Ung, 1905. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-23 / 30. szám

XLIII. ÉVFOLYAM.

Ungrár, 1905, julius 23.

30. SZÁM.

Szerkesztőség:

Vármegyeház-tér 1-ső szám.

Kiadóhivatal:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Előfizetési feltételek:

Csak az „Ung“ lapra :

Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor.

Negyedévre 2 kor Egyes szám 20 fii!

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

„Ung vármegye Hivatalos Lapjá“-val együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre.. 6 kor

Ny 11 ttér sor önkin t 40 fillér.

HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

„Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

A villamosság és a kisipar.

Itt ott húsz éve lesz annak, hogy egy jó barátom imigyen szólt hozzám : Ugyan mondd meg, mi lesz már ebből, ha a villamosság gyakorlati alkalmazása továbbra is ilyen rohamosan fog haladni ? Nem kellett sokáig gondolkoznom a válasz fölött, hiszen én is intéztem már magamhoz elég gyakran hasonló kérdést, főleg olyankor, midőn mint egy álomképben vonult el lelkem előtt a felfedezések hosszú sorozata. Tehát röviden azt válaszoltam a föltett kérdésre : Barátom, nincs messze az az idő, mikor a közönség épp úgy fog 10 kr., 20 krajczárért villamosságot vásárolni a boltban, mint vásárol most fagygyu- gyertyát, stearin-gyertyát, vagy petróleumot.

Nagyon magasnak tűnt fel ez a nyilatkozat az én barátom előtt és egyáltalán nem értette, hogy mire alapítom én biztosnak látszó állításomat. Persze akkor már fel voltak fedezve az áramgyüjtők vagyis akkumulátorok, melyekben a villamos erő felhalmozható és alkalmas időben kényelmesen felhasználható. Ezekre gondoltam én akkor, midőn ezt a csodálatosnak látszó nyilatkozatot tettem. Azóta nagyot haladt a világ és vele együtt a villamos erőnek sokféle alkalmazása is, de azért egyáltalán nem jutottam abba a kellemetlen helyzetbe, hogy kénytelen lettem volna visszavonni évekkel ezelőtt tett nyilatkozatomat. Mert igaz ugyan, hogy még nálunk szó szerinti értelmében nem valósult meg az említett jövendölés, de megvalósult ez már máshol jóval régebben és mi sem állunk nagyon távol attól, hogy nálunk is megvalósuljon csaknem szószerinti értelmében. íme, a kisipar már nálunk is szeretné felhasználni a villamos erőt nem csupán világításra, hanem egyszermint az iparban előforduló gépek hajtására is. Már Ung- váron is van olyan nyomda, mely szeretné nem kínozni az embert a gép hajtásával, hanem rá akarja bízni ezt a munkát a villamos erőre, mely ezt sokkal tökéletesebben vinné végbe, mint az ember. Mert biz nagyon kényelmes ez a villamos erő ! Semmi előkészület nem kell hozzá. Egy gombot ide-oda mozgatva megindítjuk és megállítjuk a gépet, tetszés szerinti időben. Nagyon tiszta a kezelés, sem robbanással, sem más veszedelemmel nincs egybekötve.

Norvégiában már legalább 15 év óta a legszegényebb ember hajlékában is ott van a villamos erő, melyet világításra és apróbb gépek hajtására fordítanak. Ugyan mit csinálnának ott a szegény iparosok téli időben villamosság nélkül, mikor náluk a nappal alig tart 1—2 óráig, a többi része a 24 órának éjjelből áll ? Ha meg akarnak élni, éjjel kell dolgozniok, ehhez pedig tisztességes világitás kell, amit nem adhat meg sem a halzsir, sem a fagygyu-gyertya, sem a veszedelmes petroleum.

Észak-Amerikában, Német- és Franczia- országban szintén otthonos a villamos erő a szegény emberek házában is. Patakokat, vízeséseket, a szel erejét használják fel a villamos áramot termelő dynamogépek hajtására és igy nagyon olcsón jutnak hozzá a villamos erőforráshoz. Naponta mindössze néhány fillérbe kerül, a világitás és a gépek hajtása. Ezek valóban egy pár fillérért vásárolják naponkint az áram-termelő kereskedőktől úgy a világítást, mint a forgató munka-erőt.

