Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-25 / 4. szám

4. szám.

rr IM G3. oldal.

njabbi szervezetben meg is vannak De lelkesedem én ma is a polgáriskoláért. Bizonyság a Kardos kartársamnak «adott válaszom illető része. H<>gy most pedig roppant kicsinylöleg gondolkodom a polgáriskoláról, hát ezt—ón nem hiszem el Herrmann dr. urnák, akármily komolyan állítja is.

íme hát megfeleltem a t. czikkiró ur minden olyan állítására, ami a reáliskolával kapcsolatos volt. De csupán ilyenekre Más rendbeli vonatkozásaira nem. Ami nem illeti a reáliskolát, abba nem ártottam bele magamat. Nyugodtan teszem le a tollat. Ez a vita a reáliskolának nem ártott, nem árthatott. Ha ártott valakinek, másnak, vigasztalódjék a közmondás igazával : „Aki szelet vet, vihart arat “. — Annyi bizonyos, hogy aki hajtóvadászatra indul, annak kezében — ne Alvinczy-íéle puska legyen.

Arra nézvést, hogy itt a létező 4 osztályú reáliskola helyett jobb lenne polgáriskolát teremteni, alaposan tájékoztató közlemény az alábbi, amit a „Magyar Világ" ez n.apilap irt a f. havi 15-ik számában :

„A polgári iskola dicsérete. Szokatlan módon

nyilatkozott meg a polgári iskolák kritikája. A székes- főváros egyik polgári iskolájának V. és VI. osztályú növendékei értekezletet tartottak s kérvényt intéztek a közoktatási miniszterhez. Okos dolgokat mondanak el benne. Reámutatnak a hatosztályu polgári iskola jelen szervezetének tarthatatlan voltára s reámutatnak a polgári iskolát végzett tanulók szomorú sorsára. Az iskola kezükbe adja a hatodik év végén a bizonyítványt, de ez a bizonyítvány kenyórkereső pályát nem nyit szegényeknek sehol. A középiskolai érettségi bizonyítvány mindenütt háttérbe szorítja azt, s csupán a dohánygyárakba juthatnak be tisztviselőknek, ha — érettségi bizonyitványu pályázó nincsen. Fel tud-e az állam annyi dohánygyárat állítani, hogy álláshoz juttassa a polgári iskola végzett növendékeit? Van-e értelme annak, hogy a középiskola a jelentkező tanulók tetemes részét ehhez az iskolához utasítja, mely hatévi tanulás után csak kétesértékü bizonyítványt ad a növendék kezébe ? A magyar középosztály megerősítését hangoztatjuk lépten-nyomon s mire az egyetlen iskola, mely ezt a középosztályt neveli: nem egyéb, mint proletárképző felemás, be nem fejezett holmi. Igazuk van a kérelmezőknek : adassák meg a reformálandó és kiegészítendő polgári iskolának a mód arra, hogy végzett növendékeit kenyérhez juttassa. A minősítésről szóló törvény hibás es ferde voltát mindenki látja, módosítani kell; legyen a teljes polgári iskola azoknak a számára kívánatos és czélhoz vezető, akik a gyakorlati s nem tudós pályát választják. Ez nem iskolai reform csupán, ez égető társadalmi kérdés is. mely elől a közoktatási miniszternek immár elzárkóznia nem szabad."

