Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1901-02-03 / 5. szám
XXXIX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1901, február 3. 5. SZÁM. SZR'RKESZTŐHÉG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz inlézendő minden köz- emcny. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. a ____ Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre. 8 kor. | Negyedévre 2 kor. Félévre. . . 4 » | Egyes szám 20 fill. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap netjjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér sor önkin t 40 fill. 1X4* VÁRMEGYE ÉS AZ UNOM EG Y El GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A szegény ügy országos rendezése. Alig van állam, melyben a szegények támogatására nagyobb szükség volna, mint nálunk és mégis, daczára a társadalom áldozatkészségének, a szegényügy nálunk a legrendezetlenebb állapotban van. Alkalmunk volt a franczia világkiállítás alatt a párisi osztrák-magyar követség egyik tagjával hosszasabban értekezni az ügyről s meggyőződhettünk, hogy kevés helyütt adnak a jómódnak annyit a szegények segélyezésére, mint hazánkban, mégis oly rendszertelenül osztatnak szét az adományok, hogy a valóban érdemesek csak elvétve jutnak hoz zájok. Sok társadalmi kérdésünk közt a szegényügy rendezéséhez kellene első sorban fogni. Több hasznos útmutatást kaptunk erre nézve az illető követ- ségi magas tisztviselőtől, melyek azonban olyannyira a részletekbe hatolnak, hogy nem tartjuk helyénvalónak, azokat rövid ujságczikk keretébe felvenni. r Am az ez ügyben nemrég kibocsátott felhívás nagyrészt fedezi a Párisban hallott elveket, melyek ott igeu hasznosaknak és czélravezetőknek bizonyultak. Igaz, hogy az állam is foglalkozik a szegény- iigy kérdésével és nem is akarunk e részben sem elébe vágni az intézkedésnek, sem tanácsot adni, hanem egy módját akarjuk csak jelezni annak, miként lehetne gyorsabban társadalmilag is és csak az állam csekély támogatásával a kérdést megoldani. A szegényügyben két főcsoporttal van dolgunk: az első a koldulás megszüntetése mellett, a szegények közvetlen segélyezése és a második, a közjótékonysági intézetek egységes központi kezelése, karöltve az állam és a társadalom közreműködésével. A mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a legsürgősebb az első, a mindennapi kenyeret nélkülöző szegények ügyének a rendezése. A koldus-ügyet, a társadalom és az erkölcs érdekében, gyorsan, gyökeresen és igazságosan kellene rendezni. Ei ne hallotta volna még, hogy a koldulás mestersége is az ügyesebbnek, az élelmesebbnek és merészebbnek többet hoz, mint a félrevonuló, szerény koldusnak? Tudjuk, hogy olyanok is részesülnek segélyben, kik nem is szorulnak rá és inkább munka kerülésből koldulnak; de éhséggel küzdenek azok, kik szégyenük a koldulást, vagy nem értenek hozzá; sok tekintetben az utczai koldulás, de az utczai adakozás is sportszerűen űzetik. Minő ferde kinövése a jótékonyság gyakorlásának ez, mely minden ellenőrzés nélkül lóvén, lehetségessé teszi egyesek éhen- halása mellett, egyes koldusok meggazdagodását is; inig a szegény falu koldusa rongyokban jár és eldobott dinnyehójakkal táplálkozik, addig a gazdagok templománál álló koldus felesleggel is rendelkezik. Vegye kezébe országszerte a szegények ezreinek ügyét a társadalom felső tízezre és gyűjtse, kezelje a milliónyi nép fillérjeit. Tudjak meg, kik a szegények és mire van szükségük, mivel és mi módon segíthetünk; ez a legelső társadalmi kötelessége embernek embertársa iránt, hogy senki se legyen kénytelen koldulni, ha szegény is, mert szegénység és koldulás közt is van