Ung, 1894. július-december (32. évfolyam, 26-52. szám)
1894-07-29 / 30. szám
XXXII. ÉVFOLYAM Ungvár, vasárnap, 1894. julius 29. 80. SZÁM SZERKESZTŐSÉ«; : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak eh Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A iap megjelen minden vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely ég Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Kisiparosaink helyzete. — Két czikk. — I. A jelen társadalmi rend fel forgatását c>;élzó szociális mozgalmak, melyeknek hullámai immár ha/.ánkba ft átcsaptak, gondolkodásra sarkalják az elméket s a baj tova terjedésének megakadályozását czélzó intézkedések megtételére ösztönzik a cselekvésre hivatottakat. Korunknak, a humanitás századának dicsősége, hogy manapság sem az állam, sem a társadalom meg nem elégszik az elnyomással, a , tűz elfojtásával", hanem ha a közhatalommal a romboló mozgalmakat elnyomta, a baj forrásait keresi, a kitörésre jutott társadalmi betegségek kórokait kutatja. Ez történt az alföldi munkásmozgalmakkal is. Mihelyt a külső rend és béke helyreál litlatott, állam és társadalom vetélkednek egymással a baj okainak kikutatásában s a megszüntetésre irányuló törekvésben. Miután kiderült, hogy a parasztszocziálizmus- nak nem a „lelketlen izgató“, brutalitásra hajló közhatalomnak a közszabadság elnyomása érdekében e széltiben használt ürügye az oka, hanem a mun kások, a mezei napszámos munkások keresetének nyomorult volta s a tulajdon teljes hiánya, a mint a jelek mutatják az irányadó tényezők minden lehetői megtesznek arranézve, hogy az alföld munkás népét egyrészt, jobb keresethez, másrészt pedig földbirtokhoz juttassák. A jobb kereset biztosítása keveset lendít a mezei munkásnép sorsán ; csak késlelteti, de meg nem akadályozza a szocziális eszmék terjedését. A jobb keresettel szinte aránytalanul nőnek az igények ; a jobb kereset mellett is érezni fogják a munkások, mennyire mögötte maradnak jólét és kényelem dolgában a többi kevesebb és könnyebb munkával élő társadalmi osztályoknak. Az elégedetlenség férge ott fog rágódni a szivükön és a lelkűkben meg nem békülnek a mai, szerintük igazságtalan, társadalmi renddel, s csak az alkalmat fogják lesni, hogy karjaikat a jelen társadalom megdöntésére irányuló mozgalomnak felajánlják. A paraszt szocziálizmus leküzdésének másik módja azonban igazi sikerrel kecsegtet. A tulajdon eltörlésének vágya ellen esak a tulajdon tényleges bírása küzdhet sikerrel. A szocziálizmus leküzdésének egyetlen módja: tulajdont bocsátani az emberek rendelkezésére, mely őt lekösse; gondját, szeretetét, munkásságát igénybe vegye ; a munkást a jelen társadalom számot tevő tényezőjévé és védelmezőjévé tegye. Ebből a szempontból tekintve a dolgot, teljes sikert jósolhatunk ama törekvésnek, mely a nagy birtokok felparczellázása és hosszabb (25—30 évre) bérbeadása, szóval a farm rendszer behozatala által igyekszik a földet, mint munkásságának anyagát, kedvelő alföldi munkást helyhez kötni, összes erőinek kifejtésére képesíteni és a lelkébeu megbékíteni. A teljes önzetlenséggel keresztül vitt telepítés és farm rendszer behozatal, melyeknek intézői senki fiának meg nem engedik, hogy a nép verejtékén élősködjék, ha legalább akkora arányokat ölt, hogy az alföldi mezei munkás nép javarészét leköti s igy a