Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)
1899-10-22 / 43. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1899. október 22. 48. SZÁM. Í~'Z EIIKESZTŐSÉG : Ungvár, Vármegyehóz-tér 1. rziíiu. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viaaza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 fr! Kéiévnj ... 2 » | Egyes szám 10 kr Hirdetések. előfizetések, valamint a lap anyagi részéi illetők a kiadóhivatalba (Székely és 1 11 é s könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Látogatás a műteremben. Magyarország kicsi, hogy minden nagy emberének otthont adhasson! szokták mondani azok, a kik mentséget keresnek azon nagyszámú művészeink számára, kik a külföldön keresnek érvényesülést. Való tény, hogy e században sok nagy és emlegetett művészt adtunk a nagyvilágnak, kik közül sokan állampolgárságot is cseréltek, egynémelyike aggkorában jutott csak annak gondolatára, hogy ő magyar és ide jött meghalni, nyugdijat élvezni; nagyon kevesen tartották fenn folytonosan összeköttetésüket szükebb hazájukkal. És ha akadnak olyanok, kik érdemül tudják be azt is a művésznek, ha ereje fogytán elfogad egy hazai, dijazott, megtiszteltetéskép felajánlott valamely igazgatói vagy miféle állást, — mit mondjunk azokról, kik sohasem kaczérkodtak a külföld emlegetésével, de sőt elég bátrak megmondani, hogy csak mégis legjobb otthon, legyen bár ez az otthon oly kicsiny, szerény hajlék mint Ungvár!------Margiltay Tihamórról szól az ének, ki mint ungmegyei születésű, nem restell! bevallani, hogy kényeztetett művészete daczára nagyon jól érzi magát e kis körben és bizony eljön a jövő nyáron ismét, csakhogy majd korábban igyekszik itt lenni, hogy hosszabb időt tölthessen nálunk. Ha minden művészünk igy érezne és munkaidejének egy részét itt töltené el, minő lendületet venne ez által társadalmi életünk! Mily egyszerűen és természetes módon alakulhatna itt egy oly művésztelep, minőnek létesítését a jelenlegi kultuszminiszter is több helyen tervezgeti; könnyen és áldozat nélkül kievickólnónk az ismeretlenség, az elhagyatottság homályából, megszűnnénk mértani pont lenni, melynek sem hosszban, sem szélességben, sem magasságban kiterjedése nincs. De nagyon eltértünk tárgyunktól mely olyan kedves dolog nekünk, hogy mindig-mindig visszatérünk rá. Margiltay Tihamér művészetét nem mi fedeztük fel; mint elismert fővárosi salon genre festő, kinek képein minden kiállításon ott van az elismerés legbiztosabb jele ,,Megvétetett“, eljött hozzánk, szülővármegyéjóbe, hogy a deczember 1-ón megnyíló téli tarlatra képeket alkosson. Négy képet tervez ezúttal, melyek most már teljesen be lettek volna fejezve, ha magánmegrendelések nehány hetét el nem veszik. Alkalmat adott a művész szives meghívása, hogy e képeket már most, teljes kidolgozásuk előtt láthassuk, olyankor, midőn még csak maga a művészi eszme, a gondolat van a vászonra lehelve, a meg festés, a kolorit, a technikai elkészítés hiányában. A szakértő előtt az ily aláfestett képek már teljesen kidomborodnak és majdnem végleges Ítéletre is érettek, bár a kidolgozás sokat javíthat és sokat ronthat; annál érdekesebb azonban laikus szemmel betolakodni e művészi konyhába, mely betekintést enged az alkotó lelke világába; hallani a művész magyarázó szavait, melylyel minden ecsetvonás megvilágítást nyer, nézni a durva vásznat, miből értékes műtárgyat varázsol az istentől megáldott kéz. Margitlay Tihamér festményeinek tárgyát a szalonból, a családi életből meríti, különösen azoknak humoros helyzeteit keresve ki; képeinek van egy bizonyos és nagyon méltányolt jellege, melyről első pillanatra felismerhető, hogy ez egy „Margit- tay-kép“. És ettől a genretcfl egyelőre meg sem