Ung, 1889. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1889-11-24 / 47. szám
XXVII. ÉVFOLYAM. IJn^vár 1889. vasárnap, november 24. 47. SZÁM. Megjelel): MINDEN VASÁlíNAP A szerkesztőhöz Intézendő mind n közlemény, mely a lap irodalmi rés/ét illeti Levelek esak bér- mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől ön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal; Pi.liucsek Miksa könyvnyomdája VEGYESTARTALMU HETILAP. UngTáriuegye és az „ungaíes^yei <»azdasá<ri esryleí“ Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 írt — Félévre .....................2, „ — Negyed évre . . . . 1 „ — Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések. szintúgy mint előfizetések az Or.g kiadóhivatalába (Jngvár, Pollaesek M. könyvnyomdájába küldendők Nyilttér soronként 20 kr. hivatalos közlönye. Felelős szerkesztő: Fincicky Mihály. Hivatalos közlemények. 72427. sz. i A m. kir. pénzügyminisztériumtól. Valamennyi vármegye közönségéhez. Tudomásomra jutott, hogy némely helyeken, különösen a kisebb községekben, az adóköteles fe lek s a községek képviseletei nem ismerve fel azokat az előnyöket, melyekkel az italmérési adó megváltása rájuk s illetve a fogyasztó közönségre nézve összekötve van, a megváltás iránti tárgyalások alkalmával vagy egyáltalában nem tesznek ajánlatot, vagy pedig olyan összegre szóló megváltási adóátalányt ajánlanak meg, mely a kinyomozott fogyasztási visonyoknak távolról sem felel meg. Előfordult továbbá az is, hogy némely kisebb községre nézve az egyezkédési tárgyalások alkalmával, az adó megváltása iránti egyezkedés meghiúsulta után a községek a kizárólagos italmérési jogosultság haszonbérlete iránt sem tettek elfogadható ajánlatot, és hogy az ennek folytán az j italmérési adó beszedési jogának vagy a kizáróla gos italmérési adó beszedési jogának vagy a kizárólagos italmérési jogosultságnak bérbeadása iránt alternative kiirt nyilvános árverések is eredmény nélkül maradtak. ’ Az adóköteles felek, községek s más vállalkozók jelzett tartózkodása, miként értesültem, arra a nézetre van alapítva, hogy akár lesz az állami italmérési jövedék az egész községre kiterjedőleg biztosítva, akár nem, ez a szeszes italbk kimérésének és kis mértékben való elárusitásának további gyakorlását az illető községben semmi körülmények között sem fogja gátolni. Ez a nézet azonban tévedésen alapszik, mert az italmérési jövedékről szóló törvény végrehajtása iránt f, évi 33450. sz. a kiadott utasítás 6. §-ának III. allatti pontjában határozottan ki van mondva, hogy a kimérésre és kis mértékben való elárusitásra szóló engedély iránti folyamodványok elintézése függőben tartandó addig, mig az illető községben az italmérési jövedék biztosítása 1890 s esetleg 1891. és 1892. évekre végérvényesen be nem jegyeztetik. Ebből önként következik, hogy azokba a községekbe, melyekre nézve az italmérési jövedék az 1890. év folyamán megváltás vagy bérbeadás utján nem biztosittathatik és kincstári kezelés sem rendeltetik el: a szeszes italok kimérésének és kis mértékben való elárusitásának 1889. évi december hó 31-ike után való gyakorlására sem adathatik engedély. Minthogy pedig kincstári kezelés a pénz* ügyőrség csekély létszáma s másnemű elfoglaltatása miatt csak ritka esetben lesz életbe léptethető mindazokba a községekbe, melyekben a megváltás vagy bérbeadás nem sikerült, az egyes lakosok arra lesznek utalva, hogy a szeszes italokat, d e csakis kizárólag saját szükségletükre, más olyan községből szerezzék be, melyben az italmérési jövedék biztosítva van, mert szeszes italoknak kicsinyben bár milyen címen vagy ürügy alatt engedély nélkül való eladása a törvényben megszabott büntetéseket vonja maga után. Folyó évi augusztus hó 9-én 49532. számú intézvényem kapcsán felhívom ennélfogva a vármegye közönségét, hogy törvényhatósága területén a községi elöljáróságoknak a fennebbi értelemben kellő felvilágosítást adjon. Budapest, 1889. október hó 13 án. VEKERLE, s. k. _____•. * Ungvármegye alispánjától k. i. -----------------------------------~— A főszolgabiráknak. Ezen ministeri rendeletet a községek elöljáróival leendő közlés végett a tek. főszbiró urnák azzal küldöm meg, hogy az italmérési jogosultság haszon béiletének kizárólagos megszerzéséből eredő előnyök fontosságára őket miuél behatóbban figyelov-ztetni, illetve beiktatni iparkodjék. Ezen rendelet az „Ung“ hivatalos heti lapban is közzé teendő. Kelt Ungvárt, 1889. november 11. KENDE PÉTER alispán. Helypénz. A városi képviselő-testület múlt heti közgyűlésén érdekes eszmecserére adott okot a helypénz- bérlők kérvénye, melyben a vármegye alispánjának eljárását panaszolván, törvényes védelmet kértek. Igen háladatos tárgy volt ez a közgyűlés végén, a