'S

A „Zárószóm*— a fentebbi idézet kivételével — teljét én még 13-án küldtem be a t. szerkesztőségnek. A 18-iki számban „III. Még egyszer az iskolák" ez. alatt ismét megnyilatkozott Herrmann Antal dr Ez alkalommal már személyemmel foglalkozik. Hogyan vezényelhette át magát a reáliskola — polgáriskola ügyéről a czikkiró személyére ? Megértém abból, nogy ő nemcsak szívós ember, de nagyon meg is haragudott rám, mert különbnél-különb „megtiszteltetésben" részesített. Hát én e térre nem követem őt Miként eddigi válaszaimban, úgy a maiban is csak azon állításaival foglalkozom, melyeket a reáliskolai intézményről s annak ötletéből nyilvánított. Hogyan gondolkodik ő — kaleidoskopszerüen egyszer igy, egyszer úgy — az én gjságirói tevékenységemről, az megint csak az ő — legsajátosabb egyéni ügje. Tessék, ahogyan jól esik neki Ebben én meg nem akadályozhatom. De minek is válaszolnék ez érdemben annak, aki az „Ung" f. évi 2. számában ezeket irta (éppen újságírói cselekményemről): egyébb kultúrpolitikai fejtegetései „a fenkölt gondolkodásra, nemes érzésre, a helyzet mélyreható ismeretére és nagy publicistikai jártasságra vallanak“, (ipsissima verba!), már a következő számban ugyanazon „egyéb kultúrpolitikai fejtegetéseim egyikét, az állami jogakadémiára vonatkozót pedig „nagyképü és nagyhangú, czél- és tárgytalan okvetetlenkedésnek", nagyzási hóbortnak" és „akadémiai fantomnak" nevezi. (Mintha bizony «az általa javasolt „festőiskola“, a 7 osztályú polgáriskola, a gyakorlati kereskedelmi tanfolyam kevésbbé volna mindez!) Minek feleljek hasonló hangon annak, aki válaszom első részét „ildomtalan, sőt otromba förmedvénvnek" bélyegezi! T«alán, mert kompromittálta magát? Azt Írja, hogy válaszom I-ső részének „egy része valótlan, más része oktalan feltevés, jó része sületlen személyeskedés". Ugyan kérem: melyik: minő? Melyik a valótlan, melyik az okvetet- lenkedés, melyik a sületlen személyeskedés ? Feleletül állítom, hogy mindent a teljében íentartok s újólag megajánlom a tanubizonyitast .... Nos, ha a lesújtó czáfolat szerinte „országos szószátyárkodás“, hát akkor nincs helye már a vitatkozásnak. De hát igy kell nekem Minek tapintottam ugv az elevenére .... Es te békepipa, téged nem lehet igénybe venni! Vagy Herrmann Antal dr. ur szerint az ő kirohanásai személyemet illetőleg nem személyeskedések ? Nyilván ezukorédes „lapdacsok“. Ilyenekkel azonban én nem szoktam adakozni. Nem azért, mintha nem tudnék gorombáskodni; de mert ilyet cselekedni — nem szokásom. Elvégre is, nem minden való a nyilvánosság elé.

Összegezésül azonban ón is felsorolok nehány „száraz adatot“, mint ahogyan, amit lehetett a főreáliskolává fejlesztés és általában reáliskolánk ellen felhozni, felhozta Herrmann Antal dr. ur a No. II czikkébeu), melyek megszívlelendő tények Herrmann urnák úgy eljárásában, mint czikkelyeiben. Még pedig:

1. Mást, egeszen mást mondott beszélgetésünkkor, ipint amit azután az „Ung“-ban megjelentetett.

Nevezetesen azt mondotta, hogy vagy lesz fó'reáliskola vagy beszüntetik az alreáliskolánkat és polgáriskolát állítanak helyébe. Majd azt mondotta, hogy nem kell törődni a chablonnal, hanem helyi tanterviéi a reáliskolában, ennek fölé kereskedelmi tanfolyamot kell szervezni. (Az I. czikkelvében pedig a polgáriskola fölé javasol egy gyakorlati kereskedelmi tanfolyamot.) Végezetül azt mondotta elválásunkkor: „No hát megcsináljuk(!) a /dreáliskolát!" (A czikkelyében pedig azt irta, hogy Ungvárnak nincs szüksége alreáliskolára. „JForeáliskolára pedig még kevésbbé “) Hogy az ilyetén „magánbeszélgetések" elvi álláspont jelzői s hogy akik ellenkezőt hirdetnek nyomtatott betűkben, mint amiket mondottak szavakban, következeteseknek éppen nem mondhatók, «az egyszerűen tény, lehet, hogy kellemetlen tény, de minden egyéb, csak nem „sületlen személyeskedés“, sem illetlen durva támadás, stb., mint a hogy ezt Herrmann dr. ur rám lövöldözte — „ha nem is bokor mögül, de Budavár magas falai mögül. Es hogy az ilyen „magánbeszélgetések"-re hivatkozni illik is, szabad is, tanúbizonyság erre éppen a lefolyt hét. A fővárosi sajtó közleményeiből és Krsnjavi dr., a horvátországi kormány osztályfőjének és hires egyetemi tanárnak Zágrábban nagy feltűnést keltett czikkelyéből, melyben helyeseli Hoitsy Pál hires művének, a „Nagy Magyarország"-nak eszméit, megtudtuk, hogy nevezett kiváló tudós és államférfi évek előtt Hoitsy dr.-ral szomszédságba kerülvén, egy közebéd alkalmával: megjegyezte Hoitsy nak, hogy Magyarországra életkérdés, hogy a Balkán legelső hatalmassága legyen. „Hoitsy dr kimélyitette és átalakította ezeket az eszméket és egy brosürában kiadta“ — írja amaz egyetemi tanár. íme európai fontosságú rnfl egy „magánbeszélgetéséből.

