Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-04-02 / 14. szám
XXXI. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1893. vasárnap, április 2. 14. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő jninden közié- n.ény. mely a lap szellemi részét illeti. I í velek csak bérmentesen fogadtatnak iSemmiI sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK; Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — J > Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Husvét ünnepén. A feltámadás hajnalát látjuk derengeni helyi társadalmi közéletünkben is. A kicsinyes egoiszti- kus érdek haj húszat jege olvadozni kezd ; a megélhetés gondjain kívül élénkebben érdeklődünk a köz javának előmozdítására hivatott s az életet szebbé, nemesebbé tévő intézmények s törekvések iránt is. Mily részünk van e fordulat előidézésében nekünk, helyi embereknek és mennyiben tulajdonítható az az általános, o’rszágos politikai és társadalmi áramlatoknak, ennek fejtegetését ma nem tartjuk időszerűnek. A feltámadás örömünnepén örülünk e fordulatnak s ennek az örömnek tartózkodás nélkül adunk kifejezést. A kételkedők, az aggodalmaskodó fontolgatók szászvérü fejcsóválgatása nem zavarja a mi örömünket. Hangosan kifejezésre jutó sopánkodá- saik, hogy „szegények vagyunk, mi keveset, mi semmit sem tehetünk, örüljünk, hogy élünk,“ sem változtatja meg emelkedettehb hangulatunkat. Nem, mert mi nekünk más fogalmaink vannak a szegénységről, mint a íejcsóválóknak. Mi nem a szűkös anyagi viszonyokat, hanem a lélek szegénységet, a szív sivárságát, nemes hevülósre kóp- telen voltát tartjuk szegénységnek. S ha e jelenségek tűnőiéiben vannak társadalmunk egészében, nincs rá okunk, hogy a szegénység miatt sopánkodjunk. A mai szent ünnep is a mellett tanusko dik, hogy nincs okunk a panaszra. Kiknek született a Megváltó ? A szegényeknek. S kiknek támadt fel? Ismét a szegényeknek. Életének utolsó szakát a szegények, az elhagyottak között élte le a Mester; azok között, a kik csak lélekben és szivben voltak gazdagok, de az anyagi javakban kisebb-uagyobb szükséget szenvedtek. Velők örült, velők szomorkodott s ők egygyó lettek az isteni Mesterrel. Átvették örökségül fenséges erkölcsi elveit s e nagy, e nemes örökséget ni nem tébozolták, hanem az emberiségre hagyták. A szegények nélkül nincs kereszténység. Az élet javaiban duskálkodók körömszakadtáig védelmezik a „fenálló társadalmi rendet,“ mely — szerintük — a képzelhető legeszményibb állapot; elkallódik bennük a benső, a lelki ember s túlságos erőre kap a fizi- i kai ember. Az életet el sem tudják képzelni a megszo-j kott anyagi javak s az okot környező hamis hódolat nélkül.Nem csoda tehát, hogy összes erejüket megfeszítik, hogy vérbe fojtsák az Eszmét, mely arra van hivatva. hogy megváltoztassa a. világ erkölcsi arczulatát. Ez a sors érte a Szeretet eszméjét is nagy-j pénteken. A hatalmasok, gazdagok, a kiknek sok' volt a veszteni valójuk, inegkisóreltók elfojtani a Lélek tüzét. Hiú kísérlet! Megölték az Eszmének harmadnapra dicsőséggel feltámadt képviselőjét; de magát a szeretet fenséges eszméjét még sem érinthették durva eszközeikkel. Ott ólt már az nagy pénteken az Isten fia vesztét sirató szegény tömeg lelkében, kiszorítva onnan a hétköznapi szenvedélyeket, a lelki szolgasággal járó kényelmet s más földi jó után való szertelen vágyakozást. A föld sarát megvető büszkeség, minden élő lény jellemének e legnemesebb vonása lett úrrá a szegény nép lelke felett. Az eszme terjedett, mint az áradat; sodrának senki sem állhatott ellen ; a tömeg elemi ereje mint a lavina, magával ragadott minden útjába, eső élő lényt. így öltött határozott alakot, így hódította meg a világot Krisztus tana a szegények