válhat, mert a nagyközönség kivánja és követeli tőle a családi thémákat, e képeit keresi és meg is veszi. Különben a kör, a melyből eszméit veszi, oly tág, hogy szinte kimerittieiien, s igy termékeny elméje sokáig nem fog zavarba jönni, midőn képeit alkotni akarja. Három kisebb méretű képe közül, melyek csak a színezést várják, az egyiknek valószínű megnevezése „Mámorban“ lesz; karosszékben a nő és őt szenvedólylyel átölelő férfi egy csókban fullad össze, mely helyzetnek kifejező és mégis szolid tartása igen nehéz próbára tehette festője tehetségét. Másik kópét talán az „Első engesztelés“-nek lehetne elnevezni; a duzzogó fiatal asszonyt huszárdiszbe öltő zött ura fólkózzel vonja magához, tekintetével a nő lesütött szemét keresve, hogy bocsánatot nyerjen. Kitűnő e képen az, hogy első tekintetre a helyzet világos és bizonyosak vagyunk abban, hogy itt nem valami tragédia készül, csak mint a német példa- szó mondja: „Die Liebe neckt sich“. Harmadik kisebb képén két testvér ül egymás mellett, az egyik asszony, a másik még leány; utóbbi szerelmes levelet kap, a mit tapasztaltabb asszonynővérónek megmutat és együtt olvassák el; bizonyára tanácsát kéri ki; czime ez lehetne: „Bizalmasan'. Nagyobb arányokban fog elkészülni, most még csak vázlatban levő képe a „Messalience“. Hálás, de csoportosításánál fogva befejezett technikát igénylő tárgy, mely már vázlataiból is sokat igér; és nem fogunk csalódni abban, hogy ez lesz a téli tárlatnak az a képe, mely előtt a nézők csoportosulása a legnagyobb lesz. Egy leány, kinek atyja magas társadalmi állást foglal el, szülői beleegyezése nélkül megy férjhez ahhoz, akit szeret, de kit a büszke apa vőül el nem fogad. Midőu e házasság első gyümölcse életet nyer, a pólyába burkolt semmiséget, a haragvó szülőknek azonban első unokát viszik a nagyapai házhoz, hogy a béke angyala legyen. A képen a helyzet ez: tágas, elegánsan berendezett szobában a dada karján a csecsemőt viszi a inár kiengesztelt nagymamával, a karszékben még’töp- rengő öreg úrhoz; a fiatal anya csak az ajtó küszöbéig mert jönni, lehajtott fővel, könnyes szemeit kendővel takarva. Miként fentebb jeleztük, e kép még csak kisebb vázlatban van megteremtve, de úgy a csoportosításban, mint az egyes odavetett arczok kifejezéseiben annyi határozottság van, hogy annak gondos megfestése hálás feladatnak látszik és határozott nyereség leend művészi értékét tekintve ; birtokáért versengni fognak a műbarátok. És ha e képek itt nemsokára elkészülve, a budapesti kiállításon elismerést nyernek, — a miben különben seininikóp sem kételkedünk — örülni fogunk, hogy azok eszméi városunk falai között nyertek életet és testet és legyen nekünk titkos örömünk, hogy az irigyelt művész a mi vármegyénk szülötte és elégtételünk azon elhatározása, hogy a legközelebbi nyarat minden bizonynyal ismét nálunk tölti el, ha lehet több művésztársával együttesen, kiket mi igaz magyar vendégszeretettel fogadnánk, csak fogadhatnánk! dr. T. Köny és mosoly. Jelenet. Irta : Vidor Mór. — Az „U n g'1 eredeti tárczája. — Személyek : özv. Peterdyné. Ilona, leánya. Lápos György. (Egyszerűen berendezett szoba. Az előtérben egy asztal. Ilonka az asztal mellett kézimunka fölé hajol. Kopogtatnak az ajtón.) Ilona: Szabad! György: (Berohan.) Ilonka . . . Ilonka ! Ilona: Hát magát mi lelte György ? hogy lel van hevülve ! György: Ha tudná! (Magában.) Vájjon megmond- jam-e neki ... eh, hisz annak jöttem. (Fenn). Lássa Ilonka — nem szép ugyan tőlem — de meg kell mondanom. Levelet kaptam Szilárd Bélától. Ilona: No ugyan ebben nem találok semmi megalázót magára nézve. György: Rám nézve nem ... de. Ilona: (haragosan) De? György: Bocsásson meg, nem igy akartam mondani . . . Nézze, itt