Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-07 / 14. szám
Ungvár, vasárnap, 1895. április 7. 14. SZÁM XXXIIÍ, ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e1. Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A Fehér-kereszt akeziója. A természettel szorosabb kapcsolatban élő köznépre nézve a tavasz kezdete a legnehezebb időszak. A nyáron beszerzett élelmi kész'et elfogy, újat szerezni még nem lehet ; mert nincs elegendő munka. A szegény ember ilyenkor úgy segít magán, hogy előre eladja egyedüli — bizony gyakran kétesértékű — kis tőkéjét, két karjának erejét, elzálogosítja munkaképességének egy jókora részét. De hát a kinek még ilyen formában sincs mit zálogba tennie, mi történik a munkára képtelen beteggel, gyengével; mi történik a szegény anyával, a kit végzete arra kárhoztat, hogy szegényen és elhagyottan a teremtés művének legyen részese, gyarapítsa a világ legértékesebb anyagát: az ember-anyagot; mi történik az árva, vagy az elhagyott gyámoltalan gyermekkel ? Mi megy végbe ezeknek a lelkében, midőn a csak tűrhető viszonyok között élő szegény ember is örül a meleg napsugárnak, mely felébreszti az alvó természetet? Ezekre a kérdésekre csak annak van felelete, a Itt. egy, vagy más alakjában érezte, átszenvedte az emberi nyomort A kétség és remény érzelmei váltakoznak ilyenkor a szegény, elhagyatott, munkára képtelen beteg ember szívében. Fáj a jelen nélkülözése, nyomora, talán az irigység érzelme is erőt vészén lelkén, midőn embertársait örülni látja az életnek, mely reá nézve olyan fájdalmas ; de a meleg napsúgáruak reá is meg van a maga jótékony hatása. Lankadó erőit gyarapodni érzi; a remény belopózik a szivébe; hiszi, hogy neki is lesz még tavaszsza; az Isten megsegíti. Igen, megsegíti a jó emberek, a nemes lelkek által, a kik mint a Jóság Istenének követei megjelennek majd nála is, letörlik könnyeit, bekötözik sebeit s a vigasztalás szívhez szóló szavaival biztatják önbizalomra, erőfeszítésre. A szunyadó reményt ébreszti fel a tavasz a legsanyarubb helyzetben élő ember lelkében is. A reménységnek időszakában, a természet ujra- ébredósénék, a rügytakadásnák, a íű kizöldűlésé- nek napjaiban kezdte meg tevékenységét a Fehér- kereszt ungvári fiókja; az az egyesület, mely arra van hivatva, hogy az önzóstelen emberszeretet legnemesebb munkáját végezze és tagjait a legtisztább örömökben, a jótettek örömeiben részesítse. A Fehér-kereszt ungvármegyei fiókjának ezen akczióba lépése biztató, bátorító szózat a szenvedőknek, munkára képteleneknek, a kicsinyeknek, az elhagyatottaknak : Ne féljetek, higyjetek, reméljetek! íme mi, jobbmódú testvéreitek, a kik az élet fen- tartására szükséges dolgok nélkülözésének fájdalmait nem érezzük, egyesülünk a szeretetnek jelvénye a'att, hogy megsegítsünk benneteket! Halljátok meg e biztató szót ti elhagyatottak, de halljátok meg ti is jobbmódú polgártársak és sorakozzatok a zászló alá, melyen az önfeláldozó ember-szeretet jelvénye ragyog! Ne habozzatok, hanem lépjetek mielőbb az ember-szeretetnek seregébe. Legyetek teljes és tökéletes bizalommal az új egyesület iránt; azok az igen tiszteletreméltó nők és férfiak, kik a Fehér-kereszt zászlaját ebben a szegény vármegyében felemelték egyenkint és együttesen teljesen méltók bizalmatokra; különösen méltó azonban az a nemes főrangú hölgy, a kit a humanitás ez idő szerint még nem nagy, de a jóratö- rekvésében erős csapatjának osztatlan bizalma zászlótartóvá tett: Sztáray Vilmos gróf fiatal özvegye, Hadik-Barkóczy Ilma grófnő. Lapunk előző számában jeleztük pár szóban, hogy a nemes hölgy a legnagyobb készséggel fogadta el a neki felajánlott elnökséget s Ígéretet tett arra, hogy igaz szívvel, tőle telhető igyekezettel és erővel fog áldozni az ember-szeretet oltárán. Minket ez a nyilatkozat nem lényege, csupán nyilatkozásának ereje által lepett meg. Ezt vártuk Hadik- Barkóczy Ilona grófnőnek, a