Ezzel szemben elszorul az ember lelke, mikor tapasztalja, hány szegény iparos, varróleány, varrónő, szabó, esztergályos megy nálunk időnek előtte tönkre csak a varrógép hajtása miatt! Mindenki tudja, hogy a varrógép a leg- gyilkosabb gépek egyike. Alig van eszköz, mely annyira rongálná az ember mellét, mint éppen a varrógép. Sokat gondolkoznak a tudósok azon, hogyan lehetne gátot vetni a tüdővész tovaterjedésének. Hasztalan minden fáradozás addig, mig az iparos a varrógépet lábbal hajtja, mert ha a legcsekélyebb hajlama is van valakinek a tüdőbajra, úgy ez a foglalkozás egész biztosan ki fogja benne fejleszteni a sorvasztó betegséget. Mas dolog az, mikor az úri nő leül a varrógépéhez és dolgozik vele egy óráig vagy másfel óráig. Ez a munka sohasem lesz olyan romboló, olyan egészségrontó, mint mikor az iparos ott görnyed a varrógép mellett reggeltől délig, déltől estig, nap-nap mellett egyik héten úgy, mint a másikon. Ezt a gyilkos munkát ki kellene küszöbölni. Ezen a dolgon mindenáron segíteni kellene ! De hát ki segítsen rajta ? A szegény embernek dolgozni kell, ha mindjárt belepusztul is, mert hát tanult mestersége után kell élnie! Ez mind igaz, valamint az is igaz, hogy minden mesterségre szüksége van a társadalomnak, tehát nem is arról van szó, hogy ne dolgozzanak, hanem arról, hogy az iparos ne a sajat testi erejet használja a varrógép hajtására, hanem valami más erőt használjon erre a czélra és ő csak kormányozza a gép járását. Ez nagyon megkönnyítené az iparos munkáját és tetemesen csökkentené a varrógéppel való foglalkozás egészségrontó hatását.

Igen am, de nálunk Ungváron nappali áramot csak akkor köteles szolgáltatni a vállalkozó, ha legalább 200 kilowatt órai nappali akár erőátviteli, akár világítási aramfogyasztas biztosittatik egy évre. Ez pedig a mi körülményeink között keresztül nem vihető.

A nagyobb telepeknek saját villanyt előállító gépeik vannak, a kisiparosok pedig ily nagy fogyasztás biztosítására képtelenek, — vagy legalább is egyelőre képtelenek.

Gondoskodni kellene tehát, hogy a villany - világitási vállalatra vonatkozó szerződésnek ez a pontja is módosítást nyerjen, hogy igy a villanyos telephez fűzött várakozások minden vonalon érvényesüljenek, óriási hasznára a közegészségügynek.

Ajánljuk sorainkat a villany világítási szerződés módosítására kiküldött bizottság figyelmébe. Dr.

A vándorczigány-kérdós.*)

A kóborlás sajátos ösztönétől űzetve egy több ezer főre menő tömeg néhol kisebb, néhol két-három- száz emberből álló karavánban czél nélkül bolyong, csatangol szerteszét az országban. Hol itt, hol ott üti fel rövid időre sátorait egy-egy kósza csoport Maradása sehol. Agyongyötört lovaikkal, szekereikkel, kezdetleges felszerelésükkel ötletszerű elhatározással vonul tova és tova más vidékre a karaván. Ez a különleges emberfaj: a vándorczigány. Czivilizáczió, kultúra nem tudta még őket magához ölelni. Törvényt és jogot nem ismernek. Örökösen mozgó elemek, a melyek nem képesek a szerves társadalmi élet formáiba beilleszkedni. Hatósági intézkedések, szigor, tilalmak, jószán- déku kísérletezések az életmódjukhoz való szívós ragaszkodást megtörni nem tudták.

*) E tartalmas czikket a szerző által nagy gonddal szerkesztett, igen érdekes és nálunk egészen újszerű: »A munka szemléje« czimü folyóiratából vettük.

A óletfentartás ösztöne hivatásos csavargókat nevel belőlük és ezek a dologtalanság melegágyában egész exisztenciájukat a mások szánalma és könyörü- letességóre építvén, iparszerüen űzik a koldulást, ha ugyan már eleve is inkább a tolvajlásra nem adják magukat. Sáskahadként lepnek el egy-egy vidéket a meglátogatott lakosság legnagyobb rémületére. Legtöbbször primitiv iparágak üzésének ürügyével köszöntenek be, látszólag megelógesznek egy kevés könyörado- mánynyal, de azért mindenütt jelét adják annak, hogy épenséggel nem tisztelői a közrendnek, a tulajdonjognak. Összetartásuk, belső szervezettségük félelmetes erőben jelentkezik, a melylyel szemben a hatóságok, maga a csendőrség is a legtöbb esetben kudarczot vallanak. Vakmerőségük nem ismer határt, garázdálkodnak, erőszakoskodnak, s ha úgy kerül a sor, a gyilkosságtól, rablástól sem riadnak vissza.