2 „Száraz tény", hogy a reáliskoláról azt állította, hogy „gimnázium-féle latinpótlo tárgyakkal."

(Görögpótló tárgyak vannak a gimnáziumban. Latin- pótlók a reáliskolában nem voltak és nincsenek.)

3 „Száraz tény", hogy állította, hogy a gimnázium philologiai irányú tantervénél fogva, általán alkalmasabbnak „látszik" a nemzeti szellem(!) terjesztésére^), mint a reáliskola. (Német nyelven felül latinnal és göröggel! A reálban a németen felül csak egy idegen nyelv van: a íranczia. Ettől pedig nem kell félteni a nemzeti szellemet. Bizonyság rá —■ jó Bessenyei György és vitézlő társai).

4. „Szaraz tény“, hogy állította, hogy a reáliskola már is elvesztette „élesen kidomborodo“ (másütt meg a reáliskolát afféle „gimnázium-leiének mondta, latinpótló tárgyakkal: ime egyszer ilyen, másszor

„elesen kidomborodó“ erősen speciális különálló jellegű!) — jellegét." „De ezzel" — úgymond — „elvesztette egyik létokát is.“ (Ez utóbbira „nem fizetett", de hivatott védők: a közokt. miniszter, Kossuth Ferencz és Miklós Ödön az ellenkezőt állították. Sőt Téglás Gábor dr főreáliskolai igazgató és ez. főigazgató, a magyar tud. akadémia levelező tagja, a reáliskolát a Tanár egyesületi közlöny f. évi január 18-iki számában az újkor valódi középiskolájának nevezi.)

5. „ záraz tény", hogy a városi polgárság zömét a nemzeti kultúra gerinezének nevezte. (Az pedig nem a nemzeti kultúra gerincze, hanem az állami dS nemzeti lét gerincze A nemzeti kultúra gerinczei : az egyházak hazafias tevékenysége a nemzeti irodalom, népnevelés, kö/.ép- és felsőoktatás és művészetek terén ; az állami közoktatás, általában a hazafias szellemű iskolák' az irodalom és művészet, a napi-, a sza1*- és időszaki sajtó, a tudományos, irodalmi és művészeti társulatok stb. (lásd akármelyik középiskolai iV. osztálybeli polit. földrajzi tankkönyvben.)

6. „Szaraz tény", hogy azon intézeteknek, melyekről (kezdetben „lutó“, utóbb „passivnak" mondott) impressziókat irt, a ez ime it sem idézte helyesen.

7. „Száraz tény“ (talán szives engedelmóvel: szomorú is.) hogy mivel a reáliskolái intézményt illető valamennyi állítását megdöntöttem s a felületességüket, sőt helytelenségüket bebizonyítottam, ellenérvek helyett engem durva jelzőkkel halmoz el utóbb (egy hétre rá), hogy egy héttel e>őbb — dicsért.

8. Sok más „száraz tényen" felül végre ugyancsak „száraz tény" abbeli tévedése is, mintha én polgári fiúiskolát egyet sem kivánuék Ungvárnak. Az „Ung" másik oldala volt egyidejűleg s ugyanakkor bizonyítéka, hogy igenis kívánok.

Volt szerencsém ....

Dortsálc Gyula.

Reflexiók az egyszerűsítés rósz hírére.

