Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1899-03-12 / 11. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM.

11. SZÁM.

Ungvár, 1899. márczius 12.

SZERKESZTŐSÉG:

Ungvár, Vármegyeliáz-tér 1. szám.

A bzei keszlűliöz intézendő minden köz- lenitny, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A lap megjelen minden vasárnap.

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

Előfizetési feltételek:

Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre ... 2 > J Egyes szám 10 kr.

Hirdetések,

előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Nyilttér soronkint 20 kr.

ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Kérjünk törvényszéket!

Szinte meglepett, mikor a múlt napokban vármegyénk egyik képviselője érdeklődött az iránt, hol akadt meg, a város által a kir. törvényszék visz- szaszerzése érdekében megindított mozgalom? Meg lepett, mert eddig abban a meggyőződésben voltam, bogy a közelmúltban kiildöttségileg kérvényeztünk ez ügyben. Kérdezősködésemre felvilágosítottak, hogy csak akartunk kérelmezni, de biz az elaludt. Kutattam, hogy a sok bizottság melyik retortáján, a lényeget legtöbbször megölő hivatalos formaságok melyikén akadt fel megyénk és városunk e vitális és mindennél fontosabb érdekeinek ügye? S a kutatás eredménye egy poros iratcsomó lett, de dato

1897. Tehát pihentünk mostanig.

Ezen ötletből csaknem akaratlanul párhuzamot vontam a közel és távolban levő, de velünk egyenrangú és ívudii megyék és városok és szegény magunk között. S mig amott meglepő, rohamos fejlődést tapasztalunk minden irányban, mily sajnálatos lassan megyünk előre mi. De nem akarok igazságtalan lenni, hiszen mi is haladunk. Kaptunk — bosszú kérelmek után — pénzügyigazgatóságot, van már reáliskolánk, gyranasiumunknak uj palotája, legutóbb közművelődési egyesületünk is feléledt újra, csak a mit legnehezebben nélkülözünk s legmelegebben óhajtunk vissa, a mi jól tudjuk azt, városunkat a fejlődés utján egy hatalmas lökéssel vinné előbre, az a sokszor megsiratott valami — a kir. törvényszék — az még mind a mai napig, csak egy remény!

De kérdem, megtettünk-e mindent, a mi emberileg tehető, e remény valósulására, hogy megyénk és városunk e legnagyobb közérdeke végre valahára kielégítést nyerjen; a lefolyt hosszú idő alatt megmozgattunk-e minden fát, megkopogtattunk e minden ajtót, mely a hatalmasakhoz vezet, hogy e régi sérelmünk orvoslását kérő szavunk ineghallgattas- sék ? A kezembe került poros iratcsomó, mintegy vádlókig feleli: nem!

Igaz, már kérelmeztünk párszor —tudtommal

24- év alatt 3 Ízben — eredménytelenül. Aztán hosszú pauzák következtek, a visszautasítás elkeseredése, az eredménytelenség fásultsága s ez alatt talán el is mulasztottunk egy pár jó alkalmat, pedig igen sokszor az alkalom felhasználása és az időpont helyes megválasztása, biztosítják a sikert.

Utoljára, — mint a feltalált iratcsomó mű- tarja — 1897. deczemberóben merült fel a kir. törvényszék visszahelyezésének eszméje, az uj bün- tentő perrendtartás életbeléptetése alkalmából, a mikor is Ungvár város rendkívüli közgyűlésében, most már néhai id. Nehrebeczky György, ki a törvényszék visszaszerzése czéljából megindult mozgalmakban a legbuzgóbb tevékenységet fejtette ki, fel kéretett egy kormányhoz intézendő memorandum szerkesztésére. A memorandum szépen és alaposan indokolva elkészült, s a szükséges okmányokkal felszerelve, a polgármester által be is lett terjesztve a vármegyei törv. bizottsághoz, mely in. évi augusz tus 10-ikóu tartott közgyűlésében magáévá téve a memorandumban foglaltakat, elhatározta azt küldótt- sógileg juttatni a magas kormányhoz.

Hogy a vármegye e határozatának miért nem lett megfelelve, ki és mely körülmény az oka, hogy a lelkesedéssel felkarolt ügy ezúttal talán a közöny zátonyán feueklett meg, nem kutatom.

Csak konstatálni kívánom,, hogy igenis tettünk ; értekeztünk, gyülekeztünk, 'határoztunk . s" a vége, hogy a sok fáradsággal s legjobb akafáttal összeállított memorandum, az irattár poros rejtekébe került, s ott várt egy jobb időre.

