Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1896-05-24 / 21. szám

kirakata stb. stb., mind erősen felhívták a közönség (igy elmét.

A kivilágítás kezdetekor, esti 8 órakor a helybeli kalonai zenekar 8 kürtöse, Antosch karmester vezetése mellett régi Mária-dalokat adott elő a vár tokán, ami azonban a kedvezőtlen levegő-járás miatt csak közelben és a Széchenyi-kerlben volt hallható.

ügy 10 óra tájban tűnt el az utolsó fény az ablakokból, nyugalomra tértek az emberek, melyből 6—7 órai pihenés után

a katonaság ébresztője

verte fel.

Héttőn reggel 5 órakor megperdültek a dobok, a 65. gyalogezred diszköntösbe bujtatott zenészei vig zeneszóval járták be a város utczáit, figyelmeztetvén a közönséget a nemzet ünnep nagy napjának bekövetkeztére.

Mire a katonaság úgy 6 óra tájban visszatért a kaszárnyába, talpon volt az egész közönség.

Ni m nagyon kellett ébreszteni a közönséget, hisz a hazaszeretet tüze, a lelkesedés lángja, a nagy ünnep ielelli öröm mindenkit ébren tartott.

Reggeli 8 órakor az összes keresztény templomokban megtartattak az ünnepi közgyűlést megelőző

hálaadó istentiszteletek.

A gk. székesegyházban, a czeholnyai gk. parochián, az ev. rét. templomban és a rk. plébániai-templomban tartattak meg nagy közönség jelenlétében az istentiszteletek.

Az utóbbi helyen különös érdekességet adott a szent-misének az annak tartama alatt előadott régi egyházi ének-sorozat, melynek előadásában Kende Félémé Sztáray Sarolta grótnő, Kelen Irma, Wagner Henriimé, Vaczócsik Emma urhölgyek. Kovalóczy Rezső, Vajdafty Géza, Hehelein Károly, Dudinszky István és Jackovics Mihály vettek részt Medreczky István karnagy vezetése alatt.

Még az istentiszteletek be sem fejeződtek, máris megkezdődött a közönség, a küid ttségek, testületek stb.

gyülekezése

a vármegyeház előtti téren.

Az első csoportos felvonulás a kaposiak által történt.

50 nemzeti lobogó alatt jöttek a vármegyeház előtti térre a kaposi járás községeinek küldöttei, a bírák és a jegyzők.

Amikor rájuk pillantottunk, nagyot dobbant szivünk örömében. Varmegyénk legmagyarabb népe, a hazaszeretetben példamutatók, akik a járások küldöttségei között is az első helyet loglalták el nemcsak számuknál togva, hanem lelkesedésük miatt is.

Mikor a vármegyeház terén leiállották, rá zendi- tették az Isten álld meg a magyart, s inig a csak a menetbe be nem állottak, folyton hazafias dal hangzott ajkukról.

Jó példájukat követték a szobránczi járás küldöttei is, a kik közül mintegy 40-en bírták a magyar nyelvet annyira, hogy magyar nyelvén énekelhettek.

A nagybereznai, az ungvári járás küldöttei gyors egymásutánban érkeztek meg. Hatalmas nemzeti lobogókkal jelezték hazafiságukat s az öregebb birákon és esküdteken szinte meglátszott a bánat, hogy nem bírják a magyar nyelvet, nem tudnak együtt énekelni fiatalabb társaikkal.

Kilencz órakor már együtt voltak az összes küldöttségek, testületek, hatóságok, stb.

Nemzeti lobogók alatt érkeztek az iparteslület tagjai, a gymnasjumi ifjúság, a vasúti tiszti, altisztikar és szolgaszemálvzet, a dalárda; testületileg vonultak ki a honvéd tisztikar tagjai, a pénzügyőrök, erdő hivatalnokok stbbi.

A menet fő rendezését Lüley Sándor dr. polgár- mester, Berzeviczy István r.-kapitány és Lehoczky Béla h. anyakönyvvezető teljesítették, mig a menet rendben tartására az ipartestületi tagok ügyeltek.

Fél tiz óra télé már vagy 7000—800d-re volt tehető a küldöttségek és a közönség száma.

A várkertnek a nők részére fentartott helyeik ekkor már majd mind be voltak töltve, nemcsak helybeli úrnők és urhölgyekkel, hanem a vidékiekkel is, — s hogy mennyien lehettek ők ittbenn ez alkalommal városunkban, erről fogalmat enged alkotni az, hogy magából a szobránczi járásból 32 úri fogat érkezett be városunkba e napon.

