Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

Pinczeszövetkezetekről.

(Ismertetés Zigány Zoltán és Baross K. pálya műveiből.)

Széltében-hosszában úgy szokás a mi szép hazánkat emlegetni, mint a tejjel mézzel lolyó Kánaán gazdag, boldog földjét. És ha végig megyünk az ország változatos vidékein, be kell ismernünk, hogy sok igazság van ebben a nagy dicséretben. Búzánk aczélos, rétjeinken gazdag rendeket ád az illatos, kövér fü, mindenütt édesre zsendül a gyümölcs, boraink tüzesek és zamatosak, a vizekben halak, erdőkön, mezőkön vadak tenyésznek, férfiaink erősek és munkások, asszonyaink szépek és szorgalmasak; egyszóval mindenünk megvan, ami csak egy ország gazdagságához, a nép jólétéhez szükséges.

És mégis azt látjuk, hogy népünk és kivált a gazdaember nem él olyan jólétben, a minőben élnie lehelne, mert nem aknázza ki azokat a kincseket, a melyek földjeinkben rejlenek s nem veszi igénybe azokat az előnyöket, melyek terményeink feldolgozásánál és értékesítésénél kínálkoznak. Ebben a kis tüzetben bortermelésünk bajait őszintén leltárva, azt akarjuk érthető szavakkal előadni, hogyan lehetne e sok megpróbáltatáson keresztül ment toglalkozást virágzásra emelni ? Mindvégig különösen szem előtt fogjuk majd tartani a kistermelőknek szükségleteit és tehetségeit, mert hiszen a jó tanácsra, a vezetésre és a segítségre az 1—2 holdas vagy a még ennél is kisebb szőlősgazdák, az egyszerű tapasztalatlan, szegény emberek vannak legjobban reászorulva.

Ha a régi jómódú bortermelő vidékeken járunk, mindenütt csak a filoxera pusztításairól és a külföldről hozzánk származott szőlőbetegségről hallunk siralmas panaszokat. Csendes szomorkodással regélnek az öregebb szőlősgazdák arról a jó világról, a mikor a fiiloxora előtti időkben hegyen-völgyön hangos szüreteken örvendeztek a bőséges jó terméseknek. Az ilyen bánatos visszaemlékezéseknek aztán rendesen az a vége, hogy a filoxera meg a szőlőbetegségek az okai mindennek. Az újonnan telepitett rónasági szőlők gazdái is csak a szőlőbetegségekre panaszkodnak. — Pedig hej ! de sok más egyéb baja is van a magyar bortermelésnek.

Mert lám! a filoxera-veszidelmet sok vidék már valahogyan kiheverte, sok helyen meg épen most buzgólkodnak azon, hogy újra telepítsék az elpusztult szőlőket; azután meg a hnmoki szőlők is egyre szaporodnak. Az amerikai szőlők s az oltványok, meg a szén- kéneggel való gyéritő eljárás már diadalmaskodnak a szörnyű kis ellenségen. A különböző permetezések, meg a műtrágyák s a gondos müvelésmódok pedig egyre jobban védelmezik fáradságunk gyümölcseit más szőlőbetegségek ellen is. — Mindezek tehát csak olyan bajok ma már, a melyek ellen szakértelemmel és költséggel lehet védekezni. Hogy azonban a költség kikerüljön, a termelést kell jövedelmezőbbé tenni.

Csakhogy nálunk éppen a jövedelmezőség dolga áll mostanában nagyon rosszul. Vegyük csak sorra ennek egyes okait.

Első sorban is itt van mindjárt a hazánkban nem ritka jégverés, a mely az utolsó években sok jó borunkat leszüretelte országszerte. Ha a szorgalmas szőlősgazda 3—4 éven át összetakargatolt valamit, az ötödikhatodik esztendő jégverése megint csak elnyeli az iparkodás drága gyümölcseit. E baj ellen nincs más védelem, mint a jégbiztosítás, a mely orvosság megint ke- keserü, mert ez is uj költség.

