Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-01 / 9. szám

XXXIV. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1896. márczius 1. 9. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle­mény. mely a lap szellemi részét illeti- l ■ velek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ­UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Ungvármegye és az ezredéves ünnep. i. Kényelemre hajló, nemzetünknek az a hibája, hogy el szokott késni, nálunk ungvármegyeieknél fokozott mértékben jelentkezik. Alig van valami dol­gunk, a miben meg ne késnénk s késedelmünknek kárát ne vallanók. Egyszer azonban kivétel történik a szabály alól ; hogy az ezredéves nemzeti ünnep emlékére mindez ideig minden eszmével, minden igyekezettel megkéstünk, e felett a tény felett ekünk van örvendeni. Mert ha meg nem késtünk volna, vájjon mit tet­tünk volna eddig s mit cselekednénk a közei jövőben? Azt cselekednők, a mit mások cselekszenek : festetnénk valami képet, vagy költenők a pénzünket más múló természetű dologra. És most, hogy meg késtünk? Most egy olyan alapítványt fogunk fenn', mely a nagy nemzeti ünnep emlékét s a mi emlé­künket századokon keresztül fogja hirdetni ; mint élő tanú és ható erő akkor is hangosan fog beszélni, mikor a mostani milleniumi emlékünnep mozzana­tainak 9/io része csak a könyvtárakban lesz ragy utánjárással feltalálható. Nem gáncsolásképen vetjük e szempillantást a jövőbe; nem hibáztatunk senkit azért, hogy a nagy ünnep java-részét nem emlékezetes tettek, hanem múló természetű külsőségek, s{avak és parádék fogják képezni. Nem A mai világban, midőn egyén és nemzet elveszettnek tekintetik, ha nem látszik valaminek, bizonyára nekünk is mutatnunk kell, hogy vagyunk, hogy élünk. Nem hibáztatjuk a külső fényt, a látva* yosságot; mindazonáltal benső meg­nyugvással gondolunk arra, hogy mi, ha szegény­ségünk miatt minden irányban nein érvényesülhe­tünk, „a jobbik részt“ választottuk. A vármegyének az ezredéves országos kiállí­tásban miként történő részvétele tárgyában e hó 17-én hozott határozata a törvényhatósági bizott­ságnak az, hogy a vármegye, mint törvényhatóság nem vesz részt a kiállításban, hanem e helyett tesz egy 30 ezer fitos alapítványt egy szeretetház létesítésére, mely szeretetház az elhagyott szegény gyermekeket fogja kebelébe fogadni, hogy a társa­dalom munkás tagjaivá nevelje, és hogy a munkára képtelen, elagott és gyámo! nélküli szegényeket a végső nyomortól és kétségbeeséstől megmentse, min­den melegkebelü ember feltétlen elismerésére méltó­A törvli. bizottsági közgyűlésnek ezt a hatá­rozatát mi örömmel üdvözöljük. Nem kételkedünk benne, hogy az egész vármegye közönsége általá­nos helyeslés és lelkesedéssel fogja fogadni. Ám, hogy igy legyen, tudjunk kell, milyen lesz az a szeretetház, mi lesz a czólja, mik lesz­nek az eszközei, hogyan fogja hivatását betölteni? Az intézmény képét lelki szemeink elé kell vará­zsolni, hogy tudjuk, íni lesz az, a miért lelkesülünk, a miért erőnkhöz mérten áldozatot hozunk. A megalkotandó szeretetház képét mi a kö­vetkezőkben rajzoljuk meg: A szeretetnek ez a haj­léka embervódő és emberképző intézet, lesz. Védeni fogja az embert az élet hajnalán és alkonyán, midőn önmagával jótehetetlenül beléje ke­rül és nevelni fogja a gyermek és ifjúkorban, hogy a testi és lelki erő, az ismeretek és ügyességek fegyvereivel az élet harczába bocsássa. Az emberi élet mely időszakától kezdve vegye a tervezett emberbaráti intézet oltalmába az elha­gyatottat, e kérdésre a jövő fog adni határozott fe­leletet. Az ideális czól az lenne, hogy az elhagyott ember