Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-15 / 33. szám
zetü egyén lép fel, kivel atyam semmi féle összeköttetésben sem volt és ezen 1000 forintos váltónak atyám ingatlanára leendő előjegyzését ugyancsak Dr. Grün ügyvéd 6257—1897 tk. szám alatt kérelmezte Havlicsek V.ncze javára. Ezen ügy különben a büntető törvényszék előtt fog lejátszódni, mert felfogjuk jelenteni. Ungvár, 1897. aug. 14. Apjári János. Felelős szerkesztő : TABÓDY JENŐ. 4IS-1897. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a az ungvári kir. járásbíróság 1894. évi 5276. számú végzése következtében Dr. Preusz Adolf ügyvéd által képviselt az ungvári bútorgyár részvénytársaság javára, Hirsch József ellen 256 írt 68 kr. s járulékai erejéig 1894. évi deczember hó 18-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt, (is 881 Irt 20 becsült négy érték papírból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az ungvári kir. járásbíróság 9681—1897. számú végzése folytán 256 frt 68 kr. tőke követelés 85 forintban bíróikig már in e g- állapított költségek erejéig Ungvárt a kir. járásbíróság árverelő szobájában leendő. eszközlésére 1897. évi augusztus hó 31. napjának délutáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 10S. §§ ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron'alól is el fognak adatír. Kelt Ungvárt, 1897. évi aug. hó 12. napján. Dezső’ Cornél, kir. járásbirósági végrehajtó. Az ungvári kir. pénzügyigazgatóságától11482 I. 97. szám. Árlejtési hirdetmény. Az ungvár-czeholnyai papiaknál szükséges kút létesítése a nagyin, m. kir. pénzügyminisztérium f. évi 19763. szám alatt kelt rendeletével 451 frt 93 kr. költségerejóig engedélyezvén, ezen munkálat teljesítésének biztosítása czéljából az ungvári m. kir. pénzügyigazgatóság által Írásbeli zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. A versenytárgyalás az ungvári ni. kir. pénzügyigazgatóság hivatal s helyiségében (I ti. oszt.) 1897. évi augusztus hó 17-én d. e. 10 órakor fog megtartatni. Felhivatnak versenyezni óhajtók, hogy az ajánlati összeg 10 százalékát tevő bánatpénzzel felszerelt Írásbeli zárt ajánlatukat az urgvári in. kir. pénzügyigazgatóságnál a jelzett időig annál is inkább adják be, mivel a később beérkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az elöméreti költségvetés és általános feltételek a nevezett igazgatóságnál naponként reggeli 8 órától d. u. 2 óráig megtekinthetők Ungvár, 1897. augusztus 10. Kecskés, kir. pénzügyigazgató. A gymnasium tőszomszédságában egészséges, kerttel biró lakásába teljes ellátásra, esetleg jelesen végzett IV.-ik gymnásista fiától nyerhető oktatással jutányosán elfogad tanulókat, Klein Leopold, szikvizgyáros Honvéd-utcza 28. 1074—1897. ki. sz. Hirdetmény. Alólirott közzé teszem: hogy Turja-Remete, Ráké és Turja-Paszika községek vadászati jogának f. év augusztus hó 1-től hat évre haszonbérbe adását, a f. év augusztus hó 23-án d. e. 10 órtkor Turja-Remetéu irodámban tartandó nyilvános árverésen eszközlöm, hol az árverési és bérleti teltételek is bármikor megtekinthetők. Körjegyzőség. Kelt Tarja-Remetén, 1897. aug. 8-án. Fábry Jenő, körjegyző. 