Azután ritka esztendő az olyan is, a melyben a termést az ország egyik-másik vidékein a májusi fagyok meg ne dézsmálnák.

Ezekhez az elemi csapásokhoz járulnak még azok a gazdasági és üzleti bajok is, a melyek országszerte többé-kevésbé mindenütt érezhetők. Ezek már a termés mennyiségét nem igen veszélyeztetik, hanem nagyon erősen nyomják lefelé az árakat.

Igen nagy baj az, hogy egyenlő minőségű nagyobb borkészleteket az egyes borvidékeken alig lehet beszerezni. Ugyanannak a szőlőnek két egymásutáni évbeli termése úgy elüt egymástól, mint két szomszédos gazdának ugyanegy évjáratból való bora. Már pedig állandó és biztos vevőkre csak úgy számíthatunk, ha évről-évre lehetőleg egyforma minőségű borkészletet, kellő mennyiségben vagyunk képesek nekik nyújtani.

Gondoljuk csak végig egy-egy magyar szüret lefolyását s még egy csomó termelési hibára, sőt vétekre akadunk.

A mint a szőlősgazda jókor reggel elkezdi a szüretet, a keverten ültetett szőlőfajtákat egymásután hordják együvé a nagy kádba úgy, a mint jön reggeltől estig. Azután megtapossák, a tehetősebbek itt-ott szőlő- malmon megzúzzák, sőt — úgy a hogy — ki is préselik. A must aztán a maga emberségéből erjed úgy, a mint azt a pincze hőmérséklete engedi, Mar most gondoljuk meg, hogy a különböző (aju szőlőtürtök érettsége mennyire, eltér egymástól; az egyiknek czukortar- talma nagyobb, a másiké kisebb; a korán reggel szedett hideg szőlőből másképen indul meg az erjedés, mint a délutáni átmelegedett szemekből. A fehér szőlő héjában levő igen finom, zamatos anyagok a törkölybe kerülnek s értéktelenül, kihasználatlanul pusztulnak el abban azzal a czukorral együtt, a melyet a tökéletlen taposás és sajtolás nem tudott belőle kivonni. Maga a pincze kezelés legfontosabb munkája, az erjedes, a pincze hőmérséklete szerint egyszer hamarább szűnik meg, máskor meg tovább tart, mint kellene.

Vájjon csodálkozhatunk-e azon, ha a kevert fajtájú és a különbözőképen érett, hidegen és melegen együvé zagyváit szőlőből kevés és silány minőségű mustot kapunk? Nem természetes-e továbbá, hogy ebből a silány nyers anyagból a tökéletlen erjedés és a későbbi ügyetlen kezelés után, mindenféle betegségnek kitett rósz bort kapunk ? Az eczetesedés, a dohosság, a nyulósodás, a törés és a nehéz derülés és sok más baj ered a hibás szüretelésből és helytelen kezelésből,

Aztán, ha e sok veszedelem között mégis csak talál a vevő kedvére való bort, tudnánk-e ebből egyforma minőségben még egy pár száz vagy ezer hektoliterrel szolgálni ? Bizony még a legnagyobb termelők is alig képesek erre!

Általában a mi borászatunknak a következő lo- gyatkozásai és hibái vannak ;

1. a drága nyersanyagot nagyon hiányosan, rosz- szul használjuk ki;

2. a gondatlan és hibás kezelés folytán sokkal silányabb minőségű bort tudunk előállítani, mint a milyent okszerű műveletekkel előállíthatnánk;

3. borainknak nincs állandó, egyforma minősége és jellege.