De bármennyire készen állott is az ünnepi menet, az indulás még nem történhetett meg.

Nem érkeztek még meg a szobránczi tüzérek, akiknek az a szép nép szer'-p jutott a vármegye ünnepén, hogy diszlövés°kkel adják tudtára a vármegye törvényhatóságnak azon határozatát, hogy ő felségeikhez üdvözlő és hódoló leiiratot intéz a vármegye népe.

De im ők is mi gjöttek.

Trombitaszó, az ágyuk dübörgése, a lovak patkócsattogása egyszerre figyelmessé t tte a közönséget érkezésükre.

Délczegen ültek paripáikon a díszbe öltözött tüzérek, fényes gombjaikon, kardjaik tényén megtörött a nap sugára, s abban a tudatban, hogy ők is a mi ünnepélyünkre, a magyar nemzet ünnepére jönnek, megbocsátottuk az ágyuk fekete-sárga szinét.

Örültünk s éljeneztünk, hogy ök is eljöttek, örültünk s éljeneztünk, hogy ők is részt vesznek maguknak ünnepünkből.

Mikor már a tüzérek a vár előtt elfoglalták helyeiket, 3/i 10- óra tájban megindult

az ünnepi menet.

A gk. leányiskola gyönyörű látványt nyújtó, magyar ruhába öltözött növendékeit a gymnasiumi itjak követték, utánuk az ungvári dalárda következett.

Most jöttek a községek küldöttségei, melynek hosszú sorát a kaposiak nyitották meg, elől saját zenekarukkal.

(És itt áljunk meg egy kissé. Adjunk nyílt kifejezést azon visszatetszésnek, mely a közönség köréből felhangzott, hogy az ungvári zenészek távol tartották magukat az ünneptől.

Bizonyára nagy bankóval leragasztott meghivót vártak, különben el sem képzelhető, mi tartotta vissza őket azon közönség ünnepétől, melynek jókedvéből élnek ők.)

Mig a menet a várba ért, majd egy órai idő telt élt. Hogy ez igy történt, épen jó volt. A közönség nagy része, melynek nem lehetett helyet szorítani a különben tágas várkertben, igy legalább annyiban vehetett részt az ünnepben, hogy a menetet elejétől végig nyugodtan szemlélhette.

És volt is mit szemlélni, miben gyönyörködni.

Ünnepi menet volt az a szó szoros értelmében, a mit csak fényesebbé tett a sok díszruha s a vármegye banderistáinak megjelenése.

A várkertbe való bevonulás a legszebb rendben folyt le.

Mindenki megtalálta a maga előre kijelelt helyét, mindenki kényelmesen helyéhez juthatott, habár a helyek mindegyikén, a megjelentek nagy, majd 4000-nyi száma miatt, a törvényhatósági bizottság

ünnepi közgyűlése

nem is volt teljesen megfigyelhető.

Az általános elhelyezkedés után az emelvényen helyet foglaltak Kende Péter alispán, Tabódy Jenő főjegyző, Lasztókay Béla tiszti' főügyész, Köröskényi Elek főszolgabíró, Minay István, Fekésházy Gyula és Szilágyi aljegyzők ; a háttérben pedig a négy vármegyei bandé- rista : Bernáth Zoltán, ifj Nehrebeczkv György, Sztáray Gábor gróf és ifj. Török József gróf állottak.

Az emelvény két szélén kél díszbe öltözött megyehuszár tekintett merőn a közönségre.

A közgyűlés megkezdése előtt Kende Péter alispán szólod a törvényhatósági bizottsághoz a következő- képen: * Ősi szokásainkat követve, felkérem a tek. törvényhatósági díszközgyűlést, miként főispán ő méltóságának elnöki széke elfoglalása végett való meghívására egy küldöttséget méltoztassanak kinevezni. Bátor vagyok javaslatba hozni Cebé V. prépost elnöklete alatt Hehelein K. főesperes, ungvári Rónay Antal s Lüley Sándor dr. polgármester urakat. (Elfogadjuk!) Felkérem az urakat, méltoztassanak a főispán ur meghívására járulni. *

Néhány perez múlva hosszas, szűnni nem akaró éljenzés között érkezett meg a főispán, Török József gróf, s az ünnepi közgyűlés szónoka, Firezálc Gyula püspök.

