Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1895-04-14 / 15. szám

A kereskedelemügyi m. kir. miniszternek az élel­miszerek és tengerinek kedvezményes szállítása tár­gyában kiadott rendeletét s az «államvasutak igaz­gatóságának értesítését, hogy az ínséges területre szál­lítandó élelmiszerekre a díjkedvezmény fog alkalmaz­tatni, a bizottság tudomásul vette s az alispánt a szük­séges igazolványok kiállításával megbízta. Laky József ungvári ev. ref. tanítónak az ungvári ev. ref. egyház ellen egyházbiróságilag megállapított 187 frt 50 kr. követelés behajtása czéljából kérelme­zett közigazgatási segély megadása tárgyában a bi­zottság az alispánnak m. évi október 6-án 7175. sz. a. hozott azon végzését, a mely szerint a polgármester utasittatott, hogy Laky József tanító javára az egyház- kerület kögyülése által megítélt 187 frt 50 kr. követe lést az ungvári ref. egyháztól hajtsa be, feloldotta s i a hatósági segélyre irányuló kérelmet elutasította ; mert az iratokból ki nem tűnt az, hogy a követelés oly természetű lenne, a melyre a magyarországi ev. ref. egyház törvénykönyvének 5-ik §-ában foglalt rendel­kezések alkalmazhatók lennének ; sőt inkább arról győ­ződött meg a közig, bizottság, hogy Laky József kö­vetelése nem képez dijleveli járandóságot Kis- és N.-Geőcz községek elöljáróinak oda irányuló kérelmét, melyben a hosszumezői erdőn át­vezető ut kiépítésének kötelezettsége alól magukat arra az esetre, ha az nem akkor foganatosíttatnék, midőn már községi ütjük a Latorczáig kiépítve lesz, felmen­tetni kérik, miután az alispáni határozatnak azon ren­delkezése, hogy az ut kiépítése csak az említett közút kiépítése után válik kötelezővé, a 185. sz. határozattal érintetlenül hagyatott — a közig, bizottság irattárba tétetni rendeltetett. A dobóruszkai körjegyzőség területéhez tartozó községek közmunkaváltsagainak megállapítása tárgyá­ban hozott képviselőtestületi határozatait a bizottság megváltoztatta s az igás napszám váltság árát 2 frtban állapította meg s utasította a községeket, hogy a kézi napszám váltságárait is pótlólag állapítsák meg. Minthogy pedig a bemutatott jegyzőkönyvek nem a vonatkozó szabályrendelet rendelkezései értelmében és nem képviselőtestületi közgyűlésből kifolyólag szer­kesztvén illetéktelen intézkedéseket tartalmaznak s ál­talában a legnagyobb felületesség és pongyolasággal vannak szerkesztve, a bizottság utasította a kaposi járás főszolgabiráját, hogy Kubovics Gáspár körjegyzőt gondosabb és lelkiismeretesebb munkásságra figyel­meztesse. Az útadó tárgyában benyújtott felszólamlások, valamint a pénzügyigazgató és államépitészeti hivatal főnökének előadmányai tárgyaltatván le, az ülés véget ért. A szeszmonopoliumról. — Bamberger Béla dr. egy előadásának kivonata — A múlt év október havában a magyar s pár nap­pal később az osztr. pénzügyminiszter odanyilatkozott, hogy a szeszadó reformját monopólium alakjában kí­vánja megvalósítani. E nyilatkozatok a közvetlenül ér­dekteleneknél nagyfokú nyugtalanságot keltettek és szé­lesebb körökben is meglepetést szültek. Miután mono­polok rendszerint állampénzügyi zavarok megszünteté­sére hozatnak be, érthetetlennek tartják