Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-29 / 13. szám

XLL ÉVFOLYAM.

Ungvár, 1903. márczius 29.

13. SZÁM.

SZERKESZTŐSÉG:

Dngvár, Vármegyeház-tcr 1. szám.

A szerkesztőhöz intézendő minden köz- eménv, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.

Kéziratok nem adatnak viasza.

A lap megjelen minden vasárnap.

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Előfizetési feltételek:

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

Hirdetések,

előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.

Nyllttér soronkint 40 fill.

LNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Egy mozgalom.

A múlólagos érdekű napi kérdések rovatában is felszínen tudott maradni, sőt mindjobban a közérzületbe átmenni az a tudat, mely a párbajt nemcsak erkölcstelen voltáért kárhoztatja, de egyúttal aggasztó társadalmi kórjelenségnek jelöli meg. És e tétel kapcsán szórványosan, ötletszerűen bár, de mind nagyobb arányokat öltve terjed az a mozgalom, mely a párbajnak, mint az egyéni önbíráskodás, személyes megtorlás közszellem szentesítette eszközének kiküszöbölését, átmenetileg pedig olyan szabályok, intézmények társadalmi utón való létesítését vette czélba, melyek az önbiráskodási eseteknek csökkenésével biztatnak. Az ige népszerűsítésében, a közérzés irányításában dicséretes buzgalommal jár elől a sajtó. Az egyetemen megszületik a becsületszék terve. A törvényhatóságok sem maradnak veszteg. A komor közgyűlési termekben a nemes vármegye vitézlő rendei „opponálnak“, ezúttal nem a „reformereknek“ szólván a hadüzenet. Az „alkotmány bástyái“ a polgárosodás, a felvilágosulcság bástyáivá lőnek. Végre megalakul a párbajellenes szövetség, mely az országos agitáció terére lép.

És ennek a mozgalomnak mi — bármennyire óhajtjuk is az ellenkezőjét — semmiféle pozitív eredményt nem jósolunk. Nem többet, mint amennyit az előbbi hasonmozgaimak felmutatni képesek voltak. Elcsendesül ez is s az eszme vajúdik tovább, mig egy újabb végzetes kimenetelű „eset“ uj lármát, uj apostolokat, uj „alkalmi egyesüléseket“ teremt, „mintha az emberi szellem arra volna kárhoztatva, hogy az eszmék ugyanazon fonalát majd benyüstözzze, majd megint kibontsa“.

Hol rejlik hát a baj ?

Hisz a párbajellenes mozgalom nem uj. A theoretikus felfogás a párbajt már rég a társadalmi kórtünetek egyik legveszedelmeseb- bikének bélyegezte. A hűbéri ököljog vagy ha úgy tetszik „istenítéletek“ ezt a modern torzulatát nemcsak korunk demokratikus iránya fogta ostrom alá, de a rendiség fénykorában is látunk ellene elég támadást. Még pedig egyenesen az állam részéről. (Ismeretesek XIV. Lajos ily irányú intézkedései.) A theologus, a moralista, a jogrend embere apriori elitélni kénytelen ezt az erkölcsöt, igazságérzetet gúnyoló „intézményt“. Sőt az a maradi felfogás is, mely a párbajnak, mint szerinte „szükséges rossz- nek“ is megadja a teljes felmentést egynéhány, csaknem taxatíve felsorolható oly esetekben, hol a meggyalázott férfibecsület nem érheti be a jogrend nyújtotta elégtétellel, hol a támadás oly súlyos, hogy a megtorlás magánjogi értelmezése lép előtérbe, hogy ez mint ellenállhatatlan psychopathiai inger teljes féktelenségben nyilatkoznék amúgy is, ahol tehát a párbaj a maga szigorú szokásjogával, legalább eszmeileg biztosított ügyfél egyenlőségével hézagot pótol: még ez a felfogás is a párbajt általánosságban elitéli. Honnan van hát, hogy a párbaj még mindig intézmény, valóságos, élő intézmény, melynek áldozatai számosabbak, mint valaha, rombolása féktelenebb, mint bármikor?

