Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-07 / 32. szám
Ungvár, 1892. vasárnap, auguszus 7. 32. SZÁM XXX. ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasarnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK; Egész évre 4 frl. Negyedévre 1 frt. Félévre .— 2 » Egyes szám 10 krt HIRDETÉSEK előfizelések valamin' a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Az iskolától az életig. Lelkiismeretes, hivatását szerető munkás pihenő óráinak csak az első felét szenteli a háborítatlan nyugalomnak, második felében csak teste pihen, de lelke már a munkában van. A közelebbi munka irányát, menetét, módját tervelgeti s mikor ezzel tisztába jött, megmozdul a test is ; szép lassú tempóval szedegeti, rendezgeti az eszközöket, hogy teljesen elkészülve találja a munka napja. A nevelés munkásainál augusztus eleje jelzi a fentebb említett forduló pontot. Lelkiismeretes tanító inár agyában forgatja a jövő tanév nevelési munkájának képét; a hivatását felfogó pap vele együtt gondolkozik a nép művelődése fokozásának módjain, eszközein. Jól esik hinnünk, hogy Ungvármeaye számos tanítója és papja fogott immár legalább gondolatban a jövő mnnkálásához ; mindamellett is szeretnők tudni, gondolkozlak-e az iskolának tényleges nevelői eredménye felől ? tisztában vannak azzal, mennyivel teszi - főleg az elemi — iskolázás, értelmesebbé, munkásabbá, érzelmeiben neme sebbé, erkölcseiben szilárdabbá a köznépet? És ha gondolkoztak e kérdések felett, erős-e, hangos-e a biztató szó, melyet a múlt feléjük kiált, ? Azért szeretnénk a felvetett kérdésekre feleletet kapni, mert mi megfordultunk, széjjel néztünk a köznép közölt, megfigyeltük őt munkájában és mulatozásában, és arra a szomorú tapasztalatra jutottunk bogy a köznépre alig van valami hatása az iskolának. A köznép emberét Írás és olvasásbeli ismereteinek romjai emlékeztetik csupán az iskolára, a benső embert érintetlenül hagyja benne az 5—6 évi egykori tanulás, lelki világának képe kialakulásában egészen apjáét vagy nagyapjáét veszi mintául. Az iskola sem értelmesebbé, sem jobbá, sem munkásabbá nem teszi a népet; tehát jóformán kárba vesznek a népnevelésére fordított milliók, mert a tanító munkájának igazi mértéke nem az iskolai előbaladás, hanem maga az élét. E megdöbbentő tünemény okait kutatva, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a népiskola hatástalanságának főoka azon körülmény, hogy az elemiiskola nem áll kapcsolatban az élettel. Nagy ür tátong az iskola és az élet között, melynek betöltésére módokat ajánlani, az iskolától az életig vezető utat egyengetui a jelen sorok feladata. A ki a gyermeki lélekbe vés, nem gránitba, hanem viaszba vés. A gyermek lelkének az iskolában nyert hatásai állandóságra csak abban az eset ben juthatnak, ha a társaság nevelése azokat megerősíti és ki nem törli. A baj éppen abban rejlik, hogy kit ö r 1 i. A mindennapi iskolába járó gyermek is kettős hatás alatt áll : egyik az erősebb, a szülői házé, a másik az iskoláé. A szülei házat azért nevezzük erősebbnek, mert a szeretet természetes köteléke csatolja hozzá a gyermeket, és mert a tanuló életének */* részét otthon tölti. Az iskola a szülei- ház e nagy előnyeivel csak munkásságának terv- szerűségével, bensősógóvel képes megbirkózni. A mely iskolában otthonos e bensőség, a gyermek által a családra is nevelőleg képes hatni, a melyben nem az, ott föltétlenül a család az úr a gyermek lelke felett. Tegyük fel a legjobbat, tegyük fel azt, hogy elemi iskoláink mind képesek bele rajzolni a gyermek leikébe az igaz szép és jó egyszerű alakjait, hatását e munkának az életben még sem érezhetjük, mert inig a gyermek az iskolától az életig vezető utat