Ung, 1890. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1890-03-09 / 10. szám

XXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár 1890. vasárnap, március 9. 10. SZÁM. Megjelen MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér­mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. KIADÓHIVATAL : Pollaosek Miksa könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évié -*■■ ■ — — 4 frt. Félévre — — — — 2 » Negyedévre — — — 1 » Egyes szám ára 10 kr. HfííBETÉSEK szintúgy itiint előfizetések az «Ung» kiadóhivatalába llngvár, Pollaesek M. könyvnyomdájába küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ­VEGYESTA RTALMU HETILAP. UNGVÁBMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. 4$^­közölt leirat kívánalma tárgyalás alá vétetvén, határoz- tatott, Itogy Ungvár városa az építési költségekhez egy harmadával járul hozzá azon összegnek, melyet a vár­megye közönsége a jelzett célra megajánlaná. Habár a vármegye közönsége a ministeri leiratban megjelölt eél elérésére semminemű pénzalappal nem rendelkezik, sőt még csekélyebb arányú megterheltetést is u legszélsőbb határig menő áldozatkészség mellett lehet képes csak elviselni, mindamellett figyelembe véve a ministeri leiratban foglalt kijelentést, és szemelöl nem tévesztve a vármegye közművelődési érdekeinek meg­óvása és fejlesztésére irányuló, a vármegye közönségének minden tagja által élénken átérzett kötelmet, és különösen tekintetbe véve az ungvári gymnasium céljaira uj épület emelésének mellőzlietlen, s elodázhatlannak bizonyult szükségességét, a törvényhatósági bizottság az állandó választmány véleményével megegyezőleg határozza, hogy az épitési költségekhez, és pedig elsősorban egy gymna- siumi épület céljaira alkalmas teleknek felajánlásával, azon esetre ha a nmgu vallás és közoktatásügyi ni. kir Ministerium a felajánlandó telket alkalmasnak nem ta­lálná, másodsorban 25,000 frtnyi összegnek lefizetéséve járul hozzá, akként, hogy vagy a telek megszerzésénél költségeit, vagy a lefizetendő összeget Ungvár város meghozott képviselő-testületi határozatához képest égi harmadrész arányban fedezni h&eies ieend.­Határozza egyszersmind a törvényhatósági bizottság hogy a felajánlandó telek beszerzésére, vagy esetleg i felajánlott 25,000 írtnak előállítására szükséges összei több év alatt törleszthető, s lehetőleg kis kamatú kölcsöi I utján szereztessék be, mely kölcsönnek évi kamatai é törlesztési részletei ‘/* °/0-O3 vármegyei pótadó igénybe vételével lesznek fedezendők mindaddig, inig teljesen nen törlesztetnek. Tekintve az ügynek sürgősségét ezen '/» %>-ot tev< vármegyei pótadónak esetleg már a folyó évben történi kivetését, feltétetvén az elnöklő főispán ur ő méltóság! által, a kérdés és a bizottsági tagok névsorának fel olvasása mellett minden jelenlevő bizottsági tag szava zásra hivatván fel, a törvényhatósági bizottság egy hangulag megszavazza, és rendeli, hogy az 1883. XV t, c. 9. tj-ának rendelkezése szerint a megszavazot V* %-os vármegyei pótadó az egyenes államadók utál lesz kivetendő. Egyidejűleg utasítja és felhatalmazza a törvény hatósági bizottság az alispánt, hogy egy vagy esetleg kf alkalmas teleknek kijelölése, a tulajdonosokkal az alkuna 25,000 frtnyi összegen belüli jogérvényes megkötése, é a teleknek a nmgu vallás és közoktatásügyi m. k. m: nisteriumnak kimutatása vagy átadására szükséges lépt seket Ungvár város polgármesterével egyetértőleg, hozzájárulásával, a 25,000 trtnyi kóllsönbeszerzése t< t kintetébeni intézkedéseket pedig öuállólag. azonnal leg5 1 meg, mihelyt