Ung, 1901. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-28 / 30. szám
30. SZÁM. XXXIX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1901. julius 28. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeháa-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. * A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre. 8 kor. I Negyedévre 2 kor. Félévre. . . 4 > | Egyes szám 20 fill. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. . Nyilttér soronkint 40 fill. UNO VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Aranyszavak:. Julius hó 23-án örvendetes és általános megelégedést keltett miniszteri rendeletet közölt Magyarország hivatalos lapja: a Budapesti Közlöny. Ez a rendelet érvényen kívül helyezi Bánffy bárónak ama szigorú intézkedését, melylyel az állami ellátásból kizárta mindazokat a 48—49-iki honvédeket és honvéd-özvegyeket, akik megszabott és régen Iejáit határidőig nem igazolták honvéd- vagy segítségre jogosított özvegy-voltukat. Széli Kálmán nem tartja méltányosnak, hogy a szabadságharcz bármely hősét az inkább erkölcsi, mint anyagi értékű segedelemtől elütni lehessen, csak azért, mert nem jelentkezett idején, vagy megbízottai hanyagul jártak el igazolásában, vagy az iga- zoló-bizottság tévesen Ítélte meg állapotát. Amig egyetlen öreg honvéd találkozik, aki igazolni tudja, hogy a szabadságharczban résztvett, nyitva ezentúl útja az állami segedelem forrásához s attól csak saját diffamaló cselekedete foszthatja meg. Egyébként is sok dologban is javít az öreg honvédek helyzetén Széli Kálmán s ennek ellenében csak azt kívánja, hogy az igazolás lelkiismeretes és hű legyen, senki ne adjon tanúbizonyságot olyannak honvégségéről, aki nem volt honvéd, mert bizony a hamis tanú elveszti a saját nyugdiját is. Örvendetes a miniszterelnök humánus és minden hazafit kielégítő nagy elhatározása, de külön is nagy elismeréssel kell megemlékeznünk arról a körrendeletéről, amelyet ez ügyben a törvényhatóságoknak küldött Soha magyar miniszter nem beszélt ilyen lelkes és nyílt hangon a honvédek dicségéről; társalgás közben valamennyi dicsőítette a szabadságharcz katonáit, de hivatalos nyilatkozatban rendesen kimértekké és szükszavuakká váltak, alig engedve meg masuknak egy-egy melegebb szavat. Széli Kálmán most tartózkodás nélkül beszél a dicső honvéd név méltóságáról, a honvédekről, akik 1848—49-ben a szabadságharczban életüket, vagyonukat, jövőjüket a hazának szentelték, a honvéd-özvegyekről, akik életüket és jövőjüket a haza és szabadság védőinek szentelték stb. Az érdekes körrendelet szószerint ez; Különös gondoskodásom tárgyát képezte és képezi az 1848—49-iki honvédek és azok özvegyeinek állami ellátása és ha tekintettel arra, — hogy az állami ellátásban részesülők szama még most is meghaladja a 9500-at és hogy azok segélyezésére a törvényhozás áltál nagylelkűen engedélyezett évi 800.000 korona hitellel szemben még mindig 230.000 koronát meghaladó hiteltullépés mutatkozik — az illetők ez idő szerint nagyobb arányú nyugdíjban nem részesíthetők: igyekezetem oda irányul, hogy ettől az igazán csekély alamizsnától és inkább erkölcsi elismeréstől senki se essék el, kinek arra jogos igénye van. Hogy mindazok, kik 1848—49. évben mint honvédek a hazáért életüket koczkára tettek, nyugdíjban részesittessenek, nemcsak indokoltnak es méltányosnak, hanem okvetlenül szükségesnek tartom. Éppen annyira méltányos, hogy azok az özvegyek, kik a szabadságharcz éveben vagy azt megelőzőleg életüket, jövőjüket a haza és szabadság védőinek szentelték, özvegységükben megfelelő ellátásban részesüljenek. De nem találnám az osztó igazsággal és a dicső honvéd név méltóságával összeegyeztethetőnek azt, ha olyanok is részesittetnének a haza elismeréseben, kik valóságban nem voltak honvédek és csak most igyekeznek kerülő utakon a névtelen hősök soraiba behatolni. Szép és nemes hivatása van e tekintetben az 1848—49-íki honvédeket igazoló bizottságoknak, egyesületeknek és a közigazgatási hatóságoknak is és csak elismeréssel üdvözölhetem azt a törekvést, hogy azok, kik 1848—49-ben a szabadsagharczban életüket, vagyonukat, jövőjüket a hazanak szentelték, mint honvédek igazoltassanak és öreg napjaikra lehető anyagi támogatásban részesittessenek, de ez mindinkább nehéz, sőt lehetetlen