Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-12 / 2. szám
46. évfolyam. — 2. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. január 12. Előfizetési feltételek: ( kuk un „Ung“ inpra : Egész évre . . 8 K Negyedévre . ‘2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 K Amerikába : Egész évre . . . 10 K 00 f „Ung »ármegye Hltatalos Lapji“-.»! együtt: egész évre i2 K — Félévre .... 6 K _\ Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. j: hetilap Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA, DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Tarlózás. Ä farsang. Megénekeltük a karácsonyt, az ó- és ujesztendőt, miért ne énekelnék meg az egész kalendáriumot ? Most éppen a farsang van soron. Az idei farsang — hála Istennek — másként indult, mint az előzők. Most is mulatunk, de — okosan. A drága bálok, a melyeken a hölgyek, hogy minél jobban kitegyenek magukért, a legdrágább ruhákban jelentek meg, — az idén elmaradnak. Az okos ujitást a megyei nőegyesület hozta be, a mennyiben az e farsangra eső első mulatságát nem bálnak, hanem egyszerű tea-estélynek keresztelte el. S ki merné azt vitatni, hogy az u. n. teaestélyen nem lehet jól mulatni ? A mulatságoknak nem a név, hanem a kedélyesség adja meg az értéket. És azt hiszszük, hogy a fele- séges és nagylányos férfi, a kinek a zsebéből máskor cirógatással vagy éppen zsörtölődéssel százakat vettek ki a női ruhákért, most a nagy összegek megtakarítása miatt sokkal kellemesebben érzi magát a mulatságokon, mint régebben. Az egyszerűbb mulatságok mindenesetre sok jó dolgot vonnak maguk után. Kevesebb lesz a sikkasztás, kevesebb váltó forog a pénzintézetekben. Tehát: mulassunk — okosan ! * Ä nők választói joga. Az általános titkos választói jogról a napokban is annyit olvastunk, hogy már idején valónak tartjuk, hogy mi is beleszóljunk a dologba. De egészen komolyan kijelentjük, hogy ezt nem politikai, hanem társadalmi szempontból tesz- szük. A társadalomnak ugyanis igen fontos és számottevő részét képezik — a nők. Ok adják meg az életnek savát-borsát nemcsak a konyhaművészetben, hanem — egyebütt Is. Náluk nélkül mi, derék férfiak, csak nullák volnánk, a kik vagy mik előtt hiányzanék a a semminél értékesebb számjegy, a sokszorosító, a nő. Ez alapon a tudós szociológusok méltán követelhetnék tehát a nők részére is a polgárjogot. Kérdés azonban, hogy a szépnembeliek megállanák-e a sarat képviselő- választások alkalmával? Ok azt'vitatják, hogy meg. így hát csakugyan elhihetjük, hogy sok szép ifjú honatya kerülne be az országgyűlésbe Az öregek ? — Künn rekednének. * Ä kaméleon-ember. Volt egy nagy emberünk. Ez beszélt olyan kutyákról, a melyek elől-hátul szörnyű szőrösek. Nagy emberünk az ilyen kutyákról mondotta némely furcsa jellemű férfialakokra vonatkoztatva: — Ha egy helyben állanak, az ember nem tudja, hogy hol a tejük, hol van a farkuk. Csak mikor megindulnak, akkor sejtjük meg, hogy a mit előbb kutyafejnek néztünk, az tulajdonképpen csak — kutyafark. Hogyha nagy emberünk mostanság élne, természetrajzi tanulmányainak újabb hasznát venné. Mert találna olyan emberekre is, minő a kaméleon, melyről tudva van, hogy színét az időjárás szerint változtatja. Ezek az emberek mindig olyan szint mutatnak társadalmi téren is, a minőt éppen akarnak. Tegnapelőtt kékek voltak, tegnap tulipánosok, vagy egyéb kimondhatatlan színűek, ma pedig olyan nemzeti színűek, hogy szinte