Igen tisztelt czikkiró uram, önnek szól a nóta, ki az egyszerűsítés rósz hírét olyan alaposan megre- parálta

Mindenek előtt hálás köszönetét szavazunk önnek, mindazok, „kik a vármegyeház falai között és a szol- gabirói hivatalok ódon épületeiben fejtörésben vagyunk — és kiket Széli Kálmán miniszternek egyszerűsítő rendeletéi sodrukból egészen kihoztak" —.hálás köszönetét mondunk Önnek, akiket megtanított arra, hogy ezután már vége az aranjuezi szép napoknak s a mi, az egyszerűsítéshez fűzött reményeink — hogy t i „a dolgunk ezután kevesebb lesz" — s „az eddigieknél még kényelmesebben fogjuk eltölteni hivatalos óráinkat", hogy ezen „felfogásunk teljesen alaptalan, jogosulatlan", s el kell ismernünk, hogy mi „érdekeltek“ valamint a közönség nagy része „tévesen magyaráztuk a törvényhozás és miniszter szándékát" — szól pedig ez a köszönet részünkről önnek, részint eddigi hivatalos működésünk fönn idézett igazságos méltánylásáért, részint becses és az uj helyzetet teljesen megvilágositó commentárjáért; — hála Istennek — most már tisztában vagyunk kötelességeinkkel — s a miniszter szándékaival

De a mi hálánk csak egyoldalú elismerés lenne, ha ahoz a közönség, melyhez nagybecsű fejtegetései szintén szólnak, teljes mértékben hozzá nem járulna, pedig arra ugyancsak reászolgál, midőn megmagyarázza annak, hogy ezentúl „a tisztviselő urak igenis az eddiginél még többet fognak dolgozni, hogy az ügydarabok azonnal vagy kevés vártatva el fognak intézteim, hogy melyik és mennyit dolgozik — arra a hivatalfőnök s néha a miniszter kiküldöttje azonnal reá fog jönni“ — s a mi fő — „az acták dugdosása —- az úgynevezett siberezés dívó szokása meg fog szűnni" s — végre a főnök könnyebben fog ellenőrizhetni — s a hivatalnok képessége s szellemi ereje felől tudomást fog szerezhetni.

De legnagyobb mérvben azzal kötelezi le a közönséget, midőn Ön, ki „ezen szabályokba élesebb szemmel betekintett s magába szívta azok szellemét s a nyomtatvány minták labyrintusának rovatait jól megfigyelte, s megértette, hogy miért kell egyes ügyek elintézését kivételesen rózsaszínű vagy zöld papírra vezetni — s ki a közigazgatás magasabb érdekét tartja szem előtt" — kitanitja a közönséget, hogy egy csöppet se kell sajnálnia azokat a „szegény áldozatokat, (már mint bennünket) akiknek dolgozniok kell ezentúl . . . . még pedig nagyon is ellenőrizhető módon“. Sőt fölbiztatja a közönséget, hogy ne féljen — mert „egy és ugyanazon ügyben nem lehet többé ma igy határozni, a kiadványozás előtt pedig holnap már másféle végzést huzni rá a darabra“.

In fine finali — megvan mentve a haza, ól magyar, áll Buda még! és mindez Önnek az érdeme, kinek eddigi társadalmi s hivatalos működése a rég-, miként a nemrég múltban mint gazdasági egyesületi titkár s mint a közigazgatás terén is buzgón működött egyén — feljogosítja Önt arra, hogy Ön magát tarthassa annak a valakinek, kiben minket oly módon méltathat, mint azt fönnebb czikkéből idézgettem s a közönség felvilágosítására első sorban van hivatva.