dolgozni nem szeretőket természetes vezetőiktől megfosztja, nagy időkre biztosítani fogja az Alföldön a nyugalmat s a békét. A mily örvendetes dolog, hogy intéző köreink az alföldi szocziálizmus ellenmérgét az első szempillantásra észrevették és használni akarják, éppen annyira elszomorító jelenség, hogy az ipari szocziá- lizmust, mely a városokban mindenfelé tömegesen és akadálytalanul hódit, manapság komoly figyelemre nálunk még senki sem méltatja. Hiába dugj'uk a tejünket a homokba, hiába vigasztaljuk magunkat, hogy nálunk még nincs szocziálizmus, tény, hogy a szocziális törekvések minden városban otthonosak és rohamosan terjednek és ezzel a terjedéssel egyenes arányban áll a kis iparosok pusztulása. Bármennyire bámulói legyünk is a nagyiparnak, bármenyire csodáljuk is vívmányait, mi magyarok valami nagy lelkesedéssel nem lehetünk iránta. A nagyiparral együtt nő a tőke és a munkás kezek küzdelme; a kis műhelyek s ezekkel szemben a tulajdon szükségérzetének veszte, a családi és ha- zafiui erények pusztulása. A tönkrejutott kisipar romjain burjánzik az ipari szocziálizmus. Egy-egy bezárt műhely egy családot éltetett s a jelen társadalmi rend barátjává s a faji érzés részesévé tett, 3—4 taggal szaporítja a családi erényekkel, hazával és vallással szakitó nemzetközi szocziális tábort. Magyar ember csak a legmélyebb fájdalommal gondolhat rá, mi lenne Magyarországból, ha városaiban a szocziális törekvések csak annyira is erőre kapnak, a mennyire Németországban tért hódítottak. Nemzetünk haldoklását jelentené e téríoglalás. Mi magyarok tehát nem csak a jelen társadalmi rendet, de egyúttal fajunk létét is féltjük a szocziálizmustól és nemzetünk érdekében cselekszünk, midőn a kisipart még messzemenő áldozatok árán is fentartani törekszünk. A közeledő társadalmi forradalmat áldozatok nélkül el nem kerülhetjük. Az bizonyos. Ha áldozatot kell hoznunk, hozzuk azt meg olyan alakban, hogy legkevesebb rázkódással essünk át a krízisen: karoljuk fel a kisipart s biztosítsuk a kis emberek műhelyét a családnak, a vallásnak és hazának. A nagyipar csodái bámulatra méltók, de hát nekünk, ha élni akarunk, nem bámulatos, hauem jó dolgok kellenek. A nagyipar kenyeret ad a tömegnek, de megöli eszményeit, hitét, családi és faji érzését: megöli azokat az erényeket, a melyeken a szabad nagy Magyarországot fel akarjuk építeni. Ezért kell támogatnunk a kisipart. Hogyan ? Erről a jövő alkalommal. E. J. Társadalmi egység“. A iKelet? folyó évi 28-ik számában Harsányi Károly erősen belel aj a harczi kürtbe a Katholikus Kör mellett s a Polgári Kör ellen. A mi a Katholikus Kör mellett valló buzgólkodást illeti, általánosságban nincs ellene szavam. A társadalmi egyesülés a rokonérzelmek nyilvánulása közös akczióra, és ha némely polgártársak vallásukat választják az egyesülés irányelvéül, ez végezetre is jogosult cselekedet Hogy azonban a mi társadalmi életünk szempontjából, a mi ungvári viszonyaink között okos cselekedet is egyúttal, ehhez már sok szó fér. A t. Szerkesztő ur engedelmével papírra vetek a sokból egy párt. Miért volt Ungváron szükség a Polgári Körre? Azért, hogy a város polgárságát egy társadalmi szervezetben egyesitse, szellemi, erkölcsi, sőt anyagi érdekeinek előmozdítása, társadalmi súlyának növelése végett. ►13 Jut3JL ü SaCI. vLicü • • • Szeretlek, szeretlek, nem titok, nem rejtem, Ha szemedbe mondom, könnyebbül a lelkem ; A mióta szemem szép szemedbe tévedt: Nem látok egyebet, csak egyedül téged, Szüntelen csak téged,! Akármerre menjek, akármerre járjak, Szemeim mindenütt csak tégedet látnak; Mint az éltető lég a nagy mindenséget Átölelve tartja szivem a te képed, Eszem a szentséged ! Mámoros szivemben tüzes szenvedélylyel Ömlött a szerelem édes méze széjjel ; Midőn megismertem azt a drága lelket, Mit beléd hatalmas istenek leheltek, S véle remekeltek 1 Szabados Emil. A magány. — Az »Ung« eredeti tárczája. — A társadalmi élet "az emberi lélek vele születelt képességeinek, a szellemi erő a lélek megnyilatkozásának kulforrása S bár a világosság sugara a szabadba törekszik, az ember ép úgy kedveli a magányt, mint a társas egy ültlétet. Csakhogy századunk intelligens emberének magánya nem az egyedüllét rideg, magába zárkózottság, hanem az eszményi fársasélet, melyben a lélek ép úgy felöleli a múltat, mint a jelent és a jövőt. Erről a magányról vetek papírra egy pár sort. A tudós, ki az eszmék társaságában érzi magát legjobban, a magány embere. Megveti a társadalmi élet ezer bohóságait, kerüli a zajt, mely lelkének összhangját sérti, szobájának négy tala közé temetkezve munkálkodik a tudomány előhaladásán. S itt a magányban jobban érzi magát, mint az emberek között ; e csendesség s nyugalom nincs a kietlenség nyomasztó hatásával reá, a képzelet tartózkodás nélkül öleli át szeretett világát. Itt a magányban tárul fel előtte a tudomány titka, itt togamzanak meg nagy gondolatai, melyek mint tündöklő szivárvány vagy villamos telleg tűnnek fel az emberiség előtt. Az isteni szikra által ihletett költő a társas élet zajában él, figyel, körültekint, tanulmányoz embert s viszonyokat egyaránt, de ha már lelke megtelik a sok széppel, jóval s nemessel, a magány édes ölén önti dalba eszméit, érzelmeit, vágyát, reményét, örömét, fájdalmát... Mily éde.-. ilyenkor a magány, mily boldogító a költőre, midőn a falavelek zokogása, a madarak bús dala ... a virágok sóhaja ... a kék ég szolid tekintete ölelik körül, midőn az emlékek tarka serege, fony- nyadt, sárgult virágok, féltve őrzött arczkép . . . illatos levélkék a boldogság tündérkertjébe varázsolják ihletés lelkét. Az aggok, kiknek lelkében már csak a múlt fátyolképei élnek, szeretik szintén a magányt. Nem törődnek már a jelen eseményeivel, hanem el-el merengenek a régi jó időkről, s a múlt örömei, fájdalmai egyedüli barátjuk . . . mindenük . . . A magány csöndes világa főleg a csalódott lelkek menedékhelye. Itt érzik jól magukat, itt panaszolják el fájdalmaikat . . . bánatukat. A szív beszél ilyenkor az észszel, megnyugtat, vagy lesújt, kiábrándít vagy örvénybe sodor . . . A köznapi ember a társas élet bolygója. Irtózik a magánytól, mely számára az élet tele. Napsugár után vágyik, mely fölinelegitheti a prózai gondok hidegségétől dermedt lelkét; keresi a zajt, a társas összejövele- ket . . . örvend az örvendőkkel, sir a szomorkodók- kal . . . löbbé-kevésbé megosztja a szivét lelkét felebarátaival . . . De ne keressük soha a magányt . . . bárminő rideg is az élet számunkra, cselekedjünk rendeltetésünk szerint ... Az élet úgy is rövid .. a sir magánya közös.. . Pitypang. Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