Az éljenzés csillapultával az ungvári dalárda a papnövendékekkel együtt elénekeUe a Szózat két versszakát, melynek befejeztével Tabódy Jenő vármegyei főjegyző a következőkép üdvözölte a főispánt :

Méltóságos gróf I Méltóságos főispán ! Midőn Ung vármegye törvényhatósági bizottságának nagyon csekély kivétellel, majd valamennyi tagja méltóságod meghívására, igaz hazafiui lelkesedéssel és az ősi hagyományok iránt mélyen átérzett kegyelettel egybegyült ezen történelmi nevezetességű helyen, hogy magyar nemzetünk első fejedelme Árpád által e szent helyről intézett honfoglalás dicső emlékét és a magyar hazának ezer éves fennállását megünnepeljük, — szerencsésnek érzem magam, hogy tiszti állásomnál fogva e vármegye közönségének nevében méltóságodat elnöki székében teljes benső séggel üdvözöljem. (Éljenzés.) Midőn ezt teszem, mély érzéssel kívánom, hogy méltóságodat a vármegyének javára a magyarok Istene soká éltesse!

Hosszas, lelkes éljenzéssel erősitette meg a főjegyző szavait a közönség, mire Török József gróf főispán tartotta meg megnyitó beszédét.

A főispán kiemelve az ünnepi alkalom nagyjelentőségét, az ősi alkotmány fenségét, keletkezésének közjogi mozzanatait és állandóságát, megnyitó beszédjét a következőleg fejezte be:

„Álmos fia, a honfoglaló Árpád, paizsra emeléssel fejedelemmé itt választatott meg. Innen indultak ki őseink Atilla örökét, hazánkat megszerezni. Ezer éve annak, hogy a hármas bérez alatt elterülő rónákat, a négy folyó kies bájait, mint ősi örökét birtokba vette a magyar. A hármas bérez s a négy folyó jelképe, czí- merünk, csonkitatlan ma is. A négy folyó, mely köny- től s vértől annyiszor megáradt, — a róna, mely döntő csatákban elhullott hősök s honfiak vére által is megtermékenyítve milliókat táplál, — a zöldelő berkek, hol őseink pogány szokás szerint lovat áldozának, mig ma templomokban imádjuk a mindenség Urát, — a mienk egészen, a mienk egyedül és ezer éves édes anyánk, a szent haza, él, és erős ma is. Midőn mi ma e történelmi nevezetességű szent helyen és őseink szokása iránt táplált kegyeletből ünnepies közgyűlésünket az Isten szabad ege alatt tartjuk meg, ennek még más jelentősége is van. Ha figyelembe vesszük alkotmányunk keletkezésének történetét, látni fogjuk, hogy őseink mindig a közös elhatározás elvét tartottak szem előtt, döntő határozataikat mindig közakarattal es kezdetben többnyire szabad ég alatt tartott gyűléseikben hozták meg, mint történt a nevezetes pusztaszeri gyűlésen is (Közgyűlésekben tisztázták az eszméket; a hazaszeretetben, a közjó előmozdítására irányuló törekvésben közgyűléseken erősödtek meg. Mi is ezt tesszük most, midőn egybegyültünk, hogy eltelve a haza és a

király iránti szeretettel, határozatainkat közakarattal hozzuk meg. Ily czélból a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom.

Újból kitört az éljenzés, szűnni nem akart az a főispán szavaira, s Firezálc Gyula püspök, az ünnepi közgyűlés szónoka, még ez éljenzajban állott föl.

Mikor nemes alakja felemelkedett, mikor ajkáról elhangzott az első szó, templomi csöndessé változott az előbb még lelkesedését elfojtani nem birt tömeg.

Firczák Gyula püspök leszült figyelem, általános tetszés és többszöri éljenzés felhangzása között a következő beszéddel tette marad indó emlékűvé a vármegye millenniumi közgyűlését :

A magyar haza, a magyar nemzet ma szent ünnepet ül: mert ezen a földön, melyet hazánknak nevezünk, kerek ezer év7 óta lakik a magyar nemzet. Ma a vallási, nyelvi és párteltérések egy érzelemben, mint egy gyújtópontban egyesülnek.

Nincsen honfi, ki ma büszke önérzettel magáénak ne vallaná e hazát; nincs, kinek lelke előtt egy dicső múltnak emléke ne emelkednék fel örömei- és fájdalmaival; nincs, ki lelke egész melegével hálát nem adna a gondviselő Istennek: hogy a nemzetnek e nagy ünnepet megérni engedte.

És ezek az érzelmek teljesen indokoltak; mert alig van nemzet Európában, mely régibb múlttal dicsekedhetnék mint mi; —- és a mely több vészes viharral küzdött volna a nemzeti létért, mint a magyar nemzet egy ezred éven át.