a két államban uralkodó kedvező pénzügyi helyzet mellett monopoltero napirendre kerülését. Azonban helytelen volna e tervet pusztán ebből a szempontból elbírálni, mert itten nem­csak államfinanczialis rendszabályról, hanem olyan mó­dozatról is van szó, mely az ipari, mezőgazdasági s egészségügyi érdekeknek az állam financzialis érdekkel utánra adtak randevút. Ásított, amellett reánk nézett kicsinylőleg, gúnyosan mosolyogva szótlanságunkon. Látja ilyenek vagyunk mi tiszturak. De akit aztán egy­szer megszeretünk, igazán, azért készek vagyunk síkra szállni bárkivel szemben is. Legyen maga az enyém. Egyetlen szó, «még egy tekintet sem fogja sérteni soha — fogadom. S talán még jó útra is téríthet. Leszek engedelmes hű kutyája. Oktasson, tanítson, hive mara­dok. Hiszen imádom, s meghalok nélküle . . . ügy szaval, mint egy jó színész. Az asszony is talán inkább a hangját hallja, mint szavát. Egészen megbűvölte ez az ember. És szép, igézőén, bűvölőn szép. Fölhajtja fátyolát, hogy tisztábban láthassa. Most egé­szen szemben van vele. Már felelni akar, mikor kis lánya beszédét hallja. A bábujához beszél: 'Szeresd a papát, a jó édes papát. «■ Nem lehet. Őrültség. Nekünk válni kell. Akarom. Nekem kötelességeim vannak, férjem, gyermekem. Ön jó lesz és kerül engem. Talán nekem is lesz hozzá erőm. S ha valamikor rólam is előtörőül a szó közöt­tük, ugye védeni fog? Megmondja, hogy becsületes asz- szony vagyok. Hangjából kiérzeti a visszafojtott sirás. Könytelt barna szemei kérőn tapadnak a tiszt arczához. Az meg csak nézte őt néhány pillanatig szótlanul, megilletődötten. Az asszonyt készült elhagyni ereje a rászegzett tekintet súlya alatt. Kezei fáradtan hullottak ölébe. ’ Akkor elébe lépett a tiszt, katonásan tisztelgett s meghajtá magát: — Elmegyek, asszonyom. Ha előbb látom önt amint beszél, nem mondok annyi ostobaságot össze­vissza. Ha véletlenül hallom, amint beszélget valakivel s én nézhettem volna messziről, soha sem közelitek hozzá. Ön nagyon hasonlít az én elhalt Heléna nővé­remhez, igy beszélve látva önt. Azt én nagyon szeret­tem. Az egyetlent talán életemben igazán. Anyámnál is jobban. És most biztos lehet felőle, ha egyetlen szóval való együttes kielégítését teszi lehetővé. A külföldi álla­moknak példája mutatja, hogy a szeszkérdésnek állam­monopol utján való megoldása ezen szélesebb alapból indul ki. A német és franczia monopoltervek fontosabbak ránk nézve, mert a két államban a viszonyok sokban hasonlítanak a mi viszonyainkkoz. A mostani szeszadó rendszerében hátrányosnak bizonyult a szeszadó és a szeszitalmérési adó közt a kapocs hiánya. E két adónak egyesítése ugyan már magában véve nagy haladást jelentene, azonban nem volna tökéletes reform, mert csak a mostani szesz­kontingens tetemes leszállítása mellett könynyitene a szeszipar helyzetén. Azon kívül nem volna még kielé­gítve az egészségügyi érdek sem; ha pedig finomitási kényszer mondatnék ki, az vagy keresztülvihetetlennek bizonyulna, vagy a nyers szeszfőzőket a magáníinomitók önkényének szolgáltatná ki. Ellenben egy állammono- polium, mely a belföldi fogyasztásra szánt nyers szesz beváltására és finomítására szorítkozik, az