Ung, 1907. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-24 / 8. szám
45. évfolyam. — 8. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1907. február 24. Előfizetési feltételek: C»k u „(Jng“ lapra : Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre ........4 K Egyes szám . 20 f Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 f „Ung rármegye Hlratalas I.apjá“-ral egjätt: egész évre , 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. t.á.:e3s.a.:d-a.:il,2v£x hetilx^p. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung rámegy* Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak «lőre fizetendők. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-ső szám. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. / Jó kereseti forrás. (a.) Hírül adtuk múlt számunkban, hogy a selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott a selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítése ügyében egy szakembert utaztat, ki mintegy 150 vetített kép bemutatása mellett előadást tart. A szakember vármegyénk több községét is meg fogja látogatni. Érdeklődéssel nézünk vállalkozása elé, mennyire sikerül neki az érdeklődést felkölteni a jól jövedelmező selyemhernyó-tenyésztés iránt. „Segíts magadon, az Isten is megsegít“ — mondja a közmondás. E mondás igazságának vármegyénk népe előtt is kellene lebegnie, annyival is inkább, mert hiszen nálunk az egész megye területe nem termőföld, igy a gabonafélék termesztése nem általános. Nagy szerencsénk, hogy a felső vidékeken az erdőművelés pótolja némileg a termőföldet. Ezeket tudva, új forrását kell megnyitni a keresetnek. Igen könnyű s jól jövedelmező forrás a selyemhernyó-tenyésztés. Rövid 6 hét alatt jelentős jövedelemre lehet ez áltál szert tenni. Nem kell hozzá befektetési tőke, csupán kis szorgalom. Vannak, a kik azt hiszik, hogy a hegyes vidékeken a kevésbé meleg időjárás miatt nem űzhető e foglalkozás. Ebben a tekintetben teljesen nyugodtak lehetünk. Ha a május hűvös volna, akkor a tenyésztést junius és julius hónapokban kell végezni. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség azt mondja, „hogy a Pyrenneusokba és Alpesekbe messze benyúló völgyekben a selyemtenyésztést kitűnő sikerrel űzik, sőt épp azért, mivel a hegyi vidékeken a levegő tiszta és erősebb, a selyemhernyók szervezete edzettebb, minélfogva betegségek ellen nagyobb ellcntállási képességgel bírnak. Ha meggondoljuk, hogy a Pyrenneusok kiágazásainak vidékén termelt selyem a legkitűnőbb a világon, akkor azt is megérthetjük, hogy Magyarországban az erdélyi gubók a legkitűnőbbek közé tartoznak. Sőt midőn az 1850-es években egész Európában a selyemhernyók között a pebrin betegség pusztított, Francia- és Angolországból Erdélybe jöttek az ott épen maradt hernyók, inkább pillék után petét szerezni.“ Ha az erdélyi megyékben lehet űzni ezt a foglalkozást, akkor nálunk is lehet, csak jó akarat kell hozzá. A tenyésztéshez nem szükséges külön szoba, végezhetjük a padláson is. A felügyelőség Szegszárdról ingyen küld petéket mindenkinek, a ki hozzá fordul. Ha nincs elég szeder- (eper-) fánk a tenyésztéshez, e bajon könnyen segíthetünk. Városi és községi faiskolák, tanítók és magánosok vetésre alkalmas szederfamagot bérmentve ingyen kaphatnak a felügyelőségtől; úgyszintén ingyen kapják városi és községi faiskolák és néptanítók a 2—3 éves szederfa-csemetéket is. Magánosok nagyon csekély díjért juthatnak szederfa-csemetékhez. Érdekes dolog figyelmünket ráfordítani azokra a számokra, a melyek fényesen igazolják, hogy milyen szép keresethez lehet jutni a selyemhernyó-tenyésztés által. A kimutatás szerint 2833 községben 112.712 család foglalkozott selyemtenyésztéssel és a gubó- termelés után 2,859.945 K-t keresett. A