Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-01 / 9. szám

•

kodó dinasztiának tagjai egymás ellen törve, saját uralmukat testvér vagy rokon gyilkosság árán akarták biztosítani.

Így ment ez egészen a Magyarország történetében is az oly gyászos emlékű 1240 évi tatárjárásig.

Batu kán hadái hazánkat is sivataggá tették, de itt a regenerate lehet mondani villamos gyorsasággal ment végbe és midőn a tatárok ismételni akarták a betörést, IV. Béla megmutatta nekiek, hogy itt hiába kopogtatnak, — viszont Olaszországban a tatár hódoltság t alj es háromszáz évén tartott. Az említett könyv, azt vélné az ember, e nagy időközben lelve van a tüggetlenség barezosai, vértanúinak nemes példáival. Nihil borúm. Az uralkodó család tagjai egész bucsujá- rást tartottak az arany-horda kánjaihoz, hogy egymás ellen jó pénzért iárlököt, a fejedelmi méltóságra szóló megerősítő oklevelet vásároljanak, és legtöbbször tatárhadakkal tértek vissza a vetélytárs elűzésére.

A tatár fennhatóságtól Oroszországot nein is saját fejedelmeinek vitézsége mentette meg, de a tatár kánok egymás közti villongása, háborúskodása és a tatár területeknek török uralom alá kerülése.

Majdnem egyidelüleg a tatár hódoltság megszűnésével kihaltak a Rurik-ok. Az ország az olygarchia kar- nai közé került, mint hajdan Rómában a praeterianu- sok adtak császárt a birodalomnak, úgy tettek Oroszországban az olygarchák. ÁI-Rurik-ok léptek fel és tényleg uralkodtak valójában jobban is mint az igazi dynasták, mig végre uralomra jutott és a sok zavarból győzelmesen került ki a Romanov-ház 1613. lebr. 21-én, mely most is uralkodik Oroszországban.

Törvényes trónöröklési rendszere nem volt a Ro- manov-háznak sem egész a legújabb időkig, és csakis igy lehet megmagyarázni azt, hogy egyes hatalmasabb olygárchék, mig a tényleges uralkodó halálos ágyán te- küdt, a jövendő czár-ra nézve már előre megegyeztek egymás között, de sőt a kiválasztottal meg is alkudtak, és csak igy történhetett, hogy egymás után a Ro- manov-házból ugyan, de mégis minden trónöröklési rendszer ellenére asszonyok jutottak a czári trónra, kik aztán kegyenczeik által zsarnokoskodtak a jámbor alattvalókon. Azt persze az orosz-szerzőt mindenben követő fordítás nem említi, hogy Oroszországban egész a legújabb időkig még mindig nem divat, hogy a czárok természetes halállal múljanak ki.

Két kimagasló alakja van Oroszország történetének 1. Vladimir a kereszténység megalapítója és Nagy Péter, és még e kettő sem ment a kegyetlenkedés méltó vádjától, mert Vladimir (1015 ) megölette testvérbátyját Járapolkol, hogy maga maradjon a trónon, N. Péter halálra ítélte saját egyetlen fiát Eleket. (1718.)

Egyszóval, Oroszországban kezdettől lógva egy jog volt csak, az erősebb joga, és egy elvet domborít ki annak történeié, az erőszak elvét.

Ez az az összbenyomás, melyet az említett könyv lelkemben hagyott, ped g azt a könyvet egy egyetemi tanár irta és a 7-ik kiadást is megérte, egyszóval azt az ottani közvélemény szívesen logadta, — hát ha még látni engedné e könyv mindazt, a mit szándékosan elhallgatott, akkor bizonyára ez a benyomás még sokkal kedvezőtlenebbé alakulna.

Mindezekután nem tudom érteni azt a méltánylást, melyet a fordító előszavában Oroszország történelme iránt kifejez, és távol attól, hogy a csők jasa csak némileg is felmerülne lelkemben, azt kell konstatálnom, hogy e történelmi munkában nincs egy lap sem, melynek példája vonzana, lelkesítene, felmelegitene, és igy tanulságos lehetne.

Szolovien munkájának utolsó soraiban megemlékezik még a mi 48-iki szabadságharczunkról is, és úgy tünteti lel Miklós czár ezen beavatkozását, mintha ezáltal egy netán készülő lengyel felkelés meghiúsítását akarta volna biztosítani. Egy egyeLemi tanártól, ha történelmet ir, alaposabb és mindeneseire igazságosabb

ült helyén. Még gondolatai is megálltak s agyában csak valami sajátságos zsibbongást érzett.