által. De nemcsak akkor, az óta is a szegényektől ered a szeretet minden nagy alkotása. Ezek milliói képezik az eleven élő erőt, melynek munkája örökös, hatása tehát bizonyos. A szegények őrzik az ember legdrágább kincseit az eszmét, az önfeláldozást, a közjó gondolatát. Jaj a népnek, a nemzetnek, melynek nincsenek szegényei, hanem csak nábobjai és koldusai! Ne panaszkodjunk hát szegénységünk miatt, inig a közjó szolgálatában, ha csak perczekre is, feledni tudjuk magánbajainkat ; mig nem fáj a nélkülözés mindnyájunk javáért, nem vagyunk igazi szegények. Ne veszítse hát el önbizalmát s a nemesebb törekvések iránt táplált lelkesedését senki közülünk ! A kishitű tekintsen a Golgothára s merítsen reményt az Eszme feltámadásának fényéből! Bercsényi-szobor. A vasúton Ungvárra érkező idegent kellemesen | lepi meg a város gyönyörű fekvése. Alig várja, hogy a barátságos talak közé érkezzék és közvetlen közelből szemlélhesse a nem mindennapi szépségekben bővelkedő képet. De a csalódásnak milyen lehangoló érzete nehezedik az ember lelkére, mikor a városba érkezik! A girbe-görbe, jobbára piszkos utczák, Ízlés nélkül épült ódon, rongyos házak; az udvarokban szemétdombok közé ékelt viskószerü házikók, az utczákon lézengő rongyos, piszkos emberek csakhamar tönkre teszik az itlu- siót s az idegen arra a meggyőződésre jut, hogy Ung- váron annyi a szép, a mennyit a természet alkotott; az emberek bizony édes-keveset tettek arra nézve, hogy ez a messziről paradicsomnak látszó hely, tényleg is azzá legyen. A székesegyházon, az ősi váron s a vármegyeházán kivül nincs itt egyetlen monumentális épület sem, mely megragadná a figyelmet; a csatornázáson és aszfalton kivül nincs semmi, a mi egy tejlődő modern városra mutatna. Nincsen egy beíásitott tere, nincs színháza, nincs jó világítása, nincs jó vize, nincs egyetlen szobra, mely hirdetné, hogy ez a tőid részt vészén saját fiai által az egész haza életérdekeit szolgáló munkában, mely tudtára adná a látogatónak, hogy az észak- I keleti Kárpátok e középrésze is termett, embereket, kik nemcsak löldieik, de az egész haza bálájára méltókká tették magukat. A közel múlt években a Buttler-szobor, újabban a | Dayka-emlék ügye hozta mozgásba a helyi társadalmat. Érezzük, hogy e téren is tennünk kell valamit s ezen ! érzés eredménye ama törekvésünk, hogy a közöttünk élt jelesek emlékét megörökítsük. A Buttler-szobor moz- I galma elcsendesült, a Dayka-emlék ügye most foglalkoztatja javában az eszményi czélok iránt lelkesülőket. Mi lesz e mozgalmak sorsa, ma még teljes bizonysággal meg nem mondhatjuk; azon reményünknek azonban bátran adhatunk kifejezést, hogy mind a kettőnek tisztességes sikere lesz. A nemzeti eszmék iránt lelkesülő, Az én emlékeim. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Irta : Gaar Mariska. A főispán leányok. (4 Három mosolygó angyalfej, fehér bóbitás kicsike divathölgyek. Az intézet haut-crémje a három Radó leányka. A legidősebb Zelma, utánna következik Edith és Margitka. — Nem tetszenek neked ? Azt mondod szép, de büszke mindhárom ? Jéghideg, komoly az arezuk, mintha azt akarnák tudtára adni az őket bámulóknak : >Ugy nézzenek meg bennünket, hogy az apánk a megyei tőispán !! !