Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-18 / 42. szám

2. oldal.

UNG

42. szám.

költségvetés a következő évben 100 millió deficittel végződött, de a szőlőgazdaság meg volt mentve!

Megmenekült az által, hogy a borfogyasztás egy év alatt oly óriási lendületet vett, hogy maga Páris város lakossága fogyasztott el IV2 millió hektoliterrel, az egész birodalom pedig 18 millió hl-rel többet, mint előző évben.

Hogy a fogyasztási adóleszallitás és a fogyasztás térhódítás között mily szoros kapcsolat áll fenn, annak klasszikus példáját szolgáltatta már 80 év előtt Skócia. Ebben az országban a borfogyasztás jelentéktelen volt, mikor pedig 1822-ben az adót — nem is valami nagyon — leszállították és ime néhány év alatt a fogyasztás 300%-kal emelkedett.

Erre a fogyasztási többletre van a magyar szőlőgazdaságnak sürgős szüksége, ha ezt a katasztrófától megóvni akarjuk.

Nincs a világon oly állam, melyben a boradó oly nagy volna, mint nálunk, még Ausztriában sem, a honnan pedig ezt az adót átvettük. Wienben a boradó hl.-ként 8 K 48, Budapesten 12 K 92, az osztrák egyéb városokban 6 K 36, nálunk 12 K 70, Ausztriában a vidéken 1 K 48—4 K 46 közt ingadozik, nálunk 8 K 70-től felmegy 12 K 70-ig. Azt hiszszük, ezzel megtaláltuk annak a kulcsát, hogy nálunk miért vesztette el a mi nemzeti italunk az ő népszerűségét, miért pártolt át a jobbmódu közönség a sörhöz, a szegényebb osztály a pálinkához.

Nemzeti és kulturális, közegészségi és közerkölcsi szempontok parancsolólag követelik, hogy a rombolást, melyet a pálinka népünk széles rétegeiben évtizedeken át tett, a jövőben hárítsuk el. Ennek csak egy módja van: ha a bor adó törlésével ho\\áférhetővé tes{- s{ülf a nép széles rétegei s\ámára a jó és egészséges italt: a bőit.

Gyöngyösy István emlékezete.

— Románecz Mihály emlékbeszéde Radváncon, 1908. szept. 20. —

(3)

íme, Gyöngyösy István képe. íme, az ő tiszteletreméltó alakja. Íme, az ő élete, a mint tetteiben megnyilatkozott.

És e sok apró-cseprő vonást és adatot, ezer bocsánat, nem doktrinórkedésből hoztuk fel, hanem azért, mert szinte napjainkig mély homály- borúit reájok, vagy legalább nem álltak kellő megvilágításban, tévesen fogták fel, vagy félreértették, avagy egyáltalában nem ismerték; pedig nyilvánvaló, hogy embert megítélni s egy író vagy költő egyéniségét, jellemét s alkotásainak értékét életviszonyainak ismerete nélkül mérlegelni s igazságosan megállapítani és megbírálni nem lehetséges. Más író jellemzésére elég sokszor csupán egyetlen egy szóval utalnunk életviszonyaira, mert ezek általánosan ismeretesek; de Gyöngyösynél ez lehetetlenség.

Nekünk pedig Gyöngyösy Istvánnak, nemcsak mint a közélet emberének, hanem, a mi által belépett éppen a halhatatlanság pantheonjába, még inkább mint költőnek az egyéniségét kell kidomborítanunk oly híven, oly valóan és oly tárgyilagosan, hogy az lelki szemeink előtt mintegy megelevenedjék. Ez pedig amaz nélkül nem lehetséges.

Dugonics és kora s jóval utána egészen a ! legújabb időkig nem ismerték Gyöngyösy ifjúkori munkáit, sőt nem is tudták, hogy életének már eme szakában is irodalommal foglalkozott.

Pedig a legutóbbi nyomozások bebizonyították, hogy már mint ifjú is megpróbálkozott részint költői fordításokkal, részint eredeti költői alkotásokkal. Kimutatták, hogy a „Daedalus temploma“ czímü költemény Gyöngyösy ifjúkori I müve; és Nagy Sándor írótársunk napfényre hozta (a Filol. Közi. 1884. évfolyamában), hogy Páris, Helena és Penelope heroidjait ugyancsak a fiatal Gyöngyösy fordította Ovidiusból.

