Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-05-28 / 22. szám

XXXI. ÉVFOLYAM.

Ungvár, 1893. vasárnap, május 28.

22. SZÁM

SZERKESZTŐSÉG :

Megyeház-tér 13. szám, I. emelet.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti, t evetek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza.

A lap megjelen minden vasárnap

VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

KIADÓHIVATAL:

Székely és Illés könyvnyomdája.

ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK:

Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr.

HIRDETÉSEK

előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyiltlér soronként 20 kr. ~

UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Az egyházpolitika nálunk.

A ki a csütörtöki közgyűlést megfigyelte, saját szemeivel láthatta, hogy az egyházpolitikai mozgalmak hullámai teljes erővel érkeztek hozzánk. A vármegyeházának szorongásig megtelt nagy-termében forrott az embertömeg, mint olvasztó- kemenezé- ben az érczanyag.

Az egyházpolitikai program országos tárgyalása a törvényhozó testületekben, gyülekezetekben és a sajtóban megtette a hatást. Minket a csütörtöki nap nem ért készületlenül. Az a rendkívüli érdeklődés, melylyel a közgyűlés a felszínre hozott egyházpolitikai kérdést tárgyalta, a javaslatot támogató és ellenző pártok véleményének határozott kifejezésre jutása, nyilvánvalóvá teszi, hogy a kérdés ma már annyira megérett, hogy a döntésnek az izgalmak csillapítása szempontjából sem szabad sokáig késnie. Az ellentétek tökéletesen ki vannak fejlődve ; a dolog éhre van állítva. A kölcsönös ka- paczitáczió ugyan folyhat még egy ideig; de sok haszon alig lesz belőle. A vélemények ma már annyira megülepedtek, hogy az egymással szemben álló két tábor a legszebb, a legmeggyőzőbb szónoklattal is alig szaporíthatja híveinek számát. A mi csütörtöki gyűlésünk is tanú reá, hogy a nemzet sorsát intéző közép osztály keblében minden további kapa- czitáczió felesleges. Az a türelmetlenség, melylyel a szónokokat a közgyűlés hallgatta, kétségtelenné teszi, hogy az emberek kész meggyőződéssel jöttek a gyűlésre.

Eljöttek, hogy erejüket' összemérjék. 8e egyik, se másik párt nem volt hajlandó sokáig halasztani a szavazást; mindkettő türelmetlenül várta a mérkőzést.

Megtörtént. Az eredmény előre volt látható. A küzdelem az egyházpolitikai programot pártolók fényes győzelmével végződött Tekintélyes kissebbség

verődött ugyan össze az ellenzők táborában is; de a szavazatok aránya nem hagy bennünket kétségben az iránt, hogy a közhangulat a reformok mellett van, hogy a vármegye intelligentiájának túlnyomó többsége a reformok életbeléptetését óhajtja. Lehet valami igazság a nagyváradi püspöknek a törvényhatóságok állásfoglalását illető nyilatkozatában; az emberek nem angyalok, hanem csak emberek, a kiknek gyengébb elemeire mellékes motívumok is befolyást gyakorolnak ; de hogy a nagy többséget ebben a kérdésben a meggyőződés vezérli, az kétség télén. A mellékes tekintetek salakja egyébiránt az ellenzőkhöz ép úgy hozzá tapadhat, mint a reformok pártolóihoz. Alihoz azonban, — előttünk, a kik a csütörtöki gyűlést megfigyeltük — nem íér szó, hogy mindkét tábor zöme, lelke igaz meggyőződését tolmácsolja, midőn jobbra, vagy balra állást foglal.

Ez a mi meggyőződésünk az egymással szemben álló pártok zöme telő] és a közügy érdekében levő dolognak tartjuk, hogy e meggyőződésünknek kifejezést adjunk. Ha azt akarjuk, líogy a tervbe vett reformok életre-hatók legyenek, az ügyhöz méltó nemes fegyverrel kell a harezot végig küzdenünk, a mint az egy nemzet fiaihoz, egy édes anya gyermekeihez illik ; tisztelnünk kell azon erkölcsi motívumokat, — a melyek a k á r egyik, a k á r a más i k p á r t m a g a- tartásának alapjait képezik.

Az etbikai motívumok tisztelete biztosítja a győzelem gyümölcsét; egymás szándékainak gyanúsítása, a kíméletlenség veszélyezteti azt. A lélek békéje és nyugalma nem tér vissza, hogy ha a le- győzetéssel együtt még meg is aláztatik a gyengébb fél. A győztes fél, a melyik ellenfele meggyőződését, meggyőződésének erkölcsi motívumait nem tiszteli, a hatalmat zsarnokilag kezeli. A legyőzött fél enged ugyan külsőleg a kényszernek ; de lelkében

állandó a lázadás érzelme, mely gyakori kitöréseivel* a közbékét veszélyezteti, a győző napjait megkeseríti, a vívmányokat értéküktől megfosztja.

