Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

7-tól a következők kötöttek házasságot: Németh Imre es Vágner Paulina, Kreizler Léb és Herskovits Máli. — Kihirdetések alatt álltak: Kaszárda József és Timczó Paulina, Dudorics András és Szebenya Borbála. * Tűz. Folyó hó 17-én esteli 9 órakor, midőn igen sokan még a szőlőhegyeken tartózkodtak, mint szüretelők és azok vendégei, a Bozos-utczában Nagy János istállója kigyulladt. Miután az olt levő kitűnő gyuanyag hatalmas lángot vetett, nehéz volt a tájéko­zódás, hol ég, és lelkendezve futottak haza a távol­levők. Szerencsére a tetők nyirkosak voltak, a segít­ség meg közel, úgy hogy tűzoltóink rövid egy óra alatt az egészet elfojtották, örömére a szomszédoknak, boszantásara azoknak, a kiknek mulatságait megzavarta. * Elhaltak névsora. Ungvár városában 1899. október hó 7-től október hó 21-ig a következő halálesetek történtek: Róth Simon izr. 88 éves ma­gánzó, Tóth Juliska gör. kath. 18 éves bútorgyári munkás, Rosenberg Salamon izr. 46 éves halkeres­kedő, Csarnega József rom. kath. 50 éves napszámos, Barkoczy András gör. kath. 4 éves gyermek, Pereszta Iván gör. kath. 44 éves napszámos, Csuka József ev. ref. 22 eves napszámos, Wolf Dávid izr. 3 hónapos gyermek, ördögporubai Oelberg Károly róm. kath. 64 éves nyug. m. kir. honv. ezredes, özv. Bohács Mi- hályné, Demján Mária róm. kath. 63 éves háztartás­beli, Ladányi Lajos ev. ref. 48 éves mezőkerülő, Szanka Anna gör. kath. 8 éves gyermek, Moskovits Izidor, Izráel izr. 21 éves bútorgyári munkás, Czikajló Miklós gör. kath. 9 hónapos gyermek, Hancsák Fe- rencz gör. kath. 62 éves napszámos. Ezen 15 halál­esettel szemben a szülöttek szama 13. Foulard-selyem 65 krtól 3 frt 35 kiig méterenkint, — japáni, chinai stb. legújabb mintázatok és színekben, valamint fekete, fehér és színes Hen- neberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenkint, — a legdivatosabb szövés, szin és mintázatban. Privát- íogyasztóknak postabér es vámmentesen, valamint házhoz szállítva, — mintákat pedig postafordultá­val küldenek : Henneberg G. selyemgyárai (os. és k. udvari szállító) Zürichben. — Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. Őszi és téli divat. A Szénásy Gyula Ma gyarország legnagyobb ruha-kelme és selyem-áruhaza képviselője ma és holnap itt tartózkodik és tisztelettel értesíti a helybeli előkelő hölgyvilágot, hogy a fenti czég különlegességei a Koronán szállóba megtekint­hetők. A legújabban kiadott miniszteri utasítás sze­rinti „Iskolai leltár“ a tanító urak részére. Kapható : Székely és Illés könyvkereskedésében. Kiváló szerencse. A mint értesülünk Török és Társa bankháza újólag bebizonyította vevőinek, hogy a szerencse kegyeltje, mert a legutóbbi húzásnál sok és nagy nyeremény jutott e czég vevőire, sok és nagy nyereményt fizettek ki a szerencsés nyerőknek. Két milliónál jóval többet fizetett ki ezen bankház és egy esetben, mely előttünk véletlenül ismeretes, épen jókor érkezett a nyeremény. A vidéken a Török és Társa czég egyik főnöke meglátogatott egy kis hiva­talnokot, hogy értesítse egy nagy nyereményről. A mint a hivatalnok szobájába lépett a czégfőnök kí­séretével, a háziasszony épen vasalt. Férje hollétéről megkérdeztetve, nagy zavarba jött és kétségbeesve kérdezé: „Az urak csaknem exequálni jöttek?!