Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1897-02-21 / 8. szám

szive, a fővárosban, Budapesten, mely értekezleten az együtt levő igen tisztelt nagy állású íőurak többféle indítványt tettek, — mely mind oda irányul, hogy a kár- pátalji négy vármegye ruthén ajkú népén miként lehet és kell segíteni.

Alulírott, ki mint Ungvármegye felvidékén Dubri- nics községében születtem és gyermekkoromtól — ki- vévén 22 évi távollétemet — folyton e vidéken a nép között élek, ismerem annak ügyeit, bajait s e nép érdekeit, anyagi jólétük előmozdítását mindig szívemen hqrdtam és hordom, — nem követek el vétket, midőn e jobb sorsot érdemelt és sokak által jogaikban, érzelmeikben, cselekményeikben esetenként félreértett őszintén magyar érzelmű ruthén ajkú nép anyagi helyzetének javítása érdekében sok éven keresztül szem- és fültanuilag közöttük szerzett tapasztalataimat — a már fennebb említett érdemdús urak által ez ügyre vonatkozó indítványok helyeslése, elfogadása és sajátommá tétele mellett következőkben adom elő.

Hogy a felvidéki nép nehéz anyagi sorsán segítve legyen, nélkülözhetlenül szükséges:

1. a népnek tutelátus alá helyzése. illetve az ingatlan eladása, vételére nézve bizonyos megszorításokat alkotni.

2. A|föld, ház- és személy kereseti adó kisebbittessék.

3. A kataszteri és hiteltelekkönyv egyeztessék össze.

4. A korcsmák, vagy egészen szüntettessenek be, vagy állami kezelés alá vétessenek, bizonyos rendszer mellett.

5. A felvidéken divó feles marha tartása privátoknak tiltassék el, s azt az állam gyakorolja; még pedig összeirandók lennének mind azok, a kik feles marhát tartanak, a nálok levő feles marha megbecsültetvén a kincstár által kifizettetnék és továbbra is a felébe tartónál hagyatnék szerződésileg a megállapítandó pontozatok szerint.

0. Az e vidéken évek hosszú során uralgott elemi csapások a szarvasmarha közölt járványszerüleg tellépett köröm és szájfájás betegség folytán a vásárok betiltása miatt nagymérvben felszaporodott állami adók és inségi kölcsön hátralék egészben vagy legalább részben engedtessék el.

7. A luhi petroleum források vétessenek üzembe.

8. A Nagy-Bereznáig felépített helyi érdekű vasút, folytatólagosan építtessék ki az ország határszéléig. A vasút építési munkálatoknál e nép által értett munkák e vidék népe által végeztessenek.

9. A kincstári erdészet által évenkint végeztetni szokott erdei munkálatok kizárólag csak e vidék népének adassanak '— nem mint eddig — idegeneknek.

10. A kincstár tulajdonát képező mindenféle bérletek kizárólag minden verseny árverés nélkül, bizonyos átlagos bér mellett, egyedül e vidék népének adassanak.

11. A só ára szállittassék le és Nagy-Bereznán mint a felvidék központjában kincstárilag kezelt sóraktár és sóárulás rendeztessék be.

12. A nép szabadittassék fel a papimunka és párbér fizetése alól, — a lelkész urak fizetése méltányos és illő emelésével.

13 Az ungvári kincstári uradalom erdészeti személyzetéből azok, a kik a nép érdekeit nem hogy előmozdítani törekednének, — hanem a népet saját érdekeik előmozdítására majdnem urdolga-szerüleg dolgozni kényszerítik, — cseréltessenek fel.

14. Állami iskolák állíttassanak fel; egyelőre legalább Kosztrina, Sztavna, Valoszánka és Uzsok községekben, tisztességes, jóindulatú, képzett magyar tanítókkal.

15. A községek láttassanak el a vidék égalji viszonyainak megfelelő ingyenes állami apa-állatokkal u. m. ló, szarvasmarha, juh és sertéssel.

16. A községi erdészi állás szüntettessék be, mert úgy sem képes megfelelni hivatásának, a községi erdők sokasága és a kerület nagysága miatt.

17. A községi erdő kezelése bizassék a kincstári uradalom pagony erdészeire.

18. Bendszeresittessék egy gazdasági vándorfelügyelői állás Nagy-Berezna szék hely lyel.

19. A körorvosi állások állami segélyezés mellett töltessenek be.

Ezek volnának tehát azok a tényezők, a melyek keresztül vitelével a felvidéki nép nehéz anyagi helyzetén segíteni lehetne. — Miért is e vidék népének érdekeben bátorkodom a felvidéki nép érdekeit előmozdítani hivatott méltóságos, nagyságos, főtisztelendő és tekintetes urakból alakult bizottságot felkérni, miszerint az itt el- mondottokat figyelembe venni méltóztassanak.

