Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-17 / 11. szám

Melléklet az „UNG“ 1901. évi 11-ik számához.

káros következményei is, hátrányai is. Zsigmond a német és a cseh koronát is bírta. A magyar nemzet nem azt rosszalta benne, hogy a koronákat megszerezte, hanem azt, hogy Zsigmond a német birodalmi ügyek miatt elhanyagolta a magyar ügyeket. S ez a rosszalás nem futó ellenszenv vagy időleges kelletlenség volt, de komoly okokon alapuló köztelfogás annyira, hogy mikor Albertet megválasztották királynak, a magyar rendek kikötötték, hogy idegen koronát az országgyűlés beleegyezése nélkül el nem fogad. (Hogy amikor azután a német birodalmi rendek Albertet megválasztották császárjukká, ez hízelegvén a magyarok hiúságának, szívesen adták beleegyezésüket a német császári trón elfogadására, az megint más dolog, más elbírálás alá esik.) Bár a ónban az ország ügyének elhanyagolásával járt is az idegen koronák birlalása, jelentőségének tudata élénken élt a magyar rendekben. Hunyudy idejében vita tárgya volt s igen gyakran napirendre került azon kérdés, hogy a lengyel kiraiy legyen-e magyar király vagy az, aki a német császári koronát is bírni fogja. A királyválasztásoknál t. i, ámbár szerepelt a párloskodás is, h >gy ki ki a maga jelöltjét szerette volna diadalra segíteni, ezenfelül minden pártnál az ország érdeke is döntő volt, t. i. olyan királyt választottak, aki a török ellen minél nagyobb sereget tud lábra állítani, minél teljesebb védelmet biztositaui. Éppen azért Hunyady szereplése idejében, amikor nem egy, de több királyválasztás is történt, nem is juthatott érvényre teljesen a szabad királyválasztás, mert első sorban annak a jelöltnek volt legtöbb kilátása és az is lelt a király, akinek legtöbb korona örökléséhez leendett kilátása. Csakhogy érdekes, hogy a királyválasztásoknál történetíróink nem különböztetnek helyesen, nem dis- lingválnak szigorúan. Kivétel nélkül megkülönböztetés hijján használjak vegyesen e kilejezést a királyválasztásokra : a rendek választottak, az országgyűlés választotta, a nemzet megválasztotta a királyt. Bedig ez nem volt mindegy. Az, hogy a rendek beleegyeztek valakinek királylyávalasztásába, még nem jelentette, illetőleg nem jelentheti azt, hogy az országgyűlés is ellogadla az illetőt királynak. Épp n Albert esete erre a bizonyíték. Zsigmond vejenek, osztrák Atbertnek akarván biztosítani a magyar trónt is, a tőpapoktól, a zászlós uraktól s a tőrendektől Ígéretüket vette, hogy vejére, osztják Albertre szavaznak. S amikor Zsigmond halála után megüresedik a trón, kijelentik ugyan, hogy Albertet, mint Zsigmond magyar király leányának férjét elismerik trónörökösnek s megválasztják királyuknak, de nem neje jogán, nem azért, mert Albert a magyar király leányának térje, de mert a magyaroknak úgy tetszeti, mert éltek szabad királyválasztási jogukkal. Sőt tovább mentek : Albert maga is elismerte, hogy őt a rendek szabadon választották meg királyuknak. Más, későbbi eset is van hasonlatos, amely tényes bizonyítéka, hogy a magyar nemzet mily téllekenyen őrizte nemzeti jogait s ezek legnagyobbikát, a szabad kiraly- választási jogot. Amikor t. i. II. Ulászló magyar király az osztrák házzal a rokoni összeköttetést kultiválta s a magyar trónt e rokonság révén át akarta ruházni az ausztriai uralkodó családra és 77 lőurat és főpapot rábírt, hogy (ugyan mint magánemberek) írják alá az

1491- ben Miksával kötött szerződést s e szerződést a nemzet kötelezőnek nem ismerte el annyival is inkább, mert eme szerződés létrejövetelét követő évben Budán

1492- ben volt országgyűlés, de az a szerződési az ország törvényei közé nem igtatta. Ezek az adatok azért voltak lelemlitendők, mert mint a királyválasztásnál szem előtt tartott irányelvek Hunyady részéről is betartattak, illetőleg mert a Hunyady korának egyik jellemző és tontos adata.

