Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1900-02-18 / 7. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1900. február 18. 7. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vnrmegyeház-tér 1. szám. A szeikeszlőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmil sem közlünk, ha nem tudjuk, kilől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre . . . 2 > | Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyllttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felvidéki népünk érdekében. Munkács városa e hó 12-én oly illusztris társaságot látott falai között, milyent együtt látni nagyobb vidéki központoknak is ritkán van módjukban. Egy püspök, két főispán, hat ministeri megbízott, tiz országgyűlési képviselő, több alispán, mintegy húsz főszolgabíró, Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa gör. kath. papságából többen, mint százan, négy vármegye intelligenciája stb. stb. voltak jelen, hogy szép országunk legszegényebb népének, az északkeleti Kárpátok lakosságának jövő boldogi- tása ügyében értekezzék. Nem hivalkodás, de a komoly cselekvés akarata hozta össze az urakat s hogy az értekezletnek eredménye — a jövő tennivalójára nézve — mégsem lett teljes, ennek tán épp az az oka, hogy a megjelentek száma igen nagy, a tanácskozásra kitűzött idő pedig igen rövid volt. Az értekezlet ugyanis azon czélból hivatott össze, hogy beszámolás történjék az eddig elért eredményekről s megállapittassék az, hogy a Beregvár- megye szolyvai járásában megindított állami akczió — melynek tényleg vannak eredményei — mily teltételek mellett volna nagyobb arányokban kiterjeszthető Beregvármegye egész területére, valamint Ung-, Máramaros- és Ugocsavármegyókre ? És épp erre, a napirend azon részére, mely bennünket legközvetlenebbül érdekel, nem kaptunk teljesen kielégítő feleletet, azaz az értekezlet nem hozott határozatot. Épp ily sorsban részesültek a többi vármegyék is, a mi azután a máramarosiakat arra bírta, hogy a mozgalom mily módon leendő kiterjesztésére helyi bizottság alakításának szükségességét mondották ki, a mi — szerintünk —- nagyon helyes elhatározás. Kívánatosnak tartjuk, hogy ily helyi bizottság vármegyénkben is alakuljon. Az értekezlet lefolyását a következőkben ismertetjük : A munkácsi „Csillag“-vendéglő nagytermében lefolyt értekezleten mintegy 200 meghívott vett részt, mig a hallgatóság soraiban száznál több munkácsi és mun- kács-vidéki zsidó s ru'hén sorakozott. A megjelentek között volt a belügyministerium képviseletében Szabó László osztálytanácsos, a föld mivelésügyi minister képviseletében Pirkner János állategészségügyi főfelügyelő és Tavy Gyula főerdő tanácsos, az igazságügyminister képviseletében Arnold S mdor beregszászi törvényszéki elnök, a vallás- és közoktatásügyi minister képviseletében Halász Ferencz osztálytanácsos, Török József gróf és Hagara Viktor dr. főispánok, György Endre, az országos magyar gazdasági egyesület képviseletében, Hegedűs Béla, Bartha Ödön, Nedeczey Janos, Nyegre László. Major Ferencz, Szaplonczay Miklós, Perényi Zsig- mond báró, Lónyay Sándor, Lator Sándor es Rétliy Mihály orsz. képviselők, Egan Ede, a szolyvai kiren deitseg főnöke, Jobszthy Gyula beregi alispán, For- gách munkacű latin szert, prépost, Deskó munkácsi gör. kath. főesperes, Balogh Mihály maramaros-szigeti vikárius, Malonyay Gzula törvényszéki biró, több főszolgabíró stb. stb. Vármegyénkből jelen voltak: Török József gróf főispán, Rónay Antal főerdőtanácsos, Minay István főszolgabíró, Pap Antal püspöki titkár, Hadzsega Bazil dr. theologtai tanár, Dadinszky Tivadar zaricsoi, Takács József túrja biszirai, Kustán Péter poroskói, Dadinszky Dezső nagy-bereznai, Ortatay István mi- naji, Neviczky Konstantin radvanczi gör. katholikus lelkészek. Az értekezletet Pirkner János országos állat- tenyésztési főfelügyelő nyitotta meg, — vázolván, hogy az ország határszélen lakó hegyvidéki földmivelő nép gazdasági helyzetének javitasat czélzó működeset di. Darányi földmivelesügyi minister midőn megindította, icteskette -a vC'grshajtó-bizoUR.'