születése pillanatától a sírig otthont találjon, mikor rá van szorulva, a szeretetnek hajlékában, mindazonáltal mi abban a véleményben vagyunk, hogy a kezdő években bölcsődével alig volna az intézet összeköthető. A csecsemőknek szeretházi fel­karolása ma még vita tárgyát képező kérdés ; de ha helyeselnék is a csecsemők szeretházi nevelését, kezdetben alig mehetnénk bele, mert a csecsemők lelkiismeretes, gondos és eredményes intézeti neve­lése nagy gonddal, fáradsággal s a mi fő, nagy költséggel is jár. Az intézet a nevelést illetőleg kisdedovodát, teljes mindennapi elemi iskolát és gazdasági irányú ismétlő iskolát fog magában egyesíteni. A kisdedovodának az lesz a czólja, hogy az elhagyott 2—5 éves gyermekeket testileg és lelki­leg óvja, ápolja, elméjüket és szivüket az iskolai oktatásnak megnyitva, a nem magyar anyanyelviie- ket a magyar nyelvű népiskolai tanitás megértésére képesítse. Ebben a kisdedovodában, mely az anyákat lesz hivatva pótolni, a szó legteljesebb értelmében a sze­retet és odaadás lesz a legfőbb nevelői eszköz. A kisdednevelőknek (mert egy nem bírja ki a nagy munkát), miként a leggondosabb anyáknak, szünet nélkül a kisdedekkel kell élniök, munkájukban éle­tük czélját kell feltalálniuk, hogy gyöngédséggel tudják fegyelmezni s minden jóra ráédesgetni a kis elhagyottakat, hogy ha ezek az iskolába átmennek minden zökkenés nélkül beletalálják magukat, az uj helyzetbe. Az igy vezeiett gyermekek anya nélkül sem érzik majd magukat szerencsétleneknek, főleg, ha az iskolában is abban a figyelmes és gyöngéd bánás­módban részesülnek, melyben- a kisdedovódában ré­szesültek. Szolovien SzergTusz Oroszország története. Az orosz eredeti VII -ik kiadás után fordította Ernői János. Ungvár, Lévai Mór. A könyv, melynek cziinét most leírtam, előttem fekszik, most lapoztam át; fordítója paptársam, iskola­társam, barátom, érdeklődtem munkája iránt, és az át­olvasás után számon kérem magamtól, minő az az összbenyomás, mely lelkemben Oroszország történetéből megmaradt ? E könyv lapjai elém tárták azt a processust, mely létre hozta azt a nagy conglomeratumot, melyet ma Oroszországnak nevezünk. Ha kérdem, minő erő volt az, mely e roppant sok különböző elemet összetűzte és ma még együtt tartja, valóban nem tudok nemesebb esz­mét, indokot rá megnevezni, mint a szó szoros értel­mében vett erőszakot. A Rurik-dinasztia alig lép az ott lakó különböző szláv törzsek élére és lesz megalapító­jává Oroszországnak politikai orgyilkosságok árán igyek­szik mindegyikök az egyeduralmat magához ragadni és az említett könyv első negyven lapján nem kevesebb mint tizennégy oly esetet olvastam meg, midőn az ural­Tragédia prózában. — Novella. — — Az *Ungi eredeti tárczája. — Irta : Balogh Irma. 1. A sárréti utón két kocsi jön egymással szembe. Az egyik kis ponny-fogat, a másik elegáns Viktória. A ponny-íogaton két fiatal leány, széles peremű szalma - kalapokban, világos nyári toillettekben ül, a fiatalabb hajtja a kis lovat s sokat, élénken beszél. A Viktória lovait magas szőke férfi, gyakorlott kézzel fékezi s a mellette ülő asszony, egy feltűnően szép barna nő, mo­solyogva nézi a két pompás ló ügetését, olykor fölpil­lant a térfira s mosolygása édesebb, szinte megvilágítja arczát, elárulja boldogságát. . . Az idő langy-meleg, csupa napfény és virágillat. A kocsik egyenletes robogása kellemesen zavarja meg a természet csöndjét. — Ki jön ? — kérdé a ponnv-fogaton ülő idő­sebb leány a fiatalabbtól. — Lebrünnék. — Lebrünnék ? — Azok, hisz1 tudod, a kik Laczi bácsi birtokát megvették. — Persze, hogy tudom, de nevüket elfeledtem. — Lebrünné