Nagy baj volt, főleg a török veszély fenyegető volta miatt az a törvény, hogy a nemzet háborúba menni csak a király személyes vezérlete alatt tartozott. Ez fölöttébb szerencsetlen törvény volt abban az esetben, ha nő vagy kiskorú király ült a trónon, aki e törvénynek nem tehetett eleget; de a legnagyobb baj volt, ha katonai talentum nélküli volt a király. Hogy tölthette volna az be a (ővezéri nehéz tisztet, mely

sokszor a legválságosabb perczekben, gyors momentán i intézkedést, óriási áttekintést, röpke kombinálást és sok i más egyéb tehetséget kíván. Ennek a bajnak zsibbasztó : hatását nagyon érezte Hunyady is, kinek fesztelen had- j

vezéri működése elé a törvény, hogy t. i. a nemzeti I

sereg vezére a király, gyakran nagy akadályokat gör- i ditett. (

Ez időben t. i, nem volt elismerve a modern, j mai alkotmányos felfogás, hogy a király csak ural- I kodik, a miniszterek kormányoznak. Ez voltakép- ; pen azt jelenti, hogy az ország ügyeinek meneteléért, í állapotáért a miniszterek felelősek. Ez a korona tekin- - télyének s a monarchikus eszme érintetlenségének csak l előnyére váihatik ; mert a közállapotok s a napi élet ' sodrából, hol fényét homály érint heti, por tapadhat 1 hozzá, ki vagyon a trón és telkent birlalója emelve s t az az eszmei állapot, hogy a király, „aki milliók felett t van“, mintegy inkább eszme mint csak egyszerű élő- j lény, ami a m marchikus államformának a vallás ihlete t által is megszentelt lényege, ereje, előnye igy nemeseb- 1 ben érvényesülhet, amennyiben minden csekély bajért 1 nem okolható a király. Akkor szószerint volt a király a íőhatalom De felelős is volt mindenekért. Azonban, < bár a király ilyetén kormányozó, intéző hatalom volt, 1 az is áll, hogy a magyar nemzet régi idők óta alkot- 5 ' mányos volt, vagyis hogy királyának kezét törvény I kötötte meg, melyet nemzet és fejedelem közösen hozott, hogy önkénye szerint jót, rosszat, megengedhetőt, tiltottat és károsat nem tehetett, hogy nemcsak a tervé- t nyék hozásában, de az ország ügyeinek intézésében is r részt vett tanácsadókul maga a nemzet is. Mikor lett 1« ilyetén alkotmányos jellegű országunk, nem tudhatni I. bizonyosan. A történeti köztudat a vérszerződést V tekinti a magyar alkotmányos szabadság alapjának, a Ámbár nyilvánvaló, hogy annak pontjai vörös ionéiként hu 'ódnak végig nemzetünk történetében egészen papjainkig, mely szerint a magyarnak nemcsak joga 1

volt, de kötelessége is a közügyekkel foglalkozni ; habár kétségtelennek vehetjük, hogy Árpád vezérutódai ezt a vérszerződést igen is megtartották, már csak azért is, mert eleinte még élő tanúi s azok közvetetlen nemzedéke személyes részlvétel, illetőleg megszokás utján ismerték s megsértése ellen a törzsök hatalmukkal nyilván tiltakoztak volna, (amint fegyvert ragadtak később, mikor a kereszténység felvétele s a királyság megalapítása után azt vélték, hogy a nemzetségfői ősi jogkörüket a kereszténységgel behozott, illetőleg általuk a kereszténység folyományaként tekintett uj kormányforma megszorította,) mégis mindezt megengedve, kétségtelen, hogy a magyar nemzeti alkotmányos jogoknak későbben kifejlődőit épülete alapjául nem a vérszerződést kell tekinteni.

(Folytatása következik.)

Márczius 15-ike Ung-várt.

A szabadság, a magyar alkotmány vissz tanításának ünnepnapját, márczius 15-ikét ez évben is nagy lelkesedéssel ünnepelte meg Ungvár város közönsége.

