kik nem érzitek, hogy istenasszony S nem céda nő a szerelem, Kit imádni kell, tisztelni méltón S nem megfogdosni becstelen ! A költészetnek templomából Csináltatok bordélytanyát, Hol arcpirltó meztelenkedés ül Szeméremirtó orgiát. Ki veletek a szent falak közül, Hol egykor egy Petőfinek Zengett magasztos himnuszt ajka, Kéjlantosok, ki veletek! S. ti tiszta nők, ti tiszta lányok, Egy-egy művet ragadjatok, Művét az ily dorombolóknak S illő jutalmat oszszatok 1 Csapjátok a fejéhez rendre S szeme közé szerzőinek ; A szerelem káromlóit ily Elismerés illeti meg ! Dalok. Irta Vargha Gyula. I. Ha te virág volnál, Liliomszál volnál, Hej, gyönyörű, gyönyörű Fehér liliomszál. De hát én mi lennék ? Esti szellő lennék ; Hej, gyönyörűm, gyönyörűm, Kebleden pihennék ! II. Az őszi eső egyre-másra Csak permetez, Halk eső és levélhullásra Kél gyönge nesz, Nagy cseppektől terhelten hűli az Asszu levél. Búnyomta szív, majd csak lehullasz Te is, ne félj 1 % Párisi képek. Irta Harsányi Rezső. A Nagy-boulavard Párisban! Liképzelhetik-e ezt azok, a kiknek még nem volt alkalmok látni ? Beláthatatlan, végtelennek tetsző ut ez, a melybe a világ minden gazdagsága, minden rendkivülisége seregük össze. A kocsiuton szakadatlanul robognak a hintók, Lapunk mai száma 8 oldal. kürtölnök, püffögnek az automoboük, dübürögnek az omnibuszok. Hát még a gyalogjárón! Egy egész világ tarka népsége tolong. Négerek, a kik immár egész világfiakká lettek, pompásan illik rájok a fekete ruha, hát még a fényesen kivasalt cilinder. Kínáik, a kik itt is magukon hordják nemzeti viselőtöket és kerek sapkájokban, hosszú tógájukban, furcsa szerzeteseknek nézi őket az ember. Tuniszi arabok, a kik selyem turbánjukban, redős palástjukban, cifra fegyvereikkel méltóságteljesen lépegetnek az emberáradatban, megvetvén a világváros mindennemű hivalkodó díszét. A flegmatikus angol, az ő sajátságos kockás öltönyeiben. Aztán és első sorban itt vannak maguk a párisiak az ő tömérdek furcsábbnál furcsább típusaikkal, az előkelőén tipegő párisi arszlán, a bőgalléru bohém művész, a monoklis vén arisztokrata, a kiáltozó rikkancs. De ugyan ki is tudná elősorolni valamennyit ? Az ember káprázó szemmel, kábuló agygyal nézi ezt a sürgő-forgó, tarka-barka áradatot, a mely minden percben valami újabb, valami meglepőbb figurát dob felszínre. És mindezekhez képzeljük el, hogy Páris egész üzleti élete ott pezseg a boulevard gyalogjáróján. A fűszeres, rőfös, diszmüárus az aszfaltra rakják ki portékájukat, melyeket sürü rajban áll körül a vevőközönség, válogat, vásárol, alkuszik. A könyvkereskedők is az utcán rendeznek kiállítást legújabban megjelent könyveikből; mindenki megáll előttük, nézeget, lapozgat, aztán vesz, vagy odább áll. A fák közül lépten nyomon egy-egy kis bódé kandikál ki, a melyekben újságot, könyvet, fotográfiát, karrikaturát, virágot árulnak. A cukrász az utcára teszi AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYEST! L E T HIVATALOS KÖZLÖNYE.
