Ung, 1905. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-29 / 5. szám
49. szám. — XXIII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnaj). Beregszász, 1897. deezember 5. társadalmi és megyei erdekü heti lap BEREGVÁRMBiYE, A BEREliVIIlIliEl MAIM KÖZ\IÍ Vl-l.ÖDÉSI EliíESÜLET- És A llAMillI »ELM HIVAT 1L0S KÖZLÖNYE E Ii Ö F I Z E T E S I A R A : Egész évre 4 fit, félévre 2 irt, negyedévre 1 Irt. — Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. — Hirdetési hélyegdij 30 kr. — Hirdetések árszabály szerint jutányosán számíttatnak. ------Utegyengetés. Beregszász, 1897. dccz. 4. Csúnya egy szó ez, amely végigkísért az utóbbi évtizedeken : a protekezió. Egy fogalom ez a jelen czikk óién álló czim- mci, csak más kifejezés, talán találóbb, nyomatékosabb, de lényegében ugyanaz. A kérdés aktuális. Egyszerre négy vezére a társadalomnak kelt ki ellene, s nyilatkoztatja ki, hogy ezentúl ha lesz is pro- tekezio, érvényesülni soha sem fog. Megriasztja az alantas k zegeket, eléjük tartja hü tükrét annak a képnek, mely bekövet- kezend akkor, ha ennek daczára is protek- czióhoz fordulnának. Ezentúl göröngyös leend az ut, amely a megkezdett pálya elejétől, a magasabb polezra jutás dombjáig elterül. A krónikás maró gunynyal ecseteli a jövő képét és siratja a letűnt régi múltat. Az igazságszerető honpolgár pedig öröm- könyet facsar ki szeméből, s ujongva látja, hogy vége az álszenteskedő alattomosságnak, vége a hajlongások által elért előkelő poziczióknak s mindama jogtalanságnak, melyet ez a „szükséges jó“ előidézett. Mindenki — már úgy értem, hogy a nagyközönség — örömmel látja, hogy a streberségnek nyakát szegi ez üdvös rendelet. Mert ha bízni lehet az intézkedés komolyságában, úgy ezentúl csak igazi talentumok fognak érvényesülhetni, s a magas állásokat tetterős, munkabíró és erre érdemes férfiakkal fogják betölteni. A tarthatatlan állapotnak vége és el-! csodálkozik a jámbor hivő, mikép is volt! lehetséges kitartani mindezt, idáig. Mert a Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : JANKA SÁNDOR. KRÉMER tSTVÁN. Főmunkatárs: KÖNYE NÁNDOR. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Eürdö-utcza 720. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Xamény-utcza 503. szám, hol az előfizetés hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. — Hirdetések készpénz fizetés mellett közöltéinek. ------i valamire való hivatalokat, a főbb méltóságokat ugyan mikép is érhették el azok, akik ezekre jutottak. Es ott áll előttünk a válasz, amely szavahihető, mert hisz’ az életből van merit c.' Ösmertük ezt, ösmertük amazt, birt névvel, amely hangzatos volt. Ősei történetet csináltak, tehát érdemei vannak. S az érdemeket ősi szokás szerint méltatni kell. Eel tehát! Ennek az embernek hivatal, méltóság kell. Mert elvesznie nem lehet, nem szabad. A hivatallal járó czim cs jelleg leplezi a szellem korlátoltságát, elpalástolja az agyvelő lágyságát. Díszítse mellét rendjelek sokasága, gallérján díszelegjen a kitüntetés sokat jelentő szalagja. Ez pótol mindent, sőt tekintélyt is képes szerezni. Es ha nincs név, nincsenek ősök, fényes múlt, jól csengő predikátum ? Nélkülözhető, ha van egy j.ó barát, aki szót emel érette. Érvényesíti befolyását, — mert ezzel bírnia kell — ajánlja azok figyelmébe, a kiket illet, szóval egyengeti az utat.1 Úgy ám, mert a talaj nem mindig egyenes,! korántsem amolyan jól gyalult deszkaszálj ez. Dehogyis. Lejtős vagy magasba kapasz-j kodó. Hegygerinczeken végig utat tör szik-1 lacsucsok közepett is. Mit bánja az, hogy kő-óriások fekszenek előtte, hogy hegyi i patakon kell átgázolnia. Hogy hosszú idő-1 köz telhetik bele, mig elérhet kitűzött czél-' jahoz. Hiszen épen erre való az utegyen- gető. Hogy átsegítse az útjába gördülő akadályokon. Csak akarnia kell, feltéve, ha módjában áll tehetni. Ily módon lehetséges azután az, hogy ez utat megkerülve, rövidesebben, mintegy átugorva az összes nehézségeket: egyhamar érheti el a czélját az, akinek van, azaz hogy volt protektora. Mert ütött az óra. Vége a protekezió- nak. Örökre vége. A jövő magasra törtető útja n ár csak a lángeszeknek enged teret. A protekeziós honatyák, a befolyásos nagybácsik ezentúl nyugodtan élhetnek, mert alig fogja őket látogató vagy levél megzavaró, hogy érvényesítsék ebben vagy amabban az ügyben szives befolyásukat. Nem kell betanulniok sablonos mondásaikat, hogy van egy hü . kortesemnek egy „mihaszna fia“, vagy „van egy özvegyasszony ösmerősöm, akinek a“ stb. És a stréberek hada, — ez az óriási csapat, — nyugodtan almodhatik rózsás jövőről, amelyet legjobb esetben deres fővel és a hajlongásban meggörbült hátge- rinczczel érnek majd el ezentúl. S ha a jövőben valakinek életrajzi adatait adják majd közre, nem fognak hivatkozni arra, hogy „szellem“, amely méltó díszes állására, melyet betölt, — mert ez természetes, magától értetődő dolog leszen. Nem fogjak mellüket verdesni ezek a jövő nagyságai, hogy „igenis, én a saját emberségemből, munkásságomból lettem azzá, ami vagyok, s nem a mások közbenjárásának, előretuszkolásának köszönöm azt, ami egyedül a magam érdemének tudandó be.