Ung, 1890. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1890-03-02 / 9. szám
XXVIII. ÉVFOLYAM. üngvár 1890. vasárnap, március 2. 9. SZÁM. Megjelen MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. KIADÓHIVATAL : Pollacsek Miksa könyvnyomdája. VEGYESTARTALMU HETILAP. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK : Egész évre — — ~ 4 frt. Félévre — — — — 2 » Negyedévre — — — 1 » [gyes szám árs 10 kr. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések az <Ung» kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők. — Nyilttér soronként 20 kr. UNGVÁRMEGYE ÉS AZ „UNöMEGYEI GAZDASÁGI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő FINCICKY MIHÁLY. H i vatalos köziem ények. 69410. sz. Földmivelésügyi m. kir. miniszter. Valamennyi törvényhatóságnak! Általános tapasztalat szerint, a lépíene ellen beoltott állatok, az első és második oltást követő negyedik nupon már teljesen egészségeseknek tekinthetők. Ezen okból a í lépfene ellenes védoltások szabályozása iránt múlt évi: május hó 20-án 64359| V. 88. sz. a. kiadott rendele- temnek b) pontját akként módositorn, hogy a lépfene ellen beoltott állatok csak a két beoltást követő 4—4 napon át tekintendők a lépfene gyanújában állóknak, és ehhez képest csak ezen időn át alkalmazandók ily állatok nyersterményeire nézve az 1888. VII. t. c. 61. §-ának, s azok forgalmára nézve ugyanezen t. c. 64. §-ának, illetve az ezen t. e. végrehajtására kiadott rendelet 180. §-ának intézkedései; a fertőtlenít é s i eljárástól pedig el kell tekinteni. Az idézett végrehajtási rendelet 165. és következő tj-aiban előirt intézkedések egész terjedelműkben csak akkor (oganatositandók, ha a beoltott állatok közölt az említett 4 napi időszak alatt lépfene által okozott megbetegedés vagy elhullás fordul elő. Erről a közönséget tudomás vétel, illető közegeinek megfelelő utasítása és közzététel végett értesítem. Budapest, 1890. január 28-án. A minister helyett FEJÉR, s. k. 840. sz. IT A .. . , . — Ungvármegye alispánjától. K. 1. ---- ■" ■■ ■■ .... .......... A főszolgabíróknak és Ungvár város polgármesterének ! Vonatkozással 1889. évi julius hó 4-én 3593. sz. a. kelt rendeletemre, ahhoztarlás és közhirrététel végett kiadatik, s az «Ung» hetilap utján is közzé tétetik. Ungvári, 1890, évi fnbruár 20-án. KENDE PÉTER, alispán. V árosunk jövője. Ezt a címet, ezt a feladatot vesszük toliunk hegyére, hogy alkalomszerűen elmondjunk egyet- másat a múltból a jövőnek. Talán beszéltünk is már valamit arról, hogy a mi szegény városunkat a rég múlt időben nem támogatta se a mindenható földesúri a kincstár, se a jómódú, dús gazdag vármegyei nemesség ; és ha ! nem mondtunk volna erről semmit eddig, hát el- ; mondhatjuk most, hogy bizony a régi világban nem tekintették a vármegyék központját valami fontos culturalis feladat tényezőjének. Legalább Ungvár városa ilyen civilizált eszme fölesillámlását történetében 48 előtt egyáltalán nem, azontúl is csak kicsi mértékben láthatta. A vármegye hatalmas urai nem ismerték a városi élet jelentőségét, annak fejlődésére semminemű I befolyással nem voltak. Egyik-másik dynaszta megfordult a vármegye székhelyén, a hivatalos közgyűlések alkalmával, de azontúl íegfölebb a vásárokat látogatta. Ez a vásár is a földesur joga lévén, a rongyos városi polgárnak beleszólása nem volt. Egyszóval a mi szegény vármegyénk, ámbár méltán dicsekedhetett jeles férfiakkal és módos köznemességgel, a régi múltban nem sokat törődött a vármegye székhelyével : Ungvár városával. Voltak pedig gazdag mágnásai és főnemesei, de ezeknek egyikót sem emlegeti az utókor, mert e rongyos városért nem tartották érdemesnek valamit tenni. Hogy Drugeth, a hatalmas várur, emlékét a romhalmaz ungvárivár nem valami előnyösen emeli; hogy Bercsényi hires kuruc férfiúnak még emlékét is csak a történelemlapjain keressük, de