összes ér­dekeket legjobban elégíthetné ki. Egyszerűsítené, ruga­nyosabbá tenné az adókezelést, a nyers szesz beváltá­sával biztosítaná az ö-szes szeszipar jövőjét s a fino- mitási művelettel egészséges italt juttatna a fogyasztó közönségnek. A monopol berendezésének vannak ugyan akadá­lyai, de ezek nem leküzdhetetlenek. A lisztes anyagok­ból nyert nyers szesz beváltása nem volna túlságos nehéz, mert az eddigi fogyasztási adó alá eső 474 üze­men kívül összesen csak 25 üzem esik eddigi termelési adó alá. Nehezebb már a gyümölcspálinkafőzés szabá­lyozása ; ezen főzés a monopolon kívül állana, ennek meg az adómentes pálinkafőzésnek szigorúbb ellenőrzése illetve korlátozása, azonban szükséges lesz, hogy a mo­nopol pénzügyi sikere veszélyeztetve ne legyen. A nagy üzemek, melyek a mostani szesztermelés 9/io részét végzik, a monopol elfogadásával anyagi áldozatot nem hoznak, sőt még tán elvit sem, mert >iparszabadságuk' a mostani kontingentálási rendszernél sem volt már meg. A piaczi ár helyett biztos beváltási árt fognak kapni, mely az előállítási költségeket fedezi és nyeresé­get ad. A mezőgazdasági üzemeknél különös előny lesz az, hogy biztosabb bevételekkel számolhatnak és hogy az eddigi adókedvezmények helyett magasabb beváltási árban részesülhetnek. Ilyen viszonyok közt a gyárak különös kártalanításáról üzletkorlátozás czimén szó sem lehet. A beváltási ár megállapításának nehézségeit egy maximalis és egy minimális ár szabásával lehet leküz­deni. A dohánybeváltás példája mutatja, hogy az lehet­séges, pedig a dohánylevélfajták változatosabbak mint a szeszlajták. Kisebbek már a nehézségek a finomítás­nál és raktározásnál, sőt e két mivelet egyrészt uj gyári intézetek alapítását másrészt a szeszkereskedés helyesebb szabályozását fogja előmozdítani és igy köz- gazdasági haszonnal fog járni. A monopolnak legnagyobb árnyoldala, hogy sok "embert foszt meg szokott foglal­kozásától és keresetétől, azonban a monopolnak nálunk tervezett formája mellett a mi concrét viszonyainknál a körülmények e tekintetben meglehetősen kedvezők. Szesz­nagykereskedés mint önálló kereseti ág, nálunk egyál­talán jelentéktelen, pedig ez érintetnék elsősorban. A regale bérlők osztálya szenvedni fog, de az nem a mo­nopolnak, hanem bármiféle szeszadó reformnak követ­kezménye, mert a szeszitalmérési adónak mostani érté­kesítési módja csak mint átmeneti módozat volt tűrhető. Ezek volnának a szeszmonopolium alapvonásai. Sok függ a részletektől, de ennek daczára egy monopólium, mely az ecsetelt körben mozogna, nem látszanék aggo­dalmasnak. Az oly monopoljavaslatot tehát, mely az előbb említett érdekeket együttesen kielégíti és ápolja, bátran fogadhatánk el s a mellett nyugalommal tűrhet­jük azon vádat, hogy az iparszabadság elvének meg­sértésével az áilamsocialismus útjait egyengetjük. Az egész pászka. Bábó egy töpörödött öreg tót asszony, a kinek orczáján és, homlokán nem hetvenhét, de százhetven a ránczok száma. A látása, hallása meggyengült, fogai kihullottak, az oldalába nyilai, a fél lába köszvényes, kezei reszketnek. Szóval, egy olyan százesztendős vén asszony, a ki minden tekintetben megérett a — pensióra. Sajnos, még