Hiszem, hogy alig csalódom, ha azt merem állítani, hogy a jobb idő bekövetkezett. A lefolyt 24 év alatt, mióta a törvényszék innen el vitetett, tál ín nem is volt még alkalom és időpont oly kínálkozó, mint a mostani, hogy kérelmünket a kedvező elintézés erős reményével ismételjük i kormány, a törvényhozás előtt. A politikai harczok — hála a gondviselésnek — elmúlottak, s az egész országban osztatlan örömmel fogadott és előreláthatólag hosszabb időre kötött béke áldásos aerája alatt, — mely bizonyára az alkotások időszaka lesz —

a mi vágyunk is könnyebben teljesedésbe mehet, annál is inkább, miután az esküdtszéki intézmény már 1900. január 1 -jóvei életbe lép s e körülmény elvitázhatlan törvényes alapot is nyújt kérelmünk ismétlésére.

Ezen alkalmat elmulasztanunk nem lehet, nem szabad. Megbocsáthatatlan vétket követnénk el vármegyénk és városunk jövője ellen, ha most latba nem vetnénk minden befolyást, fel nem használnánk minden összeköttetést, mely különben is jogos kérelmünk, igazságos indokainak súlyát támogatni képes.

A mit elérni óhajtunk, azt első sorban is erősen akarni kell. Akarjuk hát erősen, kitartással s bízva az irás szavaiban: „kopogtassatok és meg- nyittatik, kérjetek és megadatik.“ y.

Alkotások.

A legutóbbi képviselőtestületi közgyűlés határozataiból kifolyólag a közeljövőben nagyobb építkezések veszik kezdetüket Ungváron; két emeletes épület az állami népiskolák részére, agyagipar szakiskola gyárteleppel, a mihez ha hozzávesszük a vármegye által építendő kaszárnyát és törvónyhatósá- gilag is jóváhagyott képviselőtestületi határozatot a városháza telkének reáltanoda részére való átengedését illetőleg, :t miből ismét önként következni fog az uj városháza megteremtése akár átalakításokkal, akár uj építkezés módjában, tagadhatatlan, hogy városunk képe előnyesen változni íog.

De a midőn ezeket közöljük, megtévesztése volna a közönségnek, ha egyúttal be nem számolnánk azzal is, mily áldozatokkal fognak ezek az alkotások járni. Teljesen bizonyosak voltunk már akkor, hogy áldozatot hozunk, a midőn úgy szólván egyhangúlag beleegyezésünket adtuk az állami elemi iskolák építésére szükséges 100,000 frtos kölcsön felvételére; igen jól tudjuk, hogy az úgynevezett „fentartási“ cziin alatt sok mindent bele lehet szorítani és nincs olyan jogász, vagy más gyakorlati szakember, a ki az állammal kötendő bórszerződóst

Nansen északsarki expedíciójáról*).

— Az „U n g“ eredeti tár ez áj a. —

IV. Elindulás. Útjuk az álló jégig.

1893. junius 24-ike volt az a nap, melyen a Fram elhagyta Christiania kikötőjét, hogy több, mint bizonytalan uljára keljen. A tengerpartot nagy embertömeg lepte el, mely kendőt lobogtatva vett búcsút a távozóktól. A hány kikötőben csak horgonyt vetettek, mindenütt nagy örömrivalgással logadta őket a lakosság, és ha az idő megengedte, fényesen megvendégelték őket. A nagy esemény hire egész Norvégiát talpra állította. Útjuk a norvég partok mentén haladt Bergenből Trom- sóbe. Tromsőből Vardöbe. A czivilizácziónak ezen utolsó előőrse nagyszerű fogadtatást rendezett számukra, elutazásukkor pedig fényes lakomával tisztelte meg, melyen «úgy lolyt a felköszöntő és a pezsgő, minta patak.«- Ez volt egyúttal azon hely, a hol utoljára vettek meleg fürdőt és a honnan hozzátartozóiknak az utolsó táviratokat és leveleket küldötték.

Julius 21-én reggel 3 órakor, mikor még az egész város mély álomba volt merülve, észrevétlenül elhagytak a kikötőt és búcsút veitek Európától. Mennyi remény és félelem váltakozott bennük! Útjukat Novaju Semljának vettek, onnan pedig a Waigats szigetet a szárazföldtől elválasztó Jugor tengerszorosba hajóztak mely útjukban már nagy mennyiségben összetorlódó jégtömegekkel kellett inegküzdeniök. A parton tekvő Chabarovaban horgonyt vetettek.