Károly — szólalt meg elváltozott, tompa hangon ; bűntársához menekült, önmaga elől.

— Mit akarsz ? — kérdé a férfi s a kis, keskeny kezet, mely az övé után nyúlt, durván eltaszitotta magától — Ilona ! . .

Az asszony szinte összesugorodolt s a kocsi szögletébe húzódott. — „Ilona“ — viszhangzotr lelkében, zúgott a levegőben, tűiében.

. . . Négy év előtt történt :

Arady üézáné özvegyen maradt. Szép, fiatal özvegy volt, a kit az özvegyi fátyol csak érdekessé tett. A világ azt várta, hogy a mint gyászéve letelik férjhez megy, vagy legalább is udvarlókat fog tartani. De csalódott, mert ő életét egyetlen leányának. Honának szentelte. Mikor aztán Ilona felnőtt. Bökönyi Károly, a szomszéd földbirtokos, kezdett néki udvarolni. Ilona vonzalmát viszonozta. Néhány héttel későbben megkérte kezét s úgy Aradyné, mint Ilona igent mondtak s Ilona a világ legboldogabb menyasszonya volt : Szeretett és szeretve hitte magát.

Egy este Ilona lent sétált a kertben. Szép, holdvilágos nyári este volt. Aradyné egy abiak fülkében ült s kinézett a holdvilágitott kertbe. Olykor látta Ilona magas, sugár alakját, a mint a nagy szökőkutnál megfordult. Valami csodás, zsibbadásszerü érzés fogta el. Mi okozta ? . . Talán az ablakon be özönlő virágillat, talán a hold mágikus fénye, talán valami más, a mi már benne élt, mint egy édes, névtelen, de — bűnös sejtelem. . . Nem tudta. A nagy nappali szobát, melyben ült, megtöltötte a hold fénye s a bútorokon, falakon, szőnyegeken fantasztikus árnyak lebegteti, melyek lelkének sajátszerü állapotát csak még jobban fokozták. I

eljárást lehet és kell várni. Persze azt nehéz lett volna bevallani, hogy itt nem forradalom volt, hogy itt teljesen törvények formák között megalakult az apostoli király által szentesített és autharizált kormányzat, az apostoli király, mint legfelsőbb hadúr által kivezényelt és a harcztérre rendelt haderővel állotta útját a hazának szabadsaga ellen felkelt idegen inváziónak, hogy itt teljesen belügyről volt szó, mely nemzetközi elbírálás alá nem tartozott és nem tartozhatott, hogy ebben az esetben az orosz politika a népjog határozott megsértésére használta fel az orosz fegyvereket, — dehát elismerem, ő következetes maradt ; az erőszak politikáját tárgyalta egy elég vaskos köteten át, más lélektani motívumot egy nemzet történelmében leimutatni nem tudott és bezárta művét egy oly orosz fegyvertény elfordított előadásával, melynek párja müveit népek történetében alig akad és igy egészen természetes, ha ezen ismertetésnek is. az a konklúziója, hogy Szolovien munkája, — tisztelet a fordító fáradságának — maradhatott volna a magyar kultúra kára nélkül örökre hazája határain belül és eredeti nyelvezetében.

Melles Emil,

gk. esperes-lelkész.

Városi közg-yülés.- Febr. 24. Ungvár város képviselő-testületé m. hó 24-én rendkívüli közgyűlést tartott, melynek tárgyait majdnem kivétel nélkül kérvények elintézése képezte.

A közgyűlés meglehetős érdeklődés mellett folyt le, — mégis nem hallgathatjuk itt el azon megjegyzésünket, hogy a közgyűléseken a városi tisztviselők szavazattal biró tagjai akik legtöbben tanácsbeli előadók is, távollétükkel tüntetnek.

Érthetetlen ez a dolog annál inkább, mert nagyon könnyen megtörténhetnék, hogy a napirend előtt egy nem várt interpelláczió látna napvilágot, s a szakreferens távolléte miatt a felelet nem volna megadható.

De különben sem helyes az, hogy a tanács ajánlataival kisért ügyek megvédésére, vagy a tanács álláspontjának kifejtésére folyton a polgármester, esetleg a városi ügyész vállalkozzék.

Óhajtandó volna, hogy a szavazattal biró tisztviselők minden alkalommal helyet foglaljanak a zöld asztalnál, még pediglen testületileg.

A közgyűlés lefolyásáról a következő tudósítást adjuk :

Napirend előtt.