.gat, . a -mely. ma számol be múlt évi működéséről. Jelzi, hogy a minister a mentési akcziót kiterjeszteni akarja Beregmegye többi járásaira is, valamint Ung-, Máramaros- és Ugocsamegyékre is. A minister nevében üdvözli a megjelenteket, a kik e hazafias ügy megbeszélése végett ide faradtak. Ajánlja a gyűlésnek, hogy tekintettel arra, miszerint ezen rendkívüli nagyfontosságu kérdésben a hazafias gör. Kath. papság, püspökével elén, a kormány eljárását eddig is a legmelegebben karolta fel s támogatta, — hogy elnökül Firczák Gyula püspök ur Öméltóságát kérje fel. (Hosz- szantartó éljenzés.) A püspököt ezután gróf Török József, Ledeczey János és Halaktovics Bertalan tagokból álló bizottság hívta meg az ülésre. Éljenzés hangzott fel, a midőn a püspök a terembe lepett s elfoglalta az elnöki széket. Elnöki megnyitó-beszédét bő kivonatban az alábbiakban közöljük : Mélyen tisztelt értekezlet! Kiváló szerencsémnek tartom, hogy ezen értekezleten részt vehetek, mert itt mód és alkalom nyujtatik arra, hogy az úgynevezett ruthén mozgalomról, a mely nomenclatio azonban felfogásom szerint nem korrekt, hogy ennek állapotáról itt tiszta képet nyerhessünk, mert ez mindnyájunkra nézve fontos és szükséges. Szükséges azért, mert e mozgalmat is kisérte a közérdeket kisérni szokott közös sors: t. i. megindult a mozgalom s nyomban utána megindult a kritika, mely különböző szempontból fogta fel ezt a mozgalmat. Némelyek felekezeti ügynek tekintették, mások nemzetiségi kérdésnek, sőt voltak, kik e nemes intencióju mozgalomba antiszemitizmust kívántak belemagyarázni, sőt egy-két, különösen a külföldi lapokban napvilágot nyert nyilatkozat az egész éjszakkeleti kárpátalji mozgalmat politikai húzásnak tekintette, a melynek hátterét az képezte, hogy a ruthén népcsalád egészen gyökerestől kiirtassék. Ily ellentétes értelmezések után szükséges, hogy tisztán lássunk s tudjuk meg azt, hogy mi történt eddig a kárpátalji nép fölsegitése dolgában és mi fog történni a jövőben. Kéri az értekezletet, engedje meg, hogy e mozgalom keletkezését röviden vázolhassa, ehhez neki joga is van, mert a mozgalom születésekor szintén jelen volt s indító okot erre egy sajnálatos tapasztalat szolgáltatott. A ruthén nép lakta vármegyék vezető férfiai ugyanis azon megdöbbentő tapasztalatot tették, hogy a ruthén nép rohamosan sülyed. Ez a nép, amelyről a pártatlan magyar történeten úgy emlékszik meg, hogy mindig hü testvérei voltak a magyarnak s vele küzdöttek, szenvedtek s az alkotmányos szabadságért életet és vért áldoztak, (Úgy van 1) erről a népről még azt is tudjuk, ügy a múltban tűrhető anyagi viszonyok közt volt s képesítve volt az állami kötelességek teljesítésére s ma tönkre van téve erkölcsileg, megbénítva fizikailag, elsatnyulva : végső nyomorral küzd. E jelenség hatása alatt a ruthénok lakta vármegyékben először is országgyűlési képviselők emelték fel szavukat s felhívásukra hozzájok csatlakoztak a szomszéd megyék főispánjai, főszolgabírói es intéző férfiai. (Éljenzés.) A felhívás nem maradt meddő, a magas kormánynak is tudomására jutott, hogy itt a bajok orvoslása állami érdek. A napi sajtó nagy szimpátiává! karolta fel a mozgalmat, miért is a sajtó képviselőinek köszönetét mond e nép nevében. A kormány megkezdte a mentési akcziót s dr. Darányi minister az a férfiú, aki államférfiul bölcsességgel, bátorsággal és kitartással nyúlt e kérdés belsejébe s elhatározta a baj orvoslását. De sem a miKritika a kritikáról. »Túlszerénység nem erény*, — mondja egy régi közmondás s ime, nagyjainkuál találjuk ezt leginkább. Nem Gyulay, Beöthy vagy Alexanderről beszelek, de itt van a nagy kritikus, Szentirmay Elek ur, a ki olyannyira túlszerény, hogy álnév alá rejti zseniális kritikus voltát. Higyje el, a kritikára sokkal hivatottabb emberek nem láttak könyvecskémben olyan dolgokat, a minőket ön a saját czéljainak megíelelőleg keresett és a miként engem az ismeretlenség takarója alatt nagy bátorsággal ostoroz, — bizony, az ilyen bátorság nem illik a kritika oroszlánjához, még akkor sem, ha ezen bátorságot a phrigiai Aesopds kis meséiből vennénk hozzá. Ezt a kis bevezetést azért írtam ide, hogy tájékozva legyen legalább íélig-meddig a tisztelt nagy közönség, hogy az ön neki vágott valótlanságoktól hemzsegő kritikája fölötti bámulatomban határoztam el önnek válaszolni, egyúttal azzal a kijelentéssel, hogy az álnév alá rejtőzködő egyéneknek tovább semmiféle közleményeire nem reflektálok. Ön, kedves Szentirmay ur, kikapott