Fabry Géza.

Néhány szó az ungvári állami népiskola ügyéhez.

— Második közlemény. —

Városunk áll. népiskolájának felvirágoztatása tárgyában irt, e lap 7. számában napvilágot látott közleményünkben azon kérdési igyekeztünk megvilágítani, hogy az iskola tovább fejlődéséhez elkerülhetetlenül szükséges uj iskolai épületek felépítésében és létesítésében, mennyiben lehetne Ungvár városa az állam kincstárnak segítségére. Igaz, hogy a kérdésnek ilyen megoldása nem éppen kifogások nélkül való ; de tekintve azon kényszerhelyzetet, a melyet a közigazgatási bizottsághoz intézett miniszteri leirat teremtett, tekintve továbbá városunknak már oly sokszor hangoztatott szegénységét, ez az egyedüli mód, a mely- lyel Ungvár városának közönsége az állami iskola érdekében valamit tehetne. Ez ügynek más irányú megoldását hiába keressük ; ha a régi gimnáziumi épületet számításon kívül hagyjuk, a város áldozatkézségéhez sem apellálhatunk.

Ezen megjegyzés után — ígéretünkhöz képest — ez alkalommal az állami népiskola ügyét egy másik oldalról kívánjuk megvilágítani és szóvá tenni. Ezen ujabbi felszólalásunk kiindulási pontját e lapnak ama hírében találjuk, mely a pénzügyminiszter kegyurasága alatt álló

r. kath. elemi iskolának tervbe vett államosításáról emlékezett meg.

Előre is kijelentjük, hogy ezen eszmét — bárki is vetette fel — örömmel üdvözöljük, s őszintén óhajtjuk és kívánjuk, hogy ez a lehető legrövidebb idő alatt testet öltsön.

Távol legyen tőlünk még csak annak látszata is, hogy ez ügyben bárkinek érdekét sérteni és csorbítani óhajtanok. Ez ügyben való állásfoglalásunk minden hátsó gondolat nélkül való, mert e tekintetben egyedül azon igyekezet vezérel bennünket, hogy ezen ügynek tárgyalásával s nézeteinknek őszinte és nyílt kifejezésével a népoktatás fontos érdekének, mely városunk lakosságának közmivelődésével s egyúttal anyagi boldogulásával is szoros összefüggésben áll, — némi szolgálatot tegyünk.

• Ennek kifejezése után lássuk már most azon okokat, a melyek a róm. kath. fiúiskolának államosítását kívánatossá és szükségessé teszik.

Ezen okok elősorolása előtt előre kell bocsátanunk, hogy azokat két részre oszthatjuk a szerint, a mint ezek vagy általános érdeküek, vagy némi személyi vonatkozással bírnak.

Az első és talán legfőbb ok, mely a kérdésben levő iskola államosítását szükségessé teszi, azon el nem tagadható tény, hogy ezen iskola tulajdonképpen gazda nélkül áll. Ä pénzügyminiszter ő nagy méltósága mint ezen iskolának kegyura a kegyurasággal járó kötelességeket csak annyiban gyakorolja, hogy az az előtt száz és egy néhány évvel megállapított tanítói fizetéseket, melyek a mai viszonyok mellett már csak alamizsna számba vehetők, a működő tanítóknak pontosan kiszolgáltatja. Azon kötelességek teljesítéséről, melyek ezen iskola helyiségeinek felújítására, modernebb bútorzattal, a szükséges felszerelésekkel és tanszerekkel való ellátására vonatkoznak évtizedek óta szó alig van. S miután a r. kath. hitközség e tárgyban legnagyobb jóakarata mellett sem leh ‘ tett semmit, a mai kor gyermekei — hogy más egyebet ne mondjunk — ugyan ezen padok lapjaira faragják nevük kezdőbetűit, (ha azokon ugyan egy sima helyecs- két még találhatnak) a melyeken még nagy- és dédapáik tanulták a >mü'-faragást, s talán még ma is az ötvenes években beszerzett, vagy ajándékba kapott németnyelvű térképekről tanulják a magyar haza földrajzát. Hogy ilyen viszonyok mellett jaz iskolázásban daczára annak, hogy ezen iskola tanítói, a vármegyebeli tanítói karnak ezek veteránjai, a kiknek soraiból csak nem régen dőlt ki egy társuk, igazi önfeláldozással és ügj buzgósággal végzik kötelességeiket, nagyobb visszafejlődésnek be kellett következni, az nagyon is világos. Ezen iskola államosítása tehát már csak azért is szükséges, mert az iskola helyzete ilyen viszonyok mellett úgyis tarthatatlan.