Lüley Sándor dr. polgármester megnyitó-szavai | után telállott Rehelein Károly, s indítványba hozta, hogy a közgyűlés fejezze ki megelégedését a polgármester azon intézkedéséért, hogy a közgyűlési meghívók a napirend felsorolásával minden tagnak külön megküldettek. Egyúttal felkérte a polgármestert, hogy a meghívók ily módon való kiküldését állandó gyakorlatba venni szíveskedjék.

Tomajkó István jobb szeretné, ha a nyomtatott meghívók helyett „htiograíbzottak“ küldetnének szét, mert a nyomtatott .»sok pénzbe kerül.*

Ez ellen az indítvány ellen az öregebb tagok részéről tiltakozott Hampel János, mert szerinte a litografált meghívók olvashatatlanok.

Lüley Sándor dr. polgármester azon kijelentése után, hogy egy-egy közgyűlésre szóló meghívó kinyo- matása csak 2 Írtba kerül, s ezt is igyekezni fog más helyütt megtakarítani, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta Hehelein Károly indítványát.

Áttért ezután a közgyűlés a

napirendre,

s annak első tárgyára, a több városi polgár közmunka- váltság alóli felmentést tárgyaló kérvény tárgyalására.

Ä közgyűlés eilogadta a tanács javaslatait, s vagy 20 kérvényező, mert háztulajdonosok, s mint ilyenek

Az ajtó halkan nyílt s Bökönyi lépett be. Az asszony megmozdult s teher kezét elibe nyújtotta. Nehány perczig egy szót sem váltottak, ügy, kéz kézben maradtak. Majd az asszony kezét kivonta a férfi kezéből s abban a pillanatban, talán mert ellenállást érzett, két nagy fekete szeme kigyuladt. A férfi megittasult, elkáprázott. Szeműk, lglkök, szívok egymásba fonódott érzésben, gondolatban egyszerre kiléptek a világrendből s az a fehér ruhás leány ott lent a kertben, aki leányéletének legszebb álmát álmodva imbolygóit a hold kékes világában, megszűnt rájok nézve létezni, meg az anyára, meg a vőlegényre.

Ráléptek arra az ösvényre, mely a teljes morális bukás felé vezet. Valami démoni erő, varázs tartotta őket fogva, mely oly kimondhatatlanul édes volt, hogy ha tudtak volna is, nem akartak belőle szabadulni. . .

Aztán jött a többi; ha az ember a sima lejtőn lefelé kezd csúszni, csak az örvény alján állhat meg. A katasztrófa bekövetkezett ; az ellenállhatatlan vonzalom szárnyaira kapta őket s vitte . . . vitte mesz- szire. . .

Megtörtént. . .

Akkor elmentek messzire, ki a szabad Svájczba, de a férfi honvágya vissza hozta őket s Erdélyben, idegen név alatt telepedtek le. , . A véletlen, az «Met e nagy faktora éppen Sárrétre hozta őket, a hol az elárult leány menedéket talált.

És az asszony, a ki bűnös életének minden per- czében csak annak élt, hogy férje szerelmét biztosítsa magának, hogy férje, a kit ő oly őrülten szeretett elfelejtse az ő — gyermekét — most otí a kocsiban irtóztatóan szenved.

(Vége következik.)

nem saját személyük, hanem házok után rovattak meg közmunkával, — kérvényével elutasittatott, többek kérésének pedig más-más és alapos okokból hely adatott.

Érdekes vitát keltett ezután

Tomsies György földvételi ügye.

Tomsics ugyanis a Széchenyi-kert bejárójával szemben levő pinczéje elé lakházat akar építeni, s e végből szüksége lenne az ott elterülő mintegy 10 négyszögölnyi köztérre.

Nehrebeczlcy György id. ellene van az eladásnak, mert az szerinte tulajdonképen nem a város köztere. hanem vagy a káptalan, vagy a papnevelde magán-tulajdona, s' előre be is jelenti, hogy ha a város azt a területet mégis eladna, úgy el lehet rá készülve, hogy per lesz a vége.

Mihalkovich József fejtegette ezután nagyon helyes alapból kiindulva, hogy az a köztér nem magántulajdon, s mint közteret annál inkább eladni kéri Tomsicsnak, mert a város képviselő-testüietének kötelessége az iparos-osztályt megélhetésében támogatni. És ha a népbanknak húszszor akkora teret adtak ingyen, Tomsicsnak is lehet adni méltányos áron.

Mocsáry Géza v.-ügyész szólalt fel ezután. A város ügyészéhez méltó és logikus beszédben adta elő a kincstárral a városi közterületek átengedése ügyében 1869-ben kötött egyességet, s erős, elfogadható érvekkel bebizonyította ebből, hogy amit Tomsics kér, az csakugyan köztér, s mint ilyenhez más senki, mint a város, jogot nem formálhat.