könyvemből egy-két trázist, mely csak annak a történetnek keretébe illik, — igy meg kikapva, egészen más az értelme; kérem, akkor talán helyén lett volna, ugyanannak az ön által léhának deklarált lrazist addig elemezni, a mig már a morál bontakozik ki belőle, — mert azt csak le nem disputálhatja, hogy ugyanabban a történetkében, a melyből ön azt a két pontot rántotta elő, hogy nyaktekerésig kitorgathassa, — van morál, édes Szentirmay ur!! Miért nem olvasta végig ? Látja, ön könyvemben talált léhaságot — bűnös szerelmet —, bukást!! Nincs benne eszményi, — mondja ön! Ej, ej, Szentirmay ur, hát a léhaság — bűnös szerelem s bukás, meg az eszményi I galom között nincs e középút? Ha már olyan kegyes volt a fáradtságot venni magának és kritikát Írni könyvemről, miért támadta meg arról az oldalról, a melyet még a legrosszabb akarat sem tud benne föllelni. Azt a lentebb említett középutat találja ön könyvemben, mely az eszményi és bűnös szerelem között van, — vagy pedig talán látott-e már fényt árny nélkül, vagy fordítva?! Beismerem, Szentirmay ur, hogy vannak igen bájos epizódjai az életnek, a melyekben löbb az eszményi, több a poézis, mint szerény kis könyvem tartalmában, de hát nézze kérem, éd ís kritikus ur, tehetek-e én arról, hogy például a következő kis jelenet nem akadt lotograláló masinám elé: Jánoska és Kata találkoznak egy búcsún Bájos, morális (ugye, szép és milyen morál ?!) pirulással vesznek egy mézeskalács-szivet s szemlesütve, az eszményi (?) szerelem ébredő varázsa alatt, fejeiket ellenkező irányba lordilva, a meghatottságtól reszkető kézzel átnyújtják egymásnak a sziveket, mint morális, eszményi jövőjük zálogát! 1 Szinte látom az ön megelégedett mosolyát, kedves kritikus ur; ugye, ez a türténetke tetszik önnek? De hát nézze, kérem, ha annyi eszményit összeírok, a mint az önnek tetszik, letárgyalnak, ledorongolnak, már pedig az ön kedvéért nem dorongollatom, tárgyaltatom le magamat azokkal, a kik hivatott elbírálói egy-egy uj könyvnek ; mert-ön, kedves Szentirmay ur, nagyon kicsi pont nekem arra, hogy ön várjon, akarjon, vagy kívánjon tőlem másféle zsánerű dolgokatl Nem szerénytelenségből mondom ezt, mert jó tanácsot még egy kis gyermektől is szívesen veszek és követem, de.nem egy kritikának deklarált rosszakaratú, lélszeg íörmedvényt. Látja, ha .igy neki megy a Szentiiásnak, még abból is kikaphat valamit, csinálhat belőle immorális czikket és deklarálhatja frivolnak; meg aztán kérem, kedves Szentirmay ur, a Vatikán műkincsei — képek, szobrok — közölt, ha az ön morális, eszményi szempontjából bíráljuk el, vannak olyanok, melyek sértik a szemérmet; — .csodálom, hogy még nem ajánlkozott ön ezeket morális, de szövött leplekkel betakargatni. Igaz, igaz, van pezsgő is novelláimban, — ebbe is beleakadt; de látja, kérem, nagy különbség is van a pezsgő, meg a tökmag-olaj közölt, aztán meg: *De gus- tibus non est disputandum*, — kinek az egyik, kinek a másik. Attól is, a ki a nemes czél érdekében szives volt könyvemet illusztrálni, kevesebb >Dekoratiot* követel, pedig lássa, én nem vagyok illetékes ebben, de azt hiszem, pl. egy ünnepélyhez szoktuk a termet dekorálni, de egy könyvet dekorálni nem szoktunk soha — legalább, talán én, nem hallottam soha —; igaz ugyan, hogy a dekoratív-művészet magában foglalja az ornamentikát, de hát — egy kis fogalom-zavar, no... tudja, az egy nagy kritikusnak megengedhető. Bizony-bizony, a ki nem tud arabul, ne beszéljen arabul. Ismétlem, nem foglalkozom többé önnel, de bámulom merészségét; ezt akartam önnek megmondani, ezen a helyen, mert az álnév biztos, de nagyon sötét bástyája mellől merészelt csak velem úgy foglalkozni s könyvemet úgy támadni meg, a mint nem annak tartalma, de önnek szájíze diktálta. E mögé a sötét bástya mögé pillantani úgy nekem, mint másoknak — kik az ön helytelen támadásán jót nevettek — levonna, igy hát ezt az utat választottam önnek, kedves Szentirmay ur, válaszolni. Önkénytelenül eszembe jut Heine német képviselő egy mondása, mit e hó 9-én mondott a német birodalmi gyűlésen, a Lex Heinze tárgyalásánál: »A tisztának minden tiszta*, — stb. Nem az én mondásom ez, csak úgy eszembe ütött — aprop osra. Levy Karola. papunk mai száma 8 oldalra terjed. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