zseniális és nagyszivű úrasszonynak leányától és Sztáray Vilmos grófnak, a nemes jellemű, minden nagy, jó és szép ügyért lelkesülő és áldozatra kész főurnak méltó hitvesétől, — fájdalom! — özvegyétől. A kinek ilyen mesterek adtak példát az emberszeretet munkájának végzésére s a kit egyénisége is mintegy praedestinált arra, hogy előljárjon a Jónak utján, az után bátran és föltótien bizalommal mehetünk. Ne habozzunk tehát, hanem sorakozzunk a Fehér-kereszt zászlója 'alá mindnyájan, a kik egy pár fillért még nélkülözni tudunk. Öltsön a mozgalom nagy arányokat; legyen tagja a Fehér-keresztnek még a vármegye legeldugottabb, legelha- gyatottabb községében is az a férfi, az a nő, kinek szive örömöt érez, mikor keze a szenvedőnek köny- nyét letörli! Lüley Sándor dr. beszéde. Lapunk legközelebbi számában egyszeri hallás alapján készített egyszerű, nem gyorsírói, feljegyzés 1 nyomán bő kivonatban közöltük Ungvár város polgármesterének a képviselő-testület folyó évi márczius hó 29-én tartott ülésén elmondott beköszöntő beszédét. Részint azért, mert a mi kivonatos közlésünk sem volt, a minthogy a dolog természete szerint nem is lehetett, egészen hű, részint pedig abból az okból, mert az »Ungvári Közlönyének közlése egészen más színben tünteti fel ezt a város életében nevezetes beszédet, a közönség tájékoztatása végett jónak látjuk az egész beszédet úgy, a mint az tényleg elmondatott, közrebocsátani. »Igen tisztelt Képviselőtestület! Midőn az igen tisztelt képviselőtestület mai közgyűlését megnyitom s az erre megjelent képviselőtestületi tag urakat üdvözlöm, méltóztassanak megengedni, hogy ez alkalmat első sorban arra használjam fel, hogy mély hálámat fejezzem ki azon megtisztelő bizalomért, melylyel szerény személyemet arra voltak kegyesek méltatni, hogy engem e város administracziójának élére állítottak. Távol van tőlem, hogy azon hitben éljek, miként Vázlatok az ungvári régi ezéhek életéből.*) — Az »Ung« eredeti tárczája. — Felolvasásom alapjául szolgálnak elsősorban ama régi ezéhszabályok és ipartestületi iratok, melyeket a helybeli megyei levéltárban találtam és a megyei levéltáros ur szives engedelmével átnéztem. Ez okiratok sok érdekes adatot tartalmaznak régi társadalmi és művelődési állapotainkról s arról is tanúskodnak, hogy Ungvárolt már igen régen, több mint 300 évvel ezelőtt, rendezett ipartestületek vollak. Nem lehet itt czélom kimentő képet adni ezen ipartestületek életéről, szokásairól : inkább csak erkölcstörténeti szempontból akarok néhány vonást a talált adatok nyomán feltüntetni és mintegy körvonalait óhajtom adni a polgárság körében régen divatozott intézményeknek. A régi időben a városnak minden iparüző polgára tagja valamely ezéhnek vagy egyesületnek, melynek szabályai a legapróbb részletekig szabják ki mindenkinek munkakörét. A ezéhbe lépéssel kezdődnek tulajdon- képen az iparosoknak emberi jogai. Azonkívül nem is számit. De mihelyt ebbe belépett és dolgozik, azonnal meglett a becsülete és védelme; megnyílt előtte keresete és a jólét forrása. Törzspolgárává lett a városnak és képessé vált nem ritkán minden városi hivatal viselésére is. A ezéh úgyszólván nagy családot képezett, melynek tagjai egész életükön át örömben és bánatban a legbensőbb kapcsolatban állottak. A ezéhek teje a ezéhmester volt. Szavazattöbbséggel választják meg a ezéh tagjai az u. n. ezéh-napján, mely pl. az ungvári aranyműves czéhnél vizkeresztre esik, más czéheknél a védszent előestéjének ünnepére, vagy pedig sz. György, vagy sz. Mihály napjára. A megválasztott ezéhmester megesküdött, hogy kötelességeit híven fogja teljesíteni és »hogy a becsületes ezéhnek *) Felolvastatott 1895. márczius 31-én az »Ungvári katho- tikus Kör«-ben. I igazságos törvényt szolgáltat tehetsége szerint, kinek- kinek erdeme szerint. «• Ő vt a ezéh vezetője, érdekeinek védője s képviselője. Kötelessége volt a mestereket