Ha a történelmi eseményeknek csupán egymásutánját tekintjük, és kizárólag ezekből akarnók megérteni ezredéves fennállásunk tényét: úgy legjobb igyekezetünk is meddő, — és minden következtetésünk legalább is ingatag marad; mert nem leszünk képesek megérteni azt, hogy egy maroknyi nép, mely Ázsia belsőjéből fölkerekedve, részint kényszerűség, részint harezvágy által vezéreltetve, Európába jön; hogyan lehetett képes az, itt, — a távol idegenben — egy uj hazát szerezni, azt megvédeni, fejleszteni, és egy hosszú ezredéven föntartani ?

A történelmi eseményeken kivül — csak egy fensőbb hatalomnak —- az isteni Gondviselésnek jóságos beavatkozása teszi érthetővé azt. Igen —- Isten akarta, hogy a magyar nemzet itt egy állandó hazát létesítsen; O akarta azt, hogy isteni terveinek megva- lósitásán, a magyar nemzet közreműködjék I

Ugyanis egy nemzet magasabb missiójának, küldetésének egyik biztos jele, hogy sorai között minden időben támadnak férfiak,. kik tündöklő tulajdonaikkal, hazájoknak, nemzetüknek, koruknak és az emberiségnek szolgálva, méltóvá teszik magukat a történelemben, az elismerés, a hála, és a kegyelet emlékezetére.

Sok vész és nehéz vihar között hányatott nemzetünknek, már első fellépésénél minden jel arra mutatott: hogy a magyar nemzetnek a Gondviselés, bizonyos fensőbb missiót kijelölt.

És e jelek nem csaltak; mert már maga a honfoglalás, a vérszerződés, és az államalkotás, úgy miként az végrehajtatott : ó-kori történelmünk legsikerültebb vitézi, társadalmi, és politikai tényeit képezik.

Midőn 1000 év előtt, az addig teljesen ismeretlen magyarokat, Isten ősi fészkükből — Ázsiából — ide vezérelte, a megrémült Európa világfelforgatóknak hirdette őket. A honfoglaló ősök ugyanis a Kiev vidékén lakó oroszokat is fegyvertársakul magukhoz fogadva, pusztító viharképp vetették rá magokat Európára. Rom, pusztulás és halál jelölték utjokat. Magát a hatalmas római birodalmat is megrázkódtatták. Midőn végre az igéretföld határához értek : átkeltek a vereczkei szoroson; azután Munkács és Ungvár környékén, hosszú pihenőt tartottak. És most beszéljen helyettem Béla király névtelen jegyzője, — ki szószerint ezeket írja : „Akkor Álmos vezér és övéi Hungvárába bevonulván, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat tevének, és négy napig lakomázának. Negyedik nap pedig Álmos vezér tanácsot tartva, fiát, Árpádot még életében vezérré és parancsokévá választatá.“ Itt az elgyengült Álmos helyett annak fiát, a vitéz Árpádot paizsra emelték; egyszersmind vérszerződé- sileg biztosították : hogy a fejedelmeket mindig Árpád nemzetségéből fogják választani.

Árpád fejedelem a nemzetnek benne helyezett bizodalmát fényesen igazolta ; mert erős küzdelmek, és véres csaták után egész Pannóniát — Európa eme gyöngyét — birtokába vette.

Utódjai alatt azonban, két szerencsétlen hadjárat- majdnem végzetessé vált anemzetre nézve; és ez, kétségtelenül a Hunnok és Avarok sorsára jut, ha a gondviselő Isten a nemzetségben nem támaszt egy férfiút, kiben az állambölcseség magasfoku szervezőképességgel, és mély vallásossággal egyesült. Ezen fejedelem fölismerte a helyzet kívánalmait ; megértette a kor intőszavát ; és tisztán belátta azt : hogy if jú nemzetét és uj hazáját csak úgy biztosíthatja, ha azt valláserkölcsi alapon szervezi.

És miután a nemzet nagyobb része elhagyva az ős pogány vallást, a kereszténységet elfogadta ; István fejedelemnek, az akkori kor kívánalmai szerint, vagy a császárhoz, vagy a pápához kellett fornulnia országa biztosítása érdekében; mert az akkori világhatalom állása úgy hozta magával : hogy a keletkező kisebb államok és országok a két legfőbb uralkodóhatalom valamelyikének védelmét kérjék ki. Ha István fejedelem a császárhoz fordul, akkor annak hűbérese leendett és igy a nemzet függetlensége elveszett volna. O azonban bölcs előrelátással a pápához fordult. És a pápától nyert koronával megkoronáztatva, egy minden-