Ung, 1896. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1896-05-24 / 21. szám
kitől független és önálló királyságot alkot, és azt ha-1 zánk Nagyasszonya, a B.-Sziiz oltalma alá helyezi. így lépett be a magyar nemzet az európai nép- családba. És az idők folyamában hitbuzgalmának oly fénves tanúságát adta : hogy a külföldiek által hazánk a „hit bástyájának“ neveztetett. Országunk, a keresztény intézmények hatása alatt, bámulatosan gyarapodott. De nem is lehetett máskép ! Mert egyes nagy királyaink, mint: Szt. István, Szt. László, IV. Béla, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, kik Európa legnagyobb uralkodóival is kiállják a versenyt; ezek teljesen megvoltak győződve a felől: hogy a nemzet egészséges fejlődésének, és az ország erősségének leghathatósabb biztosítékát : a valláserkölcsi alap képezi. Ezen felfogásnak üdvös hatása alatt, az erkölcsök csakhamar megszelídültek ; a nyers-erő helyét a jog- foglalta el ; a nemzetközi és magánjogi viszonyok, az igazság és méltányosság követelményeinek megfelelőleg szabályoztattak. A visszaélések kiirtattak ; a gyöngék elnyomóik ellen védelemre találtak ; szóval : egy uj, egy magasabb, egy eszményibb világnézlet hatotta át a kedélyeket, mert a keresztény szeretet mindenütt érvényesülni akart ! E szép alapon induló fejlődést azonban többször, fölforgató viharok fenyegették. Jött a tatár, jött a török. Utjokat feldúlt oltárok, vértől párolgó síkságok, rombadőlt városok, füstölgő falvak és legyilkolt hősök holttestei jelölték. Emlitsem-e, ---------------hogy történelmünk lapjain mennyi a testvérháboru, —- a féktelen dacz, — a pártoskodás, — árulás — és lelki sülyedés ! ? Megemlítem, mert a történelem lapjait kiszaggatni nem lehet és nem szabad ; itt azonban meg- nem állapodom, hanem mint kétségtelen tényt, csupán azt jegyzem meg, hogy: Nemzetünknek nagy erényei mellett voltak bűnei is. És mert a világ erkölcsi rendje azt kívánja, hogy a bűn, büntetlen ne maradjon : ezredéves történelmünk lapjain, azért van gyászos betűkkel tölirva : Sajó, Mohács, Szigetvár és Világos! Ezek, mint százados mértföldmutatók emelkednek ki á történelmi homályból. És amig egyrészt keserű emlékeket idéznek föl ; addig egyúttal a jövőre nézve óva intenek! Középkori történelmünk hasonlít egy óriási csataképhez ; melynek körvonalait nem ecsettel, de fegyverrel és karddal rajzolták meg. ..... És mégis 9 dúló csaták nevelték ama csodálatos alakokat, kik egyik kezűkben karddal, — a másikban a vallás megszentelt jelvényével, a kereszttel, szolgálták a hazát ; és képesek voltak azt megvédeni, az európai, — a keresztény civilizáczió számára! Pedig boldog Isten! mily sokszor, — és mily ■közel állottunk az elpusztuláshoz — a halálhoz ! — Hiszen azok a viharok, melyek néha-néha felettünk átszáguldoztak ; nálunknál sokkal hatalmasabb nemzeteket is képesek lettek volna elpusztítani! . . . . . . És ime, — mi mégis megvagyunk, és élünk ; . . . mert. . . Isten azt akarta : hogy a magyar nemzet éljen ; ... és az Ő erős keze íöntartott benünket. Föntartott bennünket azért, mert a magyar nemzet azon időtől fogva, midőn az európai népcsaládba belépett; állandóan egy magasztos eszmét képviselt, és azt megtestesíteni törekedett a világtörténelemben. Az az ideál, mely a harezban emberfeletti küzdelmekre, — a béke napjaiban pedig kitartó munkásságra lelkesítette a nemzetet, e három szóban foglaltatik : Isten — Király — és Haza ! Valamint egyeseknek, — úgy a nemzeteknek is üdye, — avagy romlása azon fordul még : mennyiben szolgálják Isten czélját, —■ vagy hajlanak el Tőle. És azért rendesen, midőn hűséges buzgalommal ragaszkodnak Istenhez, utjok természetszerűleg boldogságra visz ; midőn ellenben elpártolnak Tőle, közönségesen aláhanyatlanak ! Ezt a tanulságot vonhajtuk le, az egyes