Nomád életmódjuk az országra nézve egyébként is veszélyt jelent. Terjesztik a járványokat emberek és állatok között. A sertósvészt a czigányok hurczolták el országszerte. A takonykor elterjedését szintén a ván- dorczigányok okozták.

A vándorczigányok bemutatására itt elmondottak a városi lakosság előtt sem teljesen ismeretlenek. Bárha ez a nomád nópfaj a vidék széles virányain, a falvak szabadabb levegőjén fesztelenebbül éli világát, egyes csoportok előbukkannak néha a nagyobb városok utczáin is. Közfeltünést keltenek zagyva összevisszaságukban a sötét bőrű marczona férfi-alakok, kót-három porontyot czipelő lerongyolódott czigányasszonyok, a rikitóan felcziczomázott leánynép3ég, a visongó, vij- jongó, félmeztelen gyereksereg.

A vándorczigányok közrendellenes és közveszélyes kóborlása ellen már a XVIII. század óta siker nélkül küzdenek a kormányzat, a hatóságok és az egyes érdekeltek. Több rendelet és utasítás látott napvilágot, egyes vármegyék szabályrendelettel tiltották ki a vármegyék területéről a kóbor czigányokat, másutt megkisérlettók őket letelepíteni, munkába fogni. Mind hasztalan.

A foganatosított intézkedések eredménytelenségéből kétségtelenné vált, hogy sem a csavargást és a koldulást szabályozó törvények keretében, sem pedig törvényhatósági szabályrendeletekkel a czigányok kóborlása nem akadályozható meg. Állandó lakás és tartózkodás híján törvényen kívüli helyzetben élnek, a melyben a közbiztonságot, közegészséget és az állat- egészségügyet állandóan és nagy mérvben veszélyeztetik. Külön törvény alkotásának szüksége forog fenn, a melyben az egyéni akarat és személyes szabadság némi korlátozásait a czigánynép féktelen és másként zabolázhatlan természete teszi indokolttá.

Ez ügy komolyságát átérezve, a Széli-kormány idejében hozzáláttak a szükséges törvény megalkotásához. Az 1902. évben a belügyminisztérium ankétet hivott össze, a melyen a következő kérdések képezték a megvitatás és megbeszélés tárgyát: 1. Milyen törvényes eszközökkel lehetne a vándorczigányok kóborlását megakadályozni ? 2. Telepítés esetén mi módon lenne ez végrehajtandó? 3. Milyen eszközökkel lennének a telepített czigányok telepítési helyükön tartandók ? 4. Mily módon lenne az ilykópon lekötött czigányok megélhetése biztosítandó ? 5. A fiatal nemzedék mily utón lenne a kóborlástól elszoktatható és hogyan nevelendő ?

6. Mily módon lehetne elérni azt, hogy a telepitett czigányok, ha illetőségi helyüket elhagynák, felismertessenek, vagy feltalálás esetén illetékességi helyükre visszakisórhetők legyenek ? 7. Kinek a közvetlen ellenőrzésére lennének a telepitett czigányok bizandók és ez az ellenőrzés mily módon lenne végrehajtható? (B. M. 7171—V. b. 1902.)

Az ankét eredményeként a belügyminisztérium az ügynek tüzetes tanulmányozásával, az anyag összeállításával és megfelelő törvénytervezet elkészítésével megbizta a czigányügynek Magyarországon legalaposabb ismerőjét, Bajcsy Lászlót, a ki már előzetesen sok évet szentelt a kérdés részletes és alapos, s főleg gyakorlati felismerésének, buvárlásának. Ismeri a czi- gánynóp múltját, mai helyzetét, faji sajátosságait, a velük szemben eddig történt intézkedéseket, azok hiányait s ezek tudatában kereste az orvoslás módjait.

Szakavatott munkával néhány hónap alatt elkészítette a törvénytervezetet, a mely a belügyminisztériumhoz még annak idején benyujtatván, most már, miután az teljességében és minden részében helyesnek véleményeztetett, csak arra vár, hogy a kópviselőház elé terjesztessék és mihamarább törvénynyé válják.

Ä tervezet szerint a törvény három havi záros határidőt tűz arra, hogy az állandó lakással nem bíró