De szükségessé teszi azt az elemi tanításnak egységes alapra való helyezése is, a mely egységes alap városunk különféle rangú és rendű népiskoláiban bizopy tel nem található. Hogy inennyiben mondunk ezen állításunkkal igazat, azt első sorban a gimnázium tanári testületé igazolhatja, mely növendékeit — ha csak a városiakat vesszük is figyelembe — hét különféle elemi iskolából kapja. De igazolhatják ezt az állami népiskola azon tanítói is, a kik a felsőbb (IV. V. VI.) fiu-osz- tályok vezetésével foglalkoznak, mert az ötödik osztályba az ő kezük alá is több iskola növendékei sereglenek össze.

Hogy városunk tanköteleseinek elemi iskoláztatása egységes alapokon nem nyugszik, annak okát az összekötő kapocs hiányában látjuk. A miniszteri tanterv, mely kell, hogy szerves egészszé kösse össze a különféle jellegű népoktatási tanintézeteket — nem lehet ez az összekötő kapocs mindaddig, mig azt az összes iskolák be nem tarthatják. A jelenben talán egy iskola sincs abban a helyzetben ; mert az izraelita népiskolában a héber tárgyakra fektetik a fősulyt, a róm. kath fiúiskolában a német nyelvet és latin olvasást is tanítják, a gör. kath. és ev. rét. népiskolák egy osztályúak, tehát teljesen osztatlanok, az állami népiskola pedig, — miután itt is a

11. osztály a 111. osztálylyal, a IV. pedig' az V. és VI. osztálylvai van kombinálva, szintén csak részben osztott. Minden iskolánál van tehát egy-egy ok arra nézve, hogy a tanterv, az elemi népiskolák ezen összekötő kapcsa, a tanítás egyöntetűségének rovására némi módosulást, vagy megszorítást szenvedjen.

A r. kath. fiúiskola államosításával ezen hátrányos állapot már legalább részben kedvező megoldási nyerhetne. S miután ezen iskola államosítása az összes városi népiskolák életében az első döntő lépés lenne, mivel ezen döntő lépés után a többi elemi iskolák államosításának is, mint elkerülhetetlen szükségnek okvetlenül be kellene következnie, városunk népoktatása rnár a közel jövőben teljesen egységes alapon, — s a mai kor minden követelményének megfelelően volna rendezhető.

Az állami népiskola életében már magában a róm. kath. iskolának államosítása is kedvező fordulatot okozhatna ez által, hogy ezen iskola beolvadásával az áll. iskola tanító testülete legalább is négy tanerővel megszaporodnék. A tanerőknek ezen felszaporodása következtében a most kapcsolatban álló osztályok egymástól elválaszthatók lennének oly módon, hogy az alsó négy osztálynak mindegyike külön tanító vezetése alá rendel- I telnék, s csak az V. és VI. osztály maradna azontúl is közös tanteremben elhelyezve.

S hogy ez az ügynek mily előnyére volna, azt csak azok képesek teljesen megítélni, a kik az osztatlan népiskolával más közelebbi ismeretséget kötöttek. Az osztályok felosztásának ezen fent érintett elrendezése különösen egy központi áll. iskolai épület emelésével minden nehézség nélkül volna keresztül vihető. A régi gimnáziumi épületnek állami iskolai czélokra való átengedése tehát az állami iskola ezen érdekével is kapcsolatos; s miután a r. kath. fiúiskolának a gimnázium régi épülehogy ha már a villamos is úgy akarja, hát legyen az övé. És Borosa a Kovács Jánosé lett.

Hát Szabó Jánossal mi történt ? Talán saját villamos kocsija elé vetette magát, minekutána a >hütelent és csábitóját«• eltette láb alól? De hogy cselekedte! Az e fajta regényes hajlamok jobbára csak a regényekbe valók.

Sánta Kovács János nem cselekedett egyéb bolondságot, minthogy elhagyta a hivatalát és ismét töri a követ.

Vékony Donga.

„O n d i t.“

— Az »Ung« eredeti tárczája —

Két szócsaa csupán, oly ártatlan kinézésű és hangzású és mégis a hol kiejtik, mérges halálthozó bacil- lusként elszaporodik a levegőben és a kit áldozatul kiszemelt, azt könyörtelenül megöli —erkölcsileg!

És ez ellen nem talált egy Koch, egy Pasteur sem ellenszert és oltóanyagot, pedig ennek ott kellene lenni minden művelt ember lelkében — neve: méltányosság, igazságosság.

