Ung, 1906. július-december (44. évfolyam, 28-54. szám)

1906-07-22 / 31. szám

2. oldal.

"Cr Gr

31. szám.

demek nélkül — tisztán a megszokottság folytán. Nem fog tehát sem nemzeti öntudattal, sem ambícióval dolgozni.

Ez azonban a tisztviselők államosítása szükségességének csak kisebbik és inkább elméleti oka. Van egy sokkal súlyosabb. És ez fogja megérlelni előbb-utóbb a megvalósulást.

A nemzetiségi vidékeken a közigazgatás lassankint idegenné válik, avagy idegen lett. A nemzetiségek rendkívül erősödtek, tömérdek egyén megszerezte azt az értelmiségi tokot, mely őt köztisztviselőnek képesíti. Félni kell, hogy a nemzetiségi vidékeken a közigazgatási tisztikar csakhamar nemzetiségekből fog állani. Már pedig a magyar állameszmét főleg itt képviselni és kifejezni kell. Föltétien garanciákat kell a tekintetben szerezni, hogy a köz- igazgatás minden izében magyar legyen. A nemzetiségek most jó részben aktivitásba léptek. Ez érvényesülni fog a vármegyei választásoknál. És ha egyszer egyes vidékeken tiszta nemzetiségi tisztikar választatik be, az a terület elveszett a magyarság szempontjából. Csak arra kell gondolnunk, hogy az országlakosság fele nemzetiség. Megvagyonosodott, önállósodott nemzetiség. Ezek aktivitása végtelen veszedelem. Ennek elejét kell venni akép, hogy az igazgatás föltétien magyarsága biztosítva legyen. Más mód erre nincs, mint kinevezett tisztviselők alkalmazása, mint a tisztviselők kicserélésének lehetősége. Még pedig a központi kormányzat utján.

És ez megvalósítható könnyen, az autonómia veszélyeztetése nélkül, természetesen kellő garanciákkal. Még pedig lehetséges, vagy az egész ország közigazgatási tisztikarának kinevezését a központi igazgatás utján eszközölni, vagy csak kijelölni törvényhozásilag azon területrészeket, a hol az igazgatás államilag kinevezett tisztviselőkkel végzendő. Ez részleges és kellő reformintézkedés volna.

Egyúttal pedig az államilag kinevezett tisztviselők önállóságát kell törvényhatóságilag biztosítani. Ilyen garantiák volnának: a kinevező központi kormány a tisztviselőt akarata ellenére át nem helyezheti: — az elmozdit- hatlanság, — azonban a vármegye határozata alapján áthelyezendő. Fegyelmi jogköre a vármegyei tisztviselő fölött a kinevező kormánynak nem volna. Fegyelmi hatóságok volnának az autonóm szervek és végső fokon a közig, bíróság. Preciziroztatnék a közig, tisztviselő minősítése. Életbe léptetendő volna a közigazgatási gyakorlati vizsga. Fegyelmi hatáskört mégis a központi kormány is bírna a váróterei is megelégszik. Nem igaz ez, Ilus. Ez csak a regényekben van igy.

Én mondom magának, nem igy van. Az élet ridegen elbán az egyénekkel. Az életben nincs semmi poezis. És tudja mit követel az élet, mi az élet ? Kenyér, jólét, ruházkodás, józan szórakozás és azok mellett a házassági kapcsolatban a szivek megértése, mondjuk a szerelem. Ez az alapja a megelégedésnek, és boldogságnak. Ez alapon lehet csak egy életet fel építeni. Én magának Ilus, jólétet biztosítani nem tudok. Az én jövedelmem kevés. Nekem is meg vannak a társadalmi állásból és lelki finomodásomból eredő igényeim, magának is. Mi már filiszterek módjára nem élhetünk. Ha elvenném magát, nekem is, magának is megszokott, sajátunkká vált igényeinkről le kellene mondanunk. Természetünkké vált igényekről lemondani nagy áldozat. Ez áldozatért egymást kárpótolni nem tudnánk és mindig több és többről lemondani kényszerítene még az élet.