időközönkint tanácskozásra összehívni, hogy a felmerült panaszokat meghallgassák és elintézzék. Ellenőrizte a szabályok szigorú megtartását és köteles volt arra ügyelni, hogy semminemű igazságtalanság, vagy túlkapás ne forduljon elő. Az aranyműveseknek 1638-ban adott kiváltság levelében olvassuk, hogy a mester tartozik az elkészített müvekre a város czimerét ráütni. A vargák ezéhlevele egyik pontja szerint pedig köteles a ezéhmester a rosz- szul dolgozó mestert megbüntetni, valamint a veszeke- dőket, káromkodókat és más vétkeseket megbírságolni. A ezéhmester előtt történt az inasok fogadása, felszabadítása ; a vándorlegényeket is ő osztotta szét. A ezéhmesternek tehát széles és fontos hatásköre volt és meglehetősen el volt foglalva. Lustálkodni nem volt sza- szabad, a mint azt a nevezett czéhlevél 2. pontja is mondja: »ha ezéhmester tunyaságba, esik 4 arany forintot fizet büntetésül, rmásodszor már 8 forintot és ha már semmiféle pénzbüntetés nem használ, akkor a czéhből vessék ki.» Megismerkedvén nagyjából a ezéhmester kötelességeivel, vessünk egy pillantást az inasok, legények és mesterek viszonyaira. Ezt feltüntetik azon teltételek, melyek mellett a félfogadás, felszabadítás és mesterré avatás történt. Az inas-fogadásnak rendesen két tanú előtt kellett történnie. Ha a mester a fiút alkalmasnak találta a mesterségre, elvezette a ezéhmesterhez, a hol felvételi dijat kellett a czéhládába fizetni. Mig az inas tanulási idejét be nem töltötte, addig nem volt szabad mesterét elhagynia és vallásosnak, szótogadónak, hűnek és szorgalmasnak kellett lennie. Viszont pedig némelyik ezéhszabály, a régi korból, azt írja elő, hogy a mester az inassal úgy bánjék, mint a saját gyermekével, szer- galmatosan oktassa a mesterségben s ne alkalmazza házi teendőkre a konyhában, vagy gyermekszobában, ez utóbbi szabály azonban még ama szigorú korban is valószínűleg sokszor hatás nélkül lehetett, mert itt a fen- sőbb hatalom lépett közbe, melyen még a szent ezéh- pontok sem igen fogtak, t. i. a mesterné asszony. Jellemző vonásul hozom fel még azt a pontot egy más városbeli régi czéhszabályzatból, mely szerint az inasnak nem szabad kifecsegni azt, a mit a mestertől, vagy mesternétől a legényekre hallott, de a mit a legények beszéltek a mesterre vagy mesternére, azt kötelessége volt besúgnia, hogy a házi béke megtartassák. Érdekes a marosvásárhelyi lakatosok következő inas regulája 1669-ből: »Hogyha urad valahol mulatságban vagyon, tartozol utána menni és haza kisérni. Annak utána a legénynek is tartozol utána menni, hogy ha tisztességes helyen vagyon, de ha rosszféléknél vagyon, akkor nem tartozol.« Ha az inas hűségesen kitanulta idejét, ha nem tettek ellene semmi kifogást, akkor felszabadították, vagyis legénynyé lett. Ez bizonyos ünnepséggel a kinyitott czéhláda előtt történt, a midőn mindenekelőtt hálát kellett adnia Istennek, hogy kitanulhatott. Továbbá köteles volt bizonyos összeget fizetni és kis uzsonnát adni a mestereknek. Az ungvári szücsmesterek levele szerint (1608-ból, Drugeth Bálint alatt) tartozik a felszabadult inas a felszabadulásáért 3 pint bort, ;4 tál ételt és egy forintot a ezéhnek adni. A felszabadítás után az uj legény még legalább két hétig tartozott előbbi mesterénél dolgozni és csak azután következett a valódi legénynyé avatás s ezzel együtt járt az úgy nevezett társpohár elköltése. Ez már nagyobb ünnepséggel ment végbe, mely alkalomhoz a fiatal legény keresztanyát és keresztatyát szokott volt magának választani. Az ilyen ünnepély különben már a házi szokások közétartozott, a melyek lefolyására inkább a régi czéhládák ban netán feltalálható iratok adhatnának bővebb felvilágosítást. Általános szokás volt úgy Ungvárott, mint > másutt, hogy a mester akkor az ifjú legényt uj ruhával látta el és az első áldomást is fizette, természetesen a Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
