Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1899-01-08 / 2. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM. TJngvár, ?,899. január 8. 2. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szei keszlőliöz inlézendű minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kilói jön. Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre . . . Ü > | Egyes szám 10 kr. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kp. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Gazdasági tanfolyam. Ma délután egy, a gazdaközönségre és a földműves munkásokra kiváló fontosságú tanfolyam fog megnyílni a városunkkal szomszédos Radváncz községben. A földművelésügyi miniszter intézkedéséből ugyanis téli gazdasági tanfolyam rendeztetett, melynek ezólja népünket a helyes gazdálkodásra kiképezni, velük különösen a talaj mi velés, a növénytermelés, az állattenyésztés és a viszonyokhoz mérten a kertészet, szőlészet, baromfitenyésztés és méhészet okszerű kezelését és művelését megismertetni. Kívánatosnak tartjuk, hogy a földmivelósügyi m. kir. miniszter nemes inteneziójának minél nagyobb gyakorlati eredménye legyen, azaz, hogy a tanfolyamnak Jegyen állandó hallgatósága, akik megértve az előadottakat, elvigyék az okszerű gazdálkodás tudásának csiráit a vármegye minden részébe. Kívánatosnak tartjuk ezt annál inkább, mert sajnosán tudott dolog, hogy népünk ma még nagyon is messze áll az okszerű gazdálkodás üzésétől, annak tudásától. Hogy csak egy művelési ágat említsünk, felhozzuk a szőlőművelést. Ezreket és ezreket keres vármegyénk földmives munkása a szőlő-munkából, — évről-óvre a szőlőben tölti idejének azon részét, mely csekélyke földjének megmunkálása után felmarad, s ha lámpával keresnénk, sem tudunk találni oly munkás-kézre, mely a szőlő munkálásáuál önállóan helyesen működni képes volna. És igy vagyunk a gazdálkodásnak majdnem minden ágában. Úgy ahogy elvégzi mindenki teendőjét; az apának ósdi s ma már jövedelmezőség szempontjából alig valamit érő tanácsait s szokásait követi a íiu, az unoka, s ennek teljesítésével, mint a ki jól végezte dolgát, hagyja forogni tovább a világ kerekét. S ha valaki újításokat tanácsol, ha valaki fel akarja világosítani őt arról, hogy ma már nem ele gendő az okszerű gazdálkodáshoz a föld, meg a két kéz, — annak szavát bizalmatlanul fogadja a nép, s még jó, ha csak annyit mond neki: — Ha az apámnak ió volt igy, nekem sem kell máskép. És ez az, ami miatt mi félünk, hogy a ma megnyíló gazdasági tanfolyamnak nem lesz meg a kellő sikere. A maradiság s a bizalmatlanság sokkal erősebb gyökeret vert népünkben, semhogy azt az első kísérlettel meg lehetne törni. A sikertelenség lehető meggátlása erkölcsi kötelessége vármegyénk minden lakosának, aki a nép igaz barátja, amiért is mi szükségesnek tartjuk, hogy a kibocsátott hirdetmények kifüggesztését ne találja senki elegendőnek arra, hogy azt a nép tudomásul vegye. A lelkészek, a tanítók, a jegyzők leghivatot- tabbak arra, hogy megértessék a néppel a tanfolyam hasznát s mi hisszük is, hogy ők meg teszik ismét kötelességüket. E mellett azonban jónak találnék még azt is, ha a tanfolyam állandó s arra ráutalt hallgatói némi anyagi segélyben is részesülnének. Mert igaz ugyan, hogy a földmivelésügyi miniszter anyagi áldozatot hoz a tanfolyam rendezésével s azzal, hogy azt ingyenessé teszi, de igaz az is, hogy annak a szegény népnek, akinek a tanfolyam hallgatása leginkább kívánatos, ma van ép legkevesebb anyagi ereje fiihoz, hogy hónapokat töltsön távol falujától. Azt hisszük, hogy a tanfolyam 'vezetőjének ily irányú megindokolt felterjesztését a földmivelésügyi miniszter nem helyezné egyszerűen irattárba, hanem igazat adna azoknak, akik azt