Dugonics annyira megy, hogy még azt sem engedi meg, miszerint Gyöngyösy valaha bármit ! is fordított volna, mert az ő munkái —- úgy- i mond — mind eredetiek.

Pedig ki van mutatva, hogy Gyöngyösy költői egyénisége az ő kedves Ovidiusának tanúlmá- nyozásán és a müveiből való sok, szinte szószerinti fordításon pallérozódott. Ilyenek: példáúl a Murányi Vénusban Cupido nyilai vagy a szerelem és vitézség párhuzamba állítása; az aggódó és Széchy Máriának levelet író Wesselényi jelleme szakasztott mása a Metamorfózis Byblisé- nek; Kemény Jánosban Lónyay Anna jegy kendőjének leírása szintén a Metamorfózisból van merítve; a Csalárd Cupido III. könyve megfelel a Metamorfózis YI. könyvének, a Chariklia X-ik könyve pedig amabból a IY-ik könyvnek stb. Természetesen, mindez voltaképpen mit sem von le Gyöngyösy saját érdeméből. Hiszen körülbelől i ugyanígy ki lehet mutatni, hogy példáúl Aischylos, Sofokles meg Euripides Homerosból merítettek, i Horatius Alkajosból, Boileau vagy példáúl a mi Berzsenyink viszont Horatiusból, sőt még a költők királya, Shakespeare is Sachso Grammatikusból és Belleforest meg Boistean „Száz tragikai história“ ez. novella-gyűjteményéből merítettek. Az emberi szellem képes különböző időkben ugyanazon dolgokat újjáteremteni.

Sőt bizonyosra vehetjük, hogy Gyöngyösy már fiatalságában nemcsak fordító, hanem önálló költői munkásságot is folytatott, még pedig a lyra terén. Ezt bizonyítja első sorban ő maga azzal, hogy a Murányi Vénus elöljáró beszédének 10. versében felhívja múzsáját, hogy mint eddig, tovább is táplálja Pegázus kútjából; továbbá az a körülmény, hogy első megjelent művében, a Murányi Vénusban, már gyakorlott, virtuóz költővel, kész nyelvművészszel s költői művészségének befejezettségével találkozunk. Sokáig kellett azelőtt már gyakorlódnia, mig ilyen magasra emelkedhetett. De bizonyítja ezt azon lélektani tény is, hogy Gyöngyösy mindenekfölött lyrai természet volt; még megjelent műveiben, epikájában, is lyrai egyénisége érvényesül. S valamint az epika terén is igen jól ismerte a régi s népies költészetet, főként Tinódit: lehetetlen, hogy ne ismerte volna a régibb és újabb úgynevezett virágénekeket, szerelmi dalokat és lehetetlen, hogy ilyen virágénekeket, melyek az ő lelke összetételének annyira megfeleltek, maga is ne írt volna. Ilynemű költeményei kéziratban, mert világias tartalmuk miatt az egyházi tilalom következtében kiadni átallották, a várak urai és hölgyei között közkézen foroghattak és erre van okirati tanúságunk is. Első müvének megjelenése előtt már kilencz esztendővel, tehát 1655-ben, midőn Sós- Hartyánban egy egész Curiába beiktatták, a szent- benedeki konventben lévő egyik okirat már „Stephanus Gyöngyösy litteratus' -nak nevezi. Versei tehát már ebben az időben is kézről-kézre járhattak, csakhogy természetesen titokban, csupán kéziratban. Ezért lappanganak mai napig — talán valamelyik gömöri, hevesi, nógrádi vagy ungi nyilvános vagy családi levéltárban, mert Ungvárott eltávozása után is többször megfordúlt,

ki friss siitetü fánkjait, palacsintáit, süteményeit, a melyeket megvásárolni és ott mindjárt meg is enni az előkelő világ sem rostéi.

A kereskedések mindegyikének megvan a maga „tiükk“-je, a melylyel az érdeklődést maga felé kényszeríti e szédítő zsibajban.

Némely boltból óriási fonográf öblös kürtje nyúlik ki az utcára és beléorditja az énekét a sürgés-forgás lármájába. Másutt a cégtábla valami meglepő, nevettető karrikatura, a mely ismert államférfiakat, Írókat, művészeket figuráz ki.