* — No látod édes kis Lizikém, rósz a te kritikád, nem büszkék, de tartózkodók ők. Igen, igen, hiába is rázod fejecskédet, én az ellenkezőt tudom bebizonyítani. Ha valakinek büszke a tartása, hideg, komoly az arcza, nem következés, hogy a szivük is olyan legyen. Majd én mesélek tenéked : .............Karácsony tájban volt, midőn az intézeti növendékek valamennyié lelkéretett a nőegylet elnöksége által, hogy a szegény nép javára készítendő karácsonyla ünnepély rendezésénél segédkezzenek. Mindenik növendék húzott magának egy ezédulát, melyre feladata volt írva. Nekem két öreges, beteg asszonyt kellett meglátogatnom egyelőre, kitudakolandó : vájjon minő az állapodjuk, mennyire szükséges segélyezésük slb . . . . Társam Radó Zelma volt. Egy cseppet sem látszott meg rajta, hogy nem szívesen jön, csak olyan komoly, jéghideg arcza volt, mint rendesen. A kisérő szolga, miután sok keskeny utczán végig vezetett bennünket, egy alacsony ház előtt állapodott meg Beléptünk. Szegényes, tiszta ágyban feküdt pártfogoltunk. Az ajtó nyitásra lelénk forditá sápadt sovány arczát. Mosolyogni próbált, könyek jöttek szemébe, ügy látszék szégyenii szegénységét, nyomorát elöltünk. Sohasem láttam olyannak Zelmát, mint most. Miként egy szép szende oltárkép, úgy nézett le véden- ezünkre. Odahajolt hozzá, megigazitá párnáját leje alatt s barátságosan simogatá annak redős arczát : — Ne törődjék vele nénike ha szegény, nem szégyen az, ha nem saját hibájából lelt azzá. Oh, oh, hát azt hiszi, hogy nem szívesen jöttünk ide. kicsike hajlékába ? Dehogy nem, sőt ezentúl gyakrabban is meglátogatjuk, jó lesz ? . . . És Zelma mosolygott mig ezeket monda, a szegény özvegy meg hálatelten nézett tel reá, épen miként egy szentképre szokás. És ez a mosoly mindég ott volt az arczán midőn később is meglátogattuk az öreg anyókát. Hanem mire az utczára értünk, ismét a jéghideg arczu löispán kisasszony lelt, akinek tekintete örökösen komoly úgy mondják : büszke. És te is azt mondád Lizikém. Pedig lásd tévedsz te nagyon ! Ahol a szivben nagy, nemes gondolatok lészkelnek, nem lehel örökké mosolygó az arcz. Meg különben is, a mosolyt a természet küldi az ajakra, kinek milyen a kedélye. Azért kívánom neked, légy örökké ilyen bohó és gyerekes mindég; de ne legyél sóim felületes mások bírálásában. Gondolj és mondj is mindenkiről jót, vagy inkább semmit. Hiszen te magad is olyan jó vagy ! És lásd, ha valakinek büszke a tartása, hideg, komoly az arcza, nem következés, hogy a szive is olyan legyen. Ugye elmeséltem neked. Gondolatok. Élni, öntudatosan élni, egy kitűzőit czél felé törekedve, nem tévesztve azt soha szem elől s soha meg nem alázni a czélt nemtelen eszközzel, lehet Így élni ? Ha lehet, ez az igazi boldogság. Igen boldogság, most minden szenvedésben, minden küzdelemben mit egy ilyen életben eltűrünk, mindig ott van a jutalom, a vigasztalás, hogy helyesen teszünk. Szerelem, gazdagság, hatalom, dicsőség mind adhat boldogságot, pillanatnyit, talán nagyobbat, de soha olyan tartósat, mint kielégített lelkiismeretünk. Az élet mindenkinek nyújt örömet, bánatot; rózsát és tövist,. Hódol az erősnek, a gyengét összetöri, szolgálatába áll annak, ki urává tud lenni s csak rózsáit nyújtja neki, vagy szolgájává teszi azt, ki meghajlik előtte s nehéz lánczokat rak reá. A mi a világon a legkönnyebben, leggyorsabban eloszló semmivé levő valami ; a mi e tulajdonságokban túl lesz a füstön, ködön, vizpárán, az nem más, mint az ígéret. A nőkről állítják, hogy mindent meg tudnak bocsátani, csak hiúságuk megsértését nem. Ez az Ítélet igazságtalan. Nem azért mintha alapjában igaz nem volna, hanem azért, mert részrehajló az »erősebb* nem javára. A hiúság minden emberben egy és ugyanaz, csak tár- ■ gya különbözik. • Nincs az erkölcsi világban olyan magasztos eszme, melyet teljesen meg lehetne valósítani ; de azért az esz- | inék kultuszáról soha le nem mondunk Ha lemondanánk, életünk jobbik leiét dobnók el magunktól. A társadalmi élet termőföldje, mint az erdő Iája, önmagát táplálja. A társadalom termőföldjének az ara- bitió a »hulló falevele*. Az élet javainak java a gyermekeké, a jövő nem- | zedéké ; a szüléké a maradék Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva.