állítják, hogy népünk alacsony értelmisége folytán csakis bizonyos anyagi előnyökért hajlandó tanulni, még akkor is, ha a tanulásra saját jól felfogott érdekében lesz felhíva. Hogy a gazdasági tanfolyammal kapcsolatosan a kosárfonás is taníttatni fog, — azt szerencsés gondolatnak tartjuk; mert tény, hogy köznépünk, különösen a férfi-rész, a téli időn át legnagyobb, részt henyél s a korcsmáros zsebét, vagy ha készpénze nincs, fekete tábláját tölti meg, a jobb jövő reményében. És ha a ma megnyíló gazdasági tanfolyamnak nem is lesz meg mindenben a kellő eredménye, de annyit mégis elér, hogy Radváncz és a szomszédos községek lakosaiból 60—80 egyént kiképez a kosárfonásban, akkor sem mondhatja senki, hogy hiábavaló volt a magvetés! Felvidékünk. Ismertetés. — Irta: Kovássy Elemér, — Előszó. A felvidéki ruthén nép s igy vármegyénkben a nagy-bereznai járásnak szegény lakosai, anyagi és szellemi jobblétének előmozdítása érdekében is, tudvalevőleg üdvös, erős mozgalom indult meg s van folyamatban. Több, külön (éle lap, elszórtan ismertette a segélyezendők nyomorát s annak okait, de teljes, kimentő, összelüggő egész közlemény arról máig — tudtommal — nem jelent meg. Ezért tehát most, midőn a segélyezés eszméje immár megvalósulásához közeleg, rendszeres, egész munkában óhajtom vármegyénk felvidékét s annak népét bemutatni. Úgyszólván pillanatnyi felvételt készítek tárgyamról, vármegyénk hivatalos közlönye, az >Ung< részére, melynek lapjain, szerény igényű munkámnak, a Tekintetes Szerkesztő ur, szives volt helyet adni. E leiratból olvasó közönségünk tájékozva leend, kiket kell a mi felvidékünkön segélyezni s miért? Általános rész. Vármegyénk ielvidékét, tulajdonképen legnagyobb járása: a nagy-bereznai képezi. E járási északról és északkeletről óraliczia, dúl keletről Beregvármegye, délről az ungvári járás, nyugatról pedig Zemplénvármegye határolja. A nagy-bereznai járás 1435'86154 □ kilométer területén, 51 községb n, 34272 lakos van. Ezek közül róm. kath. 1417, gör. kath. 30272, ágostai 25, helvét hitv. 46 és izraelita 2423 tő. Ez adatokat, az 1890. évi népszámlálás alapján tüntettem ki s fogom zsinórmértékül venni munkám további folyamán. A járásban van 1 rom. kath., 28 gör. kath. anyaegyház és 1 izr. rabbinatus. A gyermekek oktatást, nehány állami és több felekezeti iskolában nyernek. A perlekedők elsőfokú jogszolgáltatását a telekkönyvi hatósággal is felruházott kir. járásbíróság végzi. A közigazgatási teendőket a szolgabirói hivatal, 12 körjegyzőséggel látja el; az utóbbiak jegyzői egyszersmind m. kir. allami anyakönyvvezetők is. A közbiztonsági szolgálatot egy csendőr-szakasz- parancsnokság alatt, 8 csendőr-őrsparancsnokság teljesiti. Az orvosi teendőket, a nagy kiterjedésű járásban, 1 járás- és 1 körorvos látja el. Egy eltörött báburól. — Az „Ung“ eredeti tárczája. — Megpróbálom, talán el tudom mondani a nélkül, hogy panaszkodnék . . . Egy piczike, aranyos leányról szól a mese, no meg az ő eltörött, megunt bábujáról. Az aranyos leányka csak a boldogságot ismerte a löldön. Az életnek csak erre az oldalára nyílott, a kilátás az ö nagy, verőfényes ablakából. Ennivalóan bájos kis leányka volt. Annyira ártatlan, naiv gondolkozásában, hogy midőn egy havas karácsonykor a megszokott babák mellett valami mást — nagy leánynak való — ajándékot is talált, úgy érezte, mintha most neki sírnia kellene. Elrendezgette ajándékait a régiek közé, boldog volt, de ha reá pillantott az uj ajándékra, megint csak eszébe jutott valami. Mintha ő ezt a mai hangulatot már egyszer érezte volna. Megijedt e gondolatától, de úgy érezte, hogy mégis igaz. Az ám! Egyszer egy reggel, midőn fölpillantott párnái közül s a tavaszi nap sugarai ott tánczoltatták az