megteszi, tehát mialatt a leikébe vésett alakoknak állandósulniok kellene, kikerül az iskola nevelői hatása alól, egészen a család és a társaság befdyása alá jut, az iskola hatása csaknem nyomtalanul tűnik el Nem jól van ez igy ! Ha azt akarjuk, hogy a népuevelósre fordított anyagi áldozataink kárba ne veszszenek, folytonossá kell tennünk a népnevelési., eszközökről Kell gondoskodni, a melyekkel az iskola nevelő hatását állandósíthatjuk, az életre kiható eredményűvé tehetjük. Az ismétlő iskola, mely az iskolától az életig vezető ut egyrószének kiegyengetósóre alkottatott ötödik kereke a népművelésnek. Az ismétlő oktatás a legtöbb elemi iskolában csak névleges, meg sem közelíti azt » nagy célt, a melyért alkotói életre hívták. Az ismétlő iskolának az volna a hivatása, hogy megőrizze a mindennapi iskola hatását, a gyér inek értelmi kincseit, erkölcsi gyarapodását átvigye az életbe ; de e feladatát a legtávolabbról sem oldja meg. Vagy éppen semmit sem cselekszik, vagy csupán egy kis írás-olvasásra terjed egész tevékenysége. A nevelés folytonosságának elve megköveteli, hogy az iskolafe.itartók és tanítók jelentőségéhez mérten gondozzák az ismétlő iskolát. Az ismétlő oktatás nem heti 2—3 órára, de legalább is napi 1 órára kellene, hogy terjedjen; természetesen a tanító illő jutalmazásával. Egész nevelési rendszerünknek az a főhibája, hogy súlypontja nem a jutalma záson, hanem a büntetésen nyugszik; pedig a tényleges eredmények mozgató .ereje nem a büntetéssel járó félelem, hanem a tevékenységnek a jutalom kilátásával istápolt ösztöne. Az ismétlő iskola, azonban még nem elég az iskola és az élet között levő szakadás betömésére ; az ismétlő iskolából — még ha jól vezettetik is ez — kikerülő serdülő leány, suhanc fiú, éppen a fizikai fejlődés, átalakulás, idejében magára marad. Az az 5—8 év, mig a felnőttek társaságába kerül, éppen elóg arra, bogy a jó ismétlő iskola hatását is kérdésessé tegye. E korban szokja meg a köznép gyermeke a trágár beszédet, a csúf istenkáromlást, a lompos magatartását, a duhajkodó magaviseletét. Ebben a korban azonban, mikor összekötő kapocs a kicsinyek és nagyok között, nemcsak maga romlik az ifjú, de a kisebbeket is rontja; az erkölcsi salak közlekedő csövéül szolgál. Ezt a veszedes gödröt akarja az Orsz. erkölcsDalos Ferkó darutolla. Irta: Kovássy Elemér. Jámbor István a legszorgalmasabb' halászok egyike volt, ki lélekvesztőjével olyan biztosan haladt a Tiszán, mintha csak gőzhajón ült volna. Többnyire a vizet járta, az volt foglalkozása, ebből élt, ebből szerezte kevés megtakarított pénzecskéjét s csinos házát, melyben feleségével, a szép Julis asszonynyal lakott, a kit aztán, ha hazakerült gazd’ uram a vízről, éppen oly szenvedéllyel csókolgatott, mint amily élvezettel vetette ki hálóját a halak1 után Jámbor, bár nem volt már fiatal, midőn két év előtt a szomszéd faluból házához vitte feleségét, de szive itju maradi, s úgy szerette azt az életleljes, bogárszemü, tüzes ajkú menyecskét, mint egy szentet. Az igaz, hogy szép is volt az az asszony, akár csak a földes úr szobájában levő ideálkép, melyet hires piktor festett 500 forintért, s a mi fő, úgy látszott, hogy ö is-szerette az urát, mert ámbátor kikapó lány hírében állott íérjhezmenetele előtt, most már szó sem férhetett hozzá. Egyszer mulatságot rendezett a falusi legénység, melyre kevés kérelemre Jámbor is elvitte élete párját. Így történt aztán, hogy a menyecske elhomályosította szépségével még a földes úri kisasszonyokat is, kik a fiatalság meghívására szintén megjelentek a mulatságon. Körülte forgolódott, a lányok nagy' irigységére, a sok legény, de különösen az első : Dalos Ferkó, az öreg biró lekete