A felelet nem nehéz; a közfelfogás a párbajt, mint becsületügyekben vitadöntő eszközt nemcsak elfogadta, nemcsak megengedte, de egyenesen kényszerjelleggel ruházta fel s ezzel az

egyén személyes bíráskodási jogát a becsületébe vágó kérdésekben társadalmi törvény- nyé emelte. Egyidejűleg az alaki becsületről szóló tan kiépítésével az önző osztályérdekeknek uj fegyvert, beteges becsvágynak uj tápot nyújt s ezzel a magán- és közélet fertőjét készíti elő.

A ráerőszakolt törvény alól az egyén nem emancipálhatja magát. Hiába —- az egyéni akarat, bármit mondjanak is az ellenkező okoskodások — ép a társadalmi törvénynyel van a legerősebben korlátozva. Összes tevékenysége tehát csak a közérzület tetemrehivása egy-egy áldozat mellé, felébresztése a társadalmi lelkiismeretnek virágos szókötésekkel, tarkábbnál-tarkább javaslatok kapcsán. Mindenki látja a bajt, mindenki indítványoz, kiabál és — mindenki párbajoz. Miért? A spadassi- nok és bravok terrorizmusát nem akarja senki. Mi az oka tehát annak, hogy a kedélyek forrongása alkalmi, következetlen? Miért nem tudott a számtalan javaslatok egyike sem vívmányt felmutatni s végül miért oly sporadikus maga a mozgalom?

Azok, kik a párbaj ellen harczolnak, szem elől tévesztették, hogy egy társadalmi törvény hatálytalanítása csak az ennek alapját képező társadalmi felfogás megváltoztatásával lehetséges. A „tolle causam r elvének figyelmen kívül hagyásával a legészszerübbnek látszó javaslat is csak írott malaszt marad ott, a hol gyökerében kell irtani a bajt. Akar a büntető codex reformjától, akár a becsületszék intézményének legkülönfélébb alakjaitól, akár a társadalmi boykott radicaíisabb hatásától, vagy éppen a pisztolyparbajnak legújabban javasolt elejtésétől (?) várják az eredményt, ez legfeljebb kétségesen részleges lehet. Hangsúlyozzuk újból, a közfelfogást kell átalakítani, s akkor logikai szükségszerűséggel szűnik meg a párbaj. Nem azért állunk a pisztoly csöve elé, mert bátran tudjuk megvetni a halált, de mert elég gyávák vagyunk a meggyökeresedett előítéletekkel szembeszállni. Mintsem a nagyobb, a félelmetesebb hatalommal, a közzel kelljen megmérkőznünk — oda dobjuk a keztyüt a kisebbnek, az egyes embernek.

A korlátolt, a véges egyéni erő helyébe a szervezett társadalomnak kell lépnie, a maga ellenállhatatlan hatalmával, mely nem sopánkodik, de cselekszik, nem kárhoztat, de megelőz.

A társadalmi lélektan tanulmánya megadja majd a kulcsot azoknak a módoknak, eszközöknek feltalálásában, a melyekkel ez a reform eszközölhető. Mi beérjük az irányelvnek megformulázásával.

Különös előszeretettel hangoztatják némely oldalról a hadsereg szolgalati szabályzatát, mint olyat, a mely ennek a kérdésnek eldöntésénél nem mellőzhető. A nélkül, hogy ennek a véleménynek bővebb taglalásába bocsátkoznánk, röviden csak annyit óhajtunk megjegyezni, hogy a gondolkozásmódnak általunk első követelménynek íelallitott egyetemes reformja után az a szolgálati szabályzat is módosul — a parbajkényszert illetőleg ép úgy, mint a botbüntetes eliminatió- jára is első sorban a közvélemény tiltakozása adta meg a lökést

Egyet még! Az eszmék története egy evolutionalis folyamat, melynek merev törvényszerűsége nem tűr ugrást, előkészület

nélküli átmenetet, de visszafejlődést sem, mert a gátló elemek időleges túlsúlya csak felületesen szemlélve az. „Minden eszmének bizonyos időre van szüksége, hogy elterjedjen, s csak miután ez megtörtént, s az uj eszme úgyszólván közmondássá vált, hathatni vele.“ — Az eszme népszerűsítése, terjesztése és az átmenet előkészítése, kiválóan olyan társadalmi szervek hivatása, melyek kizárólag köz- művelődési és socialis czélok szolgálatában a társadalom szinét-javát összefoglalván, az elfogadott irányok diadalra juttatására kiválóan alkalmasak. Ilyen orgánum, ilyen testület a társaskör. S azért, mig őszinte örömmel üdvözöljük a kolozsvári nemzeti kaszinó férfias állásfoglalását, reméljük egyszersmind azt is, hogy az ungvári Társaskör, híven régi hagyományaihoz, nem fog elzárkózni a korszellem hatásai elől és solidaritását a testvéregyesülettel határozatilag kimondani nem késik.

