Ung, 1904. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-17 / 16. szám

XLIL ÉVFOLYAM.

UngTár, 1904, április lt.

Szerkesztőség1:

Vármegyeház-tér 1. szám.

Kiadóhivatal:

Székely és Illés könyvnyomdája.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

TTEQT'ES TüSTJLLMTJ HETILAP.

Nyilttér Boronkint 40 fillér.

Megjelenik minden vasárnap.

16. SZÁM.

Előfizetési feltételek:

Csak az „Ung“ lapra :

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

„Ung vármegye Hivatalos I.apjá“-val együtt:

Egész évre 12 kor. — Félévre.. 6 kor.

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

„Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

Magyar szónoklat.

(Üdvös a szó a maga idejében.)

Magyarország zsidó honpolgárainak elvál- hatlan élettörvénye a\, hogy zsidó magyarok. — Vallási jellegükre nézve zsidók, nemzeti mivoí- tukra nézve magyarok. — Ezt kell, hogy vallja kiki és ne akadjon senkisem, a ki téveszmék által igyekezzék más magyarázatokba bocsátkozni. — Tudja mindenki, hogy ez úgy van és úgy lesz is, és a ki nem igy gondolkozik, nem igy fogja fel: az vagy rosszhiszeműségben dolgozik, vagy tutatlanságban. E kezdő sorokat a napokban olvastam vegy jeles czikk- ben Mezei Ernő tollából. Az eszme nem nj. Minden igazi hazafinak, tartozzék bármily vallásfelekezethez, első és fő kötelessége, fő feladata a haxáját szeretni, mert ez bölcsőd és majdan sírod is, mely ápol és eltakar!

A haza szeretetének nyilvánulását első sorban keresnünk és találnunk is kell a nemzet nyelvében, a magyar nyelvben. — Aki ezt nem ápolja a családi körben, a gyermekeivel nem kultiválja, az hiában fitogtatja hazafiságát, azt senkivel sem fogja elhitethetni. — A gyermek — fogékonyságánál fogva — a szülőházból viszi ki az életbe nagyobbrészt — a benyomásokat. Ezen otthonában tapasztaltak és látottak lelke mélyében bevannak vésve, ezek képezik a jövőjének alapját, ezek útirányának jelzői! — Ezen elmélkedések foglalkoztatják lelkemet, és jóllehet, nem tagadhatom, hogy e tekintetben nagyot haladtunk, de a felvidék, mely a kormányoknak anyagi gondot okoz, és annyi anyagi áldozatokat igényel, nincsen még azon a nívón, melyet 35 évi regenera- cziónk ideje óta jogosan követelhetünk. — A magyar nyelv kultiválása nagyon lassú lépésekkel halad előre. A magyar szónoklat ritkaság számban megyen és csak elvétve hallani. Pedig az Isten házában nagy számban van képviselve a magyar szót értő fiatal nemzedék, a kire a magyar szónoklat nagy benyomást tehetne, kivált akkor, hogy ha a vallásos érzület ébresztése mellett a hazafiság is az őt illető helyet abban megtalálná. Egy

monumentális épület előtt álottam meg Ung vármegye székvarosában; élvezettel meresztettem és legeltettem szemeimet e remekműn, áhítattal tekintettem reá, hisz el 25 al Isten háza, itt is hirdetni fogják ab Isten igeit! De heves vérlüktetésem lecsillapult azon megszomoritó gondolatom által, mely bennem felebredezett, t. i. hogy váljon magyar szó fogja-e hirdetni ez Isten házában Isten igéit ? Váljon győzni fog-e a hazafiság, az anyanyelv ?

Igaz ugyan, hogy az ellenkező szégyenletes jelenség volna, es megbélyegezné a vezetőséget, tehat lehetlennek látszik ily feltevés! De nem tehetek róla, hogy bennem kételyek támadtak. — A múltak tapasztalása nem kecsegtető a jövőre. Szívesen akarok vezekelni e bennem tamadt kételyekért és remélem, hogy lesz is erre alkalmam, mert sokkal hazafiasabbnak tartom az arra teremtett vezető férfiakat, mintsem elképzelhetném az eshetőséget, hogy e remekmű beavatásán a magyar szónoklat hiányoznék !