Hát még a mikor leszáll az este és kigyuladnak az utca gázlámpái, villamos izzó gömbjei, a melyek úgy húzódnak végig az ut közepén, mint valami végtelen briliáns-füzér, — akkor a siketitő zajnak még a vakító fény is segitkezésére jő, hogy szolgálja az üzleti élelmességet.

Szédítő magasságban óriási betűk gyuládnak ki és alusznak el, hogy aztán a következő pillanatban uj színben villanjanak meg. Olyan az égbolt, mint valami óriási fekete lap, a melyben izzó betűk égnek.

Egy-egy báz homlokzatán nagy fehér vászon van kifeszitve, a melyekről mozgó fényképek mulattatják a közönséget; a mikor aztán ezerszámra össze- gyülemlik a kiváncsi sokaság előtte, akkor megjelenik a vásznon a bölcs irás, üogy melyik csokoládé a legjobb a világon.

Egy helyütt kiszélesbedik a gyalogjáró aszfaltja,

de olyannyira, hogy még sorfát is ültettek beléje. A fák között padok állanak sűrű egymásutánban, a padokon pedig otthonias ruhában üldögélnek a nagy hétemeletes paloták lakói, a mint éppen leszaladtak munka után egy kis friss levegőre. Öreg nénikék összeültek egy kis trécselésre; oly hévvel vitatják a legújabb pletykákat, mint odahaza az én szülővároskám kapui előtt szokás. Vén, fehér hajú urak békésen pipázgatva olvassák újságjaikat, vagy az ország állapotáról poli- tizálgatnak. Közöttük pedig a gyermekek zsibongó raja játszadozik. Nohány lépésnyire tőlük egy világváros eget ostromló lármája zajlik la, de ők azért zavartalan idillben töltik el itt az időt.

Mindenütt a fénynek, zajnak őrületes versenye, mintha a világ végére, az Ítéletnapra készülődnének az emberek. Mintha ma akarná kitombolni minden ember életerejének utolsó szikráját is ; mintha a láz legfelső fokán gyötrődnék ez a sokaság, az örök nagy pihenésre készülődve.

Pedig hát szó sincs róla! Holnap és holnapután és mindörökké megújul itt az őrületes hajsza és ennek csak hajnaltájban van vége, a mikor néhány órára el- szenderedik a boulevard, hogy aztán friss erővel ébredjen a holnapi küzdelemre.

j így pl. 1656-ban, majd 1699 junius 16-án, — avagy Italán a Kóburg-Koháry-családi levéltárban lap- ' panganak, mert nyomát találjuk, hogy maga Ko- háry is kéri tőle kézirati költeményeit.

Gyöngyösy István tehát már a XVII-ik század negyvenes és ötvenes éveiben is áldozott a a költészet múzsájának; enemü alkotásai azon 1 megyékben, a hol működött, általánosan ismere- ! tesek és kapósak valának; hiszen tudjuk, hogy példáúl Kemény János czímü költeményét is még megjelenése előtt kéziratban éveken át kézről- kézre adták és csak nagy nehezen s annyira el- rongyolva és megcsonkítva tudta visszakapni, hogy egészen újból kellett kidolgoznia és csak ezen újabb kidolgozásában látott napvilágot.

Mindazonáltal az egész nemzet előtt és költői erejének teljes fényében azon munkáiban jelent meg, melyek a sajtó alól kikerülvén, nyilvánosságra jutottak. Ezek: a Márssal Társalkodó Mu- | rányi Vénus, 3 énekben, a Poraiból megéledett I Phoenix, vagy Kemény János, 3 könyvben és 20 énekben, Az ki régen íegvvert fogott hazájáért, egy híján 500 versszakban, Palinódia, 86 versszakban, Rózsakoszoiú, 3 részben, Csalárd Cupido, 5 részben és a Chariklia 13 énekben. Mind epikai termék nagy általánosságban, az utóbbiak tanító irányzattal,’összesen 46 énekben. Gyöngyösy tehát már termékenység dolgában is első költőink közé tartozik.

A Rózsakoszorú vallásos, bibliai tárgyú. Tizenöt rózsáról beszól, melyeket a testté lett ige dicsőségére fon koszorúvá.

