Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1900-02-25 / 8. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1900. február 25. 8. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre ... 2 > | Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VARMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Társadalmi pangás. Valami olyan fáradtság ül társadalmunkon a tólen át; semmi elevenség a mozgató erőkön, a hivatottakon ; a társaságok, bizottságok és egyónen- kint is, letargiába-esés mutatkozik. Semmi érdeklődés a nagyközönség igényeivel szemben ; a már majdnem kötelezővé vált kereszt-bálokon kívül nincs módja, sem alkalma a társaságnak összejönni. A farsang immár véget ér a nélkül, hogy akár a közművelődési egyesület, akár a dalárda magáról óletjeit adott volna. Más esztendőben február végén már egy néhány műkedvelő-előadásban, hangversenyben volt részünk ; a kaszinói estélyek, összejövetelek egyáltalán kimaradtak. Ez azonban csak egyik oldala a dolognak, melyhez inkább a fiatal gárda, illik, hogy hozzászóljon ; van azonban még más irányban is lany- haság, mely lanybaság a mély álomba fogja ringatni azon közérdekeket, melyek iránt pár év előtt lázasan dolgoztunk. Hát ilyen például a Bercsényi szobor-ügye, — ilyen a Day ka Gá b o r emléke ; különösen ez utóbbi iránt óriási volt csak két évvel ezelőtt is az érdeklődés ; fényes bálok, sikerült gyűjtések látszottak az ügyet előbbre vinni; hol fenekük ezúttal,— nem tudjuk, csak érezzük, hogy a szükséges pénz még nem lehet együtt és hogy az megkerüljön, semmi, vagy kevés történik. Valóban, igy elveszíti a nagyközönség minden bizalmát a tekintetben, hogy egyáltalán Ungvári valami állandóan fennállhasson, virágozhasson. Mert nálunk minden nemes ügyre vannak kezdeményezők, de nincs, a ki az előidézett lelkesültség tüzét folyton élesztgesse, a parazsat kialudni ne engedje. A minő lelkesedéssel indult meg az U. M. K. Egyesület újjászervezése, a minő fényesen indult meg az első óv, a mily kitűnő anyagi eredménynyel végződött az első évi számadás, — sokat remónylettünk ez egyesülettől; és most bizony folyton szurkálni kell, mert különben tán elaludnék. A hogy megindult az általános gyűjtés a Dayka- szoborra, — az érdeklődés oly nagy volt, a betetőzés oly közeinek látszott, hogy már a frakkot küldtük vasalásba a leleplezés ünnepélyére; s ime, megfeneklett. Pár évvel ezelőtt a Társaskör elhatározta, hogy a társadalmi érintkezés élénkítése, egyszerűsítése végett házi estélyeket fog rendezni. Igazán fényes esték voltak, szép emlékek élnek bennünk; azonban lassankint a házi estékből hangversenyek, bálok lettek, a mi nem lett volna ugyan nagy baj, de nagyobb szabásánál togva csak ritkán volt összehozható, végre teljesen elmaradtak. Mindezeknek mi az oka? bizonynyal megtalálnék, ha sokáig keresgélnénk. Ezúttal azonban nem óhajtottunk egyebet, mint rámutatni a fogyatékokra; talán más alkalommal még folytatjuk ezt és akkor rájövünk arra is, miért van ez igy, miért van ez ily rosszul. Egyelőre csak rámutatunk a „Pesti Hirlap“-ban pár nap előtt megjelent azon vezór- czikkre, melyben ki lett mutatva, mennyi időt szentelünk mi a kártya-asztalnak. A pénzről, mi ott el lesz vesztegetve, nem is beszélünk, csak az időről! A nagyközönség úgy fogja fel a dolgot, hogy napi munkája után szüksége van egy kis szórakozásra ; és e szórakozás a kártya. Majd be fogjuk igazolni, hogy a kártyázás nem szórakozás abban az értelemben, mintha az az agyat pihentetné. Ezúttal végeztünk. Kóros tünetek. Régi közmondás, de örökké arany-igazság, hogy: „Egyetértésben rejlik az erő“. Közakarattal, egyetértéssel, vállvetett munkálkodással haladhat csak a magyar tanítóság is a biztos siker reményében a nemzeti népnevelés áldást termő mezején a tele az ideális czél (elé, mely ezeréves hazánk fennállásának, felvirágzásának, boldo- gulhatásának egyik legtöbb alapteltétele, legbiztosabb záloga. De meg tanítói állásunk vajúdó tekintélyének a nevelése, megszilárdítása, mostoha anyagi helyzetünk