Ungvár utcáin nem látjuk; hogy a milliomos gróf Buttler János, Horváth Simon és Mária hagyománya Ung- váron egy tisztességes úri lakást sem képes felmutatni ; hogy a későbbi nemzedék, mely már a városi élet jelentőségét felismerve, többször és pazar költekezés mellett is nem tartotta érdemesnek városunk szépítése, fejlődése érdekében vagyonának fölöslegét inkább egy csinos urilak, valamely középület felállításához szolgáló adományul oda adni, azt bizony a mai korban szomorúan sajnáljak és talán eléggé vezeklünk is a múltban elkövetett eme hibákért, az indokolatlan mulasztásokért. A ki az élet különböző viszonyait ismeri, belátja, hogy a városok fejlődése kívánatos, fejlesztése egy hatalmas közcél elérésére közös feladat. Mivel lehet a városok fejlődését előmozdítani ? Ha a vármegyékben az intelligentia, a tőke pénz ott öszpontosul és iparkodik a culturalis tényezőket gyámolitásával fejleszteni. Városokban leginkább az ipar öszpontosul, mert a közforgalom a városokban nagyobb, mint egyes községekben, az ipart pedig csak a közforgalom támogatja és emeli. Az ipar nálunk még mindig gyönge lábon áll. A nagy ipari vállalkozás nem tudja az olcsó tekét megnyerni, a kis ipar pedig a gyáriiparral nem tud versenyezni, s ebből a két különböző indoku állapotból a mi hazai iparunk sanyarú helyzetére enged következtetni, minden eonerét példa. De hát a mi szempontunkból a példát vegyük csak magunkról. Városunk a legutóbbi húsz év alatt, az alkotmányos élet mozgalmas idejében, még szépen viruló iparát is lianyatlani látta. Fokozott fejlődés helyett szomorú visszaesés volt észlelhető. E visszaesés okai lehettek helyi, egyéni, de lehettek országos szempontok is, tehát ezekről mostan nem akarunk szólam. Tény, hogy egy némely iparág nálunk teljesen alá hanyatlott; ellenben mások örvendetes fejlődésnek indultak és ma már városunk büszkén hivatkozhatik az agyagipar gyártmányokra, a kocsi- és kerékgyártó iparra és a gyárilag berendezett butor-székgyárra. Ez iparok azonban sok pénzt kívánnak, hogy a nagy világ iparával versenyezhessenek. Ilyen és hasonló más iparágak meghonosítása és fejlesztése a magas kormánynak is egyik komoly feladata lévén, a kereskedelmi miniszter egy törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűléshez, melynek cime: „A hazai iparnak állami kedvezményekben való rószeltetósóről.“ Az állam tehát támogatni kívánja a hazai ipart; de támogatásra hívja fel a kassai kereskedelmi- ós iparkamara a városokat is, mert esak igy fejlődhetik az ipar hazánkban, ha minden oldalról log támogatásban részesülni. Közöljük azon felhívást, melyet városunk tanácsa kapott a kassai iparkamarától, melyre a tanács már válaszolt, de egyszersmind az ügyet a képviselő- testület elé fogja terjeszteni. A felhívás igy szól : m „r#<r Migj/i, Első és utolsó szerelem. — PÓTLÉK. — ♦ A szere lemről» eimü tanulmányhoz. Irta: Dr. WEISZBERG ZSIGMOND (Folytatás.) Azonban talán még az is figyelembe veendő, hogy a leányok kivételesen már oly korban, a midőn az ifjak, úgyszólván, még be nem pelyhesedtek, tejfeles ajkúak, és a társaságban sehogy sem találhatnak maguknak helyet oly annyira, hogy nem egyszer saját lábaikon bot- lanak meg, tehát az u. n. «kamasz»-korban, mondjuk, a lányok már alattomosan, és noha szemérmetesen, de annál kitartóbban szoktak körültekinteni ama himnemü ♦ fajrokon» után, melynek — férfi a neve. S ezen természetes korábbi fejlettségükkel szoros összefüggésben levő körülmény folytán, oly előnyt nyernek, melyet utóbb már sehogy el nem vitathatni tőlük. Ugyanis csakhamar megismerkedik a «kicsike» az «első szerelem» arany korával, melyről már annyi rímest és rimtelent hallott és olvasott, és melyben a költők állításai szerint, a rózsák sokkal kábitóbban illatoznak, a nap, hold és csillagok másképen világítanak, sőt a madarak is, nemcsak dalolnak, de