Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-02-01 / 5. szám

óoiiutK limHiü eppenezerí leijesen felesleges volt D. urnák az én hivatalos állásommal előhozakodnia, pláne, ha nem volt tiszta fogalma róla. Talán már czikkelye elején feltűnővé akarta tenni, hogy magasan áll felettem rangban. Alább azonban mintha mégis sejtené mivoltomat, mert megemlíti, hogy az ungmegyei kir. tanfelügyelőnek tanára voltam a „polgári tanitóképzőintézetben.“ Ezt azonban azért említi, hogy ironizálhasson a tanfelügyelő szorgalma iránt kifejezett elismerésem fölött.

D. „nyomtatott véleményemmel“ szemben hivatkozik személyes érintkezéskor tanú előtt tett — állítólagos — szóbeli kijelentésemre. Pár nappal azután, hogy első czikkemet megírtam és a nyomdába adtam volt, nála való tisztelgésem visszonzásául — meglátogatott engem D. ur szállásomon. Hogy miféle udvariassági közhelyeket váltottunk akkor, arra bizony nem emlékszem. Az talán csak magától értetődik, hogy ilyen diszlátogatás alkalmával tanuk előtt nem szólhattam igy hozzá: „Belátom, hogy Ungvári nagy szükség van főreáliskolára. De csak egyetlen emberre nézve. Ez pedig természetesen az igazgató ur maga!“ Két momentumra azonban meglehetős biztossággal emlékszem. Arra, hogy megemlítettem, hogy írtam a reáliskoláról s a polgári iskola mellett; és arra, hogy azt semmi esetre sem mondottam, hogy „megcsináljuk a főreáliskolát.“ Ilyen szerénytelen nem vagyok. Nem tartozik ez rám, s ha rám tartoznék, akkor sem csinálnám meg. E helyen azonban meg kell jegyeznem, hogy közügyi nyilvános vitaba etikeltjellegü magánbeszélgetésnek önkényesen kiszakított és alakított részleteit keverni: ellenkezik az irodalmi tisztesség elemeivel.

D. ur azt írja továbbá, hogy nincs szava és nem fűz megjegyzést ahhoz, hogy az én czikkelyem részben más tartalommal jelent meg, mint ő a kefelenyomatban olvasta s hogy a kéziratban törléseket rendeltem el, miután elolvastam az ő értesítőit. Hát ehhez nem is lehet szava az olyan embernek, a kinek fogalma van az irodalmi illemről. A

rok hivatalos jellegére nézve is, magyar állami és kir. kath. gimnázium lényegileg teljesen, de teljesen mindegy, és ezeken rágódni czéltalan szőrszálhasogatas.

D. elszörnyülködik és az én „legsajátságosabb énemnek“ tulajdonítja, hogy én azt írtam az ungvári reáliskoláról, hogy „külső viszonyokra nézve legszegényebb az országban“, mielőtt az igazgatót láttam és az intézetbe benéztem volna. Ebben nagy tévedés cs nagy valótlanság van. Az igazgató nagybecsű személyét igaz, még nem látí am volt testi szemeimmel. De kérem szépen, csakugyan az a meggyőződése D. urnák, hogy az ungvári reáliskolánál az igazgató a külső viszonyokhoz tartozik? Én azt gondolom, hogy az igazgató ott is, mint máshol, az iskola éltető lelke, vezető szelleme, legbensőbb tényezője, nem pedig csak olyan „külső viszony,“ mint pl. az elhelyezés, a tantermek stb. Ez tehát a tévedés.

A valótlanság pedig az az állítás, hogy én nem néztem be a reáliskolába. Az utóbbi időben többször megfordultam (Jngvárt. A vasúti állomástól gyalog szoktam bejárni, oda gyalog kijárni Szemembe tűnt a reáliskola felirata. Ismételten bementem az udvarra. Jól szemügyre vettem a helyzetet, Az ablakokon át benéztem a tantermekbe és a tantermekkel szemben az udvaron láttam azokat a silány magánlakásokat s elgondoltam, hogy milyen alkalmas milieu, milyen üdvös környezet ez a reáliskola számára. Én ezt a szemléletet euphemis- mussal igy fejeztem ki: „külső viszonyokra nézve a legszegényebb.“ És D. ur ezt a kifejezésemet előbb burkoltan majdnem jellem- telenségnek nevezi, később pedig azt irja, hogy igazam van, ha ezt a rossz elhelyezésre értem ? Hat lehet ezt másra is érteni ? Ez a rpnda állapot pedig nem az éli legsajátlagosabb énemet illeti, hanem inkább az igazgatóét, mert nekem semmi közöm sem volt ez állapothoz. Az igazgató pedig daczára annak-, hogy hat év alatt roppant nagyképűsködéssel egy egész könyvtárt irt a reáliskoláról, nem tudott ezen segíteni; ez azt mu^■pröTcT! yyj 111

Hnálja mind a két kifejezést.) De megKhogy lehet vagy csonka, vagy alreál- iskola, lie a kettő együtt, t. i. csonka alreál- iskola nem lehet. D. ur talán azt gondolja, hogy ez a két jelző kizárja egymást; pedig synonymok; az alreáliskola egyúttal csonka és a csonka reáliskola is rendszerint 4 osztályú, azaz alreáliskola. Ez a kifejezés tehát legfeljebb pleonosum, vagy tantologia, olyan, mint: piros hajnal. Vannak ugyanis megkülönböztető, meg díszítő jelzők. Ilyen d i- szitö jelzője az ungvári reáliskolának a „csonka“. És itt egy füst alatt emlékezzünk meg D. urnák még egy másik nyelvészeti bravúrjáról. Leczkéztet engem, hogy nem „polgári iskola“, hanem „polgáriskola“. Pedig az 1868 : XXXVIIL. t.-cz. 67—79. §-ai, az ösz- szes miniszteri rendeletek, az orsz. polgári iskolai egyesület kiadványai mind úgy használják ezt a szót, amint én irom és nem úgy, amint azt D. ur tartja helyesnek. Nyomatékosan megjegyzem, hogy D. urnák mindenben ilyen igaza van.

D. ur bóknak tartja, hogy a reáliskola tanári karát jelesnek, a vezetést jónak mondottam, és azt visszautasítja. Talán keveselte a jót a jeles mellett? De hiszen ez nem iskolai osztályozás. Nem is ez a kifogása, hanem az, hogy én előzőleg nem láttam az ő színét, nem hallottam az ő hangját. No, ha ebben á szem- és fül-élvezetben elébb részesülök vala, alkalmasint kitűnőnek találom a vezetést! Úgy látszik, D. ur nem tart senkit jeles embernek, a kit személyesen nem látott, nem hallott. — Nem tudja D. ur, hogy ismereteket nemcsak tapasztalásból lehet szerezni, hanem olvasás és hallás, sőt okoskodás révén is. Én mar ismertem egyet-mást a tanárok irodalmi dolgozataiból. Beszéltem is róluk, bírálásra illetékes, szavahihető ottani emberekkel. Kijelentésemnek tehát meg volt a kellő alapja. Azt mondották ottan, hogy az igazgató ugyan idült szóbőségben szenved, mely gyakran kellemetlenül akuttá válik, de egyébként igen tanult és müveit ember, a közjóért buzgó lelkes hazafi, kiváló tanár. Az igazgató ugyancsak rajta volt velem szemben, hogy megczáfolja ezt a jó véleményt, de őszintén biztosíthatom

Lapunk mai száma 6 oldalra terjed,.