Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)
1899-08-06 / 32. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM. 82 SZÁM. Ungvár, 1899. augusztus 6. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeháí-tár 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kilől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre ... 2 » | Egyes szám 10 kr. Hirdetések, elöíizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A zárlat. Hogy a hitelező Kereskedelmi Bank Ungvár város jövedelmeinek egy részét közigazgatási zár alá vette, tagadhatatlanul szomorú eset és homályt vet e város pénzügyi állapotára, mindazonáltal nem oly esemény, ami azt a kétségbeesést indokolhatná, melyet egyesek ezzel szemben tanúsítanak. Szó sincs róla, ominosus egy kifejezés: „Ungvár zár alatt“, de azért nem halálos méreg és nem merjük azért az elért szégyenért a felelősséget teljesen és kizárólag a város vezetőire róni. Mert hiszen Ungvár történetében nem első eset az, hogy hitelezőit pontosan fizetni nem bírta; volt reá precedens eset, hogy 8—9000 írttal hátralékban voltunk oly időbon, mikor még e városnak sokkal kevesell!) adós sága volt. Az oly kissebb vagyonú városok, mint Ungvár is, mindig ki lesznek téve ilyen eshetnek ; ugyanis az adminisztráczió drága és első sorban fedezendő. Nagyon természetesen a befolyt jövedelmekből a hivatalnokokat fizetni kell, e nélkül egy perczig sem maradhatnánk város. Most már a főjövedelmet képező pótadók nem szoktak az év elején befolyni, hanem be kell várni azt az időt, midőn a lakosok fizetés képesek, vagyis aratás utáni időkben megkezdődnek a vásárlások, van üzlet, lorgalom, — fizo- tik az adót is. Egyéb jövedelmei a városnak a különféle bérek t. i. csak negyedévenkint folynak be; ezen fizetési idő tehát szintén bevárandó. — így történhetik azután, hogy most aug. 2-án 3500 frtot lefizetett a város, de nem azért, mert a zárlatot foganatosították, nem azért, mert a vármegyei számvevő rá tette kezét a város jövedelmeire, hanem csak abból az okból, mert aug. 1-ón befolytak a bérek, s igy volt miből fizetést teljesíteni. Más szóval, ez a most teljesített fizetés megtörtént volna akkor is, ha a zárlat elmarad, valamint hogy zárlat daczára, fizetés nem fog eszközöltetni máskor, mint majd november és februári terminusokban. Egy nem régen tartott képviseleti ülésen bejelentette a polgármester, hogy a Kereskedelmi Bank vezetőivel érintkezvén, azok beleegyeztek némi várakozási idő megoldásába. Úgy ösmerjük Ungvár város polgármesterét, hogy szavaiba:- kételkedni eszünkbe sem juthat; nem érheti tehát őt teljes mértékben a felelősség, ha ez a zárlat mégis bekövetkezett aug. 1 -je előtt, vagyis azon idő előtt, miden a város fizetési képessége nyilvánulhatott ' volna. De nem érheti a teljes felelősség azért sem, mert a városi pótadók pontatlan fizetése egyenesen a polgárok biine, hogy e czimen a városnak a kellő és előirányzott jövedelmei nincsenek meg, azért a felelősséget csak magunkban keressük. Egy nagyon érdekes összehasonlítást hallottunk a múltkor a felől, mi a külöinbség Németország és Magyarország adófizetői között: a német polgár midőn adót kell fizetnie, e nápot ünnepnek tekinti; felveszi fekete kabátjat és keztyüjót s úgy jelentkezik a beszedő hivatalnál, hogy állampolgári kötelezettségének eleget tegyen. A magyar polgár ellenkezőleg: adófizetését olyan de«paraczióval teljesiti, mintha kir.padra vinnék; csak azért fizet, mert a végrehajtó a háta mögött áll. Azért nincs Németországban adóvégrehajtó, azért virágzik nálunk a végrehajtó és liczitáczió kedves intézménye Időleges fizetésképtelenség még nem jelent csődöt; hogy Ungvár városa érthető okokból nem tudta a fizetési terminusokat betartani, még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tehet eleget elvállalt kötelezettségeinek.