egyszersmind beszélnek, igazán és érthetően beszélnek is . . . még pedig oly- képen és oly annyira, hogy valamennyi korszak szerelmesei, e nyelvet igen okosnak találják és mondják ! Ez a korszak, melyben a szív romlatlansága. a kedély tisztasága, a gondolat szűziessége és a képzelet költészete száz meg száz hason esodáju képzeményben nyilvánul, az emberi élet legboldogabb időszaka; ez az «első szerelem» arany korszaka ! S mindamellett, hogy ezen korszak a világirodalom összes költészetét foglalkoztatja, és nincs az emberi élet jelenségei közt egy sem, mely hasonló tiszteletben, és a lantos költők részéről hasonló figyelemben részesülne; mégis még azon esetre is, hogy t. hallgatóimnak kivált női részét a legjobb illusiójától fosztom meg és azon veszélynek teszem ki magamat, hogy méltó büntetésül szemem biztonságát kockáztatom ; mondom : mégis az igazság kedvéért orvos létemre sajnálattal ki kell jelentenem, hogy az emberi szív ezen önkénytelen mozgalma, melynek szerelem a neve, nem egyéb, mint egy élettani hatás nyilvánulás; hasonlókép mint pl. az éh, a szomj, az álom stb. mely tudtommal eddigelé még egy költőt sem ihletett arra, hogy lantjával megdicsőitse. Az «első szerelem» tehát, élettani szemmel vizsgálva, egy nagyon prózaikus, mindennapi jelenség; mely minden különbség nélkül a legutolsó kunyhóban épugy ép akkor szokott nyilvánulni, mint a legelőkelőbb palotában és korántsem érdemes azon nagyrabecsülésre, melyben világszerte részesittetik. S ha a mondottak után még valami bizonyítékra szorulna, hogy a dolog csakugyan igy van, miben nevezetesen a 14 éven aluli, mindkét nembeli nemzedék mindenkoron csak kárhoztatandó szentségtörést fog látni; akkor nagyon könnyen bebizonyítható még azon tapasztalati ténynyel, mely szerint minden egyes női lény, mely «szivét felfedezi», legott — platonicus theorema alapján — szivének másik felét is meg szokta találni. Azon hit tehát, hogy ezen megfelelő férfi lény, már születésekor, vagyis ideje előtt, neki (és nem másnak !) volt szánva, ama ténynyel szemben, nagyon is erősen meg volt ingatva. Tényleg is, mihelyest az emberi természet, hasonlóan mint az örök természet, a tavasz közeledtét elérte, a mi «kicsikénk» is, nem a szeretője, de egyáltalán szerető után néz ki; és e tekintetben képzelődése legott ki van elégítve, ha a véletlen a legelső érdekes, halvány arcú, gondosan fésült, sötét hajú és sötét bajszu fiatal embert hoz közelébe. S ezen első találkozás «kicsikénk»-re nézve, rendszerint borzasztó pusztításoknak a kútforrása! Ugyanis-* e perctől kezdve étvágya elvész, álma oda van, folytonosan sóhajtozik, szórakozott, mélabus, sápkóros, ábrándos. Továbbá verseket farag «0 hozzá», melyekben a verslábak mérete iszonyú mértékzavarról tanúskodik és még több olyasmit művel, mi egy nagyfokú, különös mindennapi láztól, mely azonban az ismert bacillusra nem vall, külön nem válható. Erre lassan ugyan, de mégis tokonként érlelődik a szűzies kebelben a jól táplált szakáll és a hozzá tartozó férfi utáni vágy, és tapasztalatilag addig nem javul a különös baj és csak akkor tér meg a rendes étvágy és álom, ha az ebbeli vágy teljesülésbe megy. A percben tehát, midőn a két — látszólag — egymáshoz tartozó lélek az első csókban találja egyesülését és kielégítését, «kicsikénk» szemei is kinyiinak; lényét egy eddigelé egészen ismeretlen édes kéjérzet foglalja el és szeretőjének első csókja a gyermekben a nőt kelti fel, érleli meg, és lelke boldogságát rabolja el. Ez az első csók — édes előleg a jövő tőkéjéből — gyermeki ártatlanságának alkonya, és szűzies szerelmének hajnala, ö nyitja meg az eddigelé ismeretlen érzelmek birodalmát, eddigelé nem gyanított kéjérzetek menyországát, a szerelem bűbájos völgyét és Aphrodite mesés Golcondáját. Egy eddig ismeretlen édes boldogság szállja meg egész lényét, melynek érzetében :