népek, — nemzetek, —országok és államok történetéből. De ezt a tanúságot mutatja nemzetünk ezredéves története is ! * A kétszázados harezban kifáradt nemzet végre nyugalom után vágyott. A várva-várt nyugalom csakugyan beköszöntött; azonbanabéke éveiben,főleg aXVIII. század cosmopolitikus iránya mellett, — kevésbe múlt hogy a nemzet el nem vesztette mindazt, a miért ősei oly gyakran vérzettek! De a Gtondviselés, most sem hagyta el a nemzetet, hanem férfiakat támasztott soraiban, — férfiakat, kiknek eszméik százezerek elméjében, és érzelme Le milliók szivében viszhangra találtok. Ezek voltak az Írók, költők és a lánglelkü szónokok; kik részi nt az irodalom segélyével; — részint szavuk gyújtó hatalmával, fölrázták a nemzetet lomha tespedéséből, és azt, tettekre lelkesítették. De itt ismét óriási nehézségekkel kellett megküzdeni ; mert háromszázados mulasztásokat kellett helyrepótolni. Csak egyet említek. Maga a „nyelv“, a a szellemi haladásnak eme legfontosabb eszköze, mint köszörületlen gyémánt hevert. Azonban a lángelme és erős akarat nem ismer akadályokat. Nehány rövid év alatt megtette kötelesség-ét. És ma már a magyar nyelvben egy oly tökéletes eszközt bírunk, mely a legmagasabb és elvontabb tudományok fejlesztésére, és a modern cultura terjesztésére is, teljesen alkalmas. A nyelv fejlesztésének ily gyors és tökéletes menetével; Európa egyetlen nemzete sem dicsekedhetik. Eközben, az államférfiaknak is egy egész csoportja tiinik föl a közélet terén, — és ezek a nemzeti 1 genius által — mintegy —■ inspirálva, a'jog —- és a 1 történelem rengeteg tudásával megteremtik a modern : magyar alkotmányt. De ezen uj-sziilöttnek, tűz- és vérkeresztségen ' kelle átmennie; mert mint a költő mondja: — —- — Jöttek harezos nehéz idők, Koczkára téteték minden, mi szent; Apjától kardot kére a fiú, Anyjától áldást, — és harczolni ment. És e harezok zivatarában a magyar nemzet ismét hősiesen megállotta helyét, ha kellett táborban, —• ha kellett lövőréseknél, ■— sánezok között, —- nyil- csatában, — szuronyt szegezve, ezer halállal szemben, megtette kötelességét. Es . . . és . . . mégis aláha- nyatlott. De hol a veszély legnagyobb, ott az Isten legközelebb áll Es az 0 Végnélküli irgalma úgy intézte az események folyását, hogy a megpróbáltatás rémes éjjele után lassan derengeni kezdett ; mígnem egy szerencsés napon, a fölkelő nap fénye, egy örömtől sugárzó nemzetre ragyogott, mely bölcs királyát és királynéját Szt. István koronájával koronázta meg! Ezek utáu az öröm és lelkesedéstől áthatott nemzet ismét élvezni kezdte a béke áldásait. De az öröm egész teljességét főleg most élvezzük, midőn dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk és felséges királynénk, szeretetük egész melegével, személyesen vezetik be a nemzetet, a második ezer évbe. Egész Európa megmozdult, hogy lássa a századokra szóló ünnepet, és tanúja legyen azon határtalan örömnek, melyben a legalkotmányosabb király, hü nemzetével osztozik. De midőn ezen ritka ünnepet üljük ; a múltak emlékébe mélyedt lelkünk, önkénytelenül is, aggódó várakozással fordul a jövő felé! De ki láthat a jövőbe ! ? Azonban a tapasztalás, a közéletnek ezen soha nem szünetelő tanítómestere — azt igazolja : „Hogy minden állam fenmaradásának biztosítékai ugyanazok; melyekre megalakulásakor helyezkedett „Istenért, Királyért és Hazáért !