mikor a gyomor, a maga üres helyét jelezve, a helypénzszedési jog vitatásába beleszólt és folyton azt hangoztatta, hogy nem tartozik fizetni az üres hely. Csakhogy a közgyűlés másként okoskodott s azt hozta ki, hogy üres vagy nem az a hely, fizetni tartozik, ott a hol. Ezen közgyűlési határozat sok tekintetben jellemző a történeti előzmények álláspontjáról nézve, ha hasonlatba hozzuk a mai fejlett viszonyok követelményeivel; vagy ne a határozatot vegyük pasztán, hanem magát az ügyet s akkor alábbi fejtegetésünkhöz megkapjuk a helyes magyarázatot. Helypénzt szedni, kiváltságos jog volt. Ezt csak nemes urak, kiváltságos városok gyakorolhatták. Ungvár városában e jog az utólsó század alatt a kincstári uradalmat ilette a legújabb időkig. Természetes, hogy a mig a kincstári uradalom bírta és kezeltette, a vidéki gentri, mint egyenrangú osztályos, e közvetett adó teher alól ki vonta magát és nem fizetett, a bérlő nem nagyon tolakodott a krajcárok után, mivel olcsón bérelte a jogot s a bér busásan befolyt a paraszt zsebéből is. Mikor Ungvár városa a helypénzszedés jogát megcserélte a kincstári uradalommal a községi pótadó mentességért, s a város kezdte szedni a hely pénzt, a vidék egészen más szemmel kezdte nézni a város bérlőit. Észrevette, különösen a vidéki nemesség, hogy az uraság átvedlett, tehát neki joga van panaszolkodni, és hozzá fogott a panaszokhoz. És azóta vége, hossza nincs a panaszoknak s minden panasznak az a göbe, hogy a bérlő csalja és lopja a vidékit, azt persze a panasz elhallgatja, hogy a vidéki pedig összeszedi minden furfangját, hogy egy pár krajcárért a helypénzbérlőt kijátszhassa. A kijátszás soha semmiféle hivatalos vizsgálatnál nem volt még megbüntetve, ellenben a bérlő százakat fizet kihagási bírságokba. Az ilyen eljárás ellen a tekintetes vármegye nem a várost veszi pártfogásába, hanem a vidékit ; nem rendeli el, hogy a vidéki ha a városba viszi árucikkeit előbb 1 váltsa meg a helypénz harcát, hanem oltalma alá veszi s azt mondja, hogy az a vidéki nem azért ment be a városba, hogy a szekórkasban rejtegetett apró marhákat eladja, hanem azért, hogy Ungvárt lássa és a piacra való kirakodás, tehát hely foglalás nélkül, — az udvarokban elárusíthassa apró marhácskáit. Tehát a város a vármegye részéről nem hogy támogatásban, hanem folytonos támadásban részesül, s ezen támadás a közigazgatási bizottságból indul ki rendesen egy-egy vidéki interpellátioban, vagy egy harmadfokú elintézést igénylő ügynek tárgyalásánál. Ezen támadások lekerülnek a városi képviselőtestületbe, hanem itt már megfordítva, a vármegyét támadják azért, hogy nem hagy hókét a mi szegény városunknak ; s a helyett hogy gyámolitaná, védelmezné, folytonosan korholja, nem a visszaélést elkövetőket szólja meg, hanem a várost, a mi természetesen rosszul esik a városnak s e miatt az utóbbi időben mind sűrűbb a neheztelés felfelé, valamint a vármegyénél a korholás lefelé. Ez a viszony egy kis huzakodásnak is mondható, de hát pénzről van itt szó. A város nem szeretné, ha a vidék csak úgy könnyen venné azt, hogy piacát, kikövezett utcáit ingyen használva, még alkalom adtán szidja is a sár és szemet miatt a mit a vidékiek hagynak ott : e helyett tehát védekezik úgy, a hogy tud, Egyáltalán nem találjuk indokoltnak, hogy a vármegye urai miért viseltetnek oly megátalkodott rósz indulattal Ungvár városa irányában. És ha az indokot keressük is, egyebet nem vehetünk észre, mint a mit a vármegye történeti múltja igazol, hogy t. i. a vármegye nemes urai hajdan az oligarcha főur, később a kincstári uradalom irányában nem tudták érvényesíteni fölényüket s ez elégületlensóg sokszor kiütötte magát. De hát a régmúlt idők, baja mit zavarja a mai nemzedéket ? Vagy igen. A kincstári uradalom joga és hatósága a város polgáraiból állé képviseletre ment át, mely sok tekintetben nem üti meg a régmúlt idők embereinek a qualificatióját. Hja, demokratikus világban élünk, tehát a városok fejlődését is csak a demokratikus elemek és gondolkozásnak vihetik előre. Csakhogy ezt a demokratikus irányt nem szeretik még maguk a demokraták sem. A falusi ember ópolyan érzelmeket táplál ma már a helypénzbérlővel szemben, mint a gentri, mikor a helypénz krajcárt kérik tőle. Talán hosszúra is eresztettük ezt az akadémikus beszélgetést, pedig óhajtanék a cikkünk fölibe tett szónak magyarázatát is adni, úgy a mint ezt a kérdés acutt jellege kivánja. Szükséges ezt tenni nemcsak a város, hanem a vidék érdekében is, hogy megértse mindenki egyrészt a vármegye, másrészt a város magatartását ; de hogy ezt tehessük, bővebben kell a helypénz ethimologiáját magyarázni, a mit jövő számunkban teszünk meg. 1 Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.