nagyon szép asszony, mikor nálunk viziteltek, úgy néztem rá, mint egy Rafael képre : csupa élet. Kár, hogy te nem láttad, de a mi halad nem mú­lik : remélem, hogy a két család, ők és mi, gyakran fogjuk egymást látogatni, a mit én már azért is sze­retnék, mert Lebrün > ék-francziák, franczia tudományom sokat nyerne általok. De itt vannak, nézd meg jól őket. A férfi fiatalabb. . . E perczben a két kocsi, mert az ut keskeny mezei ut volt, meglehetős lassú tempóban haladt el egymás mellett. A leány, a ki az imént kérdezősködött s a ki a fiatalabbnak, Csattó Piroskának nevelőnője volt, mikor a Viktóriában ülőket megpillantotta, tompán fölkiálltott s olyan fehér lett, mint a fal. Az asszony ott a másik kocsiban, a ki még néhány másod perez előtt édesen mosolygott, szintén elsápadt, míg a férfinak minden csöpp vére arczába rohant. . . Mikor a kis ponny-íogat haza, egy ódon falusi kastély elé ért, a leány, Arady Hona, alig bírt leszál- lani : minden idegében reszketett. A ház asszonya, Csat­tóné, a terrasszon várta őket s mikor Honát megpillan­totta, megdöbbent : Mióta Arady Ilona, mint leányának nevelőnője nála volt, mindig attól tartott, hogy Ilona egyszer nagy súlyosan megbetegszik vagy megőrül. Meg­figyelte s tudta, hogy az alig huszonhárom éves, szép, szellemes leány, valami gyógyíthatatlan sebet visel szi­vében. Egyszer megkísértette megközelíteni, bizalmat önteni leikébe, azt gondolta, hogy ha megnyilatkozik, megkönyebbül, de a lány finom tapintattal minden bi­zalmat visszautasított s azon naptól kezdve kötelességét szinte pedantériával végezte s Csattóné jelenlétében mindig élénk volt ; sokat beszólt és nevetett. — Ilon, kegyed rosszul van ? e szavakkal sietett Csattóné a kocsikahoz. Ilona barna szemei: idegesen forogtak s tétovázó tekintettel nézett maga körül, mintha agya elborult volna. — Édes gyermekem — monda Csattóné s a leányt leemelte a kocsiról. Ilona, mikor lábai alatt talajt érzett, hevesen zo­kogni kezdett s ajkain e pár szó tört ki: ' —Anyámat láttam : — Lebrünnékkal találkoztunk — mondja Piroska magyarázatképpen. Csattóné kezével intett, mire Piroska ismét kezébe vette a gyeplőt s a kocsiszín felé hajlott. — Anyját ? — kérdé Csattóné s a leány kezét megfogta. — Öt. . . Menyasszony voltam. . . Boldog vol­tam. . . Boldog az esküvőm előtt. . . Igen, akkor anyám azzal az emberrel elhagyott. . . Elárultak. . . A kél nő pillanatig úgy állott. Mi volt az a pár másodpercz ? . . Az örökkéva­lóság. A szenvedés s a részvét örökkévalósága. Mérhe­tetlen magasság és véghetetlen mélység. . . Aztán Csat­tóné széttárta karjait s á leányt, ki négy éven keresz­tül senkinek sem árulta azt el, a mi fiatal, bűntelen életének tragikuma volt, szorosan magához ölelte s ö is zokogni kezdett. A szenvedés s a részvét könyei összetolvtak. De a részvét könyei meghozták a leány eszméletét, agyáról a leheletszerű borulat eltűnt s tudta, hogy beszélt. A vér arczába csapott, szemei­ben egy pillanatra ismét megjelent a tétovázó, bizony­talan tekintet s az ölelő karok közül kirántva magát, fölrohant a kastély lépcsőin. Csattóné minden egyes lé­pését, a mint a gránit lépcsőfokon megkoppant, hal­lotta, aztán egy nehéz zuhanást hallott, mire ő rohant föl s a szegény leányt szobájának ajtaja előtt ajultan találta. II. Másnap az egész falu tudta, hogy Arady Ilona súlyosan megbetegedett, de hogy miért ? — azt csak két asszony tudta : Csattóné és Lebrünné. Mikor Lebrünné leányát, a kit oly kegyetlenül el­árult, megismerte, néhány perczig teljesen meredten Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Next

/
Thumbnails
Contents