nem vagyunk abban a helyzet­ben, hogy az ilyen magukkal is jótehetetlen öregek utolsó napjainak nyugalmat, békét biztosítsunk, őket a megélhetés gondjai alól felmentsük Ha tehát az öreg Kaszás szép szerével meg nem könyörül rajtuk, kény­telenek vagy a maguk emberségéből élni, vagy pedig eldobni maguktól az élet terhével együtt magát az életet is. Babó Istenben hivő buzgó lélek, a ki ilyen szörnyű gondolatokkal sohasem foglalkozik. Imádkozik és dol­gozik; a maga módja szerint. A mióta reszkető keze, köszvényes lába felmondta a szolgálatot; a mióta nem tud varrni, mosni, súrolni, uj foglalkozást keresett: a szegények szegényévé lett. Pár esztendő óta ez az ő hivatala és megél belőle egyik husvéttól a másikig. S ezzel ő meg van elégedve. Ámbár tagadja. De hát e tekintetben nem ő beszét, hanem a — pászka. Babó nem koldul; ellenkezőleg mindig ő viszen egyetmást a szegény embereknek, a kiktől él. A nyár elején elzarándokol köszvényes lábaival a cseresznye­termő községekbe, honnan vagy Isten nevében, vagy pár krajczárért kap egyik-másik szomjas komámasszony- tól egy kosárka cseresznyét. Ezzel a kincsesei aztán besiet a városba. Sorra járja az ő szegény házait s az angyalkáknak (nálam bizony valóságos „ördögöcskék“) | kioszt öt-hat szemet az isteni csemegéből. Pénzért j nem adná a világért sem: oh, ő is volt gyermek (bi­zony nehéz elhinni; ha az ember végig néz rajta) ; tudja, milyen jól esik az ilyen kis ajándék. Az „angyalkák“ nem nagyon Anyások, szívesen veszik az ajándékokat; a mamákat meg meghatja ez a gyöngéd figyelem. Bábó ott ebédel, egy kis ócska ruhát, élelemnemüt kap. Egyik háznál ezt, másiknál amazt, sőt itt-ott bucsuzás alkalmával egy-egy 10 krost is a kezébe nyomnak, melyet a keblében hordott vá­szonzacskóban helyez biztonságba. Ha a cseresznye fogy, jön a veres szilva, meg a többi Isten áldása; végül a hideg őszön a szotyósodni kezdő vadkörte, a pompás vaczkor. Az én „angyalkáim“ ezt szeretik legjobban. Ha ilyenkor jön hozzánk Babó, jóelőre leül, nehogy az angyalkák a vaczkorért le­rántsák gyenge lábáról. Hozzánk hozza az ősz legutolsó gyümölcsét, ezért aztán pár esztendő óta tőlünk kapja a tavasz legelső gyümölcsét a —- húsvéti pászkát. Most három éve‘kapta az elsőt. Nem egy pászka- darabot, hanem egy egész kis pászkát, melyet ő mint egy katholikus család megszenteltetett. A következő esztendőben nagyon rósz idők jár­tak szegény Bábóra. A hányszor nálunk megfordult (egy párszor egészen üres kézzel) mindig panaszko­dott. Terhesnek találta az életet; sírva panaszolta: hány erőteljes fiatalember hal meg s csak ő rajta nem tud megkönyörülni a jó Isten. Most egy esztendeje szombaton eljött a pászká- jáért. Nem panaszkodott; vidám és megelégedett .volt. meri önt valaki bántalmazni, megbánja az az ember. Fogadom. Katonai becsületszavamra. . . . Elment. Akkor nyár volt még, szerelmet, érzelmet érlelő, forró napsugaras nyár. Most tél van, rideg, komor, hideg. Fázik az asszony nagyon. 'Elme­gyek, ha belehalok is.