szemű, kondor hajú, nyalka bajuszu, deli fia, a ki csak most került ki haza a katona-sorból. Julis asszony ezzel a legénynyel táncolt a legszívesebben ; látszott a szeméből, de nem is csoda ám az, mert a Ferkó nemcsak jó táncos, hanem hogy ily ' kifejezéssel éljek : borzasztó szép fiú is volt ám ! Irigyelte és csodálta őt az egész falu apraja-nagyja, I Lapunk mai számához szépsége és gazdagságáért Aztán, ami szintén nem utolsó dolog, neki volt a laluban a legszebb darutolla is hetykén félrevágott pörge kalapja mellett. Büszke is volt Ferkó erre a kalap díszére és sokszor mondá, hogy nem adná egy százasért sem : maga lőtte az egykori viselőjét. Jámbor halász hagyta az asszonyt, hadd mulassa ki magát, úgy is keveset jár ki szegény a házból. Aztán nézte nyugodtan, s nagy lelki gyönyörűséggel, hogy milyen szépen is járja az a Julis a sok táncot. De tán nem lelt volna olyan nyugodt, ha hallja, miket súg Tarisznyásné asszony szomszédjainak fülébe, talán eltogta volna a harag. Tarisznyásné ilyen gonosz szavakat beszélt: >Ejh komámasszony, a vér nem válik vízzé, nézze csak kelméd, milyen közel simul a Jámborné Ferkóhoz, aztán meg milyen hamisan néznek össze. Azt mondom én lelkem, hogy az egyszer égett tapló hamarább fog tüzet újra !» Reggelig tartott a tánc, reggelig mulatott a Szép Julis, s hogy sokat táncolt, tanúja volt reá karmaszin piros pici csizmája, melynek virradóra egészen görbe lett a sarka, pedig vadonat uj volt este. A következő napok aztán úgy folytak Jámbor gazda házánál, mint az az előbbiek : a gazda halászott, a szép Julis pedig végezte a házi teendőket, sütött, főzött takarított. Három négy nap múlva azonban a mulatság utáni héten Lenci néni, a falu javas-asszonya s bőrharangja olyan formát kezdett beszélni, mintha Jámboréknál. mig a gazda távol van, Dalos Ferkó ugyancsak ügyeskednék Julis asszony körül A hét utolsó napjain pedig az alkonyat táján halászni induló Jámbornak magának szólt igy a vén banya : »Öcsém uram, kutya van a kertben, most láttam .háza leié somfordálni Dalos Ferkót » Jámbor gazdával egyet fordult a világ . . . Előbb azt gondolta, hogy hálója rudjával menten leüti a vén boszorkányt, aztán valami nyilalást érzett a szivébe, a gyanú nyilamlását s mindjárt beteggé lett, a féltékenység betegsége vett erőt rajta Nem bántotta a vén asz- szonyt, szó nélkül fordult meg útjában s indull hazatelé. Mikor lakásához ért, csodálkozva vette észre, hogy a pitvarajtó be van zárva. > Elment valahová a féleségem,» — kezdte vigasztalni magát, de azért megzörgette a kilincset. Mintha beszédet hallott volna odabent, majd lépteket hallott s ablaknyitást. Újra zörgetett, most már erősebben. — Ki az ? — hallatszott a Julis csengő hangja. — Én vagyok, lelkem galambom. — Kend, gazd uram ? — mintha reszketett, volna az asszony szava, — kinyílt az ajtó s a szép Julis állott abban s mentegetőzve mondá : »elszundikáltam a homályosságban.» Jámbor halásznak sehogy sem tetszett az a szundikálás. — Tán itthon feledett valamit kelmed ? — Igen, édes gyöngyvirágom ; gyújts csak világot, tán az asztalon hagytam ezüstveretü késemet, szükségem van reá ! Julis asszony gyertyát gyújtott Aminl világos lett a szobában, a halász valamit észre vett az ablak közelében a földön ; szó nélkül vette fel -s belső zsebébe rejté. Az asszony el volt foglalva a gyertyával még mindig, nem látta, mit csinál az ura. Jámbor észrevette, hogy felesége arca majd kicsattan a pírtól. — Ejnye, de piros az arcod, édes párom! — mondá nagy nyugodtan. — Nagy torróságom van, lelkem uram. — Gyere velem édes feleségem a Tiszára, ott hűvös szél tujdogál, jót tog tenni neked » „Hivatalos Közlemények“ s egy fél Ív melléklet van csatolva.