A Csalárd Cupido és Chariklia idegen tár- gyúak. Amabban óv bennünket Cupidó nyilaitól, tiszta életre serkent és fölteszi magában, hogy ő is a hit, remény és szeretet szolgálatába szegődik ; nem egyéb, mint az udvari rágalmak által fölidézett balogvári száműzetésében való vezeklós. Emebben a görög Heliodoros, Honorius és Arca- dius alatti püspök Aethiopicáját dolgozta át, az állhatatos szerelmet dicsőítő elbeszélést, melyet a XVI. században a Mátyás királyunk könyvtárából elrabolt példány alapján adtak ki és a melyet Szerecsenek czíme alatt latin fordításból Dugonics is lefordított. Gyöngyösy az első nyolez éneket egy régebbi, éppen kezei közt lévő csonka magyar fordításból dolgozta át, a többi öt énekkel a maga leleményéből toldotta meg.

A Palinódia már hazai tárgyat ölel föl. 1681-iki soproni követsége alatt a nádorrá választott Eszterházy Pált magasztalja benne és a kardos Griffnek (Eszterházynak) oltalmába ajánlja a gyászoló és kesergő Nymphát, azaz a szenvedő hazát. De csak 1695-ben adta ki és eredeti czímót (Prosopopoeia Hungáriáé) Palinodiá-ra változtatta, mely görög szó visszaéneklést jelent. E czímmel tehát vissza akarta vonni a költemény magasztaló tartalmát; mert a hazai közvélemény a bécsi udvarral szövetkezett nádorban szörnyen megcsalatkozott.

Ugyancsak a hazai életből, még pedig szembe- szökőleg saját korának eseményeiből kölcsönözte tárgyát a Murányi Vénusban, Az ki régen fegyvert fogott vagyis a Thököly és Zrínyi Ilona házasságáról szóló énekben és Kemény János-ban. Maga mondja ugyanis, hogy Tinódi tiszteletreméltó nyomdokain akart haladni és „újság“-ot, vagyis egykorú, legújabb eseményt, történetet akart adni, de a valóságot „megszínelte“.

E három alkotásban, de különösen a Kemény János-ban tetőz a Gyöngyösy költészete.

Közös jellemvonásaik : a tárgy és az előadás újsága s érdekfeszítő volta; a tényeknek már nem Tinódi módján való száraz, krónikás előadása, hanem érdekes csoportosítása; a szerelemnek költői szárnyalással, a szivárvány minden színével, forró érzelemmel és gazdag képzetemmel való ecsetelése; az általános emberinek lyrai lángvonásokkal való kifejezése; a hűség, a szeltem fel- világosúltsága és a vallási türelem; a klasszikus mythologiai vonatkozású képek és alakzatok, hasonlatok, példák, leírások és elmélkedések egész kaleidoszkópja; végre a költői szólam, nyelv, rhythmus, echós verselós és a rím változatossága, fordúlatossága, abban az időben páratlan tökéletessége és tősgyökeres magyarsága, ó a magyar verses regény (Arany szerint inkább novella — új esemény — a szónak első eredeti értelmében) megteremtője; a magyar költői művészetnek helyzet- és hangulatfestésben, lyrai hévteljességben, vidám képzeletben, könnyed és megragadó szólásokban, költői bájban és folyékonyságban XVII. századbeli gazdag epikusa, illetőleg lyrikusa; és a magyaros verselésnek százados hatású mestere, ugyannyira, hogy a XVIII. században az ő költői dicsőségének égisze alatt és az ő költői eljárásának szellemében egész iskola keletkezett, az úgynevezett népies vagy magyaros iskola, mely az idegen befolyások eme korszakában tiltakozva kiáltotta oda a nemzetnek, hogy a magyar költészet csak magyar nemzeti talajon fejlődhetik tovább és nőhet nagygyá; Arany is fölórezte költészetének s verselésének magyarosságát és hódító hatalmát, Csokonai is tanító irányú költeményeiben tőle tanúlta a gondolatok költői köntösbe öltöztetését és számtalan hasonlata újabb lyrai költészetünk közhelyévé vált te egészen Vörös- martyig és a népies Petőfiig.

Ezek a fényes tulajdonságok tették őt kortársai és a későbbi költői nemzedékek szemében egyaránt nagygyá. Kovásznai Sándor, példáúl, el van telve „gyöngy eszétől“. Dugonics „magya- raink között leggyönyörüebb, ugyanazért leginkább elhiresedett verseiének“ mondja. Gvadányi