A legnagyobb baj, a melyből minden kár ered, az, hogy a szőlősgazda maga szüreteli le a szőlőjét s borát maga erjeszti, kezeli és árusítja. Az 1—2 holdas szőlősgazdák egyáltalában nem, de még a nagyobbak is csak ritkán rendezhetnek be olyan nagy és költséges présházakat, erjesztő kamarákat, a szüreteléshez és a borkezeléshez szükséges drága gépeket és eszközeket, a milyenre a lent elősorolt bajok orvoslása végeit szükség van. Bizony nem igen tehetik ezt a mi termelőink, különösen nem a kisgazdáink. A kinek egy kis megtakarított tőkéje volt, az jóformán elfogyott a védekezési munkálatokra, meg az újratelepítés költségeire, sőt sok szőlősgazda a rossz esztendők alatt adósságba keveredett. A legtöbb termelő tehát sem a maga tőkéjével, sem kölcsönpénzzel nem vállalkozhatik nagyobb befektetésre. Tarthatnak-e maguknak tanult, szakértő borkezelőket, avagy maguk egész idejüket reá forditllatják-e a néhány hektoliter bor kezelésére? —Bizonyára nem !

Hogyha tehát virágzásra akarjuk emelni borászatunkat, akkor oda kell fejlesztenünk a szüretelést és a borkezelést, hogy az a legnagyobb szakavatotlsággal és tökéletességgel végeztessék.

Nagy baja a mi bortermelőinknek, hogy a bor eladása körül nagyon járatlanok és habár a filoxera pusztításai és a szőlőinket ért más élelmi csapások következtében évi bortermésünk mennyisége tetemesen csökkent, sokszor hallunk panaszt a miatt, hogy a termelők nem tudják eladni boraikat, vagy pedig kénytelenek azt olyan áron eladni, a hogy azokra épen vevő akad; viszont a fogyasztók meg alig bírják a jó bort megfizetni.

Mindezeknek a bajoknak megszüntetése, vagy lehető orvoslása végett ajánljuk mi különösen a kis és a közép szőlőbirtokosoknak azt, hogy alakítsanak maguk közt vidékenkint pinczeszövetkezeteket.

Nagyon jó volna, ha ennek az egyesülésnek a nagy fontosságát jól eszébe véshetném minden olvasómnak ; Pál apostol ékes szavaival szeretnék szólani, hogy mindenkit meggyőzzek arról, milyen nagy erő van az egyesülésben és milyen nagy gyöngeség a magános elha- gyatottságban !

Egy egészen ide vágó rövid kis történet jut eszembe, ez talán felvilágosítja azt a nagy gondolatot, a melyet az én égyszerü szavaim nem eléggé fejeznek ki.

Egy öreg, sokat tapasztalt gazda halálos ágya mellé hivatta hat felnőtt fiát s aztán hat pálczikát kötött össze jó erősen egy csomóba s egymásután felszólította fiait, hogy törjék keité az összekötött csomót. Az erőtől duzzadó edzett legények hiába feszítették meg minden erejüket, nem tudtak ketté törni a köteget. Ekkor az öreg szétbontotta a csomót és elhaló erejével egyenkint eltördelte a pálczikákat; azután azt az intést hagyta örökül a fiaira: * Lássátok milyen gyengék lesztek, ha széthúztok egymástól és milyen erősek, ha ösz- szetartva, egyet akartok !«•

ügy velem, hogy az egyes pálczikákhoz hasonlítanak a mi kis szőlősgazdáink és az erős csomóhoz hasonlítanak a szövetkezeti bortermelők. A mi lehetetlen az egyesek gyöngeségének, könnyű dolog lesz az egyesült erőnek.

E kis füzetnek épen az a föladata, hogy megismertesse az érdeklődő szőlősgazdákkal ezeket a szövetkezeteket, tanácsokat adjon a megalakításra és vezetésére vonatkozólag, végre pedig kimutassa, hogy miképen segítenének a pinczeszövetkezetek a bortermelők égető bajain.

Kövezetvám szabályzat.