“ A válasz erre az volt, hogy nem vinni akarunk mi in­nen, hanem hoztunk valamit, azonban az asszony nem akart hitelt adni e biztató szavaknak. Csak mi­dőn a férjét hazahivatták és a házaspár előtt kijelen­tették, hogy egy nagy nyeremény jutott reájuk, akkor lélegzettek fel újból es a nagy öröm leírhatatlan volt. Sírva, könnyezve hálálkodtál* és elmondták, hogy már a tönk szélén állottak és a jó Isten végső bajukban megsegítette őket. A m. kir. szabadalmazott osztály- sorsjáték minden tekintetben megbízható léven, aki a szerencsének kezet akar nyújtani, forduljon bizalom­mal az előttünk ismert és a szerencse áltál kiválóan kegyelt Török A, és Társa Budapest, Váczi-körut 4. Az első osztályú sorsjegyek arai: egy egész'sorsjegy 6 frt, egy fél sorsjegy 3 frt, egy negyed sorsjegy 1 forint 50 kr., egy nyolczad sorsjegy 75 kr. Sorsjegyek bevásárlásánál Török A. és Tarsa budapesti bank­házát, Váczi-körut 4/a, legmelegebben ajánljuk. Képes levelező-lapok művészi kivitelben, óriási nagy választékban kaphatók Székely' és Illés könyvkereskedésében. Párisi Divat. Most közeledik befejezéséhez az V. évfolyam. Ez idő elég volt arra, hogy a magyar divatlapok hölgyközönségével megismertesse azt az óriási különbséget, mely a valódi, hamisítatlan elegan- cziáju párisi ízlés és a Berlinen, Becsen keresztül hoz­zánk importált dolgok között van. A „Párisi Divat“ olvasói nálunk, a vidéken is, úgy tudnak öltözni, mint a valódi „parisienne“, vagyis választékosán, előnyösen, finom ízléssel, eredetien és mindezt kevés költekezés­sel, amire szintén a „Párisi Divat“ segíti reá olvasóit. Hogy ez igy van, annak bizonyságául elég, ha csak röviden fölsoroljuk azon előnyöket, melyeket a „Párisi Divat“ nyújt olvasóinak: fénykép után készült ábrák a párisi első czégek mintaruháiról, ezekhez bő magya­rázat, szabásrajzok a párisi szabóktól, divatsürgönyök londoni és párisi levelezők tollából; ábrák a kézimunka, bútorzat, asztalterités, lakásdiszités köréből. Az összes czikkeken kívül a szerkesztői posta is azt a czélt szol­gálja, hogy a hölgyeknek mindenre nezve megadható legyen a legteljesebb fölvilágositás. Minden számhoz regénymelléklet. A „Párisi Divat“ előfizetési ára egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. A „Pesti Hirlap“-pal napil ppal együtt egész évre 18 frt, felévre 9 frt, negyedévre 4 frt 50 kr. Mutatványszámot kész­séggel küld a kiadóhivatal. (Budapest, V., Váczi-körut 78.) Hivatalos közlemények. 11,204. SZ. Ungvármegye alispánjától. k. i. 1899. Hirdetmény. Ungvármegye legtöbb államadót fizető bizottsági tagjai névjegyzékének összeállítására az 1899-ik évre érvénynyel biró adóhivatali kimutatások a vár- megyeháza nagytermében betekintés végett kitétetvén, erről az érdekelteket azzal a figyelmeztetéssel értesí­tem, hogy azok ellen netaláni felszólalásaikat folyó évi október hó 24-ik napjáig megtehetik. Ungvárt, 1899. Oktober 6-án. Kende, alispán. btj.41íl. , M. kir. belügyminiszter. —-------szám.-------------------------------------—­V—e. Körrendelet valamennyi vármegye és városi törvényhatóság közöns égének. A közös hadügyminiszter ur 1899. évi jnnins hó 15-én 1123. sz. alatt kelt átirata szerint, gyakran ta­pasztaltait, hogy szegényebb vidékek munkásai és töldmivelői előszeretettel viselnek katonai egyenruházati czikkeket. Ennek következtében igen sok, különösen gácsországi községekben, a lennálló rendelet ellenére, kincstári kiselejtezett egyenruházati czi.kekel valóságos kereskedelmi forgalom fejlődött