Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-25 / 30. szám
XXXV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1897. juiius 25. 30. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — J > Egy as szám M) kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely éj Illés könyvnyomdájába) küldendők. — Ny itt tér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. rét hánytorgatja, az a nép ellensége, akárhogyan szidja is a kormányt.-• Hogy lehet az ? hiszen az alacsony búzaárak mellett nincs Isten áldása a földmives ember munkáján ; a potom áron elvesztegetett búza az előállítás költségeire kell, a földben fekvő tőke kamatjául mi sem jut belőle.--- Már hogy mi jut, mi nem jut, azt én uram nem tudom ; mert nekem nincsen földem. Én csak azt tudom, hogy a népnek most sem jut még a kenyérből sem elég, pedig a gabona olcsó ; ha drága volna még annyi sem jutna. Hiába olcsó a búza, a nép nagy része olyan kenyeret eszik, melynek fele korpa és örül, ha ilyennel is jóllak- batik. Lássa uram, itt a mi községünkben alig van 15—20 gazda, a kinek eladó búzája van; a többinek nincsen. A pár holdas kisebb gaz Iáknak annyi is alig terem, a mi a családnak szükséges. Ha megszorítják aratás után az adó miatt s egy pár mázsa búzát el kell adnia, tavaszszal már nincsen kenyere, már venni kell a búzát és pedig drágábban, mint a hogy őszszel ő a sajátját eladta. A lakosság egy jórószének már a tél közepéi nincsen kenyere. Mi szegény emberek, a kiknek minden vagyonunk a két karunk, most már annyira jutottunk, hogy egy-egy mérő búzát sein tudunk venni. Hiaba olcsó. Pár kiló lisztet veszünk s a /■ mig az elfogy, megkeressük '. másik pár kilónak az árát. És ez minden felé igy vau ; mindenütt sok a szegény ember, a kinek nagyon sziken jut az Ur imájában kórt mindennapi kenyér. — Öu nem tudja azt, hogy vau másutt ; — valószínűleg csak gondolja. Azt hiszem, másutt keveset forgott. — Keveset forogtam ? Hát ez mi ? — mutatott a rá hiányzó szemének üregére. -- Ez a tanúja az ón vándorlásaimnak. Sokan vagyunk uram, nem tuijuk a faluban megkeresni a kenyerünket. A mi fa'unk népe messze földeket bejár követ törni, mert mivel híresek vagyunk erről a munkáró . Egy kődarab verte ki az én félszememet is. Sokat jártam, sokat tapasztaltam és azt mon! dóm, hogy a nép, a lakosság nagy róíze nem eszik elegendőt még a kenyérből sem. Hát azért | mondom, hogy nekünk olcsó kenyér kell és a ki azt akarja, hogy drága legyen a búza, nem a ifli emberünk, még ha maga Kossuth Lajos volna is. Most midőn a gabonaárak állandó emelkedéséről adnak hirt a lapok, a tőzsde-tudósitások, eszembe jutott a tavalyi párbeszéd és gondolkozni kezdtem telette. Vájjon igaz-e az, hogy a nép megélhetési viszonyai olyan súlyosak ? hogy az a nép, mely véres verejtékével termeli az egész emberiség számára a kenyeret, maga még csak kenyérből sem tud eleget enni ? Vájjon igaz-e az, ' hogy az emelkedő búzaár nagy veszedelem az ország lakosságának nagy többségére.? Hogy a kisbirtoku é3 birtok nélküli köznép helyzete válságos, az kétségtelen. Több oldalú megfigyelések igazolják, hogy ezen nóprétegeknek, melyek a nemzet zömét képezik, nincs elegendő kenyerük a legmesszebb menő takarékosság mellett sem. Egy 8—10 holdas kisgazda, vagy mezei munkás egész évi jövedelme, illetőleg keresete évi 110—180 frt, tehát olyan összeg, melyből egy családot kenyérrel sem lehet tisztességesen táplálni. Ilyen körülmények között nem ok nélkül foglalkozhatunk a kérdéssel, vájjon igazi haszon-e az országra a búzaáraknak nagyobb arányú emelkedése ? Vau-e igaza a nép emberének akkor, a midőn a drágább kenyeret a nép szerencsétlenségének nevezi ? A statisztika igazolja, hogy gabonában túltermelés nincsen ; mert a mily arányban nő a