Az iskolák növendékei, a Korona termében összegyűlt közönség mind, mind arról hillottak beszélni, mije a magyar nemzetnek márczius 15 ike.

A dalardi, a kir. kath. főgimnázium, az állami reáliskola s az állami elemi iskola ünnepélyén kívül a diákság faklyasmenetet is rendezett a nagy napon, mely a legnagyobb rendben folyt le.

Az ünnep hlyekről a következő tudósításokat adjuk :

A dalárda estélye. A márcziusi nagy napok magasztos emlékét az ungvári dalkör az idén is méltóképpen ünnepelte. Az ünnepség színhelyen, a Korona- szalló dísztermében, a közönség szép számmal jelent meg, határozottan szebb számmal, mint az elmúlt évek bármelyikében, amit egyrészt a hazafias évforduló hovatovább nagyobb népszerűségének, másrészt az ezidei programm nagy érdekességének lehet tulajdo- nitani. Valóban köszönettel és igaz elismeréssel adózhatunk a hazafias, langbuzgalmu dalkör vezetőinek és tagjainak, hogy az epochalis kor emlékét évről- évre oly következetesen és lelkesen törekszik föleleve- niteni és megünnepelni. A közönség körében képviselve volt városunk minden osztálya, ami egyik fenyes bizonyítéka annak, hogy nagy kulturális és nemzeti missióra hivatott városunk lakossága at tudja érezni feladata és hivatása fontosságát s szivvel-lélekkel kész egyesülni a nemzeti eszmék kultuszában. A jelen voltak sorában ott láttuk Török József gróf főispánt, Lörinczy Jenő vm. főjegyzőt, Lüley Sándor dr. polgármestert, Popovics Miklós ny. kir. Ítélőtáblái birot, Hidasi Sándor kir. tanfelügyelőt, Kozma Endre kir. jarásbirót, Benlcő József esperes-plébánost, a gimnáziumi tanári kar számos tagját. A műsort a dalárda a Hymnus éneklésével kezdette meg, melyet hazafias szokás szerint a közönség állva hallgatott végig. Nagy hatást keltett a „Sir a Tisza, sir a Duna“ s a műsoron kívül előadott Marseillese, de különösen a Petőfi csatadala es Nemzeti dala, melyet a lányok karával kiegészített vegyeskar énekelt.

A vegyeskar énekenek a lágy női hangok különös es szokatlan bájt kölcsönöztek s a viharosan tapsoló és éljenző közönség a gyönyörű előadást mindkét ízben megismételtette. Nagy sikere volt a Nagy Gizella urleány és Szabó Zoltán ur szavalatának is. Nagy Gizella nemes nyugodtsággal s a darab szellemének megfelelő komoly hangszinezéssel szavalt ; a Szabó Zoltán szavalata pedig, melyben közönségünknek nem először van alkalma gyönyörködni, a szó nemes értelmében művészi magaslaton állott. Ily értelmezéssel, színezéssel a kezépszerü költemény is jelesnek, a kitűnő költői alkotás pedig elragadónak tűnhetik fel. Az ünnepség fénypontja Románecz Mihály főgimnáziumi igazgató ünnepi beszéde volt. Szinte leirhatlan a hatás, melyet a hatalmas beszed a közönségre gyakorolt. Különösen ez alkalommal mindenki arra a meggyőződésre juthatott, hogy ifjúságunk e kitűnő és hivatott vezetőjében egy szokatlan nagy szónok tehetsége, láng- lelke van meg, aki válságos időkben épp úgy magával tudná ragadni a közönséget, mint annak idejeben kivaló szónokaink. Városunk életében nagy idő óta járatlan jelenségnek voltunk szemtanúi, melyben a szónoki bámulatos emlékező tehetség, az előadásnak formai tökéletessége, a tartalomnak és szerkezetnek nemessége és tisztasága, a meggyőzés és megindítás eszközeinek gazdagsága mindenkit meglepett. A képzelet és költői kedély, az alapos tudás és biztos történeti látás közös ilkotasa volt e szónoklat, mely nélkülözte az ily alkalmakkor annyira szokásos frázisokat és elnagyzolást.

