Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-07 / 1. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1900. január 7. 1. SZÁM. SZERKESZTŐSEG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz­lemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre ... 2 > | Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Indemnitás után. A közgyűlés 1900. évi április 1-íg terjedő időre a városi magistratusuak megengedte a köliség- vetásnélküli kormányzást. Szó sincs róla, helyesen cselekedett a képviselet, nem csak azért, mert kény­telen volt az indemnitibe belenyugodni, de mert elegendő elfogadható okát tudta adui a polgármester annak, houry a költségvetés még el sem készülhetett - és elég biztosítékot is nyújtott arra, hogy a jövőben nem fog ily kéréssel a képviselethez fordulni. Konstatáljuk, hogy a közgyűlés egyhangúlag nyugodott bele a helyzetbe; mi azonban kötelessé­günknek tartjuk e helyen is a költségvetés mielőbbi tárgyalását kívánni, sürgetni. Mert mit jelent az indemniti ? jelenti azt, hogy a város tanácsa a múlt évi költségvetés, kereteiben kormányozhat. Már pedig a mi czélunk a haladás, oly sok a megvaló­sulásra már megérett eszme, terv és feladat keresz­tülvitele. A múlt évi költségvetés keretei oly szűkké váltak, hogy azokban maradni, annyi, mint vissza­maradni. Valóban sóvárogva várjuk azt az időt, midőn végre minden rendes kerékvágásba kerül, mikor majd elegendő időnk lesz oly sokára halasztott re­formok létesítésére. — Hiszem, hogy csak egyet is említsünk, a múlt tavaszon a városi villanyvilágítás ügyét a pénzügyi bizottság indítványára az őszi idői halasztották; indokolták pedig azt azzal, hogy sok sürgősebb ügy vár elintézést, ne\ezetesen a város­háza hová építése, a szemlészlaktanya telkének ér­tékesítése stb. Nos hát már a tél is idestova el­tűnik. a villanyra senki sem gondol, — és az ezen kérdést elodázó egyéb fent emlittettek egyike sem nyert végleges megoldást, illetve még képviselet elé sem kerültek. Hát elösmerjük, hogy a városi tanács vezetői ben elég garantiát látunk arra, hogy az ügyek, bár késedelemmel, de még mindig idejére fognak elinté­zést nyerni, — mégis jobb szeretnők az alaposság okából is, ha ezek az annyiszor emlékeztetett és elodázhatlan kérdések már megvitatva lennének; és mindezen kérdések az indemnitás idején, illetve költ­ségvetés előtt fel sem hozhatók, azokra nézve mi intézkedés sem tehető, vagyis maradnak továbbra is kérdések. A czól azonban, a miért e czikk Íródott, nem más, mint figyelmébe ajánlani a város tanácsának, hogy ime Ungvár város képviselete egyhangúlag megadta az indemnitást a kért időre, vagyis a kép­viselet bizalma a tanács iránt egyetértelmiien meg­nyilatkozott: egy igyekvő, szorgalmas és értelmes tanács egy oly képviselettel, melynek bizalmát bírja, sokat, kétszeresen sokat tehet a közjó előmozdítá­sára. Használják fel ezt a megnyilatkozott bizalmat erélyesen és okosan, hogy áldás kisérhesse minden törekvésüket, hogy eredmény és siker jutalmazza meg munkásságukat. Ezt kívántuk mi világossá tenni a 20-ik szá­zadban először megjelenő lapunkban, buzdítani akar­juk a tanács minden tagját, hogy annyi nehéz és fólsikerü esztendő után, a közgyűlés állandó támo­gatása és jóakarata mellett végre egyet előre is lépjünk. A mi kir. tanfelügyelőnk. Idestova két éve lesz, hogy Hidasi Sándor abauj-tornamegyei kir. s-tantelügyelő Ungvármegyébe helyeztetett át s egyidejűleg ezen vármegye tanügyi vezetésével megbizatott. A tanügyi viszonyok, melyek­kel itt találkozott, nem voltak a legrendezettebbek. Ellenkezőleg. Aki csak kissé közelebbről vizsgálta is akkoriban vármegyénk közoktatásügyében külső és belső viszonyait, tudta, hogy Hidasi Sándor egész her- kulesi munkára vállalkozóit, midőn elődje örökét át­vette. Hogy minő erő és lelkesedéssel lépte át e java- korbeli férfiú vármegyénk határát, azt két év alatt a tanügy munkásainak ép úgy volt alkalmunk tapasz­talni, mint vármegyénk intéző köreinek. S nem is éppen ezeken múlott, hogy a lapok csak két év után hoz­hattak az örömhírt: Hidasi Sándor kir. s.