különbség és a koldulás is éppen olyan megbélyegző a társadalomra nézve, mint amilyen szégyene volt az ó-kornak a rabszolgatartás. Egyedül igazságos és czéíravezető megoldása e kérdésnek az lenne, ha az, országban központi pénzintézet létesíttetnók, mely az összes szegényeknek szánt pénzt, épp oly rendszeresen, pontosan és lelkiismeretesen kezelné, mint kezelik a bankoka rés/, vényeket, betéteket és zálogleveleket. De a társadalom által létesített bank ne kezelje csak az összegyűlő alamizsnákat és befolyt nagyobb pénzösszegeket, hanem vegye gondozásba és kezelésbe az összes közjótékony- czélu intézeteket és egyleteket is, melyek eddig az országban szétforgácsolva, túlságos nagy apparátusokkal és költséggel kezeltetnek és a vagyonnak egy- részét tulajdonképpeni rendeltetésétől elvonják, nem is említve, hogy szomorú példák vannak e téren, a pazarlás, hűtlen kezelés és sikkasztások krónikájában is. Szigorú ellenőrzés mellett gyümölcsöztesse a bank a szegények vagyonát s a lehetőség határai között vásároljon telepeket, létesítsen menhelyeket, kórházakat, gondoskodjék szegény gyermekek ingyen taníttatásáról és neveléséről, stb. Czóltudatos rendszerbe öntve, csakhamar megszűnnék a jelenlegi kapkodás és az inkább igazságtalan, mint jótékony kezelés helyébe az igazi • inl>- r- szeretet egészséges lüktetése íog lépni és a se é \. mint gyógyító ír, oda fog jut .i, hol a kifáradi é.e- tet megmenteni, serkenteni, jó útra terelni kell. Ha ezt elérjük, még mindig lesznea meg lé- gedett és elégületlen, boldog és boldogtalan emberek, mert ez az emberi végzet öröksége, de tettünk legalább annyit embertársaink érdekében, hogy nyújtottunk nekik, ;amivel minden állat bir, melynek a természet ruhát, hajlékot és táplálékot adott és melynek sebeit is a jótékony természet ingyen gyógyítja. Kegyeletes ünnepély. Tabódy Jenő arczképének leleplezése az Ungvári Fillérbankban. Az ungvári Fillérbank, mint takarék és hitelszövetkezet, m. hó 27-én leplezte le alapítójának s első elnökének, néhai Tabódy Jenő, kir. tanácsos, vármegyénk volt főjegyzője és lapunk egykori érdemdús szerkesztőjének arczképét. E kegyeletes ünnepélyre, mely d. e. 11 órakor tartalott meg a Fillérbank uj helyiségében, megjelent kölesei Kende Pélerné szül. Sztáray Sarolta grófnő, Czibur Vilmosné és Komjáthy Tihamérné társaságában a Tabódy- család képviselői, u. m. Tabódy Ida, a néhai elnök leánya és dr. Bazsovszky Miklós, néhai Tabódy \e\e\ olt voltak yiég[Rákosy Ilona és Szoták Anna, továbbá Szabó Endre állami tanító, a Fillérbank igazgatósága, a felügyelő-bizottság és a tisztviselők. Az ünnepélyt Kaminszky Géza, a Fillérbank elnöke nyitolta meg a következő mély hatást keltett s végül lelkes elismerésben részesült beszéd kíséretében: Mélyen tisztelt ünneplő társaság! Ünnepre gyűltünk ma össze e szerény körbe, ünnepelni vármegyénk egyik kitűnő fiának emlékét, ki nagy tudásával, ékes szavával, ragyogó tollával és mindenek felelt nemesen érző szivével szolgálta vármegyénk és városunk közügyéit. Az ő szivjósága s társadami életünkben kifejtett buzgó tevékenysége örök emléket állított neki korai sirhanlja tőié, de mi, kik közvetlen tanúi voltunk az ő lankadatlan tevékenységének, ezen emléket ide hozzuk a magunk működési helyére, hogy az necsak a kegyelet Az utolsó rózsák. — Rajz, versekben. — Az »Ung« számára irta: Ifj. Szász Károly. Trouville ! Völgytorkolatban nyugszik A kis város, lankás-hegy oldalába’, — A ház a házon és kiterjed addig, Hol felhőt esókdos a tenger hulláma. Normadiának dús kalászu földje, S a szellő, mely a tengerről repül: Szorgos munkát jutalmaz emberül; Az ég áldása