a levél. (Kiveszi kabátja zsebéből és átadja Ilonának.) Ilona: (végigolvassa és kaczagni kezd.) Hál ez ad okot magának arra a szörnyű indulatra! És nekem még boszuságot is pkar szerezni. Ez nem szép magától, nem, és ezerszer nem! Szilárd Béla azt írja magának, hogy szeretett engem valaha ... Ez tisztelt uracskám nem volt tőle valami töbenjáró bűn ! György : És . . . Ilona: És feleségül akart venni . . . Igen ám, ha kereken ki nem jelentettem volna neki, hogy szivemben nincs számára hely, keressen magának szebbet is, jobbat is nálam; mert biz én egy cseppet sem vagyok jó ! György: (örömmel) Nem-e édes Ilonkám, hát akkor bizza majd rám azt a feladatot, hogy meg javítsam. Ne féljen . . . nem leszek szigorú, úgy bánok magával, mint a czukorral . . . maga, maga édes (lopva fölé hajol és megcsókolja a haját). Ilona: (elpityeredve).Maga rossz ... igy megijeszteni az embert. De most azért is, juszt is nem leszek a magáé. Nem. nem, és nem! György: Ilona! De hisz már jegyesek vagyunk. Ilona : Bánom is én ! György: (mosolyog.) És csak nem teszi meg azt a világra szoló szégyent . . . Ilona: Hagyjon el . . . nem akarom hallgatni. György: (léire.) No várj csak kis makranczos, majd megtanitlak ! (Fenn.) Csak még egy szót Ilonka. (Szaval.) Emlékszik-e még a tiszakerti majálisra ? Ott ismerkedtem meg magával. Szilárd Béla mutatott be. Mar akkor tudtam, hogy szeretni logom A szenvedély oly hirtelen lobbant lángra szivemben, hogy nem volt időm a gondolkozásra. A lágyan susogó akácz alatt vallottam be magának, hogy szeretem ol thatatlan szenvedéllyel. Maga rám nézett, mintha a lelkemben akart volna olvasni, aztán elpirult . . . Ilona: (daraosan hátraszegi a lejét és hallgat). György: Én megkérdeztem ... vájjon remélhetek-e? Felrelordilotla a fejét és hallgatott. Nem voltam többé ura magamnak . . . Odahuzódtam magához és megcsókoltam a haját, épugy, mint az elébb. Ilona: (sir.) Nem volt szép magától. György: Nem látta senki. Maga meghökkent, azután odasimult hozzám és úgy mondta nekem : Szeretem György! Ilona: Ó hogy csalódtam magamban! György: No lássa, milyen gyorsan megváltoztak az érzelmei! Ilona: (halkan.) Akárcsak a maga érzelmei. . . György: Én szeretem ... de nem mondom többé . . . majd igyekszem (elejteni; a maga lelke úgy sem rokon az enyémmel, ha ilyen gyors változásokban leli örömét Elmegyek; de úgy, hogy látni sem fog többé. Adja az Ég, hogy egy olyan emberre találjon, ki magát jobban megérti és forróbban fogja szeretni, mint én. (Távozni készül.) Ilona: (feláll.) György: (páthoszszal.) Áldja meg az Isten! Ilona: (kitörve.) György. (Belép özvegy Peterdyné.) Peterdyné: Hát titeket gyerekek mi lelt ? Miért vagytok olyan paprikás hangulatban ? No nézd csak Ilonka, hogy ki vagy pirulva, a szemed pedig olyan vörös, mintha sírtál volna! Talán bántottak . . . talán György? Ilona: (az anyjára borul, zokogva.) Ó az a gonosz György! György: (mosolyogva.) Nem tettem én semmi rosszat, csak ingerkedlünk egy kicsit. Ilonka meg akart ijeszteni. Azt mondta, hogy nem szeret . . . nem kellek neki 1 Én meg — mit tehettem egyebet — elbúcsúztam tőle. Ilona: (könnyei közt mosolyog.) Nem igaz ám; mert én szeretem magát. Bizony Isién. De hát ki gondolta volna, hogy ilyen érzékeny szivü, ilyen gyorsan hisz! György: (átkarolja Ilonkát.) No nézd a kis galambot, milyen méregfogai vannak ! Peterdyné: Mondhatom leikeim korán kezditek a veszekedést. De hogy ez legalább törvényes formulák között menjen véghez, egy hónap múlva megüljük a lakodalmat. Ilona: (hirtelen.) Jaj de jó lesz ! György: (melegen.) Édesanyám! Peterdyné: És ha már el nem lehetlek veszekedés nélkül, itt leszek én, az anyós. (Függöny legördül.) Lapunk mai szama 6 oldalra terjed,