aranyos lényben fürdőző porszemeket a levegőben, valami furcsa gondolat motoszkált a íejecskéjében. Boldogan mosolygott a napsugár játékán s olyan aranyosnak látta a szoba minden zegét-zugát. És az a hamis gondolat nem nyugodott. A piczike aranyos leányka felöltözködött, elvégezte apró munkáit, odaült ablakához s talán már el is kallódott volna a gondolat, a tovább húzódó napfény aranyos porszemei között, ha az a kópé nem akkor megy arra .... . . . Hirtelen lehajtotta lejét a munkára s föl nem nézett volna a félvilágért sem ... Jó is, mert amaz meg egyre bámult a piczike, aranyos leány ablakába .. . Ekkor szeretett volna egy nagyot sírni. Azóta már érezte sokszor e hangulat hatását, de annyira még egyszer sem, mint éppen ma, midőn az uj karácsonyi ajándék eszébe juttatta, hogy ő most már nagy leány. El akarta űzni e gondolatát. Neki ült délutánon- kint újólag játékainak, de hiába, még a legnagyobb öltöztetés közben is ott hagyta a bábukat, ha eszebe jutott megszokott ablaka ... És csodálatos! ez a pillanat mindig összevágott avval, a midőn amaz boldogan bámult föl a piczike, aranyos leány verőlényes ablakába. Lassan azután már nem is sirt a kis leány, megszokta a gondolatot, mint az uj karácsonyi ajándékot. .. . de azért aranyos, piczike leány maradt, ártatlan, naiv, mint e mese. Egyszer véletlenül összekerültek. Nem sokat beszéltek, vagy talán egyáltalában nem is beszéltek, de azért ők ketten megértették egymást. A gúnyolódó emberek, ha látták őket az utczán, mosolyogtak rajtuk s hamiskásan rájuk mondták, hogy holdsugarból van fonva szerelmük. És ez egyszer tán találó volt a hasonlat. Olyan volt ez a vonzalom, mint a halvány holdsugár, nem tűzött torróan, de azért ezüstös környezetével édes boldogságba ringatta a lelkeket. A piczike, aranyos leányka álmodozott a boldogságról. Építették együtt ábrándaikat s annyira el tudtak képzelni a valót, hogy abban a hitben ringatóztak, hogy ők meg tudnák becsülni is a boldogságot, ha közéjük telepedne le. Pedig hát nem úgy volt. A piczike, aranyos leányka egyszer megkérdezte a bámulóját : — Mondja c^ak ! maga igazán nem sétál többet az ablakunk alatt. Azt mondják, hogy elmegy innen. Igaz lenne az ? Megkérdezte, de azután elfordította fejét. Amaz szavalt íülizgatott kedélylyel a válás fájdalmairól, a kötelességről, mint a hogy már ily ünnepélyes pillanatban szokás. Azokra a szép szavakra talán reá mondták volna, ha hallották volna, hogy nem az övék — mert ilyenek az emberek, — de azt a könnycseppet, a melyet szégyenkezve törült el szemeiben, azt a legnagyobb rossz- akarattal sem lehetett volna eltulajdonítani. Egy kicsit elérzékenyültek egy pillanatra, de azután megint csak mosolyogtak s építették tovább a jövőt. Az a jövő ... az a jövő . . . milyen édesnek képzeljük álmainkban és minő gorombán vágja szemünkbe a meztelen igazságot. Itt talán mégsem ; ez még mind magán viseli a boldog ifjúság zománczát, az illusiok keresetlen naiv- ságát. A piczike, aranyos leányka egyedül maradt. Visszatért a bábuihoz, álmodott, játszott álmaival tovább. Ha egyiket megunta, eltette a lomok közé, hadd várjon ott a feltámadásra; ha a másik eltörött, eldobta, vagy odaadta valákinek, a kinek talán még igy is örömet tud vele csinálni. Ha babáit otthagyva az ablaknál, valami munkába fogott, elnézte az embereket. Akadt hamar valaki, a ki megbámulja az aranyos, szőke leányka verőlényes ablakait. Csakhogy ez a verőlény, már az őszi napsugáré volt. De hát azt észre se vették; a piczike, aranyos leányka mosolygott, a bámuló boldogan számolta lépteit odalenn az utczán. De talán olykor mégis eszébe jutott az első ? Van benne valami. Eszébe jutott, mikor üres volt odalenn kapunk mai száma 6 oldalra terjed,