— Tgazi baj, valódi szerencsétlenségről akkor beszélhetnek, ha a kötelezettségekkel szemben nem volna meg a kellő fedezet. Erről pedig szó sincs; a városi pótadók be fognak folyni és a Kereskedelmi Bank meg fogja kapni követeléseit. Hogy ez igy van, akkor fogunk meggyőződést szerezni, ha majd az iskolai kölcsönök felvétele lesz aktuális, a mikor ugyanezen Kereskedelmi Bank a legnagyobb készséggel fogja a szükséges 100.000 frtot folyósítani. Nem titkoljuk el, hogy a hitelező bank eljárása némileg érthetetlen és a mennyiben a zárlattal költségek is járnak, anyagi érdekeinket sértő, de hát az' okozott 100 egynéhány frt nem tesz tönkre egy várost és lehetőleg az egész eljárás rövid idő múlva be lesz szüntethető. Nem tagadható, - hiba történt a város vezetésében ; mindent el kellett volna követni a mai állapot kikerülése végett, de a büntetés igazságosan ér mindnyájunkat, — mulasztás terhel valamennyid ünket. Ismételjük azonban, hogy a kétségbeesésnek mindazonáltal jogosultsága nincs, — egy nagy szépség hibája keletkezett városunknak, mely a legerősebb lápisoldattal lesz kioperálandó, de életveszélyről nincs szó. abban megnyugodhatunk. — A legnagyobb hibát és mulasztást pedig abban találjuk, hogy a zárlat elrendelése óta képviselet nem lett össze- hiva. —- Egy rendkívüli közgyűlésen alkalom lett volna arra, hogy a polgármester az egész ügy előzményeit és körülményeit előadván, — a kibontakozás útját megjelölve, a kedélyeket megnyugtatta volna. Ezt a mulasztást, mely még ezután is pótolható, felmutatjuk, egyúttal kijelentjük, hogy nem jó szolgálatot tesz az a polgár, aki a jelen helyzetben vészharangot kongat, bár a háza nem ég! Az első év. Letűnt az 1899. tanév s vele vármegyénk mezőgazdasági ismétlő iskolái az első év eredményéről adhatnak számot a gazdaküzünségnek. Minden kezdet nehéz. A gazdasági ismétlő iskola első évén is meglátszott, hogy még göröngyös az útja. A tanító egyénisége és rátermettségétől függött a legtöbb, hogy a kezdet nehézségei többé-kevésbbé leküzdhetők voltak. Legjobb akadály a gazdasági ismétlő iskolák rendes lejlödésének utján a községi faiskolák ügyének rendezetlensége. Több helyt vagy egyáltalán nincs faiskola, vagy ha van, az a czélnak távolról sem telelhet meg. Vágy kicsi terjedelmű a terület s benne a leányok számára zöldséges kertnek egyáltalán nem jutott hely; vagy elég nagy, de nincs megfelelő keriléssei ellátva. Egy helyütt távol a községtől hasznavehetetlen talaj jutott faiskolának, más helyen meg elég megtelő a talaj, de nines, aki a talaj előkészítésénél, berendezésénél és betelepítésénél segítségére legyen a tanítónak és növendékeknek. Ily körülmények között a legjobb akarat is kárba vész; a növendékek elméleti ismeretei a gyakorlat által kellőleg nem támogattatván, egyoldalúak maradnak. Eme kedvezőtlen állapotokkal szemben örömmel kell konstatálnunk, hogy a lefolyt tanítási év alatt a javulás csalhatatlan jelei mutatkoztak. Ennek szolgálatában első helyen kell kiemelnünk fáradhatatlan kir tan_ Mit beszél a robogó vonat. — Az >Ung« eredeti tárczája. — Irta : Vidonyi József. A fagyos fürdőzés után midőn haza indultam, Sebes-Kellemesen majdnem, elvitt az árvíz, Merénybe megakarlak lógni színésznek, Rozsnyón a nyakamba akartak varrni egy szép kis házat 3000 frtnyi teherrel, Miskolczon pedig egy lélnapi várakozásban, a mi hajam van még, egészen megőszült, rövidre vágott szakálam pedig hosszúra nőtt. Mikor megláttam magúmat a nagy fali tükörben, még a fogam is vaczogott és mintha skorpió csípett volna meg, olyan nagyot ugrottam, hogy még a kanapén szundikáló nagyságos asszony is löi- ugrott, összecsapta a kezét, szétnézett maga körül, azután szemrehányó hangon mondá: maga goromba ember, mit ijesztgeti az asszonyokat? Mi baja van magának ? Talán . . .!? Ha tánczolni akar, tessék kimenni a teraszra, ott még tányérozhat is. Bocsánatot kérek, szóltam én lassan, selypitőn, megijedtem magamtól, nem fog engemet megismerni senki. Azután csakugyan kimentem a teraszra sétálni. Ott egészen elkoptál tarn a sárga lopánkámal, lyukas lett mind a kettőnek a talpa, pedig lessék meghinni, ekkor volt a lábamon