csupa gyönyörűség. Még a tulipánjelvényt is felfűznék a mellükre, ha egyáltalában forogna közkézen ilyen jelvény. Ezek az emberek tegnap még méregbe mártott tollal és szóval szurkálódtak nagy embereink felé. Ma édes méztől csöpög a szájuk vége. S nem politikai elvből, hanem a kaméleon szinbeli jellemtelenségéhez hasonló indulatból történik igy amaz embereknél, kik a koncért tegnap még istentagadók voltak, ma pedig leghangosabban ők ordítanak „hozsánnát“ az üdvözítőknek. Szomorú pedig a dologban az, hogy a kaméleon-ember szapora faj. Kiirtani a társadalomból nem lehet. Pedig, ha magja veszne, megérne egy jó istenáldást. Magyarok tragédiája Amerikában. — Kit terhel a felelősség ? — Képek a szerencsétlenség színhelyéről. — Múlt számunkban megírtuk, hogy az amerikai magyarokat újra borzasztó szerencsétlenség érte dec. 19-én. Jacobs-Creeken háromszáz bányász vesztette ! életét, kiknek egyharmada magyar. Vármegyénkből ! tizenkilencen pusztultak el. A részvétet elnyomja a néma megdöbbenés, a néma megdöbbenést felváltja a hangos felháborodás. Az a kép, a mely újabban a jakobsoreeki bányarobbanás nyomán elénk tárul: egy rettenetes véres memento, a mely felfogja rázni bűnös közönyéből az egész emberiséget. Mert a mi újabban az amerikai szénbányákban történt, páratlan a mulasztások sorozatában. Gyors egymásutánban három borzalmas szerencsétlenség (köztük dec. 1-én a Naomi-bányában is, a hol 21 ungmegyei ember halt meg) előzte meg a mostanit. A szerencsétlenségek hatása alatt sem vizsgáltatták meg a bánya- tulajdonosok a bányáikat, vájjon nincsenek-e mérges gázok, nem fenyegeti-e veszély a bányászok életét? Egybehangzó hírek szerint a bányászok már a szerencsétlenség előtt napokkal jelentették, hogy a bányában gázok vannak s már napok óta sürgették a gyors intézkedést, a bányatársaság azonban semmit sem tett a veszély elhárítása végett. Hát ez a történtek után a józan észnek olyan arculcsapása, a bűnös lelkiismeretlenségnek olyan kiáltó példája, a mely olyan hatalmas megtorlást kiván, a milyen nagy volt a bűn. Ez az eset nemcsak a kétség- beesésbe döntött özvegyek és árvák ügye többé, hanem az egész emberiségé. Mert ez a bűnös mulasztás az emberi életnek olyan példátlan lebecsülése, az emberi méltóságnak olyan meggyalázása, a mely az emberi élet értékét a legalacsonyabb érdekek posványába sülyeszti alá. A ki önnmagát becsüli, önnmagának tartozik annyi elégtétellel, hogy jogos felháborodásának adjon kifejezést és veto-t kiáltson a bányatulajdonosok tömeggyilkossága elé. Eddig és ne tovább ! Hangverseny. Irta Endrődi Sándor. Szavalják egyik versemet, S a szivem halkan megremeg, Oh mennyi érzés, mily zene ! Mint hogyha múltam zengene. A mikor írtam : álmodám, És most is álmodom talán, A lelkes szót taps váltja fel, S engem — könnyek borítnak el. Mondogatják . . . Irta Margócsy Aladár. Mondogatják az emberek. Hogy én szeretlek tégedet, Beszéljenek, én hallgatom, Hisz' ez az én legszebb dalom. Legszebb, mert a lelke te vagy, Legkedvesebb, mert becse nagy, Legdrágább, mert ennél szebbet Ez anyaföld nem teremhet. Azért, hát csak daloljatok, Ti emberek ! Én hallgatok. Hallgatom, mert édes nékem Dalolástok hangja régen. Ez az a dal, mely szivet gyújt, Nekem gyönyört, örömet nyújt; Nektek, haragot, keservet; Melytől a szív színig telhet. S S ha már megtelt, akkor zendül Dalunk, ajkunk összecsendül; Csengésére csillag hulljon, Ajkatok is elnémuljon. Újévi üdvözletek. Irta Szamolányi Gyula. (Szilveszteréj. Férj és feleség az imént feküdtek le. A férj még lapoz az újságokban. Szeme megakad az egyik lap körkérdésén: „Mi a véleménye az újévi üdvözletekről?