“ Ez volt az ősök jelszava egy ezredéven át ; tehát ugyanezen jelszóval, ugyanazon ősi erényekkel lépjük át, a második évezred küszöbét is. És ha Isten oltalma velünk leszen, akkor a 2-ik ezredévben is képesek leszünk megtartani, felvirágoztatni, és boldoggá tenni szeretett magyar hazánkat : képesek leszünk megoldani azon nehéz problémát ; hogy az ország összes polgárai, Sz. István koronája alatt, az igazság, méltányosság és a felebaráti szeretet alapján, úgy egyesüljenek egy hatalmas nemzetté : a mint egy óriási márvány sziklában, a különböző szinii csikók és sávolyok, egy tömör testté egyesülnek. És te, jóságos Istenünk, add kegyelmedet, hogy mi, az unokák, dicső őseinkhez mindenben méltóknak bizonyulhassunk ! Végzetre bátor vagyok azon inditványnyal járulni a T. Törvényhatósági Bizottság elé : méltóztatnék ha- tározatilag kimondani azt, hogy ezredéves ünnepünk alkalmából, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk és királynénk ő Felségeiknek egy hódoló felirat terjesztessék föl ; melyben legmélyebb tiszteletünk, őszinte szeretetünk és törhetetlen hűségünk kifejezést nyerjen. Éljen a Király — éljen a Haza ! • A hatást, amit e beszéd keltett, tollal leírni nem lehet. Éljenzelt mindenki, valláskülönbség nélkül, s ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy a beszéd megtalálta útját a szivekbe, a magyar nemzet fiainak szivébe. Török József gróf főispán intézte ezulán a kérdés- a törvényhatósági bizottsághoz, az indítvány elfogadása iránt. Az általános «Elfogadjuk« után a főispán határozattá emelte, hogy ö felségeikhez hódoló elirat intéztett sék, mire Tabódy Jenő főjegyző felolvasta az ő felségeikhez intézendő hódoló felirat következő szövegét: Magyarország ezer éves állami életének küzdel meiből az 1896-ik évvel derült föl az újabb ezer év hajnala, az 1896-ik évvel veszi kezdetét magyar Hazánk történelmének egy uj korszaka. E hajnal bíborából fölkelő nap sugarai a honalapító Árpád vitéz hadai által szerzett ország trónján Felségedet dicsfénynyel ragyogják körül, és az uj ezredév történetének legelső lapján Magyarország állami élete újabb megalkotójának, Felségednek nagy neve tündököl. Árpád a honalapító, a mi nemzeti büszkeségünk a múlt ezredév dicső emléke, I-ső Ferencz József a mi legkegyelmesebb Urunk, Királyunk, alkotmányunk megtartója az uj ezredév biztató reménye, e két név szent ünnepünkben a nép millióinak ajkáról hála imában száll föl a népek Urához ! Felséges Urunk Királyunk ! Ungvármegve közönsége, miként az egész magyar haza, a honalapitás emlékünnepén hálát ad a Mindenhatónak, hogy Felségedben bölcs atyai szjvü és alkotmány tisztelő uralkodót adott e honnak. És a midőn buzgón fohászkodunk a népek s nemzetek Urához, hogy tartsa meg Országunkat az idők végéig, esdve kérjük, adjon békés örömteljes és hosszú életet Felségednek s felséges családjának. Á Kárpátok bérczfokáról, hol a honfoglaló ősök vezérei Árpádot, mintegy külsőleg is jelezve felsőbb- ségét, pajzsaikon emelve maguk fölé, fejedelmükké választották, a honnan Árpád hadai e hazán szótáradénak, egy szívvel, egy lélekkel kiáltjuk e nagy ünnepen : „Magyarok Istene ! óvd és áld meg a legelső magyar embert, a Királyt.“ Kelt Ungvármegye törvényhatósági bizottságának Ungvár ős várában, az Isten szabad ege alatt, az 1896. évi május hó 18-án tartott rendkívüli, ünnepi közgyűléséből. Ungvármegye közönsége nevében alattvalói mély hódolattal. A felirat felolvasása után 24 ágy-ulövés reszkette!te meg a légei, mely belevegyült a közönség éljenzésébe. Ezután tárgyalás alá került azon indítvány, hogy a millenniumi év a vármegye tisztviselői és nyugdíjjogosultjainak nyugdíjigényt; megállapításánál három évnek számíttassák. A közgyűlés egyhangúlag hozzájáru't az indítványhoz, mire a főispán a kö'gyűlést, {melyhez hasonlóan népes íiz ujabbi időben még nem volt, berekesztette. A Hymnust énekelte ezután a dalárda vezetése mellett az egész közönség, mire fel-felujült az éljenzés a hazáért, a királyért, a vármegye két legelső és közkedvelt emberéért, a főispánért s a magyar orosz püspökért : Firczák Gyuláért. Mire a templomok tornyaiban a déli harangszó megkondult, a közönség a legnagyobb rendben kivonult az ungvári ősi várból, melyhez a közgyűlés ott tartása miatt újabb