ki. Számos elkobzás folytán a visszaélések sok esetben megtoroltatlak ugyan; de a legtöbb kereskedő a büntetés elől kisiklott, mert sikerű,t beigazolniok, hogy az egyenruházati tárgyakhoz másodkézből jutottak, azokat bécsi és budapesti háza­lóktól vásárolták vagy az anyagkészletből szetdarabolt állapotban, nyilvánosan elárusított egyenruházati czik- kekből sajat műhelyeikben állították elő. Noha a háza­lóktól kereskedőkhöz jutott egyenruházati tárgyak hon- néteredése kipuhatolatlan maradt, annyi mégis kétség­telen, hogy a tárgyak csakis a büntető törvény súlyos megsértésével tulajdoniüattak el a katonai kincstárból. Minthogy a katonai egyenruhának jogosulatlanok általi viselése, a katonai állás tekintélyét nagymértékben aláássa s miután a tapasztalt visszaélések a leghatha- lósabban azzal korlátozhatók, ha a kereskedők a szóban levő tárgyakon túl nem adhatnak, mi legkönynyebben úgy érhető el, ha a lakosság a kiselejtezett egyenruhá­zati czikkek megvásárlásától tartózkodni kénytelen : ennélfogva felhívom a törvényhatóságot, hogy az erre illetékes közigazgatási bíráskodó hatóságokat kellően, utasítva, miszerint mindazokkal szemben, kik katonai egyenruhát jogtalanul viselnek, az 1879.: XL. t.-cz. 44. §-át, azokkal szemben pedig, akik egyenruházati czik- keknek elárusitásával jogosulatlanul és törvényellenesen foglalkoznak, az idézett t.-cz. 129. §-át szigorúan alkal­mazzák s az utóbbi esetben, midőn a 129. §-ba ütköző kihágás tényálladéka látszik fennforogni, az illetékes kir. járásbíróságot haladéktalanul értesítse. Budapesten, 1899. évi augusztus hó 17-én. A miniszter helyett: Jakabffy, s. k., államtitkár. Felelős szerkesztő: LÓRINCZY JENŐ. A következő czikkek a legszerényebb hajlékban lakó boldog házastársaknak is alkalmas. Orosz tea-rum, mely egyedül csak nálam kapható Vz lit. 65 kr. 1 lit. 1.20 Továbbá nagy készletet tartok : eredeti orosz tea 10 fajban, eredeti angol-tea, fiveaclock, budoir és universal, Horniman londoni czégtől, páva-tea igen zamatos, szabadon : souchong, mandarin, orange és pecovirág-tea. Tea-sütemények különböző fajokban. Dessert, salon, csokolád, selyem, gélé, caramel czukoruák; csokoládé, cacaópor, zab-különlegessé­gek, macaroni, tarhonya, hus-kivonat, tápliszt, con­serve halak, akáczméz, mustár, maggi, znaimi ugorka, alma, körte, szőlő, compot, cand. gyümölcs, maroni, füge, franőzia mandula, szalámi, 3-szor hetenkint virstli és füstölt marhanyelv, gomba, borsó, lencse, mák (itt darálható), sajtok, liptai, háznál likőrök ké­szítésére alkalmas essentiák, pezsgő asszu, dessert és asztali borok (1898. ungvári 1 lit. 45 kr. üveg nélkül), cognac, törköly, seprő, borovicska és éde­sített liquerökben; a téli évadra friss szállitmányu bel- és külföldi ásványvizek. Szappanfőzésre alkalmas szóda. Amerikai petroleum la minőségben. 1 kiló kávé 1.20, 1.40, 1.60, 1.80, 2.00 és 2.20 kr., vidékre 5 kiló bérmentve. Az itt felsorolt czikkeknek jóságáért az árnak megfelelőleg szavatolok. Kitűnő tisztelettel GFtOSZ FLEZSŐ. 837. —j-g-QQ— számhoz. Hirdetmény. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur 1899. évi október hó 5-ón kelt számú rendeletével az ungvári m. kir. áll. agyagipari szakiskola bútor felszerelését 2976 frt összeg erejéig engedélyezte. A feutemlitett munkák pontos kivitelenek bizto- sitása czóljából az 1899. évi november lió 15-ik napjának d. e. 11 órájára az ungvári állami agyagipari szakiskola igazgatójának helyiségében tartandó zárt ajánlati versenytárgyalás hirdeltetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fen­tebbi munkálatok pontos végrehajtásának elvállalására vonatkozó zárt ajánlataikat a kitűzött nap d. e. 10 órá­jáig a nevezett hivatalhoz annyival inkább igyekez­zenek beadni, mivel a későbben érkezettek figye­lembe nem fognak vétetni. Az ajánlathoz az általános feltételekben előirt, az engedélyezett költségösszeg (illetve az ajánlati költségvetés végösszege) 5%-ának megfelelő bánat­pénz az állampénztárnál (adóhivatalok, vámhivata­lok, sóhivatalok stb.) történt letételét igazoló pénz­tári nyugta csatolandó. A szóban forgó munkálatra vonatkozó műszaki művelet és részletes feltételek a nevezett m. kir. áll. agyagipari szakiskola helyiségében a rendes hivata­los órákban naponkint megtekinthetők. (Az ajánlati költségvetés nyomtatványa iven- kint 1 frt 50 krajczárért az áll. agyagipari szak­iskolánál megszerezhető.) Kelt Ungvár, 1899. október hó 15. Az áll. agyagipari szakiskola igazgatósága. 12,294. számhoz 1899. alisp. Hirdetmény. Az ungvármegyei perecsény—turjavölgyi tör­vényhatósági közút 1—2 kim. szakaszán Perecsény község határában az Ung folyón átvezető 5. számú hídnak végleges jelleggel szándékolt kiépítése alkal­mával felmerülő 88.991 frt 56 krra költségeit al­építményi, pálya-berendezési és bontási munkák ki­vitelének biztosítása czéljából az 1899. évi no­vember hó 14-ik napján déli 12 órakor hivatalos helyiségemben zárt ajánlati versenytáv gyaiás fog tartatni. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy vonat­kozó zárt ajánlataikat a kitűzött nap d. e. 11 órá­jáig hozzám annyival inkább igyekezzenek beadni, mivel a későbben érkezettek figyelembe nem fognak vétetni. Az ajánlatokhoz a íenteinlitett költségösszeg 5 %-ának megfelelő bánatpénz vagy az ilyennek az ungvármegyei házi pénztárnál történt letételét iga­zoló pénztári nyugta csatolandó. Az illető műszaki művelet az ungvári m. kir. államépitészeti hivatalnál a rendes hivatalos órák­ban naponkint megtekinthető Kelt Ungvárott, 1899. évi október havában. Kende Péter, alispán. 1384. Perecsenyi körjegyzőség. 18997 klg- Sii­imrésl tirlitity. Alulírott körjegyzőség által ezennel közhírré tétetik, hogy Perecseny község volt úrbéres közön­ségének tulajdonát képező területeken, valamint az 1883.' XX. t.-cz. 2. §-a alá nem tartozó földbir­tokokon gyakorolható vadászati jog hat (6) egymásután következő évre f. 1899. évi október hó 30. napján délelőtt 10 órakor Perecsenyben, a körjegyzői irodában, ahol a hivatalos órák alatt naponkint az árverési feltételek is meg­tekinthetők, nyilvános árverés utján bérbe fog adatni. Kelt Perecsenyben, 1899. évi október hó 17-én. Méhely Gyula, körjegyző. A hamburgi katoiiasKoIgnlati-, kiházasitási- cs korbiztositási társulat. Magyarországi vezérképviselő: A vezérképviselőség bankja : gróf Széchenyi Emil. Magyar Ált. Hitelbank. BUDAPESTEN. Olcsó táblázatok. Kedvező fizetési feltételek. Ung-, Zemplén- és Beregmegyei főügyiiöksége; (lírát, Sas-tér, WtliiMéls te. Nevezett megyék összes városaiban helyi ügynököket, illetve utazó ügynököket korlátlan működő körrel a képzelhető legelőnyösebb felté­telek mellett felállít, az üzletszerzésben járatla­nokat betanít és mindenféle bő felvilágosításokkal készséggel szolgál az ungvári főügynökség.

Next

/
Thumbnails
Contents