Ung, 1898. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1898. szeptember 11. 37. SZÁM SZERKESZTŐSÉG : Ungvár, Kazincsy-utcaa 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részéi illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmil sem közlünk, ha nem tudjuk, kilől jön Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. | Negyedévre 1 fit. félévre . . . 2 » J Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizeti! ek, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Hivatalnokok. A ki ma férfi-korban van és emlékezni tud, semmi téren oly változást nem tapasztalhatott, mint a tisztviselők vagy hivatalnokok egykori és mostani korának megfigyelésével. A modernizált államok legbiztosabb mértéke, hivatalnokainak szellemi kiképzésén és anyagi ellátásán vehető fel; és a mint változott ez államok berendezkedése, ép úgy átalakult ez az óriási gépezet, a hivatalnokok serege is. A ki vissza tud emlékezni arra a boldog időre, midőn nálunk a vármegyei és városi tisztek tiszteletbeli megbízatást képeztek, 2—300 frt utazási díjjal honorálva, de egyúttal arra, hogy minő elfoglaltsági minimum volt ezen állásokkal összekötve, az clámul, ha ma betekint az irodai helyiségekbe. Minden téren, minden szakban a munka-tulhalmozottság a kor ismertető jele, mely megszülte a soha ki nem múló „restanciákat“. A modern állam-berendezés a hivatalnokok mesés számú tömegét alkalmazza és ez a nagy hadsereg sem képes mindazon feladatokat elvégezni, inéi eket az állam megkövetel. A régi jó időkben miudenkit kielégített havonkint egy pár törvónynap; ma a járás-és szolgabirák naponkénti jogszolgáltatás mellett sem képesek a jogkeresők igényét teljesen kielégíteni; folytonosan szaporítják a képesített és kezelő-személyzetet, Írógépeket is alkalmaznak, sokszorosítókat — és mégis sok a panasz. Nagyon ajánlatos pedig az ilyen panasz helyett be-benózni az irodai helyiségekbe; nem kell szakértő szem sem hozzá megbírálni, hogy lehetetlen a mai hivatalnoki személyzettel az államgépezetet mozgásban tartani; kikerülhetlen úgyszólván, hogy minden hivatalnok asztalán a hátralék ott ne szerepeljen, daczára, hogy igen gyakran emberfeletti szorgalmat íejtenek ki. A mai hivatalnoki rendszer olyan, hogy egy legkisebb fennakadás a legnagyobb zavarokat előidézheti. Vegyük fel, hogy egy bíróságnál ma nincs restancia, a munka gyönyörűen megy, sehol semmi hiba; most az egyik bírót áthelyezik és megszületik a restancia; mert a pályázati rendszer mellett egy bírói állás rendesen 8—10 hétig betöltetlen marad és ennyi idő épen elégséges ahhoz, hogy az utód egy félévig rágódjék rajta. De elégséges egy kezelő tisztviselő távozása is e zavar előidézésére, egy telekkönyvi foganatosító áthelyezése is. De a modern állam nem elégszik meg azzal, hogy szakmunkával látja el rogyásig alkalmazottját; azonkívül minden hivatalnokából statisztikus szakembert is akar csinálni. Ma minden birö, s/.olgabiró, anyakonyvvezető, megyei, városi járás-orvos, utinester, mérnök statisztikát csinál; az állam tudni akarja, hogy az országban hány per lett Ítélettel, egyezséggel bofejezve, hány lett beszüntetve, hány tanú kihallgatva; hány ember jött a világra, mennyi halt el, minő betegségben, lett-e orvosilag kezelve, hány lett beoltva stb. stb. és ezekről az adatokról vezetnek annyi és annyiféle könyvet, hogy azok kitöltése, rubrikálása több munkát ád, mint valaha egy egész bírósági működés. És a magas kormányok még folyvást uj és uj dolgokon törik fejüket, folyvást nagyobb és nagyobb elfoglaltság van kilátásban, a nélkül, hogy lépést tudna ezzel tartani az országok gazdasági kifejlődése, vagyonosodása és igy a nélkül, hogy az állam ezen állítólag terhes feladatokat kellőleg jutalmazni tudná, vagy akarná. Ma még a legtöbb