lesz, ha a honvédigazolóbizottságok és a közigazgatási hatóságok nem a legnagyobb lelkiismeretességgel, igazságos szigorral és beható gondossággal fognak eljárni, hanem rosszul alkalmazott humanizmus és engedékenység által vezéreltetve, olyanok részére is állítanak ki igazolványokat vagy olyanok igazolását mozdítják elő, kik 1848—49-ben sem életüket, sem vagyonukat, sem jövőjüket nem tették koczkára; hanem éltek úgy, mint a haza fiainak más százezrei s milliói és semmi különös elismerésre nem érdemesítették magukat. E vezérelvek hatasa alatt az ezrekre menő nyugdíjazási kérelmek beható gondossággal folytatott tárgyalásából merített tapasztalatok szem előtt tartásával, az 1848—49 iki honvedek s azok özvegyeinek állami ellátására vonatkozólag fönálló szabályokat megfelelőiig atdolgoztatván, azokat a •/. alá idezárt rendeletbe foglalva, a törvényhatóságnak tudomás, közhirrététel és szigorú szem előtt tartás végett ezennel kiadom és egyszersmind tudatom, hogy az 1895. évi julius 9-en 2185. és 1896. évi április 22-én 7821. szám alatt kiadott miniszterelnöki rendeletek hatályon kívül helyeztetnek. Budapesten, 1901. évi julius hónap 11-én. Széli, s. k. Maga a rendelet négy részből áll. Az első rész megszabja azt, ki kap nyugdijat. Olyan 1848—49-iki houvéd, aki feddhetetlen előéletű és igazolja honvéd voltát kinevezési okmány nyal, útlevéllel, szabadság- levéllel, az osztrák katonai hatóságoktól a honvédeknek a fegyverletetel s később a további katonai szolgálatra képteleneknek a sorozások alkalmával kiadott igazolványnyal; a besorozott honvédekre nézve az ezred törzskönyvi lapjavai stb. Továbbá a honvédegyesületektől kiállított honvédigazolványnyal; kétség esetén a folyamodó honvéd voltát csakis két mar nyugdíjazott vagy kétségén kívül igazolt s véle szolgait bajtársnak eskü alatt tett vallomása alapján veszik igazoltnak. A rendelet másik része az özvegyekről szól. Csak olyan honvédözvegy jogosult nyugdíjra, aki 1849. végéig ment férjhez, férjét haláláig el nem hagyta s özvegy állapotban él, feddhetlen előéletű. A harmadik rész a nyugdíj összegét igy állapítja meg. Az évi nyugdíj-járandóság-. tábornok részére .................... 4000 korona ezredes „ •.*... 960 „ alezredes „ 816 „ őrnagy „ 720 százados „ 624 „ főhadnagy „ 552 „ hadnagy „ 504 őrmester „ 144 „ tizedes . 96 „ közvitéz „ 72 „ Azokat a honvédtiszteket, akin ezelőtt a cs. kir. hadseregben tiszti minőségben szolgáltak, tekintet nélkül arra, hogy valamely más ellátásban részesülnek, 1200 koronáig terjedő pótilletményben lehet részesíteni, az olyan honvédtisztek vagy honvédek illetményét pedig, akiket az 1848—49-iki erdemjellel kitüntettek vagy máskülönben kitüntették magukat, a rendes nyugdíj kétszereséig töl lehet emelni. A tiszti özvegyek a férjük részére rangjuk után megállapított évi nyugdíjnak a felerészet, az altisztek és közvitézek özvegyei a férjüket megilletett egész nyugdijat kapjak. A világtalan altiszt és közvitéz az őt megillető nyugdíjon felül évi 36 korona pótnyugdijban részesül. A rendelet negyedik részé az elhunyt vagyontalan nyugdíjas honved után temetési segítséget állapít meg, ha az, aki eltemettette, az elhalálozástól számított három hónapon belül folyamodik érte. A temetési járulék törzstiszt után 80 korona, tiszt után 50 korona, altiszt és közvitéz után 30 korona. Végül az általános hatarozmanyok szerint a folyamodvány és a fölszereléshez szükséges okmányok es közokiratok bélyegmentesek, a folyamodványt varosokban a polgármesternek, kis- és nagyközségekben a főszolgabírónak kell atadni, aki aztán a netán hiányzó kellékekkel kiegészítve, hivatalos utón a miniszterelnökséghez terjeszti föl; ha a kellően igazolt honvéd a kerelmehez szükséges adatokat maga megszerezni nem tudja, a polgármester vagy főszolgabíró hivatalból köteles az adatokat megszerezni. A kérelmek fölött a miniszterelnökség kebelében alakított vegyes bizottság határoz, melynek határozatai végérvényesek. A szerednyei hegyvidék szőlőbirtokos- ságának értekezlete. A beregszászi kér. szőlőszeti felügyelő, Tóth Károly ügybuzgalma a szerednyei hegyvidék elpusztult szőlőinek felújítása iránt, hozta létre azt a népes, s eredményében tanulságos értekezletet, mely f. évi julius 7-én Szerednyén tartatott meg. Jelen volt ez