Miután tapasztaltatott, hogy Ungmegye és város közönsége még most sincs tájékozódva, mikor, mennyit kell kövezetvám czimén fizetnie, kötelességünknek tartjuk a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium alábbi engedélyokiratát újból közölni, a mint következik :

16750. szám. „ ...... , . ...----------------------- Kereskedelemügyi m. kir. minisztsr»

i—mi.--------------------—--------------------------Engedélyokirat.

A közutak és vamokról szóló 1890. évi I. t.-czlkk 81. és 86. §§-ai alapján kiállított ezen engedélyokirat alapján gyakorolt kövezelvámszedési jogot a következő feltételek alatt tovább gyakorolhassa.

I. Feljogosítom Ungvár várost arra, hogy az 1890. évi I. t.-cz. 93. §-a értelmében 1898. évi junius hó 30. napjáig bezárólag, a jelen okirathoz hozzáfűzött és annak kiegészítő részét képező helyszinrajzon vörös vonallal körülzárt és a feltüntetett I—XI. számú vámsorompókon belül levő az engedélyokiratnak szintén kiegészítő részét képező kimutatásban részletesen is felsorolt utczákou és tereken kövezelvámszedési jogot gyakorolhasson s ott a következő vámdijakat szedhesse:

1) Minden egyes igavonó és hajtott nagyobb marha után, mint ló, ökör, bivaly, öszvér, szamár 2 kr., vagy 4 fillér;

2) minden egyes kisebb marha ulán, mint csikó, borjú, juh, kecske, sertés, stb. Va kr. vagy 1 fillért.

II. Engedélyesnek a vámszedési jog gyakorolbatásával járó felelősséget, kötelességeit és feladatát a követke- 1 zőkben határozandó meg :

1) Az engedélyes az 1890. évi I. t.-czikkben foglalt határozatok szerint és büntetések terhe alatt senkitől és semmi oly dologért, a kire és a melyre a vámdijak fentebbi jegyzékében fizetési kötelezettséget nem állapítottam meg, úgyszintén azokról sem, akik az alábbi pont szerint vámmentesek, sem pénzt, sem pénzértéket nem követelhet és nem fogadhat el.

2. Az 1890. évi I. t.-cz. értelmében köteles az engedélyes a vámtárgyat állandóan jókarban tartani, szükség esetén újból építeni, ellenkező esetben éllene az idézett törvény határozatai fognak alkalmaztatni.

3) Feladatává teszem az engedélyesnek, hogy a vámtárgy fentartása által a közforgalom érdekeit szolgálja, e végből kölelessége lesz :

a) a közforgalom akadálytalan gyakorolhatása czél- jából, valamint

b) a közbiztonság szempontjából szükséges intézkedéseket mindenkor megtenni.

4) A befolyó vámjövedelem másra, mint a vámtárgy fentartására és helyreáliitására vagy esetleges újból való építéseinek költségeire nem fordítható, azért a vámbevételekről és kiadásokról vezetett zárszámadás minden év végén törvényszerű tárgyalás végett Ungvár- mcgye törvényhatósága elé terjesztendő.

III. Az engedélyezett vámtárgyra nézve a vámmentességet az 1890. év I. t.-cz. 99. §-a alapján a következőleg állapítom meg :

A vámdijak fizetése alól mentesek :

J , - >. -V [ÍJ,- f

1) a kir. uralkodóház minden tagjának es udvartartásaiknak állatai és járművei;

2) a kir. udvarhoz, annak közvetlen kíséretéhez tartozó járművek, fogatok és állatok ;

3) az idegen hatalmasságok követei, képviselőinek fogatjai és állatjai;

4) a fegyveres erőhöz tartozó, vagy annak szolgálatában álló egyének logatjai (ideértve a kirendelt községi előfogatokat is) és állatjai, melyek a fegyveres erő szükségleteinek szállítására használtatnak. Hu az egyének vagy szállítási eszközök katonai minősége külsőleg felismerhető nem lenne, megfelelő hatósági bizo- nyitványnya! kell birniok;