Chabarova nyomorúságos kis szamojéd falu apró kunyhókkal, sátorokkal és két templommal. Évenkint egyszer orosz kereskedők látogatnák ide, hol pálinkáén értékes medve és fókabőröket cserélnek be. E taluban találkozott az expedíció Trontheiin Ivanovicscsal, ki részökre a kutyákat szerezte be. 34 darab pompás szibériai szán-kutya várt itt rájuk, ugatásukat már mesz*). Felolvasta Schürgrer Ferencz. az U. K. E. nyilvános

ülésén.

sziről lehetett hallani. Egy szamojéd szánkán próbát is tettek velők, Trontheim 10 kutyát fogott be, de alig, hogy Nansennel a szánra ült, valami szerencsétlen jött- ment kutya odavetődölt, s erre egy pillanat alatt az egész kulyasereg szánostol rávetette magát a jövevényre és pokoli spektákulum támadt. Végre az oda fuloll szamojédok, oroszok és Trontheim botokkal kergették szét a kompániát és a véresre harapott jövevény elsompolyoghatott. A próba aztán akadálytalanul folyt le : a kutyák őrült sebességgel rohantak a Tundra síkságán, alig tudták őket megállásra birni. A tanulság, a melyet az első kísérletnél szerzett Nansen az volt, hogy a kutyákkal való szánkázás derék dolog, de nagy türelem kell hozzá. A mit későbben igen gyakran ismételten tapasztalni sok alkalma volt.

Chabarovában 6 napot töltöttek, mi alatt a szomszédos vizekben a jég állapotát kikémleltek, közben- közben vadászgattak is. Aug. 3-ikán indultak útnak s midőn Trontheimtól elbúcsúztak és Christofersen, Nansen titkára is elhagyta a hajót, ugv érezték, hogy velők az ulolsó kötelék is elszakadt, mely eddig még az emberiség közösségéhez lüzte. A hajó elindult és ők magukra hagyatva, egyedül álltak a tengeren.

Chabarovábol a Kari tengerbe, majd a Kara torkolati öblében innen Jalma! félsziget hosszában északra, majd midőn ezt megkerülték keletre és északkeleti, hajóztak, miközben különösen a Taimyr félsziget körűi elterülő szigetcsoportok vidékén nagy nehézségekkel kel lett küzdeniük. Itt-ott a tenger annyira be volt fagyva hogy csak hosszas lapogatozás után találhattak valamely szűk csatornát, melyben jégmentes viz volt, s melyben tovább folytathatták u'jukat. Ezek a csatornák többnyire Szibéria partjai mentén húzódlak, melyek mindenütt laposak, kietlenek, barátságtalanok. Meg a szamojédek is alig látogatnak el ide, Végre elérték az óvilág legészakibb tokát a Kap Tseljuszkint, mely eredményt üdvlövésekkel és nagy lakomával ünnepelték meg, a Fram árbuezára pedig felhúzták a norvég lobogót.

A Taimyr félsziget keleti oldala lényegesen elüt az eddigi partvidékektől. Itt mindenütt hegyek emelkednek, a part előtt pedig jégtáblákon számos rozmár süt- körészik. Ezekre vadásztak is és sikerült közülök kettőt terítékre hozni.

A mint a Chalanga öblöt elhagyták, útjukat egyenesen az Uj Szibériai szigetcsoport felé, vették anélkül hogy. mint eredetileg tervezték, az Olenek torkolatába hajóztak volna, a hol még egy kutyaállomány várt rajok.

Az Uj-Sziberiai szigetcsoport nyugati oldalán északra fordultak. A visszonyok igen kedvezőek voltak. Szept. 6 óta állandóan jégmentes tiszta vízben a legnagyobb sebességgel haladtak észak felé és csak szept. 20-ikán az é. sz. 77°44l alatt találkoztak az állandó sarkvidéki jéggel. Nehány nap alatt befagytak s most el kellett dőlnie, ha beválik-e a Nansen elmélete. Van-e sarki áram, mely a befagyott hajót a jégtömegekkel együtt észak télé viszi. A következmény megmutatta, hogy Nansen elmélete bevált.

V. A Fram a jégben.

Az első leiadat volt most a Framon kényelmes téli szállást csinálni, mert a él, még pedig a több hónapig tartó teli éj már közeledett. Sőt töl lehetett tenni, hogy a Fram csak a sarkon lu! az Atlanti óceánhoz való közeledésében válik ismét hajózhatóvá, a mi két- sőt bárom lelet jelentett. Megtettek tehát mindent, hogy magukat a hideg, úszó jég és egyéb veszedelmek ellen megvédjék. A hajó gépét kivették és megolajozva eltettek. Asztalos és kovács műhelyeket átlitottak fel, meri minden szükséges eszközöket maguk állítottak elő. Legérdekesebb volt a villamos világítás, mely messze fénylelt a sarkvidéki éjbe. Mindenkinek egész nap dolga volt s mindenki szívesen dolgozott. Volt órás, mechanikus csizmadia, szabó munka. Néha-néha a hajóban összegyűlt vizet kelleti kiszivattyúzni, a dynamogépet hajtó szélmalmot igazítani sat.

Lapunk mai száma 6 ol dalra terjed.