Ung, 1895. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, vasárnap, 1895. deezember 22. 51. SZÁM. ............. 11 """ 1 .Mg—i II I ■■■■■■!■ ,r——* *ri■ ii,i ■ II ■—!■■■ —i—————— SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közle- tiény, mely a lap szellemi részét illeti. L ívelek csak bérmentesen fogadtatnak /. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyitttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A béke ünnepe alkalmából. Közel kétezer esztendeje, hogy elhangzott, a szózat: „Békesség a földön a jóakarata embereknek“, és ma sincs békéje az emberiségnek. Háború dúl a társadalom minden rétegében, titkos, vagy nyílt küzdelem folyik minden talpalat-1 nyi téren, hol az ember lábát megvetette. Ez a bábom, ez a küzdés egyidős az emberi nem társadalmi életével; legalább a történetírás óta csak alakja változott és csak külső jelentkezésében lett szelidebb a művelődés hatása alatt. Benső erejéből azonban mit sem veszített az emberek között dúló békétlenség és aráuyai sem kisebbedtek ; ellenkezőleg, az anyagéiviség térfoglalásával, mely ismeretes jelszavával: küzdelem a léiért, törvényesítette s polgárjoggal ruházta tel az önzést, a háború számtalan nemével a békének korábban érintetlen területeit is elárasztotta. Bizony szomorú tapasztalatok azok, a melyek a béke barátjainak szivét busitják. Az ajkak minden felé a békét hangoztatják; de a sok szép szó meddő marad, Hogyan van ez? Mi a béke biztosítására irányzott törekvés meddőségének oka? Vagy talán csalók lennének a béke szószólói, a kik maguk sem hisznek a gondolatban melyet hirdetnek? Ezt nem lehet róluk feltenni. Az illetők fajunk jobbjai közé sorozhatok, a hazugság vádjával nem lehet őket illetni. Őszintén, igazán, becsületesen akarják a béke apostolai eszményüket, mely minden embernek is hő vágya, a békét. És hogy a béke ügye még sem halad előre, ennek okát mi abban találjuk, hogy úgy a békeapostolok, amint követőik a béke kérdését felületesen fogják fel; az egész béke-mozgalom azon a taposott utón halad, melyen évezredek óta haladnak a „rend“ barátai; a külső békéi igyekeznek az emberekre rádisputálni, az erkölcsi világ rendben a zsandárság szerepét töltik be öníudatla- nul is Pedig ilyen bókebiztositékokkal lehet az em- | berek között bizonyos fokú „„rend“ (mely azonban sokak őrizetére szorul) hanem nem lesz béke soha sein; mert a béke nem a megkötözött ember, nagy ember-csoport csendes magaviseleté, hanem egészen más valami. A béke legbensőbb erkölcsi tulajdonságaink egyike; az igazi béke, a lélek, a szív nyugalma, melynek, mint ilyennek feltételei vannak A béke, a nyugalom mellett prédikálni czéltulan dolog; a lelki béke alapját képező erényeket kell komolyan venni és a példa erejével a tömegekben othonossá tenni s akkor biztosítva van szó és véráradat nélkül a béke, az igazi béke, melynek boldogító hatását ez idő szerint még esak a legjobbak, legnemesebbek erezik Az a béke, melyet külső erőszak, vagy önző „tapintat“ biztosit, nem béke, hanem lelki rab, mely megmérgezi a szivet, rontja a jellemet; a lé lek békéje az, a mi fölemeli s alkotójához méltóvá teszi az embert Erre az igazi békére kell törekedni mindenkinek, a ki a tökéletesedés ügyét a szivén viseli. Nem a békét kell hirdetni, hanem oda kell az embert képesíteni, hogy önmaga elnyomja lelkében az önzés, a gőg ösztönét és juttassa erőre a belső béke egyetlen biztosítékát, a jóakaratot. Ennek előtte 1895. évvel kiadatott az emberiségnek a jelszó a béke biztosítására: „békesség a földön a jóakarata embereknek.