Megdöbbentő jelenségek, hogy helyIyel-kőzzel a küzdelem már a meg nem engedett fegyverekkel folyik. Az ellenzők táborában egyre sürüebben hangzik a jelszó : „a vallás, az erkölcs ellen“ ; a liberálisok túlzói meg ezt hangoztatják : „a nemzet ellen“. Veszedelmes jelszavak, melyek hatása alatt senki sem tudja, hol állapodik meg ; hogy azonban a közjó czélpontjánál nem, az nagyon valószínű.

A liberálisok nem a vallás, nem az erkölcs ellen küzdenek, hanem olyan intézmények m e 1- 1 e 11, amelyek — felfogásuk szerint — arra vannak hivatva, hogy az erkölcsiséget emeljék, a lelkiismeret teljes szabadságát biztosítsák. A reformpártiakat tehát a „vallás ellen“ váddal illetni s a köznép és intelligencia között szakadást idézni elő, époly kárboztatásra méltó cselekedet, mint azon ultra-liberálisok törekvése, kik a nemzettel azonosítják magukat s a kik őket nem követik, a nemzet ellenségeinek kürtölik.

Akár egyik, akár a másik részen, nem igy áll a dolog! A mint a reformpártiak nem küzdenek a vallás ellen, azon szerint az ellenzők sem viselnek háborút saját nemzetük ellen, tehát mint a nemzet fiai, önmagok ellen is. Ténynek vehető, hogy a nemzet sorsát tényleg intéző középosztály nagy többsége a reformjavaslatok mellett nyilatkozik, viszont a főranguak többsége és a középosztály figyelemre méltó kisebbsége ellenzi azokat. A köznép eddig még ki van hagyva a játékból; de ha bele- vonatik, kétségtelen, hogy szintén megoszlik. Hogy melyik oldalra hajlik majd a többsége, az mellékes dolog. A köznép megoszlásának aránya nem változtat e tényen, hogy a nemzet fiai között folyik a küzdelem; bizonyos reformok képezik a küzdelem tárgyát. A küzdelem tárgya azonban senkit sem

Mirza látománya.

— Az »Ung« tárczája. —

A Hold ötödik napján, a melyet őseim szokása szerint mindig ünneppel ültem meg, mintán elvégeztem reggeli ájtatoskodásomat, Bagdad magas dombjaira mentem lel, hogy a nap hátralevő részét épülésben és imádkozással töltsem el. A mifit a hegyek csúcsán a friss levegőt szívtam magamba, mély gondolatokba merültem az emberi élet múlandósága fölött — és gondoládról gondolatra térve, úgy van, — mondám, — az ember csak árnyék és az élet nem egyébb álomnál.

A mint ekképen töprengtem, szememet egy tőlem nem messzire fekvő sziklacsúcs leié forditám, a hol egy pásztorruhába öltözött, kezében hangszert tarló alakot vettem észre! A mint erre az alakra néztem, ajkához emelte sípját és játszani kezdett rajta Hangja büvös-bá- josan édes volt, a dallamok oly változatosak, oly elragadok voltak, hogy teljesen különböztek mindazoktól a hangoktól, minőket valaha hallottam.

E hangok képzeletembe idézték azokat az égi dallamokat, melyeket a földről elköltözött jó lelkeknek játszhatnak akkor, midőn először lépnek be a paradicsomba, hogy elfelejtessék velük a halálküzdelem hatásait és előkészítsék őket a boldog hely gyönyöreire. Szivem titkos elragadtatásban úszott. Gyakran hallottam mondani, hogy e szikla egy szellem lakóhelye és hogy e szellem mindenkit zenéjével gyönyörködtet, a ki lakása előtt elmegy, de soha senki nem beszélt arról, hogy a csodás zenész valaha maga is megjelent.

Megdöbbenéssel néztem reá, ekkor keze mozdulatával intett felém, hogy közeledjem ama helyhez, a hol ő ült. Azzal a tisztelettel közeledtem féléje, a melylyel egy felsőbbrendü szellemnek adózunk, e tiszteletem oly nagy meghatottsággá fokozódott, hogy a midőn közelébe értem, lábaihoz borultam és sírtam.