Hogyan keletkezik az „On dit“, hol a hazája, honnan származik ? — Mindenütt, a hol társadalom van, a hol a társaságban léha, tétlen, alacsony erkölcsi ni- veaun álló egyének vannak, és legjobban tenyészik a borgőz és szivarfüsttel telitett és a kávétracscsok fülledt levegőjében.

Sok férfit ismerek, ki kifogástalan fehérneműjével, ép olyan szabású smokingjában, lovagias viselkedésével, nagy hangzású phrasisaival, a legtökéletesebb gavallér benyomását teszi, s ki bizalmas férfi társaságban, bor mellett egy nőről — a ki éppen eszébe jutott — s a ki az életben talán 100 udvarias szót váltott vele — sokat mondó szemhunyoritással kétes mo- solylyal kinyilatkoztatja hogy :

Schneidig asszony — nagyon kedves asszony, „jól" ismerem!

A többiek legott ostrom alá veszik:

Hah! nézzétek csak ezt a H—y-t, ez többet is mondhatna! fto ki vele! Mond már — viszonyod van vele? Mi — no nézd, hogy titkolódzik, — hja a dis- cretió ugy-e?

H—y tovább mosolyog. — vállat von — „mon- dieu az asszonyok!“

S miért tette ezt? Tán maga se tudja.

A léha themákat kimerítették — a diskurzus szünetel, pedig a bor jobban izlik a pikáns falatokra, talán dicsekedési viszketegből •— hiúságból, — hogy ő az ellenálhatatlannak lássék.

A kávétracsnál pedig összedugják fejeiket.

Halljátok asszonyok — nékem ez a *-né gyanús, — gyakran látom **-vel az utczári — meg otthon, — no hát bizonnyal udvarol neki! Én is láttam! — Nékem is feltűnt!

És az „On dit“ megtermett. Bacillusairöktön megsokszorozódnak — a leggyöngébb fuvalom tova viszi és mindenki terjeszti.

Senki sem beszél meggyőződésből — csak a többi után mondja, — meg nem gondolva mily pusztítást visz véghez egy sértett női lélekben, sőt egy család boldogságában.

A társaság pedig egyszerre egy nagy esküdtszékké alakul — s rendesen nagy szótöbbséggel elitélik az ártatlan deliquenst.

De a társaság a milyen gyorsan ítélő bíróság tud lenni, ép oly gyorsan felejt is, és az éppen mcst Ítélő bírók között van bőven olyan is, a kit az „on dit“ már elitéit, és talán reálisabb alapon, s most ott ül a bírák között és örül az uj áldozatnak, mely most az ő hibáit feledteti.

Hány férfit ismerek, ki a tisztességes családapa, a legjobb férj álarcza alatt csal egy másik igazán becsületes férjet; hány asszonyt, ki az olvasóval kezében ott térdel mindennap az oltár előtt, rajongással beszél hitvesi kötelességeiről — szemlesütve a férfiakkal, és — van is oka szemeit lesütni.

De ezek az ügyesek, a társaságot pedig könnyű megcsalni, ő a látszat után ítél.

Ezeket nem éri az „On dit.“

De ama asszonyra, ki büntelenségének tudatában szabadon használja a szót, szabadon mozog, unisono kiáltják: „kövezzétek meg!“

Pedig az emberek most a szellemi fejlődés majdnem legmagasabb fokán állanak, apostolok hirdetik a humanitást; a gyilkosokat ritka esetben végzik ki és még is mindenkor készek egy embertársukat erkölcsi guillotinejökkel, az „On dit“-tal kivégezni, pedig ez a halál i’osszabb mint a testi.

A bíráknak mai napság psychologusoknak is kell lenniük; a gyilkost nem ítélik mint hajdan: „meg kell ölni, mert ölt,“ hanem tekintetbe kell venniük a lélektani indokokat, mik a tettre vitték, tekintetbe kell venniük a külső körülményeket is és hány gonosztevőt engednek szabadon, bizonyítékok hiányában.

Ilát a társaság nem tehetne igy?

Az „On dit“ el kellene pusztítania, mert hiszen „az dobja az első követ etc.“

És ha történik is valami valahol, mi a társadalom szabásaiba ütközik, pl. válás, rossz élet, ete ete, nem volna-e jobb, ha a társaság biráinkról példát venne, hisz az nem oly nehéz, mert minden intelligens gondolkozni tudó ember lehet kisebb nagyobb mértékben psychologus is.

És ha már nem élhetünk a nélkül, hogy embertársaink dolgaival ne foglalkozzunk, legalább tegyük méltányossággal és igazságossággal, — ah, mert az „On di“-t rosszabb mint a pestis !

K- tt-né.