A közgyűlés kimondotta, hogy azon esetben, ha Tomsics elfogadható biztosítékot nyújt arra, hogy a káptalan vagy a papnevelde által indítandó per esetén a városra kár még azon esetben sem háramlik, ha az átengedendő köztér csakugyan nem városi tulajdonnak mondatnék ki, hajlandó a közteret Tomsicsnak eladni, s erre 30 nap múlva uj közgyűlést log tartani.

A majd egy órát igénybe vevő vita után

Propper polgári rendőr kérvénye

került tárgyalásra, melyben Propper a rendőrség többi tagjainak természetben kiszolgáltatott s őt is megillető ruha árát készpénzben kéri kifizetni.

Már-már hatalmas vita látszott megindulni afelett, kell-e titkos rendőr Ungváron, s ha kell, szüksége van-e annak ruha — átalányra, mikor a közgyűlési terembe lépett Berzeviczy rendőrkapitány, s helyét elfoglalva, azaz elfoglalni akarva, (— mert ott, a polgármester jobbján Farkas Ferencz ügyvéd, volt r.-kapitány ült, —) kijelentette a t. közgyűlésnek, hogy a kérvény tárgytalanná vált, mert Propper, a polgári rendőr, a mai napon a rendőrség szolgálatából elbocsáttatott.

— Miért?

— Hát csak azért ! hát csak azért ... —

Ebbe azután a közgyűlés tagjai is megnyugodtak,

s áttértek

Lehoezky Béla működési pótlékának

megszavazása ügyében beadott kérvény tárgyalására.

A p. ü. bizottság a Lehoezky által kért 300 frt működési pótlékot 200 írtban javasolja megadni, mig a tanács a 300 frt megadása mellett foglalt állást, ehez csatlakozván Spitzer dr. is.

Reismann Bertalan lujelentti, hogy ö egyáltalán nem barátja a működési pótlékoknak, de ha már megadták azt Farkasnak h.-polgármestersége idejére, adják meg Lehoczkynak is, a kért 300 Irt összegben, mert Lehoezky azt megérdemli.

így is történt.

A további kérvények

során néhai Oravecz József napidijjas íőkönyvlezáró özvegyének 30 frtot, özv. Eőry Élek elhalt városi főjegyző édesanyjának, aki 800 frtot kért, egyszer s mindenkorra újabb 100 frt segélyt szavazott meg a közgyűlés.

Nagyobb vitát, és érdekes kijelentések előidézését keltette

Klein Andor városi utmester kérvénye.

Klein Andor városi utmester ugyanis nemcsak az utmesteri teendőket végzi, de teljesittetnek vele műszaki munkákat is, mit 120 írt pótlékkal kért jutalmazni. A p. ü. bizotlság megadni javasolta a 120 frtot, a tanács azonban csak 60 frtot véleményezett. Még ezt a 60 Irtot is feleslegesnek találta Weinberger Salamon dr., aki úgy tudja, hogy a v.-utmesternek vannak egyéb jövedelmei is, mint pl. a téli-időben 90 krra felszá- tott napszám, két utcza egyszeri tisztogatásáért 200 s néhány forint feleslege stbbí.

Kovács mérnök méltányosnak találja, hogy a kért 120 frt segély megadassák, mert a Klein által végzett műszaki munkák mérnök által készítve, 6—7-szerany- nyi összeget tettek volna ki, és itt különben is a múlt évben teljesített munkákról van szó.

Hehelein Károly szintén nagyon méltányosnak találja a 120 frt megadását. Rátérve Weinberger felszólalására, kijelenti, hogy nem illik alaptalanul gyanú- sitgatni városi tisztviselőket, ha pedig a teihozottak nem mende-mondából eredők, úgy szükségesnek találja a dolog bünügyi-utra terelését. Mig azonban az meg nem történik, kéri a közgyűlést, hogy a város megtámadofl és magát itt nem védhető tisztviselőjének adjon azzal elégtételt, hogy tiltakozik a gyanúsítás ellen.

Lüley Sándor dr. polgármester kijelenti, hogy Weinberger bizonyára' nem hallomásból beszélt, a menynyiben ő a városi számvevőszék tagja, s mint ilyennek már módja volt az 1893-ik évi zárszámadásokba betekinteni, ami röyid idő múlva a képviselő-testület elé kerül. Ezekben a számodásokban van tél idején a nap szám 90 krban felszámítva.

Weinberger Salamon dr., kijelenti, hogy amit mondott, számvevői jelentésből tudja.