hivatalnoki ágban a lét-minimum sincs biztosítva; ma úgy a képesített, mint a kezelő-személyzet a legtöbb államban, legkivált nálunk, a megélhetés nehéz problémájával van elloglalva a helyett, hogy tisztán alkalmazottságával törődhetnék. A legtöbb hivatalnok úgy van fizetve, hogy a nősülés, a mi pedig állampolitikai fontos kérdés, mintegy el vau tiltva, mert a családfen- tartás lehetetlen. Eltekintve a nagy díjnok-seregtől, mely rosszabbul van fizetve, mint a kasza-kapával foglalkozó, daczára, hogy bizonyos műveltségi fokhoz van kötve, —hivatalnokok zöme, — a kezelő-személyzet, a bírák és fogalmazók tengődésre vannak utalva. A kinevezett Írnok 5—600 írtért tartozik naponkint 8—10 órát dolgozni tiz-tizenöt esztendeig; a bírák és fogalmazók 8—900 írtért, működnek sok szór ugyanannyi ideig, a kik pedig már magasabb társaságbeli kötelezettségben vannak, — urak, a kiknek itt és ott jolen kell lenuiök és különféle czélokm áldozni illik. Nem-e olyan fizetések ezek, melyek a nösiilést úgyszólván kizárják, lehetetlenné teszik; és ba mégis a szív erősebb lett az észnél, legtöbbször a nyomort viszik be családi szentélyükbe. És igy van ez végig az erdészeti, bányászati, közigazgatási és minden államhivatalnoki téren. Ugyan mi ambi- tiónálja ezt a hivatalnoki kart abbeli aggodalmai között, hogy itt a tél, honnan vesz fát, fiát és leányát mivel Íratja be az iskolába, honnan szerzi be a könyveket részükre stb. Mindezek eszünkbe jutottak, hogy az orosz czár leszerelési indítványát olvasgattuk; ha visszaadnék a földnek a munkáskezet, ha a hadsereg fényes, paszomántos tagjait hazaküldenők, — puskát, á,ryut nem javítanánk minden évben, — ha az őszi gyakorlatokat beszüntetnék és pánczólos hajókat nem építenénk, —akkor talán jutna azoknak is, akik az államot működésben tartják, akik a mi javunkra egész életüket áldoz/ák, a tisztviselőknek, tanároknak annyi, hogy nemcsak tengődni, de élni is tudnának. Vármegyénk tisztikarának íízetés-ren- dezés iránti mozgalma. Ungvármegye tisztikara, m. hó 11-én a vármegye- házát) értekezletet tartott, Győrvártnegye tisztikarának a tisztviselők javadalmazásának leb tnelése tárgyában indított országos mozgalma érdekében hozandó határozat tárgyában. Az értekezleten jelen voltak az összes központi tisztviselők s járásiak képviseletében a lőszolgabirak. Az értekezletet az alispán vezette, aki egész terjedelmében közölte Győrvártnegye tisztikarának a tisztviselői javadalmazások felemelése iránt a m. kir. miniszterelnök és belügyminiszterhez intézendő leiiratát és egyúttal bemulatta az e tárgyban Udvarhelyvármegye, Zólyomvármegye, Hontvármgye, Tolna-és Abauj-Torna- vármegyék, valamint Szilágyvármegyék tisztikarainak átiratait. Az értekezlet eredménye lett, hogy Ungvármegye tisztikara a törvényhatósági tisztviselők javadalmazásának telemelésére irányuló mozgalomhoz hozzájárult, azonban tekintettel azon aránytalanságokra, melyek az egyes törvényhatóságok tisztviselőinek javadamazásai között ez idő szerint mutatkoznak, nem tartja igazságosnak, hogy a fizetés-rendezésnek alapjául az egyes törvényhatóságok által már régebben megállapított javadalmazásoknak százalékos arányokban leendő megbatáCsendélet. — Az >Ung< eredeti tárczája. — Irta: Frank Zoltán. Mikorra megunom a négy hófehérre meszelt fal között nézni, nézni az arra lerdén aggatott csendéleti két képet, kimegyek homokos udvarunkra. Azon a két képen két egyszerű dolog van pingálva ; az egyik egy tál gyümölcs, rajta repdeső méhek, pillangók . . . A másik egy gémes kút körül a nyári délben itató csorda közzé verődött nehány jámbor bárány. Középen a gulyás, loghegyre vágott pipával, széles, ereszes kalappal húzza tempóra a vizet. A vályú körül birkák hajtják le lomhán bodros, jámbor lejüket, meg a veres