-tanfelügye­lőt tanfelügyelővé nevezte ki a közoktatásügyi kormány. Öröme ez a tanítóságnak s öröme az egész vár­megyének, mert a kineveztetésben az igazi érdem ta­lált elismerésre s a jól végzett munka méltánylásra. Ezen örömhirnek hatása késztet bennünket arra, hogy pár szót szenteljünk annak az embernek, kire ez idő szerint vármegyénk tanügyi vezetése bízva van. Életrajzi adatok nem állanak rendelkezésünkre, hogy Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő múltját is oda­állíthassuk vármegyénkben töltött két évi munkás éle­téhez. Idejövetele alkalmából csak annyit tudhattunk meg, hogy ő nem azok közül a szerencsefiak közül való, kiket „ott vesznek ahol találnak.“ Önerején, ha­tárt nem ismerő szorgalma és munkássága árán, a népiskola poros levegőjéből emelkedett azon helyre, melyen őt most üdvözölhetjük. A tanítás művészetét sem sajátította el tisztán a könyvekből. Az iskola volt huzamosabb időn át működésének szintere s a gya­korlat nagy mestere. Az eleven iskolában lehetett csak az elmélet és gyakorlat harmóniájának azon bámula­tot keltő tökélyét összehalmozni, melylyel kir. tanfel­ügyelőnk szaktekintélyét széles körben kivívhatta és biztosíthatta maganak. Mint ilyet tanulta őt ismerni két év alatt a taní­tóság, s ilyet a vármegye értelmisége és polgársága is. Tanultuk őt imerni a hivatalban, mint főnököt, a taní­tók között mint vezért s a társadalomban mint első­rendű közmunkást. Hivatalfőnöknek ha akartuk ől látni a tanfelügyelői irodában, csalódtunk, mert ő nem volt az, vezette ugyan a hivatalt s vezeti a kötelességtudó, szorgalmas és pontos ember határt nem ismerő munkabírásával; vezeti példaszerű rend- és szakavatott ügybuzgóság- gal úgy, hogy kívánni valóval még hajszálhasogató ellensége se tudna előhozakodni irodája rendjét illető­leg. És ő mégse aspirál a „főnök“ nevére. Irodájának alkalmazottaival 'szemben mindig az igaz barát, s a tetőtől talpig művelt és keaves munkatárs, aki nem parancsolni, de bő ismeretének s administrationalis elő- készültsegenek tárházából merítve, a jóindulatú tanács­adó szerepét tölti be. Nem lehet ennél hevesebbet mondanunk, midőn kir. tanfelügyelőnket a tanítóság között találjuk. Nem alárendelt szolgahadnak tekinti ő a tanító­ságot, hanem valóságos munkatársaknak, kik vele együtt ugyanazon zászló alatt, ugyanazon czel felé törekszenek. Jól tudja, hogy a kölcsönös bizalom és egyetértés nehéz körülmények között is csodákat mi- velhet; s hogy a vezér csak úgy számíthat sikerekre, ha közemberei megértik őt, s teljes erejükből, igaz lel­kesedéssel támogatják is, feladata minél sikeresebb megoldásában. Ilyen, s ezekhez hasonló eszmék vezérlik őt a tanítói szaktanácskozrnányokra, hol nemes szivének nyilvánul, hogy az örökösödési jog az anyai származás uián igazodik, azaz : gens-hez tartozók anyai részről örö­költek, apai részről nem. A gyermekek nem az apa, hanem az anya törzséhez tartozván, az elhalt apa va­gyona nem saját gyermekeire szállt, hanem magára a törzsre, melyhez az apa eredetileg tartozott. Vagyis, ha az apának marhaállomanya, rabszolgái, fegyverei, házi eszközei voltak — ezek képezték akkor még a vagyont, — mindaddig, mig valamely oknál lógva az anyai törzs­ből ki nem vált, nein gyermekeire, hanem fivéreire, nővéreire s nővére gyermekeire, nem egyúttal fivére gyermekeire szálltak. — Éppen ezért vett el e korban a legtöbb férfi egy, a saját törzséhez tartozó nőt, igy ugyanis bizonyos volt abban, hogy halála után vagyo­nát a saját gyermekei fogják örökölni. A nők részt vesznek a gens tanácsában, ott sza­vazatuk és helyük van, résztvesznek a békebiró (Ja­chem) és a vezérek választásában. Nincs patrimonium hanem matrimonium, a család leje nem a paler fami- lias, sőt a lakóhelyet is nem apaföldnek, hanem anya­földnek mondják. — A nő a családban a viszályokat kiegyenlíti, a