nevezetesség, újabb kegyeletes emlék fűződik. Megvendégelés. A közönség szétoszlása után a kaposi és ungvári járás bírái és jegyzői, valamint a 48-as honvédek a Korona-vendéglőben, a szobránczi és nagy-bereznai járás bírái és jegyzői pedig a Savanyu-vizi étteremben vendégekettek meg a vármegye költségén. Az ebéd végeztével a községek küldöttei szép rendben haza vonultak. Császári és apostoli királyi Felség ! Legkegyelmcsebb Urunk! A magyar szent korona alatt egyesült népek milliói Felségeddel együtt ünnepet ülnek, szeretett Hazánk, Magyarország ezer éves állami fennállásának nagy ünnepét. Hálára olvad minden honfi kebel, hála imák zengenek a Kárpátoktól Adriáig föl az egek, a népek Urához Ungvármegye törvényhatósági bizottsága is lelkesedéssel ragadta meg az alkalmat, hogy e nagy nemzeti ünnepen megtartott közgyűléséből határozatban adjon kifejezést Kiráíya iránti törhetlen hűségének és állandó alattvalói mély hódolatának. Ungvármegye közönsége Hazánkra örökké nevezetes ezen ünnepen a szív mélyéből jövő háláját azon trón zsámolyára teszi le, a melyen bölcs, alattvalóit atyai szívvel szerető legalkotmányosabb Királya ül, a ki az isteni gondviselés áldást osztó kegyelméből; a sok vész és viszály között hányatott magyar nemzetet, vérén szerzett alkotmányának megtartásával, atyai bölcs uralkodásával erőssé tette és mint hatalmas államot az uj ezredévbe bevezette. Az emberiség életében ezer év egy nap, de a nemzetek életében csak az isteni gondviselés kegyelméből adatott oly nagy idő, mely alatt a történelem tanúsága szerint népek keletkeznek s népek enyész- , nek el. Fél háromra járt az idő, hogy az ebéd kezdetét vette, mely mindvégig kitűnő hangulatban folyt le. Az ötödik lógásnál felállott Török József gróf s megtartotta felköszöntőjét a legelső magyar ember a királyra, s a felséges asszonyunkra, a királynéra. Óriási éljenzés, lelkes éljen a király, éljen a királyné felkiáltások töltötték be a termet, melybe belevegyült az ujté- ren felállított tüzérség 24 ágyulövése. Önkéntelen, minden előleges megbeszélés nélkül a Hymnus és Szózat két-két versszakát énekelte a felköszöntő befejeztével az egybegyült közönség, oly lelkesen, oly szívből jött akarattal, hogy sokaknak könny jelent i meg szemében a megható jelenet alatt. Hehelein Károly prépost-plébános emelte poharát ! ezután közös édes anyánkra, születésének ezredévét ünneplő Magyarországra. Feszült figyelemmel hallgatta a közönség a jeles szónok és jó hazafi beszédét, folyton i lokozódó és a meghatottságig menő érdeklődéssel minden szavát, mely egész terjedelmében igy hangzik : «Égy kép bontakozik ki lelkem tekintete előtt, egyszerű és természetes, ám oly gazdag mégis, oly magasztos s megindító reám, hogy alig bírja összes édes I benyomásit befogadni lelkem, számot adni pedig teljesebben róla sok szóval sem volnának képesek ajkaim. Anyát látok, egy igazi anyát, a milyennek szivébe helyezte az isteni alkotó művészetének emberi szemekkel megbirható legfőbb ragyogását és szeretetének az emberi élet javára szánt legdusabb kincstárát. Ilyen A dísz-ebéd. A vármegye törvényhatósági bizottsága által déli 2 órakor rendezett diszebéden megjelent a Korona-szálloda első emeleti termében a vármegye szine-java. Disz-ebéd volt az teljesen, s hogy a megjelent 160 résztvevőnél nagyobb szám fel nem mutatható, oka, hogy az ungvári helyiségek szükek nagyobb számú vendégek befogadására, s igy a rendező bizottság számos jelentkezést figyelembe nem vehetett. Az asztalfőn Török József gróf főispán, jobbján Firczák Gyula püspök, balján Cliavanne ezredes foglaltak helyet, mig a három sorban felállított asztaloknál a rk. és gk. papság nagyszámú képviselőit, a közös hadsereg és honvédtisztikar, a hatóságok, testületek tagjait, s vármegyénk s városunk kiválóbbjait láttuk ülni.