az illetékes ministeriumoktól kikérend 1 jóváhagyásról tudomást vesz. i Végül határozván a törvényhatósági bizottság, hoj, 1 az építendő uj gymnasiumi épület költségeihez va r I hozzájárulás mérve tekintetében tett ajánlat elfogadás 1 iránt a nmgu vallás és közoktatásügyi m. kir. mini: 1 teriumhoz, a terhes szerződés kötés és vármegyei pótadi , kivetés tekintetében tett intézkedések jóváhagyása irái ; a nmgu m. k. belügyministeriumhoz a határozat berni- tatása mellett felterjesztések öltöztessenek, elrendeli, hoc- ezen határozatot magában foglaló jegyzőkönyvi kivon; az alispánnak és Ungvár város polgármesterének ti r domás és alkalmazkodás, a lőszolgabiráknak haladéi 1 tálán közhirrététel, s ennek 8 nap alatti bejelentése , . az <Ung»-nak közlés végétt kiadassák, t Jegyzetté s kiadta: 3 TABÓDY JENI 1 főieawő Lapunk mai számához fél iv melléklet vau odatolva 390. évi február hó 25-én Ungvári tartott bizottsági rendes közgyűlés jkönyvének kivonata. 6(716) Felolvastatott a nagyméltóságu kereskedelem- igyi in. kiv. minisztérium f. évi február hó 3-án 7335. z. a. kelt leirata, melyben utalva arra, hogy mull 1889. <vi január hó 29-én 2877. sz. alatt kiadott rendeletével 1 záhonyi Tisza-hidnál vámszedés, az alkalmazott vám- lijtételekkel egyelőre kisérletképen a vámszedésnek 1889. *vi ápril hó 24-én történt megkezdésétől számított egy ;vi tartamra engedélyeztetett, figyelmezteti a vármegye cözönségét, hogy a vámdijtételek újból megállapittassanak is a vonatkozó határozat megerősítés végett telterjesz- essék. (1041) Felolvastatott az ungvamegyei kir. állam- építészeti hivatal főnökének f. évi február hó 21-én 93. íz. a. kelt előterjesztése, melyben előadván azt, hogy inig a záhonyi Tisza-hid vámjövedelme az eddigi tapasz­talatok szerint egy évre 1025. frtra tehető, addig a hid- kezelési költségei 1244. frt 92 krra rúgnak, ennélfogva a vámtarifa első pontját odamúdosittatni kéri, hogy szekérbe fogott minden egyes igavonó állat után jövőre 5 krnyi vám fizettessék. A törvényhatósági bizottság tekintettel arra, hogy a záhonyi Tiszahid fentartási és kezelési költségeinek fedezésére az ez idő szerint érvényben lévő díjjegyzék alapján beszedhető vámjövedelem elégtelennek bizonyult, az állandó választmány véleményével megegyezőleg ha­tározza, hogy a nagyméltóságu kereskedelemügyi m. kir. minisztérium in. évi január hó 29-én 2877. számú ren­deletével egy évi időtartamra helybenhagyott és a törvény- hatósági bizottság 1888. évi 99(3788) számú határoza­tával megállapított vámszedési díjjegyzék első a) pontja akként módosíttassák, hogy ?befogott minden darab állat után 5 kr.* hidvám fizettessék. Egyebekben pedig a törvényhatósági bizottság a díjjegyzéket változatlanul fentartani rendelvén, egyszers­mind határozza, hogy azon díjjegyzéknek a fenti módo­sítás mellett leendő jóváhagyása és a záhonyi Tisza-hidon azon díjjegyzék alapján a vámszedésnek a f. évi ápril hó 24. napjától kezdve még egyelőre egy évi tartamra leendő engedélyezése iránt a nmltgu keresk. miniszté­riumhoz felterjesztés intéztessék Végül elrendeli a törvényhatósági bizottság, hogy ezen határozat az «Ung* cimü vármegyei hiv. közlöny­ben a főszolgabirák utján közhírré tétessék, kik jkünyvi kivonat megküldése mellett utasittatnak, hogy a közhirré­tétel megtörténtét az alispánnak 15 nap alatt bejelentsék. Jegyzetté és kiadta : 1 TABÓDY JENÓ, főjegyző. 331. szám. ~l8m Körözvóny. Ungvár megye tanítói karának! A nmgu vallás- és közokt. m. kir. minister ur f. é. február hó 17-én 486. ein. sz. a. kelt rendeletének másolatát tudomás és miheztartás céljából közzéteszem. Ungvár, 1890. március hó 3-án. TIHANYI DOMONKOS kir. tanfelügyelő. 