van e tájra töltve. Ha nyári leplet ölte a természet, Vendégsereg zsibong zajongva lent A fövenyen — s mit meg nem téptek vészek: A frank zászló a szélbe’ lengve-leng. A vig zsibongás megtölti a léget, A hullámzajban tompán elvegyül S ha jő az éj, a napfény ha elül; A csillogó termek látnak vendéget: A párok lejtenek zene hanginál S ezer szép szem, ezer üdvöt kínál. El-elsuhannak, el nem fáradoltan, Könnyű lepéi Páris életének, — A szenvedélyes barnák délről ottan, Emitt a szende kis bretagnei szépek . . . Egy ilyen éj volt, a midőn megláttam Először őt, a messzi idegenbe’, Ki újra ke’té tűnt szerelmi vágyam’, Ki égi kéjt s mély bút lehelt szivembe! . . . Erkélyén ült ő, elmerülve mélyen, A holdvilágos, kéjt lehellő éjen. Alig takarta hullámos ruhája, Mulatva játszin, mily tündéri bája, Szép barna volt, de hogyha nélia-néha Fejét a félénk őzként fölveté, Egy pillantása látni engedé, Hogy, mint a tenger, lelke mély, de néma. Ki fejti meg, hogy idegen vonások Mórt szólnak hozzánk olyan szivből gyakran, S csak emlékeztet a megpillantások, Hogy azt az arezot láttuk — gondolatban. Úgy, mintha titkos kéz tán föllebbentne A lélek bensején egy leplet . . . És ismerém ez arezot benn, szivembe’: Egy tündér-völgyben, ahol álomlep A képzelet, rég megmutatta nékem, Én már imádtam ezt az arezot régen. Bő köpenyébe jól beburkolózva, Kalapját mélyen homlokára huzva, Zord férfi ült a hölgynek oldalán; Nem volt idős, de arcza szenvtelen, Tekintete tévelygő, fénytelen, S azt mondta mindez : annyit élt talán, Fénynél, légnél egyébre hogy ne vágyjon, Csak az álomra moh-nőtt siri ágyon ? Az őszről szólok?. . . Vájjon mért is, én? Midőn a szivem uj tavaszra hajta . . . De hallga, — mit susog a férfi ajka, — Egy név vala, egy röpke név: »Irén«! Oh, mint hajlott, nevét susogni hallva, A szende nő a férfihoz alá, — Úgy átkarolta azt két lenge karja, Kezét ajkával forrón csókolá .... Egy gondolat villámlott be szivembe — Mely édes álmok földén tévedez : — Ez élet — fáradt, halvány, beleg, ember, Nincs semmi kétség — — az ő férje ez! Miért kelt föl és miért tűnt el az éjbe, A tenger partján lenn a férfival? . . . Tán érezé, hogy dobbanásival Egy más szív küldé vágyait feléje? * Aztán nem láttam többé őt az éjjel. A fény is rendre elhalt a terembe, A párok is, bágyadtan, megkerengve, Gyönyörben fáradoltan mentek széjjel. Mulatság, táncz, zenélés véget ért, Rebbenve szálltak szét a kis lepék. S maradt a por, füst, hervadott virágok, — Rájuk a holdfóny bágyadtan világolt. * Pihentető álomtól elkerülve, Fekhelyemen virrasztók otthonomban És hallgatóm az éjbe elmerülve, Amint az ár a parti sziklán csobban. Ezer csillag tekinte ablakomra, í zobám homályát égi fénybe vonva, S egy-egy sugár szállt, onnan, messziről, A havrei világitó felől. Midőn az édes szender szállt szememre, S alig haliam, mit zsong a hab-syrén, — Midőn felejtő mámor szállt szememre, Álomban is ezt sultogám : »Irén«! II. Irént hogy láttam, eltűnt nyomtalan’ Egy hét, borús, esős időbe veszve, Vihar vihart váltott fel untalan S korbácsoló a tengeri, féke vesztve. Az ég komor volt s nedves, hűs a lég, És minden oly kihalt, üres, sivár, Ha mint a nap, az éj ölébe még, Komor álomból ébredést se vár. Amint a napnak nem tört föl sugára, Úgy ült a bánat árnya lelkemen . .. Csak egyszer láttam őt, egyetlenem’, Fátyolozva s akkor sem magára! De átvilágtolt fátyla pókszövésén, Mely arezvonásit árulón fődé, Egy szemsugára ajkaimra — és én Még jobban érzém, hogy szivem övé. Az a tekintet ifjú éltet önthet Az agg kebelbe, ép’ úgy, mint a bor, Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.