családtagok jóléte fölött őrködik s a törzs előtt a csaladot képviseli. Az anya megsértése a legna­gyobb bűn, melynek megtorlása a család mindenik férfi tagjának kötelessége. A mythologia nőisteneket választ magának: Ceres, Latona, a löldinivelés istennői a latinoknál, Freia, Frigga, a házasság védői a germán népeknél. Történelmi em­lékeink szólnak nagy királynőkről — minő Semiramis — amazon lovakról, sőt Herodotos, a történelem atyja arról értesít bennünket, hogy a szkita nők a csatákban részt vesznek s egyik-másik szkita törzs szokása szerint addig férjhez nem mehetett, mig az ellenségből egyet meg nem ölt. Ha a gensben — a hol, mint láttuk a nő uralko­dott — valamelyik férfi ügyetlen, vagy lusla volt, nem^ maradhatott neje törzsénél, hanem vissza kellett térnie a saját törzséhez, vagy egy másat választania. Kende Péterhez Munkában telt el elled ifjúsága, A? Abban leled fel minden örömed, ■ Lelkednek szárnyát szélesen kibontva Repült merészen fenkölt szellemed, . Erős szívvel, mely soha el nem fárad,. Te adtál szint az élet sugarának. Húsz évi küzdés . . . egész emberöltő Ahol csüggedni, félni nem lehet 1 Mint fényes elme, tiszta ember álltád, A munka utján tövises helyed. Nem volt vihar, mely félredöntsön téged, Mikor benned a munka tüze égett. S mi összegyűltünk ünnepi ruhában Felvéve szivünk tiszta köntösét, Oltárt emelve itt a tiszteletnek Ünnepi fénynyel járulunk eléd. Hadd lássák, akik ezt a pályát fúlják, Rózsa szegélyzi a becsület ulját. Munkában telt el élted ifjúsága. Munkában telik egész életed, Orömtelt szivünk ragyogásban úszik, Hogy ünnepelünk, áldunk tégedet. Nemes fejedre égi áldást kérve Tekintünk fel a munka Istenére. A nők és a nőkérdés. — Az „üng“ eredeti tárczája. — Irta : Luká.cs Géza. A magyar nemzet önmagát, mint a leglovagiasabb nemzelek egyikét szereti nevezni s büszke arra, hogy a kü’föld e kétségtelenül szép erényét el szokta ösmerni. Ha Budapesten lölszáll a villamosra egy ifjú vagy idő­sebb hölgy s nem talál ülőhelyet a kocsiba, az őt észre- vevö ur rögtön felkel s helyet ad utitársnőjének. — A „gemütlicher Wiener“ lógja tovább bámulni a be- és Átszállók sűrű váltakozását, de nem mozdul ülőhelyéről. JSbát mi, magyarok lovagiasak és előzékenyek va- gyi^nkjr nők irányában. S mégis akkor, midőn a nő- 7<»fiuysézipáczióról és a férfiakkal legalább szellemi téren ^vSTo egyenjogúsításról van szó, mily kicsinyesen elfo­gultak vagyunk? Azt mondják — idősebb urak főleg: — a nők teleségnek születtek, ha jól tudnak sütni, főzni, mosni, vasalni, az teljesen elegendő. Minek nekik tudo­mány, gimnázium, egyetem, felsőbb tanintézetek vagy plane — horribile dictu — politikai jogok? És e mel­lett hivatkoznak az elmúlt jó időkre, midőn a nők a házi teendők egyhangúságán túl miről sem tudtak, mintha bizony a tejlődés éppen abban állana — hogy a mit anyáink, nagyanyáink sem tudtak, azt leányaink se tudják. De ha már az >ehnult jóidőkre« hivatkoztunk, nézzük a jóidőket közelebbről is — a mennyire e nagy kérdés egy tárcza keretébe férhet. A nők társadalmi állására nézve, — a férfiakhoz, — két időszakot különböztethetünk meg, mely ezen ál­lapotot jellemzi. Az első azon időszak, midőn az anya- j >g még teljes érvényben volt, a második, midőn az anyajog megszűnt s helyébe az apajog lépett. De hát mi volt az anyajog (Mutter-recht) ? Ez alatt azon állapotot kell értenünk, midőn a nők nemcsak hogy a férfiakkal teljesen egyenjoguaknak lettek elismerve, hanem még_egy kivételesebb, előkelőbb helyzetnek is örvendhettek. Ők vollak — mondhatni — a család feje ; úgy az egész család, mint törzsszervezet körülöttük torgott. A törzsnek (=■ gens) van egy ősanyja, kinek ne­vét a törzs tagjai viselik. De a törzshöz tartozóknak csak a nők tekintetnek, ezek férjei nem, ők a saját anyjuk törzséhez valók ; gyermekeik pedig nem a férfi törzséhez, hanem a nőéhez számiitatnak, mely abban Lapunk mai szama & oldalra tarjad.

Next

/
Thumbnails
Contents