472 —1S97. sz. Dobóruszkai körjegyzőtől. Hirdetmény. A ptruksai vadászterület f, év és hó 18-án d. e. 10 órakor a ptruksai hiré házánál 6 évre bérbe adatik. Kelt Ptruksán, 1S97. aug. 8-án. Kubowich Gáspár, Tokár Mihály, körjegyző. biró. 3S5 - 1897 ein. Hirdetmény. A n.-bereznai kir. jbiréság közhírré teszi, hogy az 1898. évi fűtési anyagú! irodai helyiségei részére 448/io ürköbmóter, fogháza részére 177/io iirköbméter 1-ső osztályú bükk tűzi ölfát kíván beszerezni, ennek szállítása végett 1897. Szeptember 3 napjának d. e. ! 0 órájára versenytárgyalást tűz ki, s felhívja a szállítani kívánókat, hogy ajánlataikat ezen határ időig Írásban vagy a bíróságnál felveendő jegyzőkönyvben szóval terjesszék be. Megjegyeztetik, hogy a szállítással a legelőnyösebb ajánlatot tevő fog bízatni. Kelt Bereznán a kir. jbiréság 1S97. aug. 5. Petry, kir. járásbiró. 684—1897. sz. A lyutai körjegyzőtől. Árverési hirdetmény. A n -bereznai járás lyutai körjegyzőségéhez tartozó Lyuta, Tiha és Viska községükben volt urbé- resek tulajdonát képező erdő, legelő, rét s szántóföldeken a vadászati jog az 1883. évi XX. t.-cz. 3. §-a értelmében 1897. évi augusztus hó 22-től kezdve hat egymásután következő évekre bezárólag 1903 óv augusztus hó 21-ig, f. évi augusztus hó 21-én, délelőtt 10 órakor Lyután a körjegyzői hivatalos helyiségben nyilvános árverésen bérbe fog adatni, miről árverelni szándékozók oly felhívással értesittetnek, hogy az árverési feltételeket a lyutai körjegyzői irodában minden nap d. e. 8 órától déli 12 óráig, d. u 3 órától 6 óráig megtekinthetik. Lyután, 1897. évi augusztus hó 6-áu. Ruttner Gyula, körjegyző. A Pannónia szomszédságában levő sörház- ban egy uj HENGERMALOM szeszgyárral összekötve augusztus hó elsején megkezdte működését, elfogad minden terményt őrlésre, jutányos vám szed és mellett. Kérve a nagyérdemű közönség becses pártfogását teljes tisztelettel Zipszer Mór. Malom eladás. Pécshez másfél órányira magyar-sorosi község határban egy patak malom két pár kőre erős vízzel ; a malomépületben van két szoba, 1 konyha, éléskamara, azonkívül van az udvarban az árkon at egy nyári lak emeletes, 2 szoba, 1 konyha, emelet alatt présház, pincze és egy nyári konyha, oldalvást, 1 nagy istálló, 1 kis istálló, 1 kocsi fészer, azonkívül szántóföld, rét, 2 nagy gyümölcsös, 1 öreg hold szőlőkért, 1 nagy Konyhakert, A malom őrlő vidéke a faluk, u. m. Pel lérd, Árpád, Mislyen, Kiskozár, Szemel Lothard, Nagykozár, Eilend, és Soros, a tulajdonosné özvegységre jutása lolytán szabad kézből eladó. Bővebb felvilágosítást szerezhető Ungvárt Spán Ferencz- nél, Varaly-utcz 28. Ungvárt. Kerestetik egy 3 szoba i^s hozzátartozó melléképftlet- böl álló lakás. Hol ? Megmondja e lap ki- adóhivatala. Szomorú — de igaz, hogy öltözékeinkre nagyobb gondot fordítunk, mint egészsé- günkre. Ha ruháinkon a legparányibb szakadékot észlelünk, sietünk azt legott eltüntetni, nehogy nagyobbodjék, de ha ez tesli egészségünknél az eset. számba se vesszük. Eiry kis köhögés, főfájás. emésztési zavarok stb., mit tesz az? Ügyet se vetünk rá. llát ez vétke? könnyelműség, mely később keservesen megbosszulja magát rajiunk, mert valamint a kis szakadékból nagy lesz, épp úgy a kis bajból nagybaj keletkezik', ha kellő intézkedés nincsen kéznél. A legtöbb betegség kútforrása a gyomor rendetlen működébe, a mit - idejekorán