5) az állami és törvényhatósági tisztviselőket, továbbá a közbiztonság fentartásával megbízott hivatalos közegeket, a pénzügyőreket, a fegyenczeket, foglyokat, tolonczokat és az azokat kisérő személyzetet szállítói fogatok ;

6) az állami javak általában és az azokat szállító fuvarok, továbbá az állami adót szállító községi elöljárók fogatai akkor, midőn az elöljárók ily minőségben működnek ;

7) a m. kir. postát szállító fogatok, lovak; távírdái küldönczök és azokat szállító fogatok, állatok ;

8) mindazoknak fogatjai, állatjai, kik állami, törvényhatósági, vasúti állomásokhoz vezető, községi közlekedési és községi utak kiépítésével és jókarban tartásával vagy ezen teendők ellenőrzésével vannak megbízva ;

9) mindazon fogatok, melyek az állami vasutak állami törvényhatósági, vasúti állomáshoz vezető községi, közlekedési vagy községi utak építésére és fentartására, továbbá az árvédelem biztosítására szükséges anyagot szállítanak, még abban az esetben is, ha azok vállalat utján eszközöltetnének;

10) a 4., 5., 6., 8., és 9. pontokban emlitett vámmentes tárgyakat szállító magánfuvarok, mentességüket üresen visszatértükben is élvezik ;

11) a törvényhatósági utaíó természetbeni lerovását vagy községi közmunkát teljesítő fuvarok ;

12) a hivatalos működésben eljáró s. egyházi jelvénynyel ellátott lelkészek fogatjai;

13) temetkezési menetek- és bucsujáratoknál használt fogalok, állatok, ha a menet csapatosan ~és egyházi jelvénynyel vonul;

14) a templom, iskola és papiak épitésére ingyen kiszolgáltatandó íuvarok;

15) közveszély (hófúvás, árvíz, tűz, stb.) esetében az elöljáróság által az 1886. évi XII. t.-cz. 136. §-a alapján kirendelt közerő; tűzvész, árvíz vagy háború idején a mentők, menekülők togataikkal, állataikkal;

16) a tűzoltók, mentők fogatjai, midőn a vész, illetve szerencsétlenség heylére sietnek, vagy onnan visz- szatérnek;

17) minden, Ungvár város határán belül mező- gazdasági czélból közlekedő fogatok, vagy hajtott állatok ;

18) azon lovak és hordállatok, melyek katonai szolgálatra való besorozás vagy az 1873. évi XX. t.-cz. értelmében osztályozás végett az állítási helyre és onnan vissza szállíttatnak; továbbá a fegyveres erő élelmezése czéljából beszerzett marhák, melyekre nézve a hajlóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell fel- mutatniok;

19) A városból kimenő fogatok és kihajtandó marhák;

20) A vámtulajdonos állal önkét vámmenteseknek elfogadott személyek, állatok és fuvarok, ideértve mindazon vámmentességeket is, melyek magánjogi szerződéseken vagy egyezségeken alapulnak.

így tehát: az ungvári lakos akár saját szék erén akár fogadott szekeren megy, fuvaroz hivatalos házi, vagy kézi ipari czélokra, történjék ez fuvarvonóval, kézi erővel.

b) Ungvár város bel- és külhalárában gyakorolt mező-, kerti- és szőlő-ga daság körébe vágó összes és bármely munkával járó igás- és gyalog-fuvarozás és munka, tartozzék az bár a pinczekezelés körébe, vagy pedig történjék e munkálat akar saját, akár pedig fogadott fuvarral. De azon fogat, mely ungvári birtokos tulajdonát nem képezi, a városba bejövetelkor vámdijat fizetni köteles, ugyanazon napon azonban többé nem fizet akárhányszor jön is be a sorompón át a városba.

c) az ungvári volt úrbéres gazdák, ha a gerényi erdőből saját czéljaikra fát szállítanak és a lakárii határban levő földjeiknek terményét Ungvárra beszállítok.