“ Nem lesznek a jövendő századnak alakjai, akikre ujjal fognának mutatni, hogy hat,: „nézzed, ennek az embernek nincs semmi érdeme, de még valamire való esze sincs és mégis mennyire vitte?!“ Nincs többé utegyengetés. És jól van ez igy. Hja, változnak az idők, de az emberek is. Haslinger Józef. A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Irodalom és politika. *- Előszó-féle. — Egy hírlapírói banketten, gondolom Rákosi Jenő fejtegette, hogy Magyarországon a politika és irodalom kölcsönösen termékenyítették meg egymást, hol az egyik a másikat, hol a másik az egyiket és csak azt nem lehet tudni, melyikük volt a no és melyikük a férfi. Valóságosan úgy volt, mintha házastársak lennének, hatva egymásra és támogatva egymást. Statusférfiak, a közélet kimagasló alakjai állottak össze, hogy egy-egy irodalmi munkát kinyomathassanak; ha magok nem tehették, fogtak valami szürke, gazdag embert, annak csak egy intés kellett. A nagylátásuak lelkesedtek az irodalom emelésén, a rövidlátásuak pedig engedelmeskedtek az okosaknak. Milyen tiszteletre méltó szamaraink voltak régente ! A politika és irodalom egy ugyanazon ke- tnenezében sült azon egy tűznél, Kölcsey csinált politikát és irt verseket. A verseibe politikát kevert, a politikájába poezist. Vörös- marthy Mihály együtt vitatkozott Deák Ferencz- czel, ki délutánonkint ott szíttá kabannoszait * A Singer és Wolfner kiadásában megjelenő Egyetemes Regénytárnak 1898. évre Mikszáth által szerkesztett „Almanach“- iából. egy karszékben a Ráth Mór könyves boltjában, lesve a megjelenő uj könyveket. Tudvalevő róla, hogy minden kis verset elolvasott azzal az indokolással: — Mégis kiváncsi vagyok, mit mondhat Valaki nyolez sorban, a mely alá oda írja a nevét. Kegyetlen és merész kritikus volt különben s egyszer olyas valamit nem talált szépnek, a mire kárörvendve jegyzé meg Bonis Samu; —- No azt pedig Shakespeare irta, uram- bátyám, Deák rámordult nagy flegmával : —* A patkány se szép, Samu fiam, pedig ez úristen teremtette. Gróf Széchenyi István esze, bár nagy államférfin volt, bizonyos poétái intuitióval volt megpatkolva és sokkal hivebben irta le a forradalmat négy vennyolez előtt, hogy miképen fog jönni, mint a hogy leirU négy vennyolez után Horváth Mihály, hogy miképen jött. Csodálatosan volt akkor a politikus és író megalkotva, úgyszólván egy anyagból, mint az akkori hatos és huszas, mindenikben volt réz is, ezüst is, Csakhogy az egyikben az ezüst a túlnyomó, a másikban a réz. Báró Kemény Zsigmond délelőtt a miniszterekkel konferált, vacsora előtt vezérczikket irt, vacsora után regényt. — és mégis okos embernek tartotta mindenki, még a kortesnóta is: »Habár póros a kabátja — Deák Ferencz a barátja.« A piros bársony székben ült báró Eötvös Józset s egy-egy nagy beszédet elmondván, mikor lecstlapodott az éljenzaj, kigyult arcza felvette hétköznapi sápadtságát, feje lankadtan lehanyatlott, homlokára sugarak szálltak, merengő'kék szeme elsiklott messze a képviselők feje fűlött. Azaz, hogy nem is volt ott képviselői fej. Egy fürge tündér nyomban eltakarította előle a honatyákat s lombos, susogó fákat hozott helyettük patakokkal, virágokkal. Néha idegesen nyúlt a czeruzájához . . . s öreg képviselőknél láttam emlékül eltett költemény-embriókat, melyeket a papírjain találtak: „Tavalyi fám gyümölcsöt hoza már...“ Hiszen a miniszter után ma is találni néha ott felejtett fragmentumot, de az most ilyenforma : Majláth püspök által felfüggesztett professzor ügyében felelni. * * # Vagy húsz év múlt el s az irodalom és politika nincs többé közösségben, Elváltak asztaltól, ágytól. Az ágy az irodalomnak, jutott, hánykódik benne, sem elaludni nem tud, sem ébren lenni-; a terített asztal a politikának jutott; erőlködik is raj;a, hogy fölforditsa. De nemcsak elváltak, kezdik egymást lenézni kölcsönösen.