“ És eltellett a nagy idő és nincs békesség a földön; mert nem mentünk az igaz szózat után Nem csuda, hogy tétovázott, sőt teljesen el is tévelyedett az ember; mert ha a külső, a látszólagos béke biztosítása is oly nagy erőfeszítést igényel, mekkorát igényelhet az igazi, a belső béke, mely az ember lényével ö.szeforrott nagy és erős ösztönök leküzdésén, vagy legalább nagymértékű korlátozásán s embertársaink iránt tanúsítandó számítás nélküli jó-akaraton alapul. A békét nem az a belső béke biztosítja, a melyet Jókai hirdet; nem az a belső béke, mely egyes népek külső békéjét a küzdelem fegyvereinek meg- válogatása által biztosítja, hanem az a béke, mely az egyén lelkét keríti hatalmába. Az egyének lelki békéje egyedüli biztos alapja az államok és nemzetek békéjének. Az igaz békét értem és nem azt, mely a szuronyok begyén nyugszik. És ezt a bókét nem „béke-egyesületek“-kel, melyek „hangoztatják“ a bókét, hanem a „jóakarat“ gyakorlásával, a köztudatba bevésésével lehet hosszú idők folyamán biztosítani. Át kell az embereknek alakulniok és csak az után lesz béke a földön. Addig, míg a belső átalakulás processusán az emberiség át nem esik, olybá tűnik fel előttem a béke-kisárlet, mintha valakinek az a zseniális ötlete támadna, hogy egy nagy vízmentes ponyvával akadályozza meg a Vezúv kitörését. Értsük meg az égi szózatot! Nem külső béke kell nekünk (hiszen terhei alatt úgy is eléggé görnyedünk), hanem a lélek, a szív nyugalma, melyet a jó akarat s a belőle származó önzetlen jó cselekedetek biztosíthatnak. Térjünk visza a vallássos alapra; igyekezzünk követni annak a nagy példáját, a kinek születése emlékünnepe a küszöbön van. Ezen az ünnepen ritka család, melynek békében ós kisebb nagyobb fokú boldogságban ne lenne része. És mi biztosítja ezt a békét, ezt az örömöt ós legalább pillanatnyi boldogságot? A szeretet, a jó akarat, melylyel az önzést félrevetve, a családtagok egymást körülveszik. Egy örökös karácsonyra van ennek a bókótelen, czivakodó, rósz akaratú fajnak szüksége. Békének barátjai, ezt biztosítsátok! E. J. Karácsony este. — Az »Ungc eredeti t á r c z á j a — Irta: Aigner Ferencz. Az öreg levélhordótól átvette a levelet a komorna és bevitte úrnőjének. Az úrnő izgatottan nyúlt a levél' után s a mint a czimiratol meglátta, halványan s remegő habozással szakba fel a levelet, de már az első ; sor olvasásánál szép szemeit elboriták a könnyek s j kétségbeesetten roskadl le a kerevelre. — Nincs tehát irgalom a löldön. És ő ri'm hisz nekem — az ártatlannak, — susogja lájdalommal és keservesen zokogott. A komorna csendesen eihagyá a termet. A hű I cseléd nag\on szánja úrnőjét. Nemsokára azonban visszatér s magával hozza az úrnő szép leánykáját. A gyermek alig nyolcz éves, nagyon kedves és eleven. Mintha tudná, hogy anyját most vigasztalnia kell,! oda szalad hozzá és kis karjával átöleli a nyakát és szeretettel csicsergi : — Mamám kedves ! ne sírj mindig. Látod ez nagyon fáj nekem. — Oh, te drágám, te még nem tudod telíogni az én bánalom nagyságát. Majd eljön az ideje annak is hogy velem együtt lógsz sírni. Érre a bánatos anya, zokogó lájdalommal szorítja a szivéhez szeretett gyermekét. — Mamuskám ! Ne sírj. Kére a leányka gyengédséggel. — Igazad van, gyermekem ! Mi lenne belőled, ha engemet megölne a lajdalom ? Hiszen nincs neked senkid rajiam kívül az életben ! És az anya letörli arczárói a könnyeket s v dámmá lesz. Pedig az a levél melyet olvasott, eltölti szivét a lájdalommal. Alig pár sor, de kegyetlenül rideg : »Asszonyom! Hiába irogat hozzám, mert én Önnek nem bocsátók meg soha! — Kékkövy.» Ez a pár sor egy múltat tár lel előttünk. Ezt a múltat három év se tudja