“ Erről aztán vitatkozni kezdenek.) A íérj: Azt hiszem, édes, Kováesébat mégis illenék üdvözölni az újév alkalmából . . . Oly jó napokat töltöttünk náluk a nyáron. Feleség (indulatosan): Felesleges! Minden újévi üdvözlet szamárság ! Ezt megírhatja annak a lapnak, Modern ember rég túl van ezen az ósdi pénz- és időpocsékoláson. Adjon inkább pár koronát a szegény gyermekeknek ... És újévi kártyát csak azoknak küldjön, a kiktől maga is kapott. A íérj: De nézze, ha én megváltom az újévi gratulációkat, meg kártyákat is küldök, akkor tuiaj- donképen ráfizetek . . . A teleség: Inkább fizessen rá, csak ne legyen paraszt. Úri ember minden tisztességes levélre válaszol. De nem fog ráfizetni, mert megtakaríthatja a borravalókon. A íérj: A borravalókon? A feleség: Igen, a borravalókon. Mert én ki fogok kergetni mindenkit, a ki ide reggel be merészel állítani borravaló reményében . . . Szemtelenség, hogy az ember még fizessen is oly jókivánatokért, a miket nem vár, a mikhez semmi köze I Rendőrileg kellene valabára betiltani az ilyesmit I A íérj. Brávó! Akkor mindjárt Marin kezdjük el a bojkottot . . . A feleség: A cseléd az más. Annak kijár az újévi ajándék. De a többit bátran kilökheti. A férj: Első sorban a kéményseprőre fáj a fogam. A gazember már egy hónapja nem járt itt! Mindig attól félek, hogy kigyulladunk . . . A feleség: Hova gondol? A kéményseprő szerencsét hoz, azt nem bánthatja. A férj: Tehát nem bántom. De a nyomdászgyereket feltétlenül nyakoncsipem . . . Úgyis sok borsot törnek az orrom alá a sajtóhibákkal! A feleség: Ugyan, hagyja a nyomdát. Eleget bajlódnak szegények a maga firkáival. A férj: Még szerencse, hogy a fűszeresnél és mészárosnál nincs adósságunk. Nem jöhetnek a számlával . . . Az uj kalapja is ki van fizetve . . . A feleség: A fűszeres és a mészáros a maga dolga. De a kalapomhoz semmi köze. Az nagyon szép. (Nagylelkűen.) A masamódleánynak okvetlenül adok borravalót. A férj: Hátra volna még a pék, a suszter, a mosónő . . . A feleség: Valóban, a pék, a suszter . . . Szeretném előttük becsapni az ajtómat. De akkor a reggeli süteményt későn fogom kapni, a cipőm pedig mindig szorítani fog ... A mi pedig a mosónét illeti, — kiégne a szemem a szégyentől, ha ez a per- szóna elkürtölné, hogy én hozzá smucig voltam . . . (Szünet, mely alatt a férj azt próbálja kiszámítani, hogy menynyit fog megtakarítani voltaképen.) A férj : Édesem, többet nem zavarom, csak arra kérem még, készitse elő reggel a fekete kabátomat. Hiszen tudja, gratulálni kell mennem néhány helyre. A feleség: A kabátja rendben lesz. De újból kijelentem, hogy ostobaság minden afféle gratuláció. Ha embertársainknak jót akarunk, ne zavarjuk őket mindjárt az év első napján — és megint tönkre fogja magát tenni a sok itallal! A férj: Szívesen itthon maradok. De ha leszólnak érte? A feleség: Miért szólnák le? Modern ember rég túl van ezen. A főnökéhez különben is el fog menni. A férj: Elmegyek. A feleség: No, lássa! Aztán el kell mennie a pártelnökhöz is ... ez sohasem árt . . . A férj : Igaza van. A feleség: Nem hagyhatja ki az igazgatókat és ja tanárokat sem. Tudja, hogy a gyerekek miatt. — Az l apátról nem is beszélek, ez magától értetődik. Lapunk mai száma 8 oldal.