értekezleten a hegyvidék szőlőbirtokosainak szine-java, kik az elpusztult szőlők felújítására vonatkozó véleményeiket legjobb belátásuk szerint előadva, nagyban előmozdították az értekezlet czélját. Tamasko Bálint hegyközségi elnök megnyitva a gyűlést, felszólitá a jelenlevőket, hogy a gyűlés tisztikarát válaszszák meg. Elnöknek Tamasko Balint, jegyzőnek Szabó József rk. tanító, előadónak pedig Tóth Károly felügyelő választatott meg. Előadó felügyelő a szerednyei hegyvidék régi jó hírnevének visszaállítása erdekeben igen kéri a jelenlevőket, hogy a szőlőtermelesre igazán alkalmas vidéken ne hagyják parlagon hevertetni szőlőiket, hanem igazi buzgalommal fogjanak azoknak újból való betelepítéséhez, mely munkában ő tőle telhetőleg támogatni fog mindenkit. A telepítéshez főként rajnai riesslinget ajanl, mivel az itteni hegyek e szőlőíaj termelésére kiválóan alkalmasak. Kende Péter alispán, mint szőlőbirtokos, a. felügyelő észleleteit helyesnek tata Íja s ebből kifolyólag oltványoknak olcsó beszerzésére intézkedést kér. Dr. Ivántsy László, mint a zöldojtás híve — tekintve a nép szegénységét — inkább rip. Portalis ingyenes vagy olcsó áron való szétosztását kéri, melyet majd a nép maga is beolthat. Ez eljárást azonban Tóth Károly felügyelő nem óhajtja általánosítani, mert a zóldoltással a fajtisztaság nem őrizhető meg annyira, mint a lásoltással, mivel a munkások az oltógalyaknak megválasztásánál nem mindig a leglelkiismeretesebbek. Azonban hogy a czélt elérhesse a szerednyevi- déki szőlőbirtokossag, készségesen megígéri, hogy a helybeli állami telepen fajtiszta fásoltásokat fog készíttetni, melyet aztán szívesen bocsát áruba mérsékelt áron. Szabó József tudja azt, hogy az elmélet embereinek legnagyobb része kétkedő mosolylyal nézi a gyakorlati ember kísérletezéseit, de azért 10 éves tapasztalatai alapjan a jól sikerült fasoltványnak előnyt ád a zöldoltas fölött s ezt sajat szőlőjével igazolja, melyet 1898-ban legnagyobbrészt fásoltassal s csak kis részét telepítette be rupestris monticolával. A következő évben a beoltott rupestrist jég verte el; második (1900.) evben rosszul sikerült az oltás s igy nem volt eredmény, ez idén ugyan jól sikerült az oltás, de az e vidéken oly gyakori elemi csapások miatt mindig felni kell; mig a fasoltással telepitett rész már tavaly' is termett s ez idén szép szüretre van kilátása, addig a vaddal telepitett részben meg mindig csak a kezdet kezdetén áll. Megvan szokva ahhoz, hogy úgy a metszés, mint a szőlő további kezelését illetőleg kifejezést nyert nézetei (mert laicus!) ritkán vétetnek figyelembe, mert az urak a „parádét“ többre becsülik a haszonnál. A mostani felszólalását sem akarja senkire ráoktrojálni, hanem ismélli, amit minden leszavaztatása alkalmával szokott mondani: „Az urak csak elmélkedjenek, én pedig szüretelek!“ Petrik Jenő lehóczi gk. lelkész azt mondja, hogy minden telepítés hiába vaió, ha megfelelő hegyrendészet nincs, mely megőrizze a költséges telepitvényt. Lehóczon nincs megalakítva a hegyközség, mert nincs meg a megfelelő szőlőterület, amiért azt indítványozza, hogy a közigazgatás mondja ki, miszerint a törvényben előirt 100 holdon aluli terület is hegyközséggé alakulhasson. A jelenlevő alispán erre vonatkozólag kijelenti, hogy ez Lehócz községet tekintve, annál kevésbé lehetséges, meit szőlőhegye határos a szerednyei szőlőhegyekkel s igy azokra a szerednyei hegyközség is felügyelhet, azért a lehóczi szőlőbirtokosok egyesüljenek a szerednyei hegyközséggel, Csertész pedig alakuljon külön hegyközséggé. Keszler József a szegény nép szőlőinek felújítása szempontjából óhajtaná, ha legalább ezeknek az agrárbank a kölcsönt előre nyújtaná, hogy azok képesek legyenek rigoliroztatni, mert a népnek ha meg is van a szándéka a felújításra, azonban anyagi eszközei hiányzanak. Bernáth Dezső szerint nem arra kell fektetni a fősulyt, hogy zöld vagy lásoltással telepitsünk-e, hanem arra, hogy szakképzett embereink legyenek, kik a munkálatoknál nem kísérleteznek, hanem biztosan működnek, amire Tóth Károly felügyelő azt feleli, hogy a szerednyei hegyvidék gondoskodjék arról, hogy munkásait kiképezze s aztan pedig úgy kösse le őket, hogy képzettségüket itt érvényesítsék. Különben pedig Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.