Rosenbaum Vilmos.

Városi közgyűlések.

Ungvár város képviselőtestülete e hó 26- és 27-én rendkívüli közgyűlést tartott.

Az e hó 26-iki gyűlés napirendje előtt Gaar Iván két interpellácziót intézett a polgármesterhez. Az egyik, hogv a villanyvilágítás ügyében hetekkel ezelőtt beadott indítványa miért - nem került még most sem napirendre, holott annak tárgyalását a közérdek követeli, — a másik, hogy miért nem jelenti be, hogy a Fehér Hajó építésénél a város részéről ki az építési felügyelő.

Ivántsy László dr. polgármester az első kérdésre feleletül adja, nogy az indítványban oly javaslatok is vannak, melyekre vonatkozólag szakvélemények kikérése vált szükségessé, a szakvélemények pedig még meg nem érkeztek. A másodikra, hogy a kereskedelemügyi m. kir. minisztertől még nem érkezett meg az építési felügyelő kinevezését tudató leirat.

Gaar Iván az utóbbi felvilágosítást tudomásul vette, a villanyvilágitási ügyben adott választ azonban nem, mert indítványában nem csak szakügyek, de oly dolgok is foglaltatnak, a melyek elintézését a szerződés értelmében a tanácsnak kellett volna eszközölnie, anélkül, hogy beadta volna valamelyik képviselőtestületi tag indítványát. így pl. a lángok elhelyezése, az áramfogyasztás mennyiségéről vezetett könyvek ellenőrzése, a magánosoknál teljesítendő berendezések és munkadijak árának szabályozása, a régi petróleumlámpáknak a vállalkozónak leltár mellett való átadása, a villanyvilágitási leltár elkészítése, stbbi, stbbi, mind olyan dolgok, melyek nélkül a villanyvilágítást meg sem lett volna szabad kezdeni. A lángok égési idejének megállapítása szintén sürgős intézkedést igényel, mert az még sem járja, hogy most világos hajnalban is világítanak a lángok, s ha ez tovább igy tart, az og-y-egy izzólámpára előirányzott évi 2100 óra áram- fogyasztás már október hóban ki lesz használva, s a város kénytelen lesz a bútorgyárnak pótíizetéseket eszközölni, melyek pedig — ha a tanács kötelességének idejében eleget tenne, — el volnának kerülhetők. Nem tartja azonban azt sem a szakértői véleménytől eldöntendőnek, hogy az utczákon és tereken keresztül szabad-e a bútorgyárnak élőfákhoz és házakhoz kötött huzalokkal a vezetékeket tartó fenyőfaoszlopokat erősítenie. Erre a bútorgyár engedélyt nem nyert, s ez annál inkább sem tűrhető, mert az ily erősítő huzaloknak utczákon, tereken való alkalmazása nemcsak a szépérzéket sérti, de egyúttal az emberi életet is veszélyezteti. Hisz esetleges nagyobb viharok esetén az ily huzalok elszakadása több véletlenül arra járónak olthatja ki életét, sőt azokat a házakat is veszélybe döntheti, melyekhez az oszlopok a dróthuzal áltál erősítve vannak. Az interpelláczió szerint a bútorgyárnak olyan helyeken, ahol a fenyőoszlopok nem bírják el az óriási huzalokat, vasoszlopokat kellett volna alkalmazni. — Igaz, hogy ez a vállalkozótól 10—15,000 K több befektetési tőkét igényelt volna, de — szerinte — egy vállalkozó anyagi előnyéért sem a közönséget nem szabad kitenni életveszedelemnek, sem Ungvár városának néhány élőfáit az elpusztulásnak.

A polgármester ismételve felszólalt s elismerte, hogy az indítványban sok helyes és a város és a közönség érdekében sok üdvös dolog van, — mégis

Lapunk mai száma 6 oldalra terjed-