harmadszor. Először mikor a lürdöbe mentem; másodszor mikor a lürdöbe bemutattam magamat a nagy publikumnak (a fürdőgondnok, a szoba- asszony, a vendéglős családja és a lámpa-gyujtogatónak); harmadszor pedig mikor hazalartottam. Borzasztói három nap alatt elkoptattam a sárga topánkámból 3 Irtot, a negyidik forintot már a jövő esztendőre hagytam, mikor ismét elküldenek valamerre fürdeni, mert olyanformán áll a dolog, takarékoskodni kell az embernek ebben a czukormegdrágult po=sadt világban. De miként minden édes dolognak megjön a vége, azon módon az én félnapi, tűkön ülő keserveimnek is véget szakitolt a portás: Szerencs, Sárospatak, Ujhely, Csap, Ungvár, tessék beszállani. Én nem szóltam, hanem ugrottam és egy nagyot botlottam, de szerencsére el nem hasaltam. Úgy néztem ki a parapléval és a hónain alatti csomóval, mint valami német, akit megkergetetl az adót fizető népség, nem is hiszem, hogy aki igy látott engemet ugrálni, ne julott volna eszébe a német beamter, a német világban. Csak egy vigasztalt, nem volt a fejemen háromszor is beütött köcsög kalap. Elindultunk. Hála Istennek olyan könnyű lett a lelkem, mintha az ebédnek színét se láttam volna, pedig megebédeltem, sört is ittam, de hát a család utáni vágy, a gondolat, hogy este már otthon leszek, egészen átalakított. A hajam visszaváltozott szőkére, a szakállam pedig ismét rövid lett. Mit nem csinál a nagy öröm, mikor az ember haza megy, abba az édes otthonba, a hol még a száraz kenyér is torta, finom omló kalács. A Sajóhid előtt kimentem az erkélyre, hogy lássam még egyszer az én kedves lolyómat, mely onnan felülről jön szülőlöldem határát, mosva, magába fogad sok tolyót, patakot. Olyan a mi lolyónk, mint egy példás jó anya, aki egyforma szeretettel zárja keblére mindegyik gyermekét. Kint találtam már egy főhadnagyot, meg egy szép asszonyt. A főhadnagy erősen íixirozta az asszonyt, észre is vette, mert nagyon sokat igazgatta a haját, meg a keblére tűzött kinyílott rózsát. Nem zavartam őket, enyelegjenek, turbékoljanak, mint a gerlék, elkezdtem nézni a buzakalászos rengeteg táblatoldeket, s hallgattam a repülő vonat dübörgését. Mikor Zsolnát elhagytuk, a robogó vonat elkezdett beszélni, egészen tisztán, egészen értelmesen, ezt mondta sokszor, gyorsan egymásután : szivarkára. Nincsen a robogó vonatnak lelke. Bedig úgy látszik, hogy van, mert rövid idő múlva ismét megszólalt, mondván : Hadnagy ur, hadnagy ur, hadnagy ur! Ez már mégis csak boszorkányság, mert itt valami szerelmi enyelgés kezdődik; tovább hallgatom a titokzatos tecsegést. Egy kis idő múlva már teljajdult, mert ezeket kiabálta: Az uram, az uram, az uram ! Nagyon kiváncsi lettem, mi lesz erre a visszhang; nem törődtem én most a vidék szépségével, elfelejtettem én most még azt is, hogy hazafelé utazom, a visszhangot vártam, mely megjött, kaczagva mondogatta tompa mély hangon : Otthon van, otthon van, otthon van — alszik 1 Szerencsen mikor megláttam a szép aszónyt, nem volt már rózsa a keblén, de annál tündüklöbb volt az arcza. A szeme csak úgy lénylett mint a Vénusz csillag az égen. Hol a rózsa? elveszett. Lazán volt a keblére tűzve — hát leesett. — rátaposott, ugyan mire való volna egy szál taposott rózsa ? Mikor Sárospatak leié repültünk, egyre azt beszélte a rohanó vonat: Tubikám, tubikám, lubikám — a ruhám. A ruhám, a ruhám, a ruhám, lubikám ! Majd mintha megbomlott volna az esze, dühösen ezeket kiabálta: Lovagol, lovagol, lovagol! Lovagol, lovagol — a lovag ! Én elszédültem, a fejemben agyvelőm égett, hiszen ez egy prózába irt ballada. Hát csakugyan volna a robogó vonatnak lelke? és nem tudja megőrizni a nagy titkokat? Milyen rettenetes gonosz álom. Mig én igy gondolkodtam, tépelődtem, újból megszólalt a robogó vonat, de valami szomorú kétségbeesett hangon, elkezdett zokogni, jajgatni, azulán egy egész regényt bessélt el. Lapunk mai száma 0 oldalra terjed. Szép asszony, szép asszony, szép asszony . . . Erős képzelődés, semmi egyéb, és rágyújtottam egy