Én magát ettől akarom megmenteni. Én nem akarom az áldozatok hozatalát. Én nem tartom férfiasnak, becsületesnek, hogy a nőt, akit szeretünk neki vigyek az élet nehézségeinek, kiragadjam a családi élet jólétéből, holott tudom, hogy ezzel szemben jólétet én adni és biztosítani nem tudok, holott tudom, hogy a szükség kopogtatna be házam ablakán .... Maga ezt Ilonka, bocsásson meg érte, ma még nem értheti, de be fogja látni, be kell látnia, hogy igazam volt. Azt sem tudja maga még, mi az a szegénység, a nélkülözés, a szükség. A folyton emelkedő szükség. A mikor lejárt sarkú cipőkben kell járnia, mert javításra nem telik, elnyűtt ruhákban, formátlan kalapokban, lyukas keztyükben kell mutatkoznia, mert nincs miből újat vásárolni. A hónap elseje előtt rettegni, mert nincs pénz a napi szükségletekre. Rettegni az elsejétől, mert a hitelezők kilincselnek a ház ajtaján. Egyszerű szobákban élni. Minden szórakozástól távol maradni, mert a pénz a péknek és mészárosnak kell. Garasoskodni. Kiszámítani, hogy a napi kiadás csak ennyi lehet, több nincs. És vergődni elsejétől-elsejéig és egész életen keresztül. Hiszi, hogy igy lehet boldogság I A szerelem elszáll. Mikor talán civakodni kell egy garasért. Mikor egy ruha, egy cipő kéne és a férfi nem tud pénzt adni. Hát_ szerette a férfi azt a leányt, aki ilyenbe vitte bele. És ez igy van. Ne higyje, hogy

gyei tisztviselő fölött, de csak egy címen: ha a tisztviselő tevékenysége nemzetellenesnek, avagy a magyarság rovására irányúiénak látszik.

Ilyen és hasonló garanciákkal a vármegyei autonómia sérelme nélkül egy óriási fontosságú reform volna foganatosítható. Nyomán az egész vonalon uj életre kelne a magyar közigazgatás. Elméleti képzettsége emeltetnék. Ambíciója fokoztatnék. Uj vérkeringés, felpezsdülő élet támadna nyomán. A tisztviselő odaadással, teljes lélekkel, hazafias lelkesedéssel szolgálná a vármegyét és tényleg köztisztviselő volna, kit minden tettében a köz sze- retete, a köz szolgálata vezet. És volna egy hatalmas és minden izében magyar gárda, mely független helyzetében, a kezeibe letett nagy hatalommal a magyarság legkiválóbb és legtekintélyesebb életszerve volna. Mert akkor igazán független volna. És ha magyarokból szerveztetik, kuruc is lélekben. Egy mitől sem félő kuruc-magyar tisztikar: egy a független Magyarországgal. Akkor jöjjenek nemzeti megpróbáltatások. Jöjjön az önkény. A magyar közigazgatás lemosolyogja, mint egy ijesztőnek öltöztetett pojácát és nem lesz az a hatalom, mely ebbe a védbástyába, mert védbástya lesz, még egy csákányütést is tenni tudna.

Ez igy volna igazán. Akkor nem volna egy megélhetését féltő tisztikar, mely válság esetén a kormány és a választó közönség fele egyformán fél. Nem szerelhetnének le a vármegyék a szükséghelyzetre hivatkozva sorjában és félő biztossággal. Nem volna reá ok.

Egy kiépített varmegyei autonómia, hol törvénytelen kormányzat esetén a teljes önálló működés lehetséges, hol az autonómia oly erőteljes volna, hogy válságok esetén kisállamként működhetne, az ilyen önkormányzatba beállított államilag kinevezett tisztviselők: az ideál, amely egyedül képezheti a közigazgatás bárminemű reformja mellett az igazi reformalkotás célját és egyedül biztosíthatja azt az eredményt, a mit nemzeti szempontokból a közigazgatás reformjától várunk.

Közélelmezés.

Irta : Blanár Ödön.

Állami, egyházi, társadalmi s egyéb szervezetek, intézmények, körök és egyletek helyes irányban való vezetése, fejlesztése, okos és becsületes igazgatása fontos és igen nagy hatással van mindarra, a mit közügynek nevezünk, s mindarra, a mi a szegény nép ezreinek és ezreinek erkölcsi és anyagi viszonyaira áldásosán kihat.

Szerencsés az az ország, az a nép, az a terület, az a vidék, a melynek tisztességesen érző, beesületefélrevezetem. így ól minden hivatalnok. Ez a sorsa a szegénynek.