használva — EGGER kellemes ízű Sodapasztillája csakhamar beszüntet. (1 doboz ára 20 kr.) A tüdő-, torok- és mellbajok köhögéssel, rekedtséggé s elnyálkásodással kezdődnek. EGGER kitűnő ízű Mellpasztiliaja megóv bennünket a bajtól teljes biztossággal. (1 doboz 51 kr. és 1 frt. Próba-doboz 2'> kr.) Minden gyógyszertárban kaphatók. Főraktár Nádor-gyógyszertár (Dr. Egger Leó és Egger J.) BUDAPEST, Váczi-körut 21 lehetővé teazl, hogy a azobik a mázolás alatt I használtatna sanak. mivel a kellemetlen szag és a lassú, ragadós száradás, mely az olajfrstéknek és az olajtakknak sajátja, elkurüMetik. Emellett a használata olyan egyszerű, hogy kiki maga végezheti a mázolást. A palló nedves tárgygyal feltőriilhetö, anélkül, hogy elvesztené fényét. Meg kell különböztetni; színezett szobapalló - fénymázt, sárgásbarnát és mahagonibarnát, mely akár csak az olajfesték födi be a pallót s egyúttal féhyt is ad. Ezért egyaránt alkalmazható régi vagy uj pallóra Teljesen betöd minden foltot, korábbi mázolást stb; van azután tiszta fénymás (színezetten) uj pallókra és parketre. mely csupán fényt ad. Különösen parketre s olajfestékkel mar bemázolt egészen uj pallókra való. Csak fényt ad, ennélfogva nem födi el a famustrát. , Postacsomag, körülbelül 3f> négyszög mtr. (két középnagyságú szobára való) 5 frt. 90 kr., vagy 91/2 márka. A közvetlen megrendelések minden városban, ahol raktárak vannak, ide küldendők. Mintamázolások és prospektusok ingyen és bérmentve küldetnek. A bevásárlásnál tessék jöl vigyázni a^cégre s a gyári jegyre, mivel ezt a több mint 1850 éve létező gyártmányt «okf«lé. utánozzak és hamisítják, s sokkal rosszabb, s gyakran a célnak meg nem telető minőségben hozzák forgalomba. Christoph Ferenc, A valódi szobapalló • léiylaki feltalálója és egyedüli gyártója, Prága, K. Berlin. Ungvárt egyedüli raktár: Krausz Ad<> 1 f veje KRANZTHOR JAKAB »1. i»)T©l i • Tt» ->Ve .AT© íTt»: •> T& w© -?ve) JT® .AT® -3T® őY® ír® m Alapittatott: 1858. a--------------■----— «Budapesti Szivattyú- és Gépgyár Részvény-Társasági 5 (ezelőtt W A LSE Ft EEFtENCZ) & ,, . . , _ _ , <§^| BUDAPESTEN, VI. kerület, Külső vaezi-ut 45. szám. > H ------- Sürgönyczím: SZIVATTYUGYÁR, BUDAPEST. ------£ GYÁRT: M mindenféle gőzgépet, Schmidt-féle forrgözmotorokat (4)'Vo szénmegtakaritás), petróleum- és benzin- Ü motorokat. Keratfürószeket, körfűrészeket és csertöröket Gőzkazánokat, elömeleyitöket, tartányokat. a.v Hid lkat és egyéb vasszerkezetekat. Mindenféle szivattyúkat gőz-, szíj és kézi hajtásra, valamint .: villamos üzemre. Artézi kutfelépitményeket vasból. Tuzfecskendiket és vízszállítókat, tűzoltósági fel- w szerelési tárgyakat. Köztisztasági tzerekel, öntöző-kocsikat, sárkaparó- és seprőgépeket, hóekéket és |w| ül úthengereket. Egészségügyi szereket, mint gözfertötlenitö készülékeket és teljes fertőtlenítő telepeket, ü| pöczegödör tisztító készülékeket. Vas- és érezöntvényeket, harangokat. Kemény öntésü, aczélfelületü |ü! Ü tűzrostélyokat egyenes és kigyóalakban, valamint polygon rostélyokat. í^g || LÉTESÍT: vízmüveket, csatornázásokat, vízvezeték- és légszeszbe- $| rendezéseket, központi fűtéseket. $| I MT árjegyzékek és költségvetések ingyen és bérmentve küldetnek. Székely ét IUéa könyvnyomdája Uogvárt.