termelés, ugyanolyan arányban növekszik a népesség. S hogy mégis óriási a gabonakészlet, ez a tény világos bizonyítéka annak az állításnak, hogy a tömegek nem ehetnek elegendő kenyeret. Gondoljunk csak a legközelebbi indiai Ínségre, melynek átszenvedői s halottat a világ összes gabonakészletéből alig hagytak volna valamit, ha hozzá férhettek volna. A köznép fiának azon állításában, hogy a drága kenyér nagy szerencsétlenség, — sok igazság vau, különösen a mostani kereseti viszoA mindennapi kenyér. A tavaly lezajlott képviselő választások alkalmával egy országhirü ellenzéki férfiúnak egy alföldi népes falu kisgazdái és földmives munkásai előtt tartott Imzditó beszéde alkalmával egy látszatra lényegtelen, de valójában nagy-jelentősógü inczidens adta magát elő. A szónok alaposan megmosván a kormánynak a fejét, mely a magyar érdekeket az idegen érdekeknek szolgáltatja ki, a nyomasztó gazdasági helyzettel foglalkozott. Panaszosai) emlegette a hallatlanul alacsony gabona árakat; többször emlegette a 6 frtos búzát, amelynek szerinte szinte a kormány az oka. A szónok és a hallgatóságnak az értelmiséghez tartozó része bizonyára a „megbotránkozás viharának kitörését-l várta ezen nagy sláger kijátszására feleletül ; azonban a várt vihar elmaradt, sőt az ellenkező történt ; „egy a nép közül“ közbeszólt : — Hála Istennek ! a’ kell nekünk, az olcsó kenyér ! Erre a közbeszólódra aztán végig húzódott a helyeslés moraja az egész tömegen. A fordulatra nem volt elkészülve sem a szónok, sem kísérete. Kern is szállt szembe az oly váratlanul megnyilatkozott néphangulattal, nem feszegette tovább a búza árát, más húrokat kezdett pengetni, rátért arra a themára, hogy a nemcsak a termesztés, hanem a munka sem fizeti ki magát, hiszen a keze munkája után élő kisvagyonu és vagyontalan népnek is rosszul megy a sora, amin segíteni kell. Ezzel aztán ismét hatalmába kerítette a hallgatóságot, melyet a közbeszólás csaknem elszakított volt tőle. E sorok írójának figyelmét azonban többé nem tudta a hírneves férfiú lekötni ; szemét le nem vette arról a fólszemü öreg parasztról, a ki közbeszólott. Gyűlés után szóba állott az öreggel s megkérdezte tőle közbeszólásának okát; mire az ember igy felelt : — Nem jól beszólt az az úr, mikor a kenyér olcsósága ellen beszólt. A ki az olcsó kenyeJobb — sokkal jobb igy ! — Az »Ung« eredeti tárczája. — Oly különös hangulat uralkodik ina közöltünk, miről nem tudnának számot adni. Ók, Lenke és Tibor, kik mindég vidáman nevetve esevegik át a délutánt ha Tibor ellátogat Lenkéékhez, — ma egyideig ideges élénkséggel beszeltek közönyös dologról is, és most teljesen elnémultak. A leány setét szemeit különös kérdő, kutató kile- jezéssel függeszti a szép szőke teriiarezra, mintha a szabályos vonásokban egy rejtélyt keresne, melyei csak sejt. — A fiatal tengerész idegesen rángatja selymes kis bajuszát, mig szemei tétovázva futják at a csinos kis szalont. Milyen kedélyes ez a szoba, halvány zöld bútoraival és a sok viruló virág, melyek az ablakok előtt és a sarkokban virágtartókon állanak, mig minden asztalkán rózsaszín vázakban illatozik a gyöngyvirág. Mily kedélyes kedves kép ! Mennyi édes órát töltött Tibor ebben a virágos tészekben ezzel a barna leánynyal csevegve ! Eleinte csak a leány eszes megjegyzései mulattatták és bájos külseje tetszett, — de idővel annyira megszokta a Lenke társaságát, hogy úgy érezte, nem is számit az a nap életében, melynek egy részét nem tölthette mellette. 