Ungvar, 1904. ápril 9.

Dr. Thomán Dávid.

Magyar bor.

A magyar bornak régi jó hírneve dicsőítette hazank természeti aldasbőségét. A hegy leve, ahogyan nevezni szeretjük a szőlő nedűjét, gazdagon folyt és nagyban fogyott, zamatos izét elismertek messze földeken és drága pénzzel fizettek mindaddig, mig furfangos, ku- far csalók a vegytan divatos tudományának segélyevei, gyakran anélkül is, legalább háromszor annyi úgynevezett magyar borral el nem árasztották az uj- es az o-világot, mint amennyit a legboségeseob esztendőben Magyar- ország termelni lett volna kepes.

A Hegyalja illatos, aranyszint csillogó italát ma mar olcsóbban kapni a külföldön, mint a helyszínén. De micsoda kotyvalekot! A legjobb esetben alig néhány csöpp valódi tokaji találkozik benne. A szin, az illat, a sűrűség: mesterileg utánzóit, maga az italnak

csúfolt folyadék azonban csak arra való, hogy rossz hirbe hozza a magyar borokat.

Többször volt már arról szó, hogy a külföldi közönséget megóvják ezektől a hamisítványoktól, ami nemcsak e közönség, hanem a magyar bortermelőknek és borkereskedőknek is érdeke. Hiszen ők a magyar bor külföldi áraival versenyezni csak akkor lennének képesek, ha ugyanolyan zagyva, émelyitő ve- gyüléket adnanak el, mint az idegen konkur- renczia. Ezzel azonban csak hitelesítenék a magyar bor rossz minőségét, tönkre tennék hírnevét s azonkívül még csak üzletet se csinálnának, mert a pancsolást a külföldön legalább is éppen úgy, sőt jobban értik, mint nálunk. Ismételjük, gyakrabban megvitatták azt a kérdést, hogyan lehetne a külföldi közönséget figyelmessé tenni az ottani borkereskedők piszkos manipuláczióira, ám ha történt is néha-néha valami ebben az irányban, a czél elérésétől még vajmi messze vagyunk, s most is csak úgy mint előbb, vigan folyik — a pinczelé.

Amig igy a magyar bortermelők és bor- kereskedők a legnagyobb nehézségekkel küzdenek, hogy legalább a már meghódított pia- czokat megtarthassák maguknak, ha már újakat hozzá szerezni alig tudnak, addig idebenn az országban is mód felett kell szenvedniük a külföld behozatali konkurrencziájától. Szinte hihetetlen, hogy ebbe a bordús országba mily óriási mennyiségű bort hoznak be a külföldről. Pedig úgy van. Még pedig azért van úgy, mert rendkívüli szállítási és vámkedvezményekkel elősegítik, hogy különösen Olaszország édes, kellemes izü, de tartalomnélküli boravál, mely a kedvezmények révén még ide- szallitva is olcsóbb a miénknél, elözönölhesse hazánkat. A veszély, melylyel az olasz bor a magyar bortermelőket fenyegeti, egyre növekszik és ha erélyesen fel nem lépünk ellene, maholnap annyira jutunk, hogy Itália bora lesz mindennapi italunk.

Legfőbb ideje tehát, hogy védekezzünk e veszély ellen. A Magyarországi Bortermelők

Részlet a Modell czimü dramolettből.

Műterem puha kényelemmel berendezve, a szin előrészén ligrisbőrrel leiakart kerevet. Ráday Ödön festőművész épp abbahagyja a munkát, és palettát, ecsetet letéve, a kerevetre dől.

ELSŐ JELENET.

Ödön:

Elég volt mára a sok keresésbűi,

Lelkemre fáraszt, inig remekbe készül A mü. Kis képpel ennyi nagy dolog.. . (elgondolkozik) Tulajdonképpen mért is fáradok,

S töröm magam és küzdők szakadatlan,

Lelkem forr, mint egy tűzben égő katlan,

Fölrobbant még. . . no ez volna csak szép,

Hogy készülne el a temérdek kép!