Ettől féltem én magát Ilus. Maga sir. Könnyei végig folynak szép orcáján. Ugye a jövő eme képe látásától eredtek meg a könnyei. Az csúnya kép. Igaz kép. És ón hazudnék, ha mást állítottam volna most szemei elé. Most csak egyszer sir. Abban a képben, abban a jövőben napos volna a sirás.

Elnézem magát: oly viruló, szép, ifjú és üde, királynője ennek a környezetnek, virág a virágos kertben. Lelke ártatlan, tiszta, gondtalan. Nekem is elszorul a szivem, én is könnyezni tudnék, ha abban a képben képzelem magát. Gondokkal telten, kidolgozott, érdes kezekkel, viselt, foltozott ruhában, foltos, alaktalan cipőkben, oly munkában, amely nem illő magához, talán súrolva, mosogatva, elnyűtt bútorok közt, nem Ilus, ilyen ne legyen soha, ne nehezteljen rám, hogy ebbe a keretbe tényleg be nem állítom.

Megértett most Ilus? Ne nézzen még mindig oly szomorúan reám. Örüljön, örülnie kell. Hisz itt van még saját házuk_ kertjében. Kis lány még maga, higyje el kis lány I És boldog, mert szép, mert oly körben él, mely szereti, mert szeretjük. Én is, újra mondom. Vágy nélkül, tisztán. Szent ez az érzelem. És sokan szeretjük magát. Boldogok vagyunk, ha ránk mosolyog, ha ide jöhetünk hódolni magának. Nézzen körül, oly szép minden maga körött. Meg lehet elégedve. Boldog lehet. És egy kis lány boldog is. Lelke ártatlanságában, szive tisztaságában.

Talán nem is illik, nekem ily komolyan ily komoly dolgokat Magának elmondani. Talán fölösleges volt. Ne haragudjon meg érte. Az én lelkem azonban úgy ösztökélt engem e vallomásra. És oly szép ez este. Oly hangulatteljes. Ez késztetett engem elmondani, a mi szivemen feküdt, a mi már nyomta lelkemet.

Ilus ugye nem haragszik ez őszinteségért. Ugye megértette és félre nem értett. No, szorifsa meg a kezemet. És nézzen rám, melegen, a mint szokta. Sugározzon rám a barátság szemeiből. Megérdemlőm én barátságát . . . Szóljon most maga is valamit Ilus . . .

A lány fölállott, kezét kivonta a férfi kezéből és lassú léptekkel megindult a kerti ösvényen a ház felé.

Megértette Elemért.

sen gondolkozó, lelkiismeretesen munkálkodó vezető fórfiai, a maga idejében s a maga helyén tenni, sőt áldozni is tudó emberei vannak.

Az emberi élet csak úgy igazi élet és nem állati tengődés, ha annak kerületét, ha annak belsejét nemesebb tartalommal töltjük meg s ez a nemesebb tartalom abból áll, ha minden embertársunk baja, panasza, sérelme, fájdalma, ínsége és nyomora minket is érint; ha összeállva, ha összeverődve gátat igyekszünk emelni minden szemérmetlen kizsákmányolásnak, minden tisztességtelen sanyargatásnak; ha nemesebb érzéssel, jobb szándékkal, tisztább törekvéssel, erős akarattal a szegényebb embertárs sokféle bajain segíteni, őt támogatni van kedvünk s akaratunk: szóval, ha a helyesebb értelemben vett emberszeretet — alt- ruismus — irányítja, gondolkodásunkat s főleg tetteinket.

Az oly alakok, a kik a hatalom birtokában közprédának engedik a szegények s tehát gyámoltalanok ügyeit, a kiknek érzésük föl nem háborodik mások sanyargatásán és kizsákmányolásán — azok nem igazi emberek, talán nem is emberek s nem méltók sem a közbizalomra, sem arra a polczra, melyet hívatlanul betöltenek s a melyet bitorolva jót tenni sem nem akarnak, sem nem képesek reá.

*

* *

Azok közé a fontos ügyek közé, melyek ezrek és ezreknek életbe vágó érdekeit érintik — tartozik a közélelmezés rendkívül fontos kérdése is.

Sajnálatra méltók s majdnem szerencsétlenek vagyunk, hogy országunk élelmi szereinek a legjavát idegen országok népei, élelmesebb nemzetek fiai illetve gyermekei fogyasztják el. Nekünk a silányabbja marad meg csak s azt is nem egy nemben a hiányos ellenőrzés, a nemtörődömség miatt méreg drágán vásároljuk s élvezni alig tudjuk.