eleuyészletni. Kékkövy Elemér báró az hitte, szép felesége meg-1 | csaita és hogy az a kis gyermek a bűn gyümölcse. Szóval, az eseményeket, a bánatot, a kesergő láj- j I dalmat a féltékeny lérj képzelődései idézték elő. A báróné bájos nő volt. Hogyne alkotott volna egy féltékeny térj a semmiből is drámát. Szegény fiatal asszony, szegény eltaszitott gyermek ! j'A féltékeny férj, a szívtelen atya ítéletével a világ elő- j Ítélete is sújtott titeket. Egy levéllel kezdődött a dráma s most levél te- | tőzi a szenvedést. Egy kikosarazott udvarló utánozta a báróné írását, a féltékeny térj elhitt mindent, a mikor { j olvasta nejének szerelmes levelét egy idegen férfiúhoz. [ Azóta aztán hiába védi magát levélben a szerető nő, a jjó anya, mert a férj és atyai szív nem ismer irgalmat. »Asszonyom ! Én elfelejtettem Önt örökre . . .» — Mamám, mond csak, eljön a Jézuska karácsonykor hozzám, hisz én jó voltam, ugyebár ? — Kérdé Irmuska a közeledő karácsonyra gondolva. — Jó voltál szivem ! és a Jézuska is jó lesz hoz- [ zád ! válaszolá a bárónő szeretettel. — Hát neked mit hoz a Jézuska? A baróné sóhajtott és szomorúan hajtva le szép | tejét hullámzó keblére igv szólt: — Jó az Isten! s talán rólam se feledkezik meg ! j — Édes mamám, irok én érdekedben, — jó lesz ? J Az anya beleegyezőleg intett s ölébe kapta ked- j venczét és odaültetle az íróasztalhoz ; aztán leánykája ! picziny kezébe tollat adva, megkezdődött a levélírás, persze a mama volt a súgó : »Szeretett kis Jézusom! Nagyon szépen kérlek, hogy gondolj a kis mamámra is, a mikor hozzám el- j jösz karácsonykor. Ezt izeni neked Irmuska, a kit le I már jól ismersz.» A báróné összecsókolta az eszes gyermeket, aztán | ! némi elgondolkodás után egy másik levélpapirost tett j a gyermek elé és igy szólt : — Irma lelkem, most papához fogszirni, de szépen irj.! Lapunk mai száma 6 oldatra terjed. — Oh a papuskának én nagyon szépen fogok Írni! — csicsergő a gyermek és anyja sz ivait leírta : »Kedves papa! Ma írtam a Jézuskának, irok neked is. Közeledik a karácsony s mi várunk téged ! A mama nagyon sokat sir utánad, én is. Látod kis papa, a mamuska nagyon szeret téged, ellened soha sem vétett. Hát te szereted-e ötét ? Hát engemet szeretsz ? Látod én nagyon szeretlek téged az arczképed után és várlak a mamámmal. Igen, beszélj te is a Jézuskával, ha találkozol vele az útban. . . Ä mama is csókol, én is, Irmácskád.» — Mamám, készen vagyok! — Köszönöm, gyermekem ! Az anya a levelet egy borítékba helyezvén, gyermekével férje nevére czimeztette. — Hát a Jézuskának szóló levél hová lett ? — kérdé megütődve a kis Irma. — Ä papához küldjük el s ő fogja a Jézuskának kézbesíteni! feleié az anya megnyugtatóig. Bizony nem is lehetne azt másképen a Jézuskához juttatni. Odáig már csakugyan nincsen postai közlekedés. De vájjon az, a kihez most a leveleket küldik, fog tudni a Jézuskával beszélni ? megérti-e a hideg lelkű férfi eltaszitott gyermekének ártatlan kívánságát és a szerető nő panaszos kérelmét ? * * * Kékkövy Elemér bárót sietve hívták egy barátjához, a ki párbajban megsebesülve utolsó perczeit élte. A beteg mellett volt az orvos és a lelkész. — Barátom! — szólt a beteg Kékkövy báróhoz elhaló hangon. — Érzem, hogy meghalok, egy vallomással tartozom neked, helyre akarom hozni hibámat és te talán megboosátasz nekem? A te nőd — ártatlan. Forrón szerettem őt s mert nem akart csábításaimnak engedni, bosszút álltam rajta. Oh bár ne tettem volna ! Ezzel feldúltam köztetek a boldogságot! Oh, de nyomorult is az ember, ha a nő nem szereti! De bevégzem. Utánoztam a nőd Írását és aztán az állítólag nőd által