S ki megfizetvén számit ecsetemre,

Ha igy látna, ily furcsán lelkesedve

Mit szólana ? Hogy rossz a művész kedve ?!

Ám biztos, hogy egy cseppet sem nevetne És visszakérné pénzét, úgy lehet (nyújtózkodik)

Az tény, hogy pompás ez a kerevet,

S mi kell egyéb ... a fő, a kényelem, Kinyujtózkodni hosszan, végtelen És heverészni, adni az urat,

Hátba igy megjő tán a hangulat,

Ami hiányzik. Biz’ az elkerül,

Cserbenh ágy folyton, szint’ szünetlenül;

Pedig nélküle félember vagyok,

Még az se: béna, aki nyomorog Elvesztvén lelkét. S bár fejemre álljak,

Amit festek, a képeim silányak.

(A félbenhagyott képre pillant)

Igen silány vagy, s unalmas nagyon . . ,

(Feltápászkodik a kerevetről)

Ma születtél meg, s ma verlek agyon;

Ne lássam arczod csúnya gyermekem,

Mely oly hideg és oly szellemtelen,

Az ajkad néma, szemednek nincs tüze . . .

Álmomban is e munka iildene.

Ah halj meg hát... én megragadlak És a vásznamról levakarlak . . . (dühösen)

Levakarom (hirtelen meghökken)

Jaj. . . de mikor fessek,

Hogyan, mi módon jobbat, szebbet?

Hogy fellobbant a szivem vére . . '.

Ide egy bájos tündér kéne,

Hogy a szivemet megragadja,

S nincs, ki e tündért ideadja . . .

(Halkan kopognak)

Mi ez? Kopognak. (Bátrabb kopogás)

Ki lehet ? Szabad !

(Belép Teréz. Fiatal, szőke teremtés; csupa báj és előkelőség ömlik el arczán, nagyon szegényesen van felöltözve)

Ödön (meglepve, félre):

Ez tán a tündér ? E gyönyörű alak.

Vájj’ mit akarhat; ha meg nem szólal Tündér bizonnyal . . . (fenn)

Kisasszony, kérem . . .

Teréz (iszonyú zavarral küzd):

Jó napot uram. . .

Oly szokatlan, s rendkivüli utam,

Hogy meg ne lepje kínos zavarom ;

De különös, s furcsa az alkalom,

Mely idevezetett,

Ödön (félre):

Vájjon mi lehet? (fenn)

Ha szolgálhatok, szívesen teszem.

Teréz:

Uram, ön festő, azt mondták nekem És fest modellről ... én modell vagyok, Igényeim meg nem éppen nagyok,

Ha alakom csak némi hasznot hozhat,

Kevés pénzért itt ülök órahosszat,

Amint kívánja olyan csendesen.

Ödön (örömmel):

Lássa, kisasszony épp önt keresem,

Ön modell ? Nem. Ön bimbó, rózsafeslő,

Milyet nem festett soha még a festő,

S ezerszer méltó ecsetemre . . .

Ki hitte volna ? Ez osztán szerencse,

Mely ölembe hull, (nevetve) — Ne értsen félre, Kegyed szép, a modellek tündére,

S bájos, hogy engem elragad,

Szint’ dalra készti ajkamat,

Pedig nem ez a kenyerem . . .

(Széjjel néz a műteremben)

De mindjárt meg is kezdhetem;

Hol az ecsetem? Gyöngyharmatba mártom,

Nem is festmény lesz, tavaszéji álom, Szerelmes, gyöngéd, amit alkotok,

Megfestem most a legszebb alakot Mit láttam eddig. Karom munkára kész,

S a szivem is. De hogy hívják ?

Teréz:

Teréz:

Ödön :

Teréz kisasszony! Ez e fülke jobbról Öné egész; itt osztatlan parancsol.

Uralkodik és lakik egyedül,

Királynő ön e küszöbön belül;