A szónok a nagy nemzeti ünnep méltóságához es jelentőségéhez méltóan rajzolta meg a márcziusi napok sivmányait, plasztikusan domboritotta ki a küzdelmes <or eszméit s főbb szereplőinek herosi nagyságát; rámutatott jelen állami és társadalmi életünknek s ama nagy kornak ok és okszerű kapcsolatára ; végül elragadó hévvel es őszinteséggel fejezte ki hódolatunkat és I •agaszkodásunkat legalkotmányosabban uralkodó dicső I rirályunk személye iránt. A beszédet lapunk legköze- i ebbi szamában közölni fogjuk. '■

Köszönet s hálás elismerés illeti meg a derek ialkört, valamint kitűnő elnökét és karnagyát, hogy ' cözönségünknek oly nemes és felemelő hazafias élve- I setre nyújtott alkalmat, mint a minő az idei márczius j 15-iki este volt.

* (

A kir. kath. íőgimnáziámban d. u. 4 órakor 1 cezdődőtt az ünnepély, a tágas tornacsarnokot teljesen I negtöltő közönség előtt s a lapunk múlt szamaban i tözölt sorrend szerint. A sorrend minden pontja áita- ános tetszésben részesült s bizonysága volt annak, < togy az intézet növendékei hazafias tanári kar vezetése

ilatt állanak. i

*

Az ungvári állami reáliskola márczius i , 5-ét, amiként eddig, úgy az idén is kegyeletesen i

;' megünnepelte. Az igazgató megnyitó beszéde után a i tanulók hazafias költeményeket s a Talpra magyart t szavaltak, Schehak Rezső tanár pedig előadta az ■ 1848-iki márczius 15-ének történetét. A Hymnus és a i Szózat eléneklése mint az ünnepség kezdete, illetőleg l befejezése szerepelt.

* *

> #

Az ungvári állami népiskola tanitó-testülete is 1 megünnepelte márczius 15-ikét az iskola tanulóival. Olyan ünnepet, a mely kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermekek zsenge szivében a hazaszeretet szent érzetét ’ ápolja és lejleszsze mert mindaz, a mi e nemes érzés [ felköltésében mint kitűnő nevelési eszköz a tanítás terén működőknek szolgálatában áll: a hazafias dal, a hazafias beszéd és a honszeretetét dicsőítő hazafias vers ezen iskolai ünnepélyről sem hiányzott. Ezen szép ünnepség, mely az árok-utezai iskolai épületben az egész tanítótestület jelenlétében folyt le, hangos dicséret az egész taniió-testület részére, mely ezen hazafias ünnepet a dicső múltnak íelelevenitésével a hazafias érzések felbuzdulására rendezte. Az ünnepélyen az isk. gondnokságot Lörinczy Jenő vármegyei tőjegyző képviselte, az érdeklődő szülők részéről pedig Fekésházy Gyuláné úrnőt, Fekésházy Gyula, Horváth Dezső és Jäger Bertalant volt szerencsénk ott láthatni.

Az ünnepség a „Hymnus“-szal vette kezdetét, melyet Budai István tanító vezetése mellett a savanyu- vizi tanulók énekkara három hangon szépen és helyes betanulással adott elő. Kiváló dicséret és elis nerés illeti Budai István tanítót, ki a „Hymnus“-t, ezen „nemzeti imát“, valamint a többi hazafias dalokat is odaadó buzgósággal és igyekezettel tanította be a többnyire kevés zenei érzékkel biró gyermekekkel. A Himnus elhangzása után Szabó Józset tanító egy, az 1848 évi márcziusi eseményeket lelölelő, szép beszédet intézett az iskolai tanulókhoz, melyet oly meleg érzéssel és közvetlenséggel adott elő, hogy azt a tanulók áhítatos figyelemmel hallgatták. A beszéd után Augsberger Péter VI. oszt. tanuló Petőfi „Nemzeti dal“-át szavalta oly tűzzel és lelkesedéssel, hogy szavalata egy magasabb iskolát látogató érettebb tanulónak is dicséretére válnék, Lelkes szavalatával nemcsak dicséretet aratott, hanem jutalmat is nyert ; Lörinczy Jenő Őt szavalatáért 2 koronával megajándékozta. Hazafias verset szavaltak még Fekésházy Margit V. Neumann Regina VI. és Seyíried Jenő V. osztályú tanulók, mindnyájan oly dicséretes törekvéssel, hogy a jelenlevők szavalatukat tapssal és éljenzéssel honorálták. Itt meg kell emlitenünk, hogy az egyik hazafias verset ezen alkalomra a tanítótestület egyik tagja : Sűkösd István irta, mi valóban nagy lelkesedésre és buzgóságra vall.