A szellem résztvevő és nyájas tekintete azonban lassanhént megbarátkoztalá őt képzelmemmél, és elfogultságom csakhamar eltűnt. Kezemet fogva felemelt a földről és igy szólt hozzám : »Mirza, hallottam önmagáddal való beszélgetésedet; kövess«-. Azután a szikla legnagyobb csúcsára vezetett, és azt mondta n‘kém, hogy kelet felé mit látok ?

Óriás völgyet látok — feleltem — melyben igen nagy víztömeg hömpölyög. »A völgy, a melyet látsz<-, — mondá a szellem, — »az örökkévalóság nagy folyamának egyik része«-. »Mi az oka annak», — kérdeztem — »hogy a folyam, melyet látok, egyik végén síiríi ködből tör elő, s sürü ködben vész el a másikon?» »A mit látsz, az annak az örökkévalóságnak a része, melyet időnek neveznek, a melyet a Nap mér ki s mely a világ kezdetétől annak végéig tart.»

»Vizsgáid meg most,» — szólt a szellem — »azt a tengert,' a melyet mindkét oldalán sürü sötétség vesz körül és mondd meg, mit veszesz észre benne.» »Egy ludat látok, mely a folyam közepén vezet át.« »A hid, melyet látsz, az emberi élet, szemléld meg figyelmesen». Pontosabb megfigyelés után azt találtam, hogy ez a Ind hetven ép állapotban levő és néhány eltört ívbollozat- ból áll, melyeknek száma, az ép boltozalokat is hozzászámítva, százra mehetett.

A mint igy számlálgattam ezeket az iveket, a szellem felvilágosított s azt mondá, hogy ez a hid eleinte ezer ívből állolt, de egy áradás a többit magával ragadta s a hidat ebben a romlott állapotban hagyta, a melyben én most láttam. »De beszéld el, hogy még mit láttál,» — szólt a szellem. — Nagy néptömeget látok menni rajta. A mint figyelmesebben néztem körül, láttam, mint hull alá néhány utas az alatta hömpölygő folyam árjába, észrevettem, hogy a hídon számtalan rejtett csapó ajtó van, melyeken ál némely arramenők nem léptek, hanem azokon keresztül estek a rohanó árba és mindjárt eltűntek.

E rejtett csapólyukak igen sűrűén voltak a hid bejáratánál, úgy hogy némely néptömeg ki sem bontakozott a felhőkből, hanem mindjárt a hidra léptekor a csapólyukakba esett.

Kis időt töltöttem e csodálatos szerkezet megfigyelésével. Szivemet mély melankólia töltötte el, midőn láttam, hogy némelyek örömük, vigságuk közepeit, egész készületlenül, mit sem sejtve estek le, minden után kapkodva, a mi körülöttük volt, hogy megmeneküljenek. Nehányan az ég felé tekintettek, és e közben megbotlottak és eltűntek szem elől. Sokan nagyon szorgoskodtak a fényes látotrány elérésében, a mely szemük előtt lebegett és melyet már-már elértek, midőn lábuk félre- csúszott és elsülyedlek.

Azt is észrevettem, hogy némelyek, karddal kezükben, a hídon ide-stova száguldanak, egyeseket a csapóajtók felé terelve, kik azokat különben kikerülhették volna. A szellem, iáivá, hogy mélyen elmerültem ebbe a buskomor látományba, arra kéri, hogy ne tekintsek tovább a hidra. »Mondd meg nekem,» folytatá, »nem látsz-e valamit, a mit nem értesz.«

Elfordítván szememet a hídról, azt kérdeztem a szellemtől, hogy mit jelent azoknak a madaraknak a raja, melyek örökösen a Ind fölött keringenek s időről időre arra letelepednek. Látok saskeselyüket, hárpiákat, hollókat, és e madarak közt itt-ott nehány szárnyas kis fiút, kik a középső ivezeteken ülnek. »Ezek, — mondá a Szellem, — az Irigység, Kapzsiság, Babona, Kétségbeesés, Szeretet.

E szavakra mélyen felsóhajtottam: Oh ! mondám, hiába van az ember teremtve. Életében és halálában nyomorúságnak, gyötrelemnek van kitéve. A Szellem részvétet érzett irántam és arra kért, hogy ne tekintsek tovább erre a kellemetlen látványra. »Ne nézd tovább az emberi létének első állapotában, a mint az örökkévalóságnak van kitéve, hanem irányítsd szemedet arra a sürü ködre, melyben az ár azokat az embereket hozza magával, kik beléje estek.

Oda néztem és tisztán láttam a völgynek távolabb- fekvő részét is, mely egy mérhetetlen kiterjedésű óceánba szélesedett ki és a melyet a közepéből kiemelkedő gyémánt-szikla két részre osztott.

A felhők a völgy egyik részét teljesen eltakarták,

Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva, j