A nemzeti vagyonosodásnak eszköze a nemzeti munka, a termelés.

Mit ér az, hogy termelünk, ha az insolid és in- korrect közvetítés azután nem egyszer kizsákmányolásra dolgozik és nem jogos nyereségre?

Szerencsétlenek vagyunk itt e téren is, hogy sem összetartani nem tudunk, sem cselekedni nem szeretünk.

No és ha más valaki tesz avagy tenne valamit, mindjárt az elején ezer panaszszal, ezer kifogással állunk elő; tűrni, várni nem tudunk s minden becsületes törekvést igy azután magunk tesszük tönkre. „

Sajnos, minden megkezdett actiónál a kellő támogatást épen azok a tényezők tagadják meg első sorban, a melyeknek szent és elengedhetlen kötelessége volna minden védelmet, minden segítséget megadni. Ilyenek a köztisztviselők, főkép a városiak, ilyen a városok képviselete stb.

Hiszen a köztisztviselők is — állásuknál, értelmiségüknél fogva vezető részei a közönségnek, irányitó tagjai a lakosságnak — a közönséget érintő örömnek avagy bánatnak osztályosai.

Nem arról van itt szó kérem, hogy jogállamban élve, erővel gátoljuk a közvetítést. Hanem igen is arról, hogy minden visszaélést kíméletlenül büntessünk meg, minden kizsákmányolásnak gátat vessünk. S ezekben azután következetesek legyünk, mert az kérem nem orvoslás, hogy a hatóság, pl. a rendőrség, valakit megbüntet s az illető egy rövid idő múlva újra próbát tesz és űzi tovább a visszaéléseket.

Szigorú eljárások, állandó szemmel tartás, lelkiismeretes vizsgálatok nélkül a közélelmezós terén borzasztó károkat lehet a lakosságnak okozni, sőt az elfajulás még ki is éheztethetnó a lakosságot, ha épen akarná.

Hogyan lehetséges az, hogy az emberek dolgozzanak, fáradjanak, izzadjanak s adót fizessenek s tetejébe védelmet, oltalmat, ne találjanak a közvetítés lel- ketlensógei ellen.

Én itt nem vádolok senkit, de a kérdést fölszinre hozom, hadd gondolkozzanak fölötte mások is.

Az egészségtelen állapot, hogy a kaposi-utca végén már korán reggel minden piaczra készülő árut össze lehessen vásárolni, sőt hogy a kofáknak bajuk ne lehessen, itt-ott mást is megbíznak a vásárlással.

A kaposi-utcai jelenetet 1—2-szer e sorok írója maga látta télen, bizonyára más utcákon is megtörténhetik az ilyesmi.

Az se járja, hogy a piacra menve, ha asszonyaink az árura alkodoznak, a kofák hátul állva integetnek — az eladónak, ne adja az árut, mert ők a kívánt árát készek megadni.

Sok a visszaélés a tej, a hal, a gyümölcs eláru- sitásánál.

Nem különös dolog az, hogy a debreceni sertészsírt Nyíregyházán 78 krjával lehet kapni, Ungváron meg 90—95 kr. A szállítási külömbség nem tesz ki annyit.

A mi meg a hús áruknál Ungváron történik, az túl a soknál.

Szegény ország, a magyar hús és pedig első rendű Gráczban olcsóbb, mint mi nálunk Máramaros- szigeten a városi hatóság által felállított mészárszékben a közönség egy kiló húst 50 krjával kaphatja, nálunk az árak folyvást emelkednek s vele arányban a minőség folyvást rosszabbodik.

Ne gondoljuk azonban, hogy a húsnak jogtalan drágaságából a termelő vagyis az eladó valami nagy hasznot húzna, a haszon kérem illetéktelen kezekbe kerül s az insolid telhetetlenség sokszor 20—30% helyett 90—100%-tel dolgozik.

E sorok írója az itteni Hitelszövetkezetnek f. évi junius 10-én tartott évi közgyűlésén arra kérte a tagokat, hogy egy mészárszék felállítását vegye tervbe.

Utóvégre a szegény emberre is gondoljunk s ne tegyük lehetővé, hogy az ő gyermeke csak óvenkint