'Tavaly aztán, egy szép májusi napon, mikor egy társasággal ibolyát mentek szedni a buiai begyekbe, megmondta Lenkének, hogy szereli. A leány pedig komolyan nézve reá azt mondta, gondo ja jól meg, ő nem képes az egész dolgot csak egy m'ulalságos nedves episode-nak tekinteni, — egy kellemes fürtnek ; ő szereti Tibort és ép azért kéri lontolja meg jól szerelme komoly és mély-e? Tibor esküdözött, hogy örökké lógja szerelni és a Lány Inti azoknak a ragyogó kék szemeknek ; — de annyit hallott Szentimrey Tibor felületes ingatag termeszeiéről, hogy egy teljes év próbaidőt kötött ki az eljegyzés megtartása előtt, mert a kétely mindég ott aludt lelke melyén. Tibor a próbaév nagy részét hajóján töltölte ; - volt ideje meggyőződni érzelmet tartósságáról, és két hónap előtt tért vissza szenvedélyesebben szeretve Lenkét mint valaha. Most ismét itt ült naponta a kis zöld szalonban, beszédes szemeit a leány arczara függesztve, mig Lenke anyja a nyitott balkonajtóban ülve hímzett, vagy olvasgatott, — es néha jóságos s szeretetteljes pillantással nézte a fiatal párt. Lenke azt kívánta, hogy kezét anyjától, ki özvegy volt, csak május tizedikén kerje meg, a tavalyi ibolyaszedés évlordulóján. Tibor Keserű szemrehányást Lett Lenkének, hogy nem szereti ! inasként nem lenetne ily ridegen következetes, n un ragaszkodnék a telesleges próbaév utolsó napjainak is betartásához ! nem ! ö érzi, Lenke nem szereti ! A fiatal leány ilyenkor mosolygott és egy kis sóhajt elnyomva felelte: »csalódik, szeretem!<• Máskor mindég tudtak valami érdekes dologról csevegni, és ha este elbúcsúztak sok minden jutott még eszükbe, a mit elteledtek legnap megbeszelni. És ma a csend sehogy sem akart közöttük megszűnni, nyomasztó lett már. Lenke anyja, ki most lépett be, mosolyogva szólt oda : — Milyen nagypénteki haugulat, egesz délután nem hallok nevetest sem. Eljön holnap beikor ebé ire Tibor ? — Mindenesetre eljövök; az az remélem hogy eljöhetek . . . mert egy kellemetlen dologban még ma este el kell utaznom. Unokafivérem sürgönyzött, kér, hogy okvetlenül látogassam meg, — dühös vagyok, de Bandi mindég ilyen ! Tibor oly zavart arczezal és rendesen biztos modorától elütő, kapkodó módon mondta ezt a gyorsan elbadart szavakat, hogy a mama meglepetten nézett ra. Reméljük, hogy a dolog nem lesz oly kellemetlen és holuap estére visza jöhet; monda barátságosan és átmegy a másik szobába s pár perez múlva áthallaiszik remek zongorajátéka. Tibor türelmetlenül keresget zsebébe. ■— Csak nem vesztettem el ? — nem ! itt vau a sürgöny, olvassa el Lenke, ebből láthatja, hogy nem tehetek róla ! A leány átvette e sürgönyt, mely e pár szóból áll: »Jöjj ma este, holnap okvetlenül szükségem van reád. Bandi.» Lenke kétszer is elolvasta a sürgönyt, mely oly világosan bizonyltja, hogy Szentimrey Bandinak holnap okvetlenül szüksége van Tiborra, világosan van ez bizonyítva a kis papír lapon nyomtatott kék betűkkel ! — akkor miért volt Tibor az imént olyan zavart ? — gépiesen össze hajtja a sürgönyt és szó nélkül vissza adja. — Lassú édes, igazán nem tehetek róla, el keli mennem; lélek, az a fiú megint valami bolondságba keveredett. Eddig még minden állomásán volt örült kalandja és még őrültebb párbaja, — úgy hiszem most is igy lesz ! — Bizonyosan igy lesz, — talán segédjéül ak arja kérni ? — Alkalmasint, — és Tibor oly hévvel ragadja meg a témát, hogy majd egy lélóráig unokafivére hen- ezegései és kihívó modoráról regél. Lenke pedig hallgatja ezt a trélás, humoros elbeszélést, nézi azt a mosolygó arezot és lelkében egy hang lolyton azt mondja: hazudik, megcsalt! Midőn Tibor egy különös mulatságos emléknél hangosan telkaczag, a leány erőltetve, illemből nevet, mert az a könyörtelen hang lelkében nem enged mást hallani. Hat orakor Tibornak a vonathoz kell sietni. Mikor megcsókolta Lenke kezét édes búcsúszavakat suttogva, századszor Ígérve hogy holnap pontosan ilt lesz az ebédhez, — a leány majdnem ünnepélyesen kérdi: — Ugy-e Tibor, maga nekem mindig igazat mond? JLapunk mai száma 6 oldalra terjed.