486. ein. sz. Vallás- és közokt, m. k. ministertől. A tanügy érdekében szükségesnek tartom a tan- felügyelőséget további megfelelő eljárás céljából figyel­meztetni, hogy a népiskolai közoktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. t. c. 141. §-ában a tanítók mellékfoglal­kozására vonatkozó.rendelkezést a legszigorúbban kívánom i betartani. Különösen kiemelem, hogy a lapszerkesztésL ! is olyan foglalkozásnak tekintem, a melyet ha nem is !zár ki a tanítói állás, de a melyet a tanítók csakis az í iskolai felsőség előleges engedelmével vállalhatnak el. Hivatalos köziem ények. Meghívás. Az «ungmegyei gazdasági egyesület* folyó hó 13-án d. e. 10 órakor Ungvárit a megyeház nagyter­mében közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjai tisztelettel meghivatnak. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Évi jelentés felolvasása. 3. 1889. évi zárszámadás felolvasása. 4. 1890. évi költségelőirányzat. 5. Indítványok. 6. A választmány kiegészítése. Ungvár, 1890. március 1. BERNÁTH DEZSŐ elnök. 10977. sz. Földinivelésügyi ni. kir. minister. Valamennyi törvényhatóságnak ! Minthogy az ország területén, valamint a kőbányai sertéspiacon uralgott ragadós száj- és körömfájás fel­tűnően enyhe lefolyású és e mellett szünőben is van, a sertéseknek Kőbányára való behozatalát korlátozó, iramán a viszonyok változtával a helyzetnek meg nem felelő, m. é. november 28-án 65481. sz. alatti körrendeletemnek kívánatos módosítása szempontjából ezennel elrendelem, hogy a jelen rendeletem keltétől fogva a sertések az ország területéről engedély nélkül, vasúton a kőbányai piacra szállíttathassanak ; megjegyzem azonban, hogy a lertésszállitmányok szabályszerű marhalevéllel látandók el, magától értetvén, hogy ezen sertések múlt évi augusztus 3-án 40225. sz. a. kelt rendeletéin értelmében a vasútra való feladáskor, az illető szakértő állatorvosok által szigorúan megvizsgálandók. Budapest, 1890. február 28. Gr. SZAPÁRY, s. k 1264. sz. rT —k i .....~ Ungvármegye alispánjától. A lőszolgabiráknak és Ungvár város polgármesterének ! Közhirrététel végett kiadatik. s az «Ung» helyilap utján is közzé tétetik. Ungvár, 1890. március 5. KENDE PÉTER, alispán. 1890. évi február 25-én Ungvári tartott törvényható sági bizottság rendes közgyűlés jkönyvének kivonata. 3(235.) I1 elolvastatott a nmltgu vallás és közok­tatásügyi m. k. ministeriumnak múlt 1889. évi decembei hó 30-áu 61197. sz. a. kelt leirata, melyben értesíti f vármegye közönségét, hogy az ungvári főgymnasiun számára szándékba vette egy a támasztható mindéi irányú jogos igényt kielégítő épületnek emelését, e szándél azonban a fennforgó viszonyok között csak az esetbei valósítható meg, ha a vármegye közönsége és Ungvá városa az építés költségeihez számot tévő összeggé hozzá fognak járulni. Az építés költségeit, a telek árává együtt hozzávetőleg 150,000 frtra tévén a ministerium ebből legalább 50,000 frtot vár, és felhívja a vármegy; közönségét, és annak utján Ungvár városát, hogy külön külön ajánlatot tegyenek arra nézve, mily összeggel haj landók a jelzett költségekhez hozzájárulni ? (934.) Ezzel kapcsolatban íelolvastatotf Ungvá város képviselő-testületének f. évi február hó 12-éi tartott közgyűlésében 3(381.) sz. a. hozott, s a polgár mester jelentésével beterjesztett határozat, melyszerin uj gymnasiumi épület emelése tárgyában a vármegy közönségéhez intézett, s Ungvár várossal elnöki utói

Next

/
Thumbnails
Contents