Az énekkar a szavalatok között két hangon a „Talpra Magyar“befejezésül pedig még három hangon a „Szózat“-ot is énekelte. Ezen szépen sikerült ünnepségről -azon benyomással távoztunk, hogy úgy az iskola tanitó-testülete, valamint az egész tanintézet a mar több Ízben rendezett ünnepségek alkalmával a szülők részéről nagyobb fokú érdeklődést megérdemelne.

*

A gör. kath. leánynevelő és tanintézet növendékeinek Kovalóczy Rezső lanar ismer.ette a nagy nap jelentőségét, Nagyobb szabasu ünnepély az intézet igazgatónőjének gyengélkedése miatt nem tartatott.

A közönség* köréből.

Vasúti merénylet.

E hó 11-én az 5 órai Nagy-Bereznára induló ungvölgyi h. é. vasúti vonalon vig dübörgéssel és méltóságos lassúsággal gurult a 20—25 összecsatolt személyszállító vasúti kocsi, zsúfoltan megtelve vásáros és nem vásáros ruthén, katholikus és zsidó ember- és némberekkel, a sűrű sötétségben (tehát vakszerencsével) egész Perecse- nyig, hol a paschaserek kényelmére mint rendesen most is betartottuk a nagyúri pihenőt.

Nem vala tehát panaszunk, hogy Ungvári félbe hagyott vásári üzleteinket itt kényelmesen ne tudtuk volna teljesen lebonyolítani, befejezni.

Észre sem vettük a mindenkinek jól eső nobel pihenési idő elröppenését, a midőn a Conductor ur komolyan figyelmeztet a felülésre, — már felülni!

Kellemes volt a helyzet, mert nem kellet búcsúzni, mindenki magával vitte társaságát, előre, — előre!

Egy fütty, egy lökés — és jöttünk, illetőleg hoztak egész a Zaricsói „Oblázig.“ Ott — ahol a vasúti kanyarulat jobban megközelíti a jégtorlaszos Ung folyását, a mintegy 300, minden rendű és minden rangú pasascherek tengernyi társalgásának tompa moraját egy rupp! rupupupupp ! kelemetlenül meglepő ropogással jelentkező vasúti merénylet egyszerre megzavarta.

A velőtrázo sikoly, kiabálások, jajgatásokat felül- liczitálta a pokoli sötétséggel oly jól összeillő vésztjelző füttyök kimeríthetetlen harsogása, mely eléggé gyönyörködtethette a talán nem messziről leselkedő merénylőket, kik valószínűleg a jó vásáros publikumnak az Ung med- rébeszánt holt vagy (élholt alakjainak zsebbéléseire számoltanak.

A jó Isten nem akarta igy! Az ügyes mozdony- vezető rögtön megállította az ördög-szekerévé lett társalgási termek kerekeit — kocsi s a gépezet tönkre- jutásán kívül — hajunk szála sem görbült meg.

A mentőmozdony U/a óra hosszáig még meg nem érkezett Ungvárról. kínos várakozásainkat részint a Dubrinicsi állomáson várakozó fuvarosaink helyszínére lett megérkezése, részint a sáros sötétségbe beleduráló elszántságunk szakította meg.

Most, hogy itthon vagyunk, borzadva gondolunk ez ördögi merényletre, mely ha meg nem hiusul, 300 saládnak lett volna „igen^ szomorú gyászos emléknapja.

Gondolkozunk azon is, hogy hány gonosztevőnek adott és mennyi időre terjedő munkát ennek a 2 drb.

3—4 métermázsasulyu faragott kőnek az utróLa. töltésre,