loltos riska tálán amott a lalu végéről — akár özv. Vargáné asszonyé —legyeskedik hosszú, bojtos farkával a csipdeső legyek ellen . . . Aztán szinte látszik a mélységes csend, a tölmele- gedetl, röpködő, színtelen lángot játszó levegő a fold lelett; a hegyek felöl erdő-szalasztotta röpködő, (oszlott báránylelhők, az attól vetett tuló, fekete árnyék a sárga kalászos mező felett, meg egy vadászgató vércse. Ez az, ez az! Csendélet . . . Udvarunk közepén a nagy eperfa alól is igy látszik az szerte a határban, csak azzal a kis különbséggel, hogy ezer variátiója van. Jobbra-balra, elől és hátul is mind más, más . . . De hányszor menekültem már ölébe, hányszor volt hozzá kedvem megénekelni és teszem újból és újból. Mikor megunom a város áskálódva, spekulálva futkosó és élni erővel törekvő népének nyüzsgő, hanyatt- homlok rohanását, akkor ide vágyom ki . .. ki . . . a löldbe, a csendbe ... a nyugalomba . . . Itt minden él és nem törekszik élni erővel, lit minden nő és nem növesztik. Itt a kicsiny, kicsiny marad, a nagy, nagy és semmi sem lesz és semmi sem tétetik sem kisebbé, sem nagyobbá. És itten azután elmaradnak szemeim elől bálok, estélyek, tényes utczák és iényes, nyája ; ruhák és viselőinek emléke is, melyeken oly sok a — festék! A festék, mely ott van a salon mázos padlóján, a kávéházak tündér-termein ; arezon, ruhán és modoron egyaránt. Eltűnik minden füst és ütemre szedett zsibaj; csak kéklő eget látok, zöld v irányokat. Csendesen szitáló, lassú nyári esőt, tisztán ragyogó napsugart; gerle-bú- gást, lülenn!e-tri!lát, csicsergő fecskéi, piros pipacsot és kék búzavirágot. Mindent alapszínében ! Mindent alap-alakjában ! Zenei ütem, iskolás s/.inezés mesterkélt szabályai nélkül. Nézek hallok, látok és mindent a maga valójában ! És ilyenkor ábrándozom, halluczinálok! ... És sajnálom, a ki csak számítani tud, az nem éli az élelet. Sajnálom, a kinek csak tervei vannak és nincsenek illúziói; nincsenek apró gyönyörei. A nagyszabású dolgok nem gyönyörei az éleinek, az rögtörés, az: munka! Az erő mértéke. Testemet édes petlyhüdtség lógja el, lelkem pedig végig szálldos a csend- és végtelenben. Mert itt csend és végtelen a legtöbb; lent és lent egyaránt. kapunk mai száma 6 oldalra terjed. Nézek révedező szemmel és határozottan mégsem látok semmit, csak folyton váltakozó körben futó és gyorsan, kedvesen, állandóan ismétlődő képeket. Gondolkozom a nélkül, hogy gondolkozásomnak határozott iránya, tárgya, anyaga volna. Valami zümmögő zaja ez a gyors tényváltakozáshoz gyorsan hozzákötött pillanatnyi gondolatnak. Hallok ; de ez nem határozott hallás; ezer zümmögés, ezer rezgés sajátos, összevegyülő akkordjai, a természet zenéje: erdőzúgás, szeliősuttogás, méhdünnyögés és tücsök csiripelése közzé visító vércse elvegyült hangja, egy-egy rigótütty, mellé verébesiripelés, tyuk-kárálás és a hangfantázia belevegyülő képzeleti hangok mellé, miket nem hallunk, csak beleéljük magunkat. Csendélet ! . . . Pedig dehogy is van itt olyan teljesen, annak látszó csendelet, mint azt a kutatásra, a látásra nem szokott lélek és szem annak véli. Zugó vihar, rohanó zápor egyet-egyet lordit a környék képén. Ott csonka la mered az égnek, itt árkot vájt az eső. A lalu végén legelésző ludak próba-röpködése az ősz közeledéséi jelenti már ; hogy száll az idő, száll... Aztán azt hinné az ember — a nagyobb szabású, arányú társadalmi élethez szokott —, hogy itl nincs közélet, nincs tárgy, nincs érdek. Oh, dehogy nincs ! Mennyi n eséje van egy elmúlt évnek ; mennyi reménye a jövőének és tárgya a jelennek. Végig megyünk a tarlón; itt árpa volt, most ku- koricza, de sovány ; annó 18-ban sokkal jobb, több. Itt elszántották, amott bevitték az utat a löldekre. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