vármegyék közül Bács-Bodrog vezet, a hol egyik évben 723 ezer koronát meghaladta a kereset. Igen szépen keresnek Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyékben is. A mi vármegyénk persze a koronák számát illetőleg nem versenyezhet a nagy vármegyékkel, de az arányt illetőleg igen. Gróf Széchenyi István „A selyemről“ többek közt ezeket írja: „Kimeríthetetlen meny- nyiségü szederfák ültetése, ápolása, fentartása hazai kötelesség, ha kötelesség a honi gaz- dagulás s eképp a nemzeti erő minden s még a legkisebb forrását is megújítani s csak egyik mezejét is a hazai iparnak parlagon hagyni bűn, s ha kötelesség mindenekelőtt oly tárgyat mozdítani elő, melynek haszna nem egyes kiváltságokra háramlik egyedül, hanem jótékonysága, mint a napsugár, mindenkit egyenlően érint. Legven csak elég szederfalevél, s a többi bizonyosan el nem marad.* Látjuk ebből, hogy a nagy államférfiú mily sikert gondolt elérni a selyemhernyótenyésztés által. Örülnénk, ha sorainkat megszívlelné vármegyénk lakossága s még jobban azok a vezetők, a kik a néppel folytonos érintkezésben vannak. A lelkészek, tanítók és jegyzők sokat lendíthetnek a nép jólétén. Az állami tisztviselők gyűlése. — Február 17. — Az Állami Tisztviselők Vidéki Köre a főgimnázium rajztermében tartotta meg évi közgyűlését. Bománecz Mihály, a Vidéki Kör elnöke _ megnyitó beszédében visszapillantást vetett az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének s ezzel kapcsolatban a Vidéki Körnek elmúlt évi működésére. Meggyőzően fejtegette az egyesülésből és a szervezkedésből az egyesekre és a körre háramolható nagy erkölcsi és anyagi előnyöket. Megjelölte a legközelebbi jövő feladatát: a fizetésrendezésnek, az előmenetel biztosításának, a szolgálati pragmatikának törvénybe iktatását és a nyugdíjtörvény revízióját jelölte meg mint oly célt, melyért a tisztviselői egyesületeknek és egyeseknek az egyesületi életben, a sajtóban és mindenütt, a hol erre alkalom nyilik és tér kínálkozik, elszántan küzdeniük kell. A cél elérésének biztosítása szempontjából pedig lelkes hangon tömörülésre, szervezkedésre, kitartó, vállvetett munkára hivta fel az állami tisztviselőket. A közérdekű megnyitó beszédet egész terjedelmében it közöljük : Tisztelt Közgyűlés! Alapszabályaink 13. §-a értelmében közgyűlést minden év január havában kell tartanunk. De a 15. §. azt Írja elő, hogy a közgyűlés csak akkor határozatképes, ha a kör tagjainak legalább a felerésze van jelen és ha ez a szám nem volna meg, a 14 napon belül újra összehívott közgyűlés a jelenlevő tagok számára tekintet nélkül határoz. Jelenet. Irta Kovásay Elemér. Kis vendéglő ablakából A fény kisugárzik, Bent mulató fiiaknak Cigánybanda játszik. Kihallatszik az utcára Heje huja, ének. Jókedve van, úgy látszik, bent, Mindenik vendégnek. A vendéglő ivójában, Sarok-asztal mellett Sajátságos sáppadt arcú Férfi iildögélget. Szürcsölgeti kevés borát Csendesen, szerényen, De valami nem szeretem. Látszik a szemében. A legduhajabb ifiu, — Párbajoknak hőse, — Rápillant a férfiúra: Vájjon mit néz úgy e’ ? Észre veszi, nem szeretem, Szeme pillantását, Bor-sugallta nyegleséggel így kezdi szólását: „Nem tetszik tán barátocskám A mi mulatságunk? Hasztalan néz szúrón felénk, Már ez divat nálunk.“ Hideg, nyugodt tekintettel Néz a férfi rája, Halk, de azért érces hangon, így felel szavára : „Nem aludtam már több éjjel, Nyugalomra vágyom, Ezért bizony nem örülök E vad mulatságon.“ „Ha nem tetszik, tisztelt uram, Hogy mi itt mulatunk, Párologjon más csárdába, De mi itt maradunk.“ Hangos röhej kiséri a Krakéler mondását, A boros had bámulattal Nézi hős pajtását. „Ha pedig szóm nem tetszenék, Tehetünk majd róla, Kiállhatunk holnap reggel Kardra, vagy pisztolyra. Avagy talán gyávák vagyunk, Ugy-e bizony, nemde, Bátorság nincs a szivünkben, Csupán a szemünkbe’ ? !