Ugyan mennyiben van hát igaza? Abban, hogy mi azt reméltük, hogy ezután kevesebbet fogunk dolgozni s hivatalos óráinkat még az eddiginél is kényelmesebben fogjuk eltölteni s ebben csalódván, feljajdul- tunk volna, hogy az uj szabályozás az eddigi helyzettel szemben túlságos követeléseket támaszt? — tisztelt czikkiró ur, nem mi csalódtunk, — ebbeli képzelődésében ön csalódott — mert a ki elolvasta az uj szabályzatot, nemcsak egyben vagy futólag — egészen érthetőnek, természetesnek fogja találni, hogy egy iiyen gyökeres változtatás alkalmazásba vétele kezdetén meglehetős zavart okoz tömérdek intézkedéseivel, nyomtatványaival s mint Ön mondja, a nyomtatványminták labyrintusának rovataival — mig mindenki helyén találja magát, mig eligazodik az elintézések több módja között; szóval, minden józan eszü ember méltányolja a kezdet nehézségeit. — A helyzet illusztrálására idézem különben Pest vm. alispánjának Beniczky Lajosnak e tárgyra vonatkozó jelentéséből a következőket: „A legapróbb részletekig ható átalakító munkálat óriás nehézségeket gördített a tisztikar elé. Értekezletek s folytonos szóbeli oktatás árán sikerült, hogy az uj rendszer ezernyi apró szabálya némileg már átment az illetékes tényezők köztudatába.

.... A gyakorlat sok helyen igazolta ugyan az újítás czélszerü voltát, de sok az a részlet is, a mely nehézséget okoz, bár ezt az egyszerűsítés fogalma kizárja." Hogy ha tehát az első pillanat zűrzavarában panaszkodtunk, hogy ez nem egyszerűsítés, hogy ez munkaszaporulat, bizony nem azért panaszkodtunk, hogy hát már ezután többet kell dolgoznunk, hanem panaszkodtunk a complikált eljárás miatt, mibe lassankint belejövünk, megszokjuk s mindjobban belátjuk, hogy igenis az uj rendszer az elintézést illetőleg csakugyan egyszerűsítés, ellenben a kezelésben igenis van munkaszaporulat ós még több papirpusztitás.

Mi pedig dolgozni fogunk az uj rendszer szerint is — kiki tudása, képessége szerint, mint a régi rendszer szerint is dolgoztunk — s mint Ön is dolgozna, ha módja volna benne.

Mert hogy dolgoznunk kell, azt az Ön commen- tárjai nélkül is tudjuk; hogy a végzendő munka általában mennyi legyen, azt senki sem írhatja elő, mert az attól függ első sorban, mennyi ügy adja m«agát elő; hogy pedig a kiosztott munkát mindenkinek el kell végeznie — az régi dolog, hogy ki és mennyit dolgozik — azt eddig is ellenőrizték a számonkórő székek s az egyes hivatalnokok munkaképességéről a főnököknek most is van tudomások. Itt megállók egy kissé, valami kérdeni valóm lenne t. czikkiró úrtól.

Azt mondja, „hogy az acták dugd «sásánál az úgynevezett síberezésekkel divó szokás megszűnjék", kérem szépen mit teszen ez ? magyarra fordítva.

Talán azt akarja mondani, hogy a hivatalokban az actákat elsikkasztják, eldugják, vagy mit csinálnak velük ?

Ezt én nem értem, a siberezések kifejezést sem tudom mit jelent; ha jól értelmezem, hát az annyit jelentene, hogy valaki bizonyos ügyeket bizonyos okból nem akarván elintézni, annak ügyiratait elrejti vagy megsemmisíti, vagy az ügyet készakarva elfeledi.

így van ? Ha igen, s ha ezt a manipulátiót reánk alkalmazza? ugv ismét kénytelen vagyok kíváncsiskodni, valljon honnan vette azt ?

Tisztelt czikkiró ur! Nincs ebben valami reminisz- czentia ? Úgy látszik nekem, hogy valami ilyesről vagy legalább is valami ezzel analog dologról olvastam' Sőt volna egy október 27-én kelt 1899. alispáni határozat, — ha jól emlékszem egy 1901. évi 3547. sz. a. alispáni határozatban is valami ilyes dolog van méltatva.

Meg kell jegyeznem azonban, hogy a hivatott alispáni határozatok közülünk, kik az egyszerűsítés után többé nem siberezhetiink, egyikünkre sem vonatkozik — tisztelt czikkiró ur talán fogja tudni hogy kinek szólnak.

Arról is elmélkedik t. czikkiró ur, hogy aki mint például Ön is, élesebb szemmel tekint be e szabályokba