javítása, fáradtsággal s odaadással teljesített munkánk méltánylása s a társadalom részéről való elismerése is nagyrészben egyetértésünk mérvétől, erőink csoportosításától függ. Ámde a tömörülésnek, az erők egyesülésének, az egyöntetű munkálkodhatásnak igen sok ellensége van s sajnos, hogy ezek között első helyen önmagunkat kell említenem. Karunknak akárhány tagja keresve keresi az ürügyet, melynek örve alatt zászlót bonthasson s tábort ülhessen az egyetértés, tömörülés híveivel szemben. Mindig és mindenütt akad tanító, kit talán éppen a feltűnési viszketegség, a dicsvágy, vagy sokszor kegyek hajbászása szembeállít a közérdekkel s arra késztet, hogy divatos, hangzatos jelszavak kürtölésével elkábitsa hiszékeny kartársainak a fejét s őket sorsosainak a cserbenhagyására bírja. S hogy e súlyos vád nem alapnélküli, hogy nálunk a tanítói közszellem egészségtelen, mi sem bizonyítja jobban, mint ama szomorú jelenség, az a kóros tünet, hogy nap-nap mellett egyesülünk, de nem egymással, hanem egymás ellen, válaszfalakat emelünk egymás között s lehetetlenné teszszük az erők találkozását s igy tevékenységünk körét mindig szükebb korlátok közé szorítjuk. Egyesületeinknek ma már se szeri se száma. Csak egy-egy vármegyében is van külön állami, külön r. k., g. k., ref., luteránus, izraelita, meg Isten tudja milyen tanítói egyesület még, persze, hogy aztán egyik sem bir életképességgel, csak pang, csak teng az élet mindenikben. Szomorú dolog, hogy vármegyénk tanítósága is az árral úszik s maholnap már teljesen szétforgácsolódik, hogy úgy mondjam, szétegyesül iskolai jelleg szerint s lesz vármegyénk területén egy tekintélyes, egy életképes tanítói egyesület helyett négy-öt, számban és erőben gyenge, töredék tanitó-egyesület, melyek aztán inkább kerékkötői, mintsem előmozdítói a jóravaló törekvéseknek s tanúbizonyságai a szellemi kiskorúságnak, éretlenségnek. .Ily körülmények között lehet-e várni, remélni, hogy bajaink orvoslása érdekében elhangzott szavaink ne a pusztában kiáltó szavaiként hangozanak el, hogy óhajaink, kívánságaink teljesittessenek s ne kelljen mindig puszta Ígéretekkel beérnünk? Lehet-e egymást védelmeznünk, támogatnunk? Hogyan valósulhat meg bölcs belátásu ministerünknek a? az óhajtása, hogy: >Egy mindnyájáért és mindnyája egyért.» Gondolkozzunk fölötte 1 Imbolygó. Hat órakor reggel. — Az >Ung« eredeti tárczája. — Irta: Vidonyi József. Tegnap reggel óla, (február hó 19.), Ungvár városa rendőrsége előtt kalapot emelek ; mert van nekem egy cselédem, a ki jambusokban jár, hogy is hívják ? még nem tudom; ez a cseléd kapott Tárkányból egy asszony vendéget hetlőn reggelre. Ezt meg onnan tudom, hogy mikor vasárnap este hazajöttem a műhelyből, a konyhámban találtam már, nekem rontott és meg akarta csókolni a kezemet. A cselédemet mint elhagyatott, árva gyermeket, Szerednyén nevelte lel az öreg Tamaskó néni. No, csak az kellene nekem ! olyan legényesen ugrottam be a szobába, hogy az én Mamcsikám kérdőleg lüggesztette rám mind a két szemét, azután szólt: Te öreg, már megint hunczudkodtái I — Nem én, aranyosom, megijedtem a csóktól. — Nagyszerű 1 Mitől ijedtél meg ? — A kézcsóktól — a konyhában. — Úgy ? a tárkányi asszony. — Tudom is én honnan való. — A fiát jött meglátogatni, a ki katona ; a cselédünket ismeri, mert a testvére 'Párkányban van férjnél, rásötétedett az idő, ide jött, majd reggel korán indul hazatelé. — Talán csak nem akarod, hogy hazakisérjem ? — Arról szó sincs, hanem mondhatom, hogy a felolvasás pompásan sikerült, — Irénke felülmúlta magát, ah! hogy megketélte a férfiakat, hanem a nacht muzik egyszerre megváltoztatta, kezdte visszaketélni a férfiakat, magasztalta a szivet, — a szívben a meggyu- ladt érzelmet, gyulával, nótával kereste a csintalan lovagot, —• ki is nézett az ablakon, hát képzeld, azután megint csak visszaesett a férfiak kefélésébe, nem volt megelégedve magával, — mert az a nacht muzsika nem volt nacht muzsika, hanem a szomszédban tartottak egy kávéházi megnyitást, — vagy mit. Szóval, öregem, az