«- Azóta is hallja szüntelen, s nem találja föl nyugalmát sehol. Van ereje kerülni őt, de élet nincs. Hervad napról-napra. Nem jutnak eszébe, csak hízelgő szavai, bűnében nem hisz. Azt a szép, leányos, fürtös fejét látja mindenütt, s összerezzen, ha férje aggódó jóságos arczczal hajol feléje. Azt a dallamos lágy hangot kívánja hallani és kedvetlenül felel urának kérdésére: mi baja? — Semmi, éppen semmi. Csak hngyjon kérem magamra. Egyedül legjobban szeretek. Fázom. S öszszébb vonja kendőjét vállain. Fázik. Az otthon barátságos melegét nem érzi, kedvetlenül tépdesi kendőjének bojtjait. Nap-nap után igy él. Ma legalább keveset zavarták. Férje elfoglalva látszik, s ennek örül. Vagy mit. feleljen uutalan kérdé­sére. H >gy nem szereti ? Nem bírja s nem fogja soha ? ! Hasztalan is próbálni: manapság nem történnek csodák ... Ajtócsapkodások riasztják fel, kis leánykája fut be hozzá. Valaki tartóztatja kívülről, de a gyermek nem engedelmeskedik. — Mamához akarok menni. Jön mindjárt a Jé­zuska. Aki jó gyerek és szépen imádkozik, mindem kap amit kér. Imádkozol mama te is ? Mindent kap amit kér? Feledést, nyugalmat? — Imádkpzom igen, oh igen! Éles csengetyühang sivit végig a szobábon. Még azt együtt mondják »de szabadíts meg a gonosztól' — haqem a következő pillanatban a mama egyedül van már. Újra betér a kis lány — no gyere már hamar, itt a karácsony. Sok száz apró gyertya világítja a hatalmas fát mit az apa szorgoskodó keze díszített. Örömkiáltás tölti be a szobát, a gyermek alig győz bámulni. Az apa meg nejét nézi, ezt a szép, szenvedő, örökké bánatos asz­szonyt, kinek egy mosolyáért nem venné cserébe e nagy ! világ összes kincsét. Tekintetük találkozik. A férj szeme k rdezi: örülsz-e neki hát te is egy kicsikét? S az asszony megérti a néma kérdést. Feléje in­dul, s odaborul férje tárt karjaiba. Hozzásimul szorosan, beszél a szeme, halkan susog az ajaka is: — Boldog vagyok. Szeretlek. Szép itt minden s Te jó vagy nagyon. Vállairól lecsúszik kendője, mosolyogva utasítja el férje segédkezését. Köszönöm, nem fázom, igazán nem. Olyan jó itten . . . * Az »Alice' szálloda éttermében, vígan vacsorázik egy jókedvű társaság. Csupa katonatiszt. Élez, élezet követ, nevetnek kaczagnak jóízűen. Egyszer csak egy szőkebajszu kis hadnagy kiált az asztal túlsó végén ülő társáshoz. — Igaz, mi van a te nyári ideáloddal ? El­feledted már ? Vagy még mindig tart az ismeretség ? Már rég láttam őt. Nos? — - Eh, hagyj nekem békét, beszélj másról. — Nini a Fredy haragszik. Csak nem utasítottak vissza? — De igen, — akarja mondani, hogy beváltsa Ígéretét. Feltűnt előtte a szép arcz könyörgő tekintete, s mintha hallaná is hangját, mintha látná előtte elhalt nővérét. Egy pillanatig tart az egész. A másik perezben csak pajtásai gúnyos, kérdő tekintetét látja. Felejtve van már minden. Szemtelenül hunyorít szemével, köhint is melléje, bemosolyog poharába s úgy felel. — De ilyen kérdést. Azt rég tudhatnád, hogy mink tiszturak ilyen eseteknél — diszkrétek szoktunk lenni. Összecsendülnek a poharak, é'jenzésbe tör ki az egész társaság: a szép asszony egészségére. Azalatt meg a nagy karácsonyfának árnyékában egy bohó asszonyka sírva, kaczagva gyónik férjének, aki tulboldogan simogatja felesége szép fehér kezeit s meg- hatottan csókolja reá a föloldozást. GaárMariska.

Next

/
Thumbnails
Contents