“ Harag pirja lepi el az Idegennek arcát, Emelkedő, széles melle Elárulja kemény lelki harcát, „Valamikor én is voltam Ifiu és bátor, De nem korcsma volt a tanyám, Hanem honvéd tábor. Küzdöttem sok ellenséggel, Ha kellett, hát százzal, Szembe szálltam nem egyszer, de Százszor a halállal. Szolnoknál vörös sapkámat Lőtte át az osztrák, Jobb kezem a kardra, Tápiónál is ott voltam, A pisztolyt majd csak eltartom Hol a halált oszták. A megmaradt balba’ !“ Hogy nem tetszik a mulatság, Annak oka megvan, Józanná lesz a krakéler Kufstein várból csak pár napja, És mindenik társa, Hogy kiszabadultam. Tisztelettel tekintenek Utazásban töltém eddig A hon mártírjára. Nappalom és éjjem, Pár pillanat és mindnyájan Most pihenni szerettem voln’, Búcsúznak bókolva Ezen az egy éjjen. Előttük a cigány-banda S hogy régebben erős jobbom Halad liba sorba’. Védelemre nem kél, Egyszerre oszt az idegen Oka az, mert ellőtték volt Csak azt veszi észre, Egykor Isaszegnél ... A párbajhős ajka tapad Hanem azért bár hiányzik Megmaradt kezére. A negyedik. Irta Zsoldos László. Személyvonat Bécsig ! — kiáltott be a portás a nyugati pályaudvari vendéglő termébe. Kovács bácsi, a ki most nyelte le az utolsó kortyot a sörös pohárból, lázasan fizetett és kezében hatalmas szegfű bokrétával kiszalad a perronra a vonathoz. Csak olyan szakaszt kapott, a melyben már négy másik utas ült, még pedig — tekintettel a késő esti időre — már kilenc és fél órára járt az idő, valamennyien elnyuj- tózva a fekete bőrüléseken. Érthető volt tehát a nagy fogadtatás, a melyben az ötödik részesült. Kovács bácsi azonban nem sokat látszott törődni a többiek kényelmével és kérlelhetetlen arccal állt meg egy vörös oldalszakállu ur előtt: — Szabad kérném ? Azzal leült melléje az ülésre, úgy, bogy a másik természetesen kénytelen volt most már felülni, bosszús arccal húzódva a sarokba, mi alatt valószinülag alfél* gondolat ébredt benne: — Vájjon meddig akar utazni ez a ? ............ Nem fejezhette be a gondolatát, mert lent a perronon hangosan közbe kiáltotta valaki, hogy: — Indulás 1 A gép füttyentett, s a másik percben a vonat lassú, komoly dübörgéssel kirobogott a pályaudvarból, neki a hűvös, vak októberi éjszakának. A szakaszban csend volt, mert az utasok, a kik Kovács bácsi kivételével mind Becsbe iparkodtak, valamennyien álmosak voltak. Maga Kovács bácsi is — a ki Vácra volt menendő, alig hogy a vonat elindult, érezte, hogy ellenállhatatlan álmosság lepi meg. Vonaton amúgy is könnyű elálmosodni, hát még ha esti tiz óra felé jár az idő, ősz idején, s az ember egy negyedórával ezelőtt öt pohár sört engedett le a torkán. Félt azonban, hogy elaluszsza az állomást és elviszik Verőcére, avagy ki tudja, talán Esztergomig, vagy még odább. A kalauzban nem mert megbízni, mert minden kocsi telidesteli volt utassal, s igy — hacsak borravalóval nem gyantázza meg az emlékező tehetségét, biztosra vehette, hogy a derék ember elfelejti a fölkeltést. Borravalót pedig elvből nem szokott adni Kovács bácsi; magának is kevés volt a borra való. Egy régi iskolatársa lakodalmára ment, a ki most nősült meg harmadszor. S Kovács bácsinak, a kit mulatós ember létére meghívtak, már magában az is nagy fájdalmat okozott, hogy délutáni rémes elfoglaltsága miatt csak estére jelenthette be a megérkezését Vácra. De még igy is fente már a fogát a pompás lakomára; sőt mi több, éppen erre való előrelátásból egész este csupán a sörre szorítkozott, enni azonban egy harapást sem evett. Nem jó lett volna tehát agy ostoba álommal elpasszolni a kiszállást. Szeme már majd leragadt az álomtól; csöndes kételyekkel pislogott a jövő elé. Lapunk mai száma 8 oldal.