Irénke monológjával mindnyájunkat elragadott, pedig igen sokan voltunk, nagyon sokan. Mégis elgondolkodtam egy dolog felett, hogy az a nagyközönség, csak 10 fillér áldozattal is mennyire elömozditotta volna a szent ügyet, azt a csekély áldozatot pedig szívből, szívesen meghoztuk volna — mindnyájan. A feleségemnek igaza lehet, mert az igy összegyűlt fillérekkel sok sebet lehetne gyógyitgatni keresztényi szeretettel. — Ugye Mamcsikám, megengeded ? — Mit te gonosz — ember ? — Hogy Irénkének gratulálhassak. — Tedd meg, de nem tudom — elfogadja-e, Irénkének itt e helyen mondok köszönetét — elért sikerében ! Előtte is kalapot emelek — tisztelettel. A mint már egyszer kimondtam, hogy Ungvár városa rendőrsége előtt kalapot emelek, azt mondom most, is ebben a meggyőződésemben meg nem ingat semmiféle ellens/.env, vagy mondva csinált közvélemény; csak tessék a sorát várni, elmondom mindjárt, hugy történt, mint történt, hogy tartottak engemet vissza az ágyamban — még a számat is belogta teleségem, hogy csak hallgassak, — mert úgy van velem már 15 esztendő óta. Vasárnap este mikorhaza jöttem a fnühelyből, gyermekeim arra kértek, hogy héttőn reggel 5 órakor költsem fel őket tanulni. Felköltöttem, ők körül ülték az asztalt, én meg egy kicsit elvittem fagyos tagjaimat a melegebb nyoszolyába, hol rövid idő múlva elszendered- tem, pedig nem dalolt a fülembe senki szerelmi dalt, nem mondott mesél; minek is, mikor az egész élet egy mese, csak az egyik szomorú, a másik meg vidám. Hat órakor telébredtem, mért egy szokatlan vastag öblü hang ütötte meg bedugott^ füleimet; azt kérdeztem a teleségemtől: mi az ? ki az ? Ő a helyett, hogy felelt volna, kegyesen lejemre húzta egészen a paplant. Erre a cselekedetére egészen kiment a szememből az édes reggeli álom, lassan figyelni kezdtem a paplan alól, hogy mi történik olyan korán az én szobámban. Már az is teltünt, hogy a gyermekek elhallgattak; mi legyen annak I az oka, mert ők bizony holmi csekélységért nem szoktak elhallgatni, legfeljebb ha megparancsolom nekik, hogy gyermekek — csendesebben. — Nemde, nem tetszik sejteni semmi különöset ? Pedig olyas valami történt nálam, a mi a maga nemében talán páratlan eset — Ungvárott. — Egy rendőr állt az asztalom előtt — becsületet tudó rendőr — mert mindig nagy előzékenységgel költött; olyan nagy bajusza van, mint egy seprő, a szakálát borotválja, középtermetű, apró lépéseket tesz, de mozgékony. Egy kicsit meghökkentem, hát még mikor megláttam, hogy egy nagy abrosz batyut kezd bontogatni. Az abroszból kivett egy vászonzsákot, a száján jól el volt madzagolva, de a rendőr nem sokat bajlódott a gubalóval, éles bicskájával ketté vágta a gordiusi csomót, kezdte egyenkint a zsákból kiszedni a csomagokat. Az első, a mit kivett a zsákból, egy pár sáros, rongyos, fejelt csizma voll, tátongó csuka-szájjal, háromszor is görbe sarokkal. Szépen letette a földre. Azután következett egy csomó, foltnak való rongy ; ezt az én cselédem küldte Tárkányba a testvérének: használja, ha tudja. Most következett egy kupak nélkül való* egészen megégett két krajczáros pipa szár nélkül, szépen be volt gönygyölve ujságpapirosba. Ezt a katonafia küldte a testvérbátyjának; — no, lesz-e még valami ? lestem, mint az éhes vércse, hiszen ez nagyszerű, csak az okát nem tudtam felfogni ennek a hivatalos kutatásnak. Ezután jött még egy csomó kisebb-nagyobb össze- kötözgetett csomag, vegyük elő ezeket is. Egy papírzacskóban volt vagy egy télkiló komisz paczkesz és szivarvég, de hogy kinek van szánva, — azt csak maga a katona édes anyja tudja, mert hogy meg ne mondta volna, az legalább is kétszer kettő — négy. Előkerült egy patikai üveg is ; nem láttám, hány deczi volt a fenekén, de azt láttam, hogy orvosság volt benne és hogy élvezhető orvosság volt, azt meg a rendőr arczjátékáról olvastam le, mikor megszagolta. Meg is jegyezte rá: ez egy kis gyomorerősitő, lehet azt